Titok - Matek
Szexuális felvilágosítás

Ifjú egyetemista éveim alatt jövedelmemet matek korrepetálással egészítettem ki. Egy nálam "nem sokkal idősebb" özvegyasszony lányát és a barátnőjét korrepetáltam csütörtök délutánonként.
A két kis tanitványom hatodikosak voltak mikor a kezem alá kerültek. Eredményeik siralmasak voltak, de sok munkával
el tudtunk érni egy stabil hármas átlagot matekból. Igen jól voltak pénzügyileg elereszve, ami meglehetősen csípte a szememet, még annak ellenére is, hogy minden csütörtökön valamelyik tanitvány mamája értem jött autóval, és hazavittek órák után, vagy fizették a taxit, iyenkor "természetesen" a taxit csak az első nagyobb BKV járatig vettem igénybe, a többi pénzt zsebretettem.
Ha egy csütörtöki óra elmaaradt, azt általában hétvégén pótoltuk (ebben a dupla órabér sem volt megvetendő).
Az egyik ilyen hétvégi találkozás elött az autóban Marika egyenesen rákérdezett, van-e barátnőm.
- Sajnos aktuálisan nincs, néhány hónapja alaposan összekaptunk, és részben még nem hevertem ki, részben, meg nem is nagyon van mikor csajok után szalaadgálni. Rövidesen vége lesz a tanévnek, majd csak találok valakit.
A beszélgetés eme téma körül forgolódott egy darabig, Marika elmesélte, hogy férje 2 éve halt meg balesetben, most kezdi kiheverni, és észrevenni, hogy vannak pasik is a világon, majd egyenesen rákérdezett:
- Nagyon nagy gáz lenne, ha az óra után a lányokkal elbeszélgetnénk egy kicsit a szexről?
- Miért ne? De Te is ott leszel?
- Hát persze
A lányok hozzáálásán is látszott, hogy nagyon közel az tanév vége. Egyszerüen nem voltak hajlandóak odafigyelni.
Nem lehetett olyan egyszerű feladatot adni nekik, amit ne rontottak volna el, pedig még nehéz dolgozatok voltak hátra.
A két mama, - aki ilyenkor a másik asztlaon malmozott - összesugott, és olyan utasítást kaptunk, hogy mindhárman elsápadtunk, majd elpirultunk:
- Lányok, aki egy feladatot elront ruhadarabot ad zálogba, amit két jó feladattal lehet kiváltani.
- Anyu a zokni az kettőnek számít?
- Miért kérded, nincs is rajtad zokni, inkább a feladatokra figyelj, akin az óra végén több ruha van kap egy extra fagyit.
Hát az óra döntetlenre zárult. Bár látszott, hogy jelentősen motiváltabbak lettek az óra végén két meztelen kisiskolás ült velem szemben.
Látszott rajtuk, hogy csak ritkán napoznak fűrdőruhában, egyenletesen barna testükön halványan látszott az egyrészes
fürdöruha árnyéka.
Ezuttal ebédre is meghívtak, amit a kertben fogyasztottunk el. A "kert" olyan nagy volt, hogy levegőt nem kaptam.
A szomszéd "kertekben" az egyik szomszéd búzát, a másik kukoricát termelt. Így a kert olyan zárt volt, mintha fal vette volna körül. A kertben egy 25 méteres 4 pályás medence is helyet kapott. Ebéd elött Magdi elment az udvarlójához. A két iskolással, és Marikával a kertben megebédeltünk. A menü húsleves volt, majd sült pulykamell nyers kevert salátával, és végül a fagyi. Az extra adagot én kaptam.
Ebéd után közömbös dolgokról beszélgettünk. Autókról, divatról, házakról, és még sokmindenről.
Marika egyszercsak férjére terelte a szót. Elmesélte, hogy egy általánosiskolai bulin találkozak elöszőr, és a diákszerelem egy életreszóló szerelemmé érett (Legalábbis Lajos számára szó szerint). Ezután általánosságban beszélgettünk a szerelemről. Marika mesélt a szerelem "női oldaláról" és a "pasis dolgokat" tettem hozzá. A beszélgetés bizony nekem is tartogatott újdonságokat.
Ilyen részletesen a női lélekről még senkivel volt alkalmam csevegni. Beszéltünk a nyitott, és a zárt párkapcsolatokról. Hogy milyen jó, ha egy pár régóta ismeri egymást, és ismerik egymás testét, lelkét, egy szemvillanásból, egy arcrándulásból megértik egymást. A "vadászat" izgalmáról, az egymás felfedezésének varázsáról. A beszélgetés a lelki dolgok után a szex felé kanyarodott. Marika anatómiai alapossággal ismertette a "vonatkozó szervrendszereket". A "női részeket" a saját lányán mutatta be. A bemutatás alapossága, illetve élményszerűsége, énrám is "megtette a hatását".

- Na akkor rajtunk a sor vetkőzzünk le mi is.

Ezzel Marika kiugrott laza nyári ruhájából, és ott állt érett szépségében.
- Úgy látom téged nekünk kell levetkőzetni.
Intett a lányoknak és egy pillanat alatt ott álltam meztelenül. Nem kicsit zavart, hogy három meztelen nő nézeget.
Arra azért nem gondoltam amikor az autóban beszélgettünk, hogy bemutatóbaba lesz belölem.
Na akkor most megmutatom, hogy mire lehet használni egy ilyen jóképű pasast. Ezzel elkapott egy érzéki csókra.
A csók utána végigvándorolt a nyakamon, vállamon, melkasomon, a keze, közben a fenekemről "lényegesebb régiókra" vándorolt.
Marika teljesen elfelejtette velem, hogy mindez nézőközönség elött zajlik.
Mikor a masszirozás, és a kényeztetés majdnem elérte a hatást, Marika beleökött az egyik székbe, és ott fejezte be a kézimunkát.
A "szökökút" végigspriccelte gyönyörű testét, és a sajátomra is jutott egy kevés.
- Na lányok gyertek ide. Ennyit a szexről szóló bemutatóról, a többit magatoknak kell felfedeznetek, ha eljön az ideje. Ezt azért még kostoljátok meg. Ez a szex íze
És az újjárol megkinálta őket egy-egy kis spermával.
- Mi most elmegyünk lezuhanyozni, aztán úszunk egy versenyt.
A versenyt természetesen Marika nyerte, engem az első hossz közepén úgy kellett kihúzni a partra, mivel nem mertem bevallani, hogy nem tudok úszni.
A következő néhány év Marika jegyében telt. A kislányok is "bepasiztak" amikor annak eljött az ideje. A korrepetálások továbbra is folytak. A ruhazálogról soha többet nem esett szó, de a "kertben" mindig meztelenül úsztunk. A lányoknak amolyan pót báttya lettem.
A szerelem Marikával az egyetemi éveket követően sajnos elmult, de a mai napig barátok vagyunk.
Kérem értékelje az olvasott művet 1-től 5-ig!
Értékelő: értékelés:
Ha az olvasottak olyannyira elnyerték tetszését, hogy erotikus vágyai kielégülést nyertek, kérem jelezze az alábbi két mezőt kitöltve!
Értékelő: elért orgazmusa