Dingo - Stella az állatok kurvája IV
Az animalsex diszkó (folytatás)
Stella nagyon élvezte a disznós szexet. Olyan élményben volt része, amiben még idáig nem, ez nagyon mély nyomot hagyott benne. Már nem volt bánatos a kutyus miatt, nem volt bánatos Boxi miatt sem. örült annak hogy éhes punciját különféle állatok rá meredő faszával tömheti meg. Nem is vesztegette az időt.
Még adott egy cuppansó, ragadós puszit a röfi teljesen visszahúzódott faszára és felállt mellőle. Ekkor látta, hogy a táncteremben bent hatalmas orgia van, minden legalább egy, de volt amelyiken 3 állat dolgozott.
Elkezdte a kavalkádban keresni barátnőjét, Nikát, akit kisvártatva meg is talált két kutya között. Az egyik egy németjuhász volt, aki éppen háturlól dolgozta a vékony lányt, a másik pedig egy kisebb fajta keverék, akit Nika éppen szájjal elégített ki. Stella kutyapózban ereszkedett mellé, disznógecis picsáját szabadon hagyva. Pinájából még szivárgott ki a meleg és sűrű disznógeci, ami most a hasán folyt össze. Szép ívelt lábain a harisnya is árulkodott arról, hogy nem rég igen nagy adag spermát kapott, mert teljesen át volt ázva és itt ott megikrásodott sperma volt rajta látható.
Ne légy olyan mohó, adj nekem is abból a kukiból.- mondta Stella Nikának.
Nika kivette szájából a lilás kutyafaszt és Stella szája elé nyomta.
Akkor szopjál ribi!
Stella még disznógecitől fénylő ajkai közé kapta a méretes kutyadorongot és lágyan szopni kezdte. Érzete, hogy Nika már élvezetig szopta a kutyust, mert az már igencsak spriccelt a lányt szájába. Imádta a forró kutyagecit magában érezni.
Miután alaposan kiszopkodta a spriccelő kutyafaszt, kiengedte a szájából, megfordult, a tangáját félre húzta és míg Nika tartotta a blöki farkát ő szépen ráfarolt, úgy hogy az egyből be is csusszan disznóbaszta pinájába. ütemesen mozgott a kutyafaszon, hogy az állatnak ne kelljen őt basznia, inkább ő mozgott rajta. A kuyta csomója a seggéhez csapódott minden egyes alkallomal amikor tövig rátolta magát. A csöcsei ringtak és kéjessen nyögött miközben baszatta magát.
Nika pinája már elengedte a németjuhász farkát, és az szabadon spriccelt minden irányba, ammere a blöki éppen sétált, miután leugrott a lányról. Stella el is kapta a méretes, még spriccelő kéjdorngot, és magához húzta. Elkezdte verni a mellihez, mire azokat teljesen telespriccelte a kutyus gecivel. Bimbóin sűrű cseppekben csöpögött le a a padlóra a kutya spermája. Mitán kijátszotta magát a fasszal, Stella úgy döntött, hogy a szájába rakja azt, így két kutya fasza lehet benne egyszerre.
A kép csodás volt. Nika tartotta a kisebb kutya faszát, amin Stella ütemesen mozgott, ő pedig kutyafaszra éhes száját tömte meg éppen egy meredező, spriccelő doronggal.
Miután kiélvezte magát, Stella felállt és Nikával együtt a pulthoz siettett egy frissítőért.
Miközben a frissítőjüket iszogatták és egymás felé fordulva beszélgettek Stella fenekénél bökdösést érzett. Egy kisebb termetű kb 140 kilós kandisznó volt az aki párzani szeretett volna Stellával.
Jaj drágám, folytatjuk utána a beszélgetést, de most az udvarlómmal kell foglalkoznom.- mondta Stella és fejével a fenekét bökdöső kanra mutatott.
Jaj,, hát persze, nincs baj, első a kötelesség!
Stella lerakta az italt a pultra és lehajolt a párzani vágyó kanhoz.
Szia kedves, én Stella vagyok. Szeretnél megkefélni?
Leguggol mellés és szétrakta neki a lábait. A szép fekete tangán keresztül látszott disznó és kutyagecis puncija. Félrehúzta a falatnyi tangát és kipréslet magából még egy kis benne lévő kevert spermát, majd szétkente szeméremajkain, amik csillogtak a nedvektől. Puncija lángolt a kéjtől, vágyott a disznó faszára. A kan egyből tudta mi is a dolga. Orrát erősen a kiszabadított puncihoz dugta és mélyen belenyalt. Stellának tetszett ez az agresszív nyalás és ezt pinájánal nedvével hálálta meg a kannak, aki magáévá akarta tenni. A disznó tökei dagadtak a ki nem engedett gecitől és ezt a lány is észre vette, és örömmel töltötte el, hogy ő lehet az aki segít ezen a “kis” fickón.
Ahh drágám, ne vesztegessük az időt.- mondta a lány nyögdécselve- inkább térjünk a tárgyra… Pározzunk!
Stella gyorsan négykézlábra állt, és felhúzta a kis szoknyát, majd gyorsan félrehúzta a tangát is, hogy a disznó bele tudja rakni a faszát. Az kapott is az alkalmon és ráugrott a lányra. Stella bírta a terhelés, és élvezte hogy a disznó hasa a hátához ér, bőr a bőrhöz, nem mint az előzőnél, ahol a fantom megvédte partnere súlyától. Érezte amint a disznó helyezkedik rajta és a farka a fenekéhez nyomódik, de nem talál be. Egyik kezével hátranyúlt a lábai között, és elkapta a csillogó disznófarkat és a szeméremajkaihoz illesztette.
Gyerünk nagyfiú, itt a lyuk… be kell tömni!- mondta kéjesen mosolyogva.
A disznó megérezte a sikamlós emberi vaginát és kutató farkát Stella csillogóan nedves szeméremajkai közé illesztette, de nem dugta be teljesen.
Ammm… nagyon jó hely… ügyes vagy drágám… gyerünk, dugd be anyucinak a kukidat…- mondta hangosan Stella.
A disznó újra bedugta a farkát a punciba, majd ismét kihúzta. Stella érezte amint ki, be tekereg benne a spirális farok.
Jajj nagyon ügyes vagy… gyerünk, gyerünk, pározzunk meg…
A disznó betekerte Stellába a farkát, aki hatalmasat nyögött ettől. Érezte hogy most már sínen van a dolog, ezért elengedte párzótársa hím tagját és engedte neki hogy kedvét tegye rajta. Szépen kiemelte a fenekét, hogy a disznónak kényelmes magasságban legyen, hogy minél jobban meg tudja baszni. A disznó érezte is ezt, és vad kefélésbe kezdett. Stella kezét visszahúzta maga elé és megtámaszkodott rajta. Szüksége is volt rá, hiszen a disznó olyan erővel kefélte, hogy majdnem fellökte. Szerelembe esett a tudattól, hogy egy mocskos disznó keféli a legféltettebb testrészét. Ez a perverz érzés eluralkodott az egész tudatán és hangosan nyögött a disznó alatt, aki csak pumpálta a gyönyörű kopasz puncit. Érezte a disznó egész testét, ahogy a hátán súrlódik a bőre, és amint a disznó már már rohamszerűen, rángatva keféli meg a punciját. Csöcsei ringottak, himbálóztak előre hátra és meleg, habos disznónyál csepegett le a bimbóiról. Ez volt az igazi párzás. Stella átadta magát teljesen a disznónak, ő uralkodott rajta, az övé volt mindene. Fejük egymás mellett volt és a lány arca is csupa nyál lett a röfögő, hörgő disznótól. Pinája rengeteg puncinedvvel hálálta meg a törődést, amit szinte kispriccelt magából. Sorozatos orgazmusa volt! A disznó a G pontját bögdöste a farkával és ez szinte elvette Stella eszét!
Aaaaaahhhh… kúrj meg! Basszál meg! Kúrd meg anyucit! Ezaz gyerüüüünk!
A disznó szinte megerőszakolta a puncit. Valószinűleg ezen az estén Stella volt neki az első partnere, ezért lehetett ennyire heves.
Tíz, tizenöt rántás után azonban abbahagyta a kefélést, és megkezdte a töltés. A lány is érezte ezt és mosolyogva felkészült a sperma fogadására. Lábait jobban széttárta hogy ha túltöltődik, akkor ki tudjon folyni belőle a sperma.
A kan mély hangokat hörgött a lány füle mellett és elkezdte lőni meleg szerelem nedvét a lányba. kettejük csatlakozásánál előbb csak pár csepp jelent meg, aztán folyamatos iramban folyt ki belőle a tej színű nedű.
Jó fiú…. ügyes vagy. Tölts fel kérlek… Lődd belém az egészet.
A disznó egyre halkabban hörgött, és nyögött… majd teljesen megállt, és Stella sem érezte, hogy a fasz, ami a lyukában az imént még táncot járt, lüktetne tovább. Inkább saját élvezetével foglalkozott. Még párszor rászorított az egyre petyhüdő, de még mindig bent lévő farokra, hogy az utolsó cseppig kipréselje belőle a termékeny sűrű tejet és a zselés sűrű magot. A disznó kielégült és leszállt Stelláról, aki ettől olyan könnyűnek érezte magát mint egy toll pihe. Lassan felkelt és a pulthoz sétált. Amikor leült, akkor látta hogy lábain végigfolyt a sperma, de nem zavarta. A picsája teljesen meg lett kúrva, és ezt nagyon élvezte, de még mindig élvezetre vágyott, mert ott volt a tudat, hogy egy disznóm spermája van a vaginájában, és hogy a kis spermiumok az ő petesejtjét keresik. Lehúzta a megviselt tangát. Ráült a bárszékre, úgy hogy lábait széttárta. Hátát a pultnak vetette és két ujjal a pinájába nyúlt. vadul kezdte el magát ujjazni, kielégíteni. Ahogy kihúzta az ujjait vaginájából tetemes mennyiségű állati sperma folyt ki belőle. Újra visszadugta az ujjait és ismét, szinte szédítő sebességgel ujjazta meg magát, miközben szinte görcsszerűen rángott az élvezettől. Amikor kihúzta a kezét pinájából egy adag zselés, fehér gömböcskékből álló disznógeci adagot préselt ki. Az egész tenyere tele lett vele és azt mind az arcára, a szájába kente. A következő adagot csöcseire kente, amin a disznónyál csepegett még az előbb.
Éppen amikor megunta a magával való játszadozást egy hatalmas termetű kutya lépett oda hozzá és azonnal a combjai közé fúrta a fejét.
Ó helló kedvesem, a nevem Stella. Lehetek a szukád egy körre?
A kutyus fel sem emelte a fejét csak lefetyelte a sok baszás ellenére is szép, telt és kívánatos pinát. A lány még jobban szétrakta neki a lábát, szép nagy terpeszt rakott a blöki elé, aki lelkesen lefetyelte a puncit.
Gyere drága… csináljuk így, hopp, hopp, ügyes blökiiii…. jó fiú…- mondta Stella és közben gecitől ragadó csöcseit és hasát tapsikolta, hívta magára a kutyát.
A kutyusnak nem kellett több bíztatás, rögtön rá is ugrott a lányra, aki így misszionárius pózban fogadta az új behatolót. A kutyus lábait a székre rakta, így Stella nem kellett, hogy tartasa a kutyust, és kezei szabadon maradtak. A kutya akkora volt, hogy amikor felugrott a székre a farka pontosan jó magasságban helyezkedett el ahhoz, hogy be tudja rakni Stella pinájába. Stella simogatta a kutya testét és élvezte hogy milyen szőrös. Kezeivel átölelte magához húzta, élvezte ahogy nagy csöcsei hozzáérnek a kutyához. A fejét simogatta és a lihegő kutya kilógó nyelvét néha néha bekapta a szájába és az ő nyelvével simogatta. A nagy kan elkezdett párzó mozdulatokat tenni, és be is talált a lány vaginájába elősre. Stellának ideje sem volt felfogni, hogy mi történik, csak azt érezte hogy a még nem túl vastag, de már igen hosszú kutyafasz becsusszan a pinájába, majd kicsúszik belőle. A követekző bedugásnál már vastagabbnak érezte a rózsaszínes, eres hímtagot, s mindezt csak 1 másodperc alatt. A kutya gyors kielégülésre vágyott és ezt nem is rejtette véka alá. Döngetni kezdte a csajt, aki csak ölelni tudta a kutyát az élvezettől. A blöki már nem húzta ki a faszát a lányból, hanem benne tartotta és úgy kefélte meg vadul. Stella átölelte kezeivel és lábával is a kutyát, akinek az egyre dagadó farka már nem tudott kicsusszanni a lányból, mire a végén lévő csomó beleragad. Pár percig tartott csak az aktus, és meg is lett az eredménye. Stella ezen rövid idő alatt háromszor elélvezett, a kutyust pedig pinája ejtette fogságba. Összeragadtak, mint a kan és a szuka egy jó párzáskor. Stella vonaglott az élvezettől, amit a pinájában hatalmasra és vörösre duzzadt, spriccelő kutyafasz okozott neki. Kisvártatva a blöki megugrott, ellökte magát Stellától, de a farka még benne maradt. A lányt majdnem lerántotta a székről. A farka még benne maradt a lányban, azonban nagyon húzta lefelé. A kutyus négy lábon állt, Stella pedig a farka tövén volt misszionárius pózban. Azonnal meg kellett oldani a helyzetet, mert nem akarta, hogy a kutyusnak baja legyen. Óvatosan lerakta lábait a földre, félig guggolva, félig pedig állva megfordult a kutya faszán, és seggel négykézlábra állt mögötte. Most igazi szuka volt, aki a seggel segghez pózt alkalmazta. Így már nagyon kényelmes volt, és élvezetes is. A kutya nem kímélte, az összes spermáját belelőtte a lányban. Körülbelül 15 perc telhetett el, amikor a lány érezte, hogy a kutya farka mintha kezdene veszíteni méretéből. Pár perc múlva hangos cuppanással a kutya pénisze elhagyta a lány vagináját, amiből a tágsága miatt kifolyt az összes állati sperma ami még benne volt.
A kutya el akart menni lepihenni kicsit, de Stella hátra nyúlt és megfogta az alkarnyira duzzadt, szinte izzó kutyafaszt és visszarakta a pinájába.
Sehova! Most én jövök kedvesem.- mondta, és azzal elkezdett a faszon csúszkálni.
Jó mélyen magába fogadta a faszt újra és újra. Volt hogy lecsúszott róla teljesen, majd pedig tövig nyomta magának a méretes szerszámot.
Miután kellőképpen kiélvezkedte magát, szájával hálálta meg a törődést a kutyusnak.

Folyt. köv..
Ha szeretnél egyik ismerősödről, családtagodról hasonló animal történetet olvasni jelentkezz a digitaldingo86@gmail.com e-mail címre.
Anyagiaktól mentes! Csak az élvezet számít. :)
Üdv: Dingó
Kérem értékelje az olvasott művet 1-től 5-ig!
Értékelő: értékelés:
Ha az olvasottak olyannyira elnyerték tetszését, hogy erotikus vágyai kielégülést nyertek, kérem jelezze az alábbi két mezőt kitöltve!
Értékelő: elért orgazmusa