Kelemen Richárd1990.04.08-án születtem, Ajkán régi álmaim egyike volt, hogy meg tanuljak gitározni. Eloször a koleszban játszottam, egy szakadt régi akusztikus gitáron, amit úgy kértünk kölcsön szobatársammal. Végül is ennek hatására kezdtem el vele együtt gitározni. 2-3 év után úgy döntöttünk, hogy bandát kellene létrehoznunk. A Transition(Átmenet) nevu zenekart egy ideig nyomtuk is, de próbaterem és dobos hiányában valamint a nagy távolság miatt feloszlott az együttes(bár a mai napig gitározgatunk együtt). Ekkor keresett fel volt osztálytársam, Harmati András, hogy van egy zenekaruk és kellene még egy gitáros, hát ez lettem én. Az Ecktomars nevu zenekarban, ahonnan 11hónap után, kisebb-nagyobb félreértések, valamint stílus irányzati különbségek miatt kiváltam. Nem sokkal ezután egy pakolás alkalmával jött utánam Deckes barátom is. Így ketten kétségbeesetten vártuk életünk további kemény megpróbáltatásait. Egy váratlan pillanatban András kapott egy e-mailt az egyik közösségi oldalon, hogy basszerost keresnek egy banda megalapításához. Elhívott magával engem is, mert kiderült, hogy még egy gitárosra is szükség van, a fergeteges ikerszólók létrehozásához
KEDVENCEK |