A galamb

Vadgalambok és házigalambok ismertek a köztudatban. Közös ősük a szirti galamb, mely a Földközi tenger sziklás partjain, Kis-Ázsiában, Közép-Ázsiában és Észak-Afrikában ma is vadon él.
 Az ismert vadgalambok a következők: kékgalamb vagy tornyi galamb magas tornyokban, míg a vadgerle erdőkben fákon és sűrű bokrokban fészkel, az örvös galamb erdőkben és a lakott területek magas fáin költ /nyáron a közelünkben lévő akácfán is költött egy pár/, a balkáni kacagó gerle, udvarokban lévő fákon költ, ahol nem zavarják ragadozók. Kacagó gerlét hangja miatt, mint díszmadarat kalitkában is tartják, és ott fiókákat is nevel.
 A galambot úgy ötezer éve szelídítette, szoktatta magához az ember. Valószínűleg a tollas, de repülni nem tudó fiókákat a fészkeikből a portájukra vitték és ott nevelték fel a számukra kialakított fészkelő helyeken. Ugyanis az ilyen korú fiókák már csipegették a magvakat meg tanultak enni és inni, így hamar önállóvá váltak. Közben megszokták az ember közelségét, és amikor repülésre képesekké váltak némelyikük ott maradt az ember közelében, felnőttek, majd kiköltötték a lerakott tojásaikat, melyek ragaszkodtak az új helyzethez és fokozatosan házigalambbá váltak.
 Az új életkörülmények hatására szervezetük is lassan átalakult, megváltozott. A bőséges takarmányozás hatására változott a tollazatuk színe és módosult a táplálék megszerzésében fontos szerepet játszó szervek, testrészek működése. Keveset kellett repülniük ezért megváltozott izomzatuk, mely megváltoztatta, módosította a csontok alakját és felületét, különböző testnagyságú galambok alakultak ki.
 Mivel a szépség fogalma emberenként változik /kinek a tollazat színe, a testnagysága, a repülési készség, vagy mindezek összessége jelenti a szépet/ így évezredek alatt megszámlálhatatlan fajta alakult ki.
 Hazánkban kitenyésztették: a magyar- óriást, a tyúktarkát az alföldi bugát, a csirkegalambot /nagytestűek/, az alföldi-körösi keringőt, a budapesti- rövicsőrű, tükrös, a bíbic és magasszálló keringőket, a komáromi bukót, a kecskeméti keringőt, a kiskunfélegyházi fésűs és simafejű keringőket, a debreceni pergőt, a magyar szarkát, a szegedi és szolnoki keringőt. A török hódoltság területén többségében a keringő galambok kerültek kitenyésztésre, melyek közül jó néhány világpolgárrá vált napjainkra. A postagalambot a világ miden, részén kedvelik és tenyésztik. Egykor üzenetek küldésére, ma pedig versenyzés céljából tenyésztik.

                                                                                                                 Borsos Imre

Előző oldal

 2T. 2008.-2011.