János - Megnősültem
Szendét vettem feleségül
Mikor megismertem a későbbi feleségemet a leányzó egy 168 cm magas barna hajú 90 -es mellbőséggel és csinos formás lábakkal barna szemű fiatal leányzó volt. Eleinte annyira félt tőlem,hogy csak az anyja unszolására jött el velem moziba és utána táncolni. Közben a barátaim is felkérték táncolni, de csak az egyikkel ment el akiről közöltem,hogy gyerekkorom óta ismerem és a neje is ott volt velünk. Persze ez a barátom még tett is egy lapáttal a félelmére,mert egy tangónál behúzta teljesen magához mint aki le akarja smárolni,vagy fogdosni és erre otthagyta a placcon és visszajött az asztalhoz. Amikor elmondta miért hagyta ott a srác felesége nagyot nevetett és közölte a leánnyal,hogy tévedésbe vagy a férjemet már az anyám is és a barátnőim is el akarták csábítani tőlem,de az nem állt kötélnek és az anyámat amikor meztelenül bement a szobájába majdnem pofonvágta.

Közben míg táncoltak én elmeséltem,hogy mennyire szégyellős és fél tőlem,mert az egyik alkalommal 16 évesen letámadta két srác és megakarták erőszakolni. mikor megismertem és bár a családja minden tagját megpusziltam őt is meg akartam puszilni egy pofont kaptam. alig tudták neki megmagyarázni az anyja és az apja,hogy én nem bántani akartam. Persze mikor elcsattant a pofon az anyja mondta most viszont te puszild meg mert tudod ahova pacsi jár oda puszi is. Ez van a mi családunkba is. Erre inkább megsimogatta többször is az arcomat,mint megpuszilta volna. Egyszerre megszerettem és nagyon szeretek vele lenni.

Ez a mai randi három hét után történt és reméltem máskor is el fog velem jönni. Persze azt a barátom felesége sem tudta,hogy én direkt megkértem a barátomat próbálkozzon nála,mert volt már nem egy olyan alkalom amikor megjártam,mert amint mással táncolt akit elvittem egy baráti társaságba nem zavarta aha a seggét vagy a melleit fogdosták mások.

Majdnem másfél évig jártunk és a mellét sikerült csak megfognom simogatnom a blúza alatt, de szabadon még én sem láthattam. Mondta csak a nászéjszakán hajlandó velem lefeküdni. Ha ez így nekem nem jó akkor váljunk szét ő nem vásári bóvli,hogy a vásárlás előtt ki lehet próbálni. Az anyám is szűz volt amikor férjhez ment és a mai napig hű az apámhoz és fordítva is igaz ez, én sem vagyok kefélőgép mások számára sem. Persze elvettem feleségül és csodálatos esküvőnk volt. A szüleitől egy autót kaptunk nászajándékba amivel elmentünk külföldre nyaralni. Nagyon szép három hetet töltöttünk el és a nászéjszakánk is különleges volt.

Amikor elhagytuk a társaságot felemeltem az ölembe és felvittem az emeletre a szállóba majd bevittem a szobánkba. szép lassan körbeudvaroltam és lesegítettem róla mindent. Eleinte nem akarta a villanyt égve maradni, de aztán az ő kérésére felgyújtottunk egy kis lámpát ami bevilágította a szobánkat. lassan levetkőztettem egy kis bugyi és egy parányi melltartó volt rajta amikor engem kezdett vetkőztetni és a gatyámra vetkőztetett,majd megemeltem és az ágyra fektettem. Ekkor lesimogattam róla a melltartót,majd a bugyiját és elkezdtem simogatni és csókolgatni a szájától kezdve az egész arcát és a nyakát,majd a vállait és a melleit. Később a hasát is megcsókoltam és lefele haladva megláttam a sötétbarna háromszöget ami a szeméremdombját takarta,majd amikor a kezemmel is megsimogattam a punciját és a környékét elkezdtem csókolni a lábujjait és felfelé haladva a térdét és a combjait. ekkor megfordítottam és a fenekét kezdtem simogatni, majd a segge partjait széthúzva belecsókoltam a segge lyukába. Erre megfordult és a combjai belsejét csókoltam és a punciját a nyelvemmel széthúzva belecsókoltam a puncijába és a nyelvemet bedugtam amennyire csak lehetett.

Persze lassan ő is elkezdte a simogatást rajtam és amikor meglátta, érezte a farkamat elcsodálkozott,hogy milyen,mert még sose látott ilyet, mert nem szeretett leskelődni. Mikor a nyelvével megkóstolta a farkam végét épp egy kis váladék jött ki belőle ami igen ízletes volt számára,mert az egész farkamat bekapta és rágcsálva simogatta a nyelvével. Lassan kiengedte a szájából és beletettem a puncijába ahol megakadt a farkam. tetszett amikor beleütköztem a hártyába majd tovább tova egy picit visított, majd teljesen benyomtam neki. Ekkor elsírta magát és könnyes szemmel mondta ez csodálatos élmény volt számomra ezt nem lehet elfelejteni. Lassan odaadóan szeretkeztünk és már amikor a harmadik alkalommal élvezett el akkor én is átadtam magamnak az élvezetet és a teljes belsejében kiürítettem a zacskómat.

Amint elsült a farkam és megnyugodott egy kicsit még pityergett, de össze vissza csókolt és olyan örömmel ölelt át,hogy azt hittem megfolyt az ágyban.Mondta is ne haragudjak,hogy majdnem megfojtott, de ilyen örömbe még sose volt része és nagyon örülök hogy vártam ezzel és olyannak adom magamat akit az életemnél is jobban szeretek.
Én persze mondtam neki ha megfojtottál volna ez lett volna az a csodálatos pillanat amikor ha meghal az ember olyan szép halála lenne. Ha megcsalsz az lesz az utolsó élvezeted,mert megfojtalak,hogy többé senki sem kapjon meg.

Reggelig még létszer tettem magamévá és reggel úgy ébresztett,hogy a farkam a szájába volt és éppen telelőttem a száját a gecimmel. Ez finom volt. Erre megkérdeztem ízlett? Te fent vagy most már igen és csodás ébresztő volt, persze folytattuk a szeretkezéseket és dél volt mire lecsendesült . Lementünk kajálni és a családja már éppen nagy dumába voltak,mert be akartak jönni,,hogy mi van velünk, de a szálloda vezetősége közölte ők sem tudnak bemenni,mert belül van a kulcs. Mit csináltatok ilyen sokáig ? Már azt hittük valami történt veletek. Erre mondta a feleségem igen történt nem tudtam betelni a férjemmel. Még lesz időtök másra is mondta az anyósom, de mi csak nevettünk. Megkajáltunk és bepakoltunk a kocsiba és elindultunk három hétre külföldre nászútra.Igyekeznünk kellett,mert a repülőnk este hét órakor indult és még hatszáz kilométert kellett megtennünk.

Ez másik történet majd folytatom az lesz ami igazán érdekes is lesz, de a megértéshez ez is kell.
Kérem értékelje az olvasott művet 1-től 5-ig!
Értékelő: értékelés:
Ha az olvasottak olyannyira elnyerték tetszését, hogy erotikus vágyai kielégülést nyertek, kérem jelezze az alábbi két mezőt kitöltve!
Értékelő: elért orgazmusa