Bámulod a monitort, de valahogy nem segít. Próbálsz a munkádra koncentrálni de gondolataid folyamatosan elkalandoznak, bár szerencsédre mikor a kollégáid azon kapnak hogy elbambultál, betudják ezt a tombolni készülő tavasznak, mosolyogva megjegyzik hogy igen, ők is legszívesebben már régen elindultak volna haza.
Van aki megkérdezi kegyesen, hogy nincs esetleg plusz időd, hogy hamarabb hazaindulj ha már ennyire elvágyódsz, de füllentve azt mondod nincsen. Nem is annyira szeretnél haza indulni, vagyishogy haza menni nincs is baj bár egy ilyen szimpla kedden talán kérdéseket vetne fel, hogy miért sietsz haza, de nem is hazamenetellel van a gond. A gond, ami a gondolataidat foglalkoztatja és kiragadja a munka monotonitásából az az sms amit alig egy órája kaptál s ami óta egyszerűen képtelen vagy figyelni arra ami körülötted zajlik. Az sms ami miatt hiába van jelenleg több óra pluszod is, nem akarsz korábban elindulni, nem akarsz korábban találkozni azzal amit el kellene intézni. Bár már évek óta nem rágod a körmöd, ma mégis majdnem megteszed ahogyan emészt az el nem intézett gondok szokásos marcangolása… az sms.
Az elmúlt pénteken érkezett az első sms, amiről nem vettél tudomást, mint ha nem is létezne kitörölted azonnal ahogyan megérkezett, pontosan ugyan úgy ahogy az azt követőt is… Pénteken, pontosan kettő héttel azután, hogy – bár magadnak is napokig tartott bevallani – életed legizgalmasabb szeretkezésében volt részed… Mit szeretkezésében, korholod magad, egyszerű és nagyszerű, mindent elsöprő baszás volt csak ahogy használtak téged a szekrényen mint a zsúrkocsin betolt finomságot. Azon a hétvégén otthon sem a férjed sem a fiad szemébe nem mertél nézni, bár legnehezebb a tükröt volt elviselni hiszen magadnak sem tudtad eldönteni hogy a történtek felborzolják a puncid vagy zokogásra sarkallják a lelkiismereted.
Aztán két három nap alatt megnyugodtál annyira amennyire kellett ahhoz, hogy lezárd magadban és eldöntsd hogy igen is élvezted és a „nem tud róla nem fáj neki” gondolatból szépen felépítetted magadban hogyan fogadd el, hogyan dolgozd fel magadnak ezt az egyetlen egy alkalomból álló kilengést. Soha nem hitted volna, tervben legalábbis biztosan nem volt hogy egyszer megcsalod a férjed, s most ha belegondolsz hogy ha a szexpartnereid számával azonosítod a megcsalásokat akkor fogalmad sincs még arról sem hogy kivel s hányszor csaltad meg. Ebbe a gondolatba egyszerre pirulsz bele lányos szégyenedben és tüzeli fel benne az igazán vonzó kelendő nőt. De akárhogy is volt…
… az elmúlt két hét alatt szépen lassan egy perverz álommá vált benned az a bizonyos péntek éjszaka és ahogyan visszafolytál a hétköznapokba a férjedhez is türelmesebben sikerült hozzá állni, amitől az otthoni szent béke újfent helyre állt. Feri az osztálytársa házibulijáról valamikor szombaton érkezett haza hullafáradtan és meglepően szótlanul, nem mesélt róla semmit. Mindössze annyit ejtett el fél szavakkal hogy igazán különleges volt, nem hitte volna hogy ilyen buliba bele lehet csöppenni, de többet nem tudtál kihámozni belőle. Meglepő, hogy egy tizenéves fiú nem kérkedik buli élményeivel, de így nem vett észre semmit a köztetek feszülő minimális feszültségből sem, így bár valahol a gondolataid alatti rétegekben mozgatta a fantáziád és a kíváncsiságod, de annyiban hagytad. A hangulat pedig napról napra oldottabb volt, és a legutóbbi hétvégén pont egy idilli családi vacsorát ültetek a város egy jobb éttermében a közös mozizás után mikor megérkezett az első sms. Az első sms ami szóról szóra ugyanazt tartalmazta mint a két nappal, vasárnapon érkezett második. Két szó, ami felkorbácsolt… túlságosan is, éppen ezért pánikszerű reakció volt a törlés gombot reflexből megnyomni. Két szó ami mozgott azért hátul a gondolatok mögött a fejedben és ami előidézte az halogatott dolgok miatt érzett lelkifurdalást: „Késel ribanc”
Vasárnap mikor megjött a második sms késő éjjel, már nem ért annyira váratlanul, s bár nem váltott ki kisebb pánikot belőled, de most éppen hogy azért mert annyit forgott a gondolataid mókuskereke az üzenet és a jelentése körül. A törtélt ezúttal ugyan hosszas gondolatok előzték meg de az eredmény mit sem változott s mint a gyermek aki reméli nem derül ki hogy nem tett meg valami amit kellett volna struccpolitikával kezelted a dolgot. Azon az estén a mosdón ülve míg a lakásban mindenki más aludt a emlékekbe merülve a puncidon járt a kezed… nem is tudod mióta nem fordult elő hogy maszturbálj csak úgy magadban de most éppen elérkezettnek tartottad az időt hozzá. Amikor a testedet az orgazmusocska görcsbe rántotta, szépen kifújtad magad és törölted az smst.
Ám a struccpolitikának vége, valahogy mindig is gondoltál rá… és vasárnap óta nehezebb tagadni mint elismerni, hogy el fogsz menni arra a címre, bár mindig erősen magyarázod magadnak hogy lezárni mész oda. Egy szörnyű tévedést lezárni. És éppen ez az ami miatt nem várod a mai munkanap végét… pontosan emiatt nem akaródzik számodra ma neki indulni, mert eljött a napja hogy ellátogass újra az idegen lakásához. Mintha az ég is erre szánta volna ezt a napot, hiszen ma Feri is tovább van iskolában így aztán végképp senki nem fog feltűnni ha később érsz haza egy negyed vagy fél órával, hiszen maximum ennyi időbe telhet megmondani a zaklatónak hogy hagyjon békén. Agyadban egymást váltják a mindenféle érvek amikre hivatkoznod kell, de egy bizonyos ezt a mai napon le kell zárni, ezt egyértelművé tette az utolsó, a harmadik sms ami kissé kibővítette az előzőek mondanivalóját:
„Késel ribanc. Ennek így büntetés lesz a vége.”
Ahogy a monitort bámulod, a munka nem halad de a percek szaladnak és hamar elüti az óra a négyet, és nem is gondolkodva nagy levegőt véve az addigra már tökéletesen rendben hagyott munkahelyed mellől felállva vicceskedve köszönsz munkatársaidnak ahogy elhagyod az irodát, hogy onnan célirányosan az Idegen – ahogy magadban most már következetesen hívod – lakáshoz menj minden acélos érvvel a nyelveden.
A fél óra séta alatt, ami a munkahelyedről kellemesen erős tempóban az Idegen lakásáig telik szinte más sem jár az eszedben mint a mindent elindító buszozásod és az mi minden szól amellett hogy ennek ma végérvényesen véget vess. A tempó sem a távolság meg sem kottyan neked, hiszen mióta már majdhogynem futva is megy az út, hogy jól átmozgasson nem is szeretsz lassan sétálni. A buszmegállókban még néha elkacérkodsz a gondolattal de valahol benned leginkább az zavar hogy nem az utazást meggyorsítandó okok miatt gondolsz a buszozásra.
Amint közeledsz úti célod felé újfent kényelmetlenül tudatosul benned, mennyire közel is van ez a lakás a családod otthonától. A célod előtt egy-két lépcsőházzal utánad fütyül valaki, de nem veszel tudomást sem róla. Az utóbbi hetekben megszoktad hogy comb közepéig érő szoknyádban, minimális sarkú cipődben és fehér blúzodban felkelted a járókelők figyelmét, meg persze azzal is amilyen tempóban elrobogsz szinte mindenki mellett.
Ahogy a lépcsőház bejáratához érsz eszedbe jut mennyivel világosabb van most mint legutóbb mikor itt jártál, és vajon akkor is ennyire lepusztult volt vagy azóta romlott jócskán… mert akkor nem tűnt ennyire ramaty állapotnak ami itt uralkodott. Ahogy a liftre pillantasz, még ha nem lenne kint a „nem működik” tábla sem lenne elég bizalomgerjesztő hogy beszállj. Elég roskatag egy szerkezet képét festi és különben is mire ezt végig gondolod már a negyedik emeleten fordulsz a lépcsőfordulóban és nem hagysz ki egyetlen emeletet sem, hogy hiába van olyan közel fizikailag a ti lépcsőházatokhoz ez amiben most jársz, ez már mégsem az a környék. Nem koszos, mégis érződik minden négyzetméteren a felújítás szüksége, az emberek érdektelensége. Szinte minden jelentéktelen pillanatnak, minden apró részletnek szentelsz egy vagy két teljes gondolatot, de csak a hetedik emeletre lépve a lépcső tetején tudatosul benned hogy agyad igenis menekült ettől a pillanattól. Felfelé pillantasz, a maradék három szinten ugyanannyi mozgás van mint az alattad elterülő haton… semmi. Jobbra, balra pillantasz az ajtókra de azok olyan mereven állnak mintha soha nem nyíltak volna ki.
Négy-öt messze szálló koppanás a cipőd sarkáról a járólapokon míg megérkezel a középső ajtóhoz és megállás nélkül, nehogy elszálljon az elszántság azonnal bekopogsz.
Hosszú szünet után, amíg azon gondolkozol, hogy végül is semmit nem tudsz az itt lakó emberről… az sem biztos hogy itthon van, az sem biztos hogy neki bármikor megfelel a látogató, már épp azon gondolkozol hogy talán udvariasabb és célravezetőbb lett volna bejelentkezni, mikor eszedbe jut hogy ő csak egy zaklató és te majd most jól megmondod neki a magadét, ezért erélyesebben kopogsz és türelmetlenül nézelődni kezdesz. Az adrenalin alátámassza elszántságodat, aminek sziklaszilárd bástyái egyetlen pillanat alatt inogni kezdenek amikor a második kopogást követően:
- Igen? Mi van már hogy dörömbölni kell? Ki az?
- Évi vagyok. – válaszolsz, és azon gondolkozol hogy vajon mindenkit ilyen bunkó módon fogad, vagy a kukucskáló adta előnnyel visszaélve játszik veled.
- Évi mi? – a kérdés flegma, de egyértelmű hogy mit akar hallani…
- Évi B…., inkább maradjunk az Évinél. Beszélni jöttem.
- Évi mi?
- Évi, simán Évi. Ennyi semmi mi. Beszélni jöttem.
- Évi mi? – a kérdés harmadszorra is elhangzik és a te egyre halkabb, egérsuttogáshoz hasonló és botladozó hangodtól eltérően egyre erélyesebb és parancsolóbb. A kérdés harmadszori felhangzásával egy időben hallani vélsz egy fémes hangot amit hallottál már és aminek emléke pírt varázsol az arcodra és teljesen megszünteti a hangodat. Némát tátogva mondod csak a mondanivalód miközben egy kókadt fasz lóg ki ugyanabból a megnagyobbított levélnyílásból ahonnan idestova két és fél hete.
- Én, én…. én…. – hebegve habogva, majd a szádat végignyalva le sem veszed a szemed az ajtón kilógóról.
- Évi mi? – hangzik el újra a kérdés és nyomatékosítva megrándul a hímtag a nyílásban.
Először a kezed indul el, szinte azonnal ahogy megrándul a fasz, máris rásiklik a kezed és először finoman húzogatni kezded rajta a bőrt. Forró és gyorsan élénkülő húsdarab, ami eddig magadnak sem bevallva, de most mindennél erősebben érezve hiányzott neked nagyon. Nem vagy egészen biztos benne hogy ez a fasz, vagy úgy általában a szex hiányzik de ez nem is fontos, ami igazán lényeges hogy tudatosul benned hogy dolgod van. Minden gondolat, minden érv messzire szalad a fejedből mikor semmivel sem törődve térdre ereszkedsz extázisba hajszolva magad, megnyalod, majd egészen a szádba szívod az Idegen farkát. Amint a szádba kerül érzed hogy a bugyidat elönti a puncid nedve. A fasz a szádban még inkább megélénkül de hagyja hogy most te bólogass ahelyett hogy megdugná a szádat. Végre, jólesően ismerős íz árad szét a szádban, végre megint egy férfi farka izgul fel rád… becsukott szemmel bólogatsz mikor hirtelen teljesen eltűnik a már teljesen merev fasz a nyílásban s te kissé csalódottan maradsz szájjal a nyílásnál.
- Évi mi? – amikor meghallod a kérdést, már azonnal, farokjutalom reményében válaszolsz.
- Évi a ribanc.
- Jól van ribanc, akkor mire vársz, hagyod hogy kedves szomszédom parlagon maradjon?
Azonnal hátra kapod a fejed, amikor meglátod hogy az egyik ajtóban egy hatvanas évei elején, közepén járó bácsi tágra nyílt szemmel bámulja a mutatványod. Arcodat elönti a vér, érzed amint feltódul a szégyened, de mikor az Idegen ajtaja felé kapod a fejed a válasz hideg, ellentmondást nem tűrő.
- Eriggy! Aztán ha megtettél mindent amit csak akar, és ha elégedett lesz veled akkor leszophatsz. Most pedig munkára ribanc.
Bár elakad a lélegzeted, eltelik pár pillanat mire a lesütött szemed visszaemeled az ajtóra ami előtt térdelsz, és igencsak nem tudod letagadni, hogy le akarod szopni az idegent. És ha ennek ez az ára, hát legyen. Arcodat égeti a szégyen hogy épp most adtak kölcsön téged, viszont a helyzet abszurditása legalább annyira izgalommal tölt el mint a beígért jutalom. A szemedet nem levéve a levélnyílásról felállsz, és elindulsz a szomszédhoz aki kissé megijedve, kissé félénken de állja a tekinteted mikor félúton már ráemeled. Az idősödő úrnál majd egy fél fejjel magasabb vagy de tudod hogy még figyel az Idegen így nem csak simán besétálsz az öreghez de mikor a küszöbén jársz megcsókolod, igazán, nyelvvel… ebben a percben eldöntötted, hogy büszkévé teszed az Idegent… ingjébe kapaszkodva magaddal húzod a lakásba a szomszédot, aki alig löki beljebb az ajtót.
A lakásba lépve, rögtön jobbra a konyha húzódik, benne székekkel… egy ilyenhez húzod a - magadban már megtaláltad az igazán megfelelő elnevezést, ami minden amit tudnod kell – szomszédot és leülteted. Egy szót sem szól, vagy ijedt vagy csak simán meg van lepődve de már akkor zihál amikor a sliccén át kiemeled kókadt ráncos farkát és egyetlen szó vagy gondolatnyi megállás nélkül a szádba veszed és szopni kezded. Kicsit későn ébredezik és nem is olyan mint egy vasoszlop de kellő odaadással és sok sok nyállal egész méretes kékerest varázsolsz belőle, és mire megkeményedik már a Szomszéd diktálja a tempót a bólogatásban a fejed mozgatásával. Az első sós nedvek megjelenésével kiengeded a szádból a koros fasz és felnézel a férfira, és minden bujaságod beleadod:
- Leszopjalak? - meredten bámul a szemedbe, semmi reakció – Vagy meg akarsz baszni? – erre már bólogat. Elmosolyodsz és egy utolsó erős szívással a farkára felállsz. – Hol?
Erre a Szomszéd is feláll, kilép bokájára csúszó nadrágjából és bevezet a hálóba ahol az ágyra mutat. A kezét fogva hanyatt fekszel mire azt mondja nem, hanem kutyában akar… mosolyogva ülsz fel. Közel hajolva megcsókolod és te is megszabadulsz minden ruhádtól. A szoknyát és a bugyit külön, külön az öregnek háttal mélyen előre dőlve lassan tolod a bokádig majd felállsz az ágyra, puszítassz és nem foglalkozol az agyad kiabálásával, ami sorra veszi miért is kínálod fel magad egy vadidegennek aki az apád lehetne, csak azért hogy az Idegen faszát szophasd…
A fejed a paplanra teszed mikor megérzed a kissé remegő kezeket a fenekeden és a segítség nélkül azonnal szaftos pinádba csúszó hímtagot.
Minden átmenet nélkül, minden teketória és kedves vagy öreges jelleg nélkül a Szomszéd azonnal tövig löki beléd amije van és azonnal vad vágtába kezd ami meg kell vallani, kicsinek nem mondható farka miatt eleinte annyira nem esik jól de amint ráérzel a ritmusára szinte azonnal érzed hogy a puncid nedve szinte csurog ki a ki-be járó fasz mellett és hangosan sikítva elélvezel. Az orgazmusból kiránt és újabb bár kisebb sikolyra sarkall amikor megérzed az első ütést a fenekeden.
Meglepődsz, ilyen még soha nem volt, és bár nem fáj, valahogy idegen az érzés hogy elfenekeljenek miközben a lendület amivel dugnak egyáltalán nem lankad. Egy pillanatig majdnem szólsz is hogy hagyja abba, viszont eszedbe jut az Idegen, aki meghagyta hogy mindent megtehet veled az öreg, így minden paskolásra még erősebben lököd az öled a farkára. Tetszik neki, aminek jelét hamarosan megérzed hiszen paskolás helyett mindkét kezével belemar a farodba és tövig benned hagyva a farkát hörögve beléd élvez. Amint enyhül a Szomszéd remegése, a csípőddel játszva lecsusszansz róla és úgy négykézláb állva megfordulsz és mivel biztosra akarsz menni, hogy elégedett legyen, szépen tisztára szopod a farkát. Amit végeztél, felnézel rá:
- Elégedett vagy? – ő csak bólogatással és széles, kedves bár kissé foghíjas mosollyal válaszol.
Kikísér a konyháig ahol távozol úgy ahogy jöttél, szépen felöltözve az ajtón, ami végig nyitva volt. Tetszik neked, hogy bárki hallhatott bármit. Az öreg kikísér és az Idegen ajtajára mosolyogva becsukja mögötted az ajtót, jelezvén hogy megfeleltél.
Visszasétálsz a középen, nyitott levélréssel álló bejáratig és megállva előtte vársz, míg megszólal a hang:
- Miért jöttél ribanc?
- Mert végeztem a szomszédban.
- És? Mit akarsz itt? – pár pillanatig eltart mire rájössz a helyes válaszra
- Azért jöttem mert azt mondtad ha végeztem akkor leszophatlak.
- Akkor kérd.
- Kérlek – minden gátlás, minden gondolkodás nélkül jönnek a szavak, megnyugtató így, hogy az aggályokat elengedve csak teszed amit mondanak – Kérlek, had szopjalak le!
Válasz helyett egy majdnem teljesen merev fasz jelenik meg a levélrésen át és te azonnal kaján mosollyal rábuksz míg azon jár az agyad hogy az ajtó másik felén lévőt ezek szerint ugyanannyira izgatja a játék mint téged.
Azonnal mohón, tövig próbálod bekapni a farkat ami adatott neked, nem figyelsz másra, nem is akarsz semmivel foglalkozni, úgy érzed a régen halogatott dolgodat végre elvégezheted, és benned van a megfelelés belső vágya, hogy elégedett legyen veled. Térdelve bólogatsz mindösszesen a farokra a szádban és az ajtó mögül érkező kérdésekre figyelve a világból…
- Szóval imádod a faszom?
- Igen – a válasz automatikus. Hogy így van e lényegtelen, ezt várják tőled hát megteszed, de ebben a pillanatban nem lenne különbség.
- Mi igen?
- Imádom a faszod. – minden válaszban, minden mocskos kifejezésben érzed az Idegen ízét és egyre finomabb a farka minden mondattal
- Ez a legfinomabb fasz a világon?
- Igen, a legfinomabb.
- Finomabb mint a férjed farka?
- Igen, sokkal finomabb mint a férjem fasza – a válasz gyorsaságánál csak a magadban érzett őszinteség ami jobban meglep téged. A bólogatásból nem billent ki.
- Akkor tartsd a szád ribanc, had baszom meg.
… és te tartod, odaszorítod az orrod a fához és mélyen a torkodig fúródik a fasz újra és újra és újra egészen addig amíg a szádba nem robban a ragacsos, meleg anyag aminek minden cseppjét igyekszel lenyelni. Mohón szívni kezded a maradékokat is mikor a kitörés elapad de most a tisztogatás végén nem rántja ki a szádból. Pár pillanatig eltart mire hónapok távlatából rájössz mi az ami hátra van még, de kapcsolva még szorosabban szorítod a szád az ajtóra, ami a lankadó fasszal már sikerül szinte teljesen, és a térded hátrébb húzva biztosítod hogy a ruhád tiszta maradjon, nyakadat megfeszítve az első forró, folyékony, sós csöppökkel egy időben robban az orgazmusod saját mocskosságodtól elélvezve. A korábbi gecinél semmivel sem kevesebb mohósággal és hévvel nyeled a most szádba torkolló levet és ugyanazzal a perverz izgalommal nyeled minden cseppjét amit csak sikerül mint a buszon. A gejzír nem akar apadni, minden amit nyelni nem sikerül az álladon csurog le de nem foglalkozol most vele... hiszen dolgod van.
Amikor végül mégis eláll a sárga zuhany, végignézel magadon, és bármennyire is igyekeztél megmenteni a ruhád, a blúzod bizony úszik. Ezen gondolkodsz mikor megint hallod a fémes hangot és mire eszmélsz az Idegen ajtaja zárt, mintha soha semmi rés nem lett volna rajta. Kicsit még, magad sem tudod miért térden maradsz az ajtó előtt, majd felállsz és vársz tovább. Nem tudod meddig állsz így, talán öt de lehet húsz perc is, de mikor nyilvánvalóvá válik hogy itt végeztél, mint aki jól végezte dolgát elindulsz a lépcső felé. Lefelé sétálva, fél úton jársz mikor eszedbe jut, hogy ránézz az órádra… most már biztos hogy okoskodni kell, ha ki akarod magyarázni otthon elázott felsőd… a magyarázkodás gondolatára kezd ébredni benned a racionális érvek sokasága, a felháborodott szégyen érzete hogy idelátogatásod céljához képest megint mit műveltél…. de mintha ráérezne, megszólal a telefonod, benne egy sms:
„Legközelebb ne várass meg! A büntetést még kitalálom… de ne várass meg ribanc!”
Olvasgatod az üzenetet és csak a saját lépcsőházatok ajtajában törlöd ki, de előtte még az ajkaid nyalogatva válaszolsz: