maca - kéjencek/2
a folytatás
A nagy szexcsata után sorban lezuhanyoztunk. Én voltam az utolsó, mire kiléptem a fürdőszobából a két férfi már a hálószobában a nagy ágyon elnyúlva várt. Az ágy mellett pezsgős üveg.
-Gyere feküdj ide közénk, az estének még soká lesz vége, igyunk egy kis pezsgőt és nézzük meg közben a felvételt.-szólt János.
Ezzel elinditotta a videot,és a nagy Tv-ben megjelent az éppen a puncimat nyalogató rész.
Hát érdekes volt igy visszanézni a felvételt, nem hagyott hidegen :), de két ujdonsült barátomat sem, mivel teljes átéléssel a képernyőre tapadtak.
Ahogy köztük feküdtem egyik kezem jobb oldalra, másik balra talált egy-egy meredező farkat. Simogattam, veregettem őket, közben én is a filmet néztem. Széthúzták lábaimat, és közben simogatták a puncim egyik a csiklómmal játszott, a másik a hüvelyem bejáratát simogatta.
Egyszer csak vége lett a filmnek, és mindketten felém fordultak.
- Ugye nem volt még elég? Azt akarod, hogy megint nagyon megbasszunk. Mostmár te vagy a mi közös kis kurvánk, akivel azt csinálunk, amit akarunk. -mondta János, és ráérősen elkezdte szopni az egyik mellem, közben keze a sikos-nedves puncimat izgatta, annyira lassan, mintha egy lassitott felvétel lenne. Eközben Józsi /a szomszéd/ feltérdelt és barátja ténykedését figyelve lassan húzgálta a bőrt hatalmas előremeredő farkán. Én egyre jobban beindultam, nyúltam mindkét faszért, és lassan keményen vertem őket.János is feltérdelt. Igy mindkettőt egyszerre tudtam elérni, ők pedig közben hol a melleimet gyúrták, hol a puncim ujjazták. Vertem a farkukat és vonaglottam a simogató kezeik alatt. Aztán ebben a helyzetben váltva elkezdtek szopatni, hol az egyik, hol a másik, közben egy párnát tettek a fejem alá, hogy jobban elérjem őket. Váltva hajoltak fölém, és járatták meg nagy farkukat a számban. Aztán János a számban maradt,Józsi pedig lábaim közé hasalt, és mostmár nagyon célratöröen elkezdett nyalni és ujjazni. János áttette a lábát a hasamon, nagy nyáltól csöpögő farkát a mellem közé szoritotta, és ott kezdett mozogni, lassan, ütemesen, előre-hátra, minden egyes lökésnél a makkját a számba tolva. Nagyon élveztem. Egyre sikosabb lettem. Józsi ujja már nagyon gyorsan csúszkált bennem, pillanatokon belül elélveztem. Ekkor János átengedte helyét Józsinak, aki ugyanúgy a melleim közé tette a farkát, és közben szoptam is. Úgy látszik egyik sem akart lemaradni a másiktól. Közben János farkán járt a kezem egyre gyorsabban vertem, miközben Józsit a melleimmel és a számmal kényeztettem. Aztán János a lábaim közé térdelt, lábaimat a bokámnál fogva nagyon felemelte, és az igy elődomborodó puncimhoz nyomta nagy makkját. Én már nagyon akartam, hogy betegye, egyre emelgettem a csipőmet, de ő csak nagyajkaim között csúszkáltatta a farkát, teljesen felkorbácsolva érzékeimet ezzel.
- Nagyon akarod már ugye? Már alig várod, hogy a nagy farkam szétfeszitse a kis nedves pinád.
ezzel egy hatalmas lökéssel tövig becsúsztatta, aztán teljesen kivette,megint tövig betolta egy mozdulattal, és megint kivette. Ekkor már Józsi is abbahagyta a szopatást térdelve a farkát verte, és nézte, hogy a barátja hogy kinoz engem. Ekkor János félig betette a farkát és ott mozgott nagyon gyorsan, nagyon kicsiket, miközben Józsi a csiklóm simogatta fél kézzel egyre gyorsabban, és én megint sikitva élveztem el. Aztán János kiszállt belőlem, Józsi pedig maga elé térdeltetett, és csipőmnél fogva magára húzott. Igy kefélt hátulról, nagyon keményen és gyorsan,közben János elébem térdelt és a számba tette közben nagy nedves farkát. Igy lökdöstek maguk között elég hosszú ideig, néha helyet cseréltek, Én kétszer-háromszor megint elélveztem közben. Már alig birtam tartani magam.
Ők is közel jártak már a csúcshoz, mert egyre vadabbak lettek a lökések és egyre gyorsabbak a lihegések, nyögések, aztán a végén mindketten a mellemre verték a farkukat. Én már majdnem fél álomban éreztem, hogy letörölnek egy törölközővel, és már aludtam is.
Hajnal felé arra ébredtem, hogy János a melleimet simogatva, ébreszt, a nagy merev farkát hozzámnyomja és odasúgja halkan: - Áll a farkam megint, gyere játsz vele a takaró alatt, de óvatosan, Józsi nehogy felébredjen.
Ekkor lassan lecsúsztam a takaró alatt lábai közé és szembe találtam magam a nagy duzzadt farkával. Ütemesen verni kezdtem, amit jóleső nyögéssel fogadott János. Ezután számba vettem a farkát és egy nagyon vad érzéki szopás következett, amitől még én is felizgultam, mivel imádok szopni. Aztán egyszerüen meglovagoltam, közben odasúgtam neki, hogy ne mozduljon. Teljesen beleültem a farkába és csak előre-hátra mozogtam rajta miközben hüvelyizmaimmal szoritottam-elengedtem váltakozva. Ez hamar megtette a hatását, és mindketten hatalmasat élveztünk. Megint álomba merültünk. Nem sokára kilopóztam az ágyból és kimentem lezuhanyozni. Már éppen jólesően folyattam magamra a forróvizet és szappanoztam volna magam, mikor a zuhanyfüggönyt félrehúzva Józsi lépett mögém és már vissza is húzta a függönyt. Elvette a szappant tőlem és szó nélkül kezdett beszappanozni.. először a melleim, amik már hegyesen álltak a csúszkáló kezek alatt, miközben éreztem farkát előremeredni a lábaim között. Beszappanozta a puncim és a combom is, miközben sikos combjaim között csúszkáltatta a farkát.
Aztán letérdeltünk a kádban, én háttal neki, és egy mozdulattal belémcsúszott, és ütemesen mozogni kezdett.
- Hallottam a reggeli mókát. Renesen megbaszott a János? Mert most én is nagyon mereven ébredtem ám, engem is ki kell elégiteni ennek a kis lucskosnak- mondta, és egyre vadabbul döfködött, egyre gyorsabban, amig mindketten elélveztünk, rángatózva, halkan.
A történtetnek nincs még vége, ha tetszik, mesélem tovább.
Kérem értékelje az olvasott művet 1-től 5-ig!
Értékelő: értékelés:
Ha az olvasottak olyannyira elnyerték tetszését, hogy erotikus vágyai kielégülést nyertek, kérem jelezze az alábbi két mezőt kitöltve!
Értékelő: elért orgazmusa