lali - nyaralás vietnámban
feleségem amás ágyéban élvetkedik
Már régóta akarunk eljutni a Vietnám német nyaralőjába amit forinba is ki tudtunk fizetni és erre gyüjtöttönk ,már pár éve is.Amikor a balatoni nyaralóba voltunk a feleségem sokszor elment ismeretlenekkel is egy egy éjszakára srácokkal kefélni jó pénzért és a pénzeket mindig eltette,mert ki akarta próbálni a keleti nemzetdégű fiukat is.Sokszor a munkahelyi kollegákis eljöttek egy egy jó kefélésre hozzánk és a feleségem mindig élvezte ahohy kefélik én meg gyönyörködgettem benne ahogy tették bele a farkukat és szopatták a nejemet.

Volt olyan szöli napi buli ahol több munkatárs is hozta a feleségét,majd minden asszony kombinéra vetkőzött és élvezkedtek a kollégákkel is.Eleinte zavart,hogy a feleségem természetesnek vette,hogy leszoptatja a tárncpartnereiket,mmig az egyik tó parti szórakozóhelyen ahol egy fürdőruhába állt oda egy csaj a rudhoz és elkezdett vonaglani,mejd pénzt tettem a melltartőjába és a bugyijába és ezéret levették ezeket a ruhadarabokat,majd aki a legtöbbet adta azzal elmentekm hátra kefélni.Mikor nem volt vetköző partner megkérdezték a közönséget nem vállalja ez esetleg valaki.

Sokan jelentkeztek , de általában férjes asszonyok és azok is levetkőztek és elmenzek hátra baszni. Már vagy öten megelőzték a feleségemet amikor felállt és ő is odament a rudhoz. P rögtön elkezdett felöltözve vonaglani a ruháit mindig az ölembe dobra és már csak a vékony mell emelője volt rajta amikor az egyik koma aki sok pénzt adott neki megfogta a melleit és szájon csókolta. Lassan a bugyija is tele lett pénzzel és ekkor elővett a srác egy köteg ötszázast és bedugta a bugyijába,mire a feleségem levette a bugyiját és a pénzzel együtt az ölembe dobta.

Ekkor a nejem fogta körbefordult és a seggét széthúzve megmutatta a szőrtelen pináját amin én is meglepődtem,mert mindig is szőrös volt a pinája. A srác felugrott a szinpadra elővette a nagy faszát és belenyomta a feleségem csupasz pinájába és elkezdte baszno,majd az ölébe vette és eltünt vele a föggöny mögött. Ez este tíz óra tájban volt és a mulató éjfélkor zárt, de addig nem kerülkt elő és majd csak másnap este jött haza kér másik férfi kiséretében akik közölték,hogy a 24 órán át tizenöt srác elégítette ki magát vele és ha lehet a szombat és vasárnapot megint vele szeretnék eltölteni.

A nejem a legnagyobb lelki nyugalommal szállt ki meztelen a kocsiből, majd az egyik srácnak a faszát szívta és a szájába engedte a srác zacskójának tartalmát,med közölte szombat reggel tízkor ebben a szerelésben várlak benneteket. Lassan torál kurva lett a feleségem és többet kefélt mással mint velem . Amikor két évre rá elmentünk keletre nyaralni a három hét alatt csak z nem baszta meg aki nem akarta,vagy nem volt pénze.

Mikor elindultunk volna hazafelé a nejem közölte,hogy itt marad és aláírt egy három éves szerződést egy vietnámi kupiba aho havi kétezer dollárt keres és minig elküldik neked a bankodba. Három év után jött haza de nem ismertem meg annyira le volt strapálva a mellei a köldökét verte a segge úgy szét lett bastva,hogy a két literes fanta ballon simán fel lehetett tolni benne. Úgy le volt fogyva,hogy alig volt özvenöt kiló és teljesen eltorzult az arca.

Amikor rosszul lett kihívtam a mentőket aki bevitték a klinikára,majd a klinika elmondta,hogy két nap múlva hiába keresték még az éjjel megszökött és nem tudják hová lett. Kerstették a rendőrökkel, de azok közölték ismeretlen helyen van nincs az országban,mert akkor éjszaka átment az osztáh határon és azóta nem látta senki.
Hát ennyit egy hű asszonyról.
Kérem értékelje az olvasott művet 1-től 5-ig!
Értékelő: értékelés:
Ha az olvasottak olyannyira elnyerték tetszését, hogy erotikus vágyai kielégülést nyertek, kérem jelezze az alábbi két mezőt kitöltve!
Értékelő: elért orgazmusa