Múltból a jövőbe
 

Kiskunfélegyházán a második világháborút követően fellendült a helyi fésűsök tenyésztése, száznál is több falkát hajtottak város szerte, melyek többsége fekete, sárga és vörös szíves volt, de repült közöttük kék rajzos és különböző színeztű egyszínű is.
 Hogy rövidítsék a fajta csőrét, a hatvanas évek végéig bekeresztezték a komáromi bukó vörös- és sárga rajzos változatát, a nagykőrösi rövidcsőrű kék szívest, az alföldi- körösi keringőt és a vörös pajzsos sirályka galambot.
 A komáromi bukó galamb bekeresztezése közvetlenül a háborút követő években kezdődött. Akkoron e fajta még szálló galamb volt, testfelépítése a repüléshez idomult, ugyanúgy, mint a bukóé, így az nem okozott különösebb gondot az utódoknál. De az már gondot okozott, hogy az utódok nagy része jellegzetes komáromi rajzú volt, és repülés közben hátrafelé több bukfencet is vetettek megbontván a szállófalka egységét.
 A galambászok többsége nagy, kerek elejes, előkés szaporulatot remélt, de helyettük torkos, mélyen a tarkó alatt tűzött, béleletlen, színes fésűjű és bukdácsolva szálló utódokat nyert a vegyes fajtájú költőpároktól. A küllemre igényesebbek ideje korán meg is szabadultak a komáromi bukóktól és a rá emlékeztető ivadékaiktól. Voltak kiknek kedvére volt az újfajta repülési mód és megtartva őket ki tudatosan, ki tudatlanul, a helyi fésűseikkel visszapárosítva tovább tartották, melyek szaporulatában olykor akadtak nagy elejes, fehéren bélelt fésűjű kiskunfélegyházi keringők is. Az előrelátó tenyésztők fantáziát láttak az ilyen ígéretes fiatalokban és megszerezvén azokat, fajtatiszta vörös- sárga és fekete szíveseikkel keresztezve tovább tenyésztették.
 Az ötvenes évek elején a Nagykőrösről vásárolt sima fejű, rövidcsőrű kék szíves hím bekeresztezése nemcsak a csőr kurtítását szolgálta, hanem lehetővé tette mind a négy színváltozat minőségének javítását. Ugyanis nem csak Katona Imre párosította az utódokat- vörös-, sárga, fekete és kék szíveseivel, hanem a tőle elkerült példányokat más tenyésztők is költették galambjaikkal, és több féle kiváló törzset tenyésztettek ki. Köztük Barta Gábor Móczár Lajos, Tóth György, és Vakuja Ferenc.
 Barta Gábornak állományát kiváló költő párok alkották. A négy színváltozatból csak a feketéktől nem tudott hozzájuk hasonló minőségű utódokat hagyni.
 Móczár Lajos elsősorban a sárga- és vörös szíveseinek minőségével emelkedett ki a többi tenyésztő közül. Fekete- és kék szívesből egy- egy költőpárost tartott kiváló minőségben.
 Tóth Györgynek sikerült kitenyészteni mind a négy színváltozatból igazán nagyfejű szíveseket, szép tűzésű körfésűvel, különösen a feketék, valamint a cigány vérvonalú kékek minősége emelkedett ki az állományából.
 Vakuja Ferenc nevéhez az új vérvonalú /un. cigányvérű/ kék szívesek kitenyésztése kötődik, de kiváló vörös, sárga és fekete rajzos galambokat is tartott.
 Ismert volt a Potyesz féle fekete szíves vérvonal, melyről az a hír terjedt el, hogy őseibe bekeresztezték a fekete parókás galambot. Mondták ezt azért, mert keskeny fej és hosszú szálas fésű jellemezte az eladott példányokat. Arról viszont nem beszéltek, hogy Potyesz Lajosnak kiváló fekete rajzos törzsállománya volt, és közülük négy egyeddel vett részt az 1963.-ban a Lipcsében rendezett kiállításon.
 Herceg József asztalos mester a hatvanas évek közepe táján csőr minőségének javítása céljából vörös szíveseibe bekeresztezte a vörös pajzsos sirálykát. A keresztezés buktatóira ráunva, a vörös színezetűeket a hetvenes évtized elején eladta Gál Mihálynak, aki a legjobb minőségűeket a kiskunfélegyházi sárga szíves hím és vörös rajzos alfödi- körösi keringő tojó költőpáros utódaival keresztezte. Majd a szaporulat szelektált példányait fésűseivel párba állítva, az évtized közepére számos kiváló minőségű vörös és sárga szívest tenyésztett ki. Ezeknek, a galamboknak nem csak a csőre és lába volt már rövidebb, mint az elődeiknek, hanem mély állásúak is voltak. 
 Az idegen fajták bekeresztezésével megnőtt a fajta vitalitása, feljavult és jellemzővé vált nevelő kézség. Kettesével keltek, és növekedtek, majd hagyták el fészkeiket a kis galambok. Ezáltal elegendő mennyiségű szaporulat állt a tenyésztők rendelkezésére, kik szakszerű szelekcióval a minőséget javítva a rajzosok kiváló törzseit tenyésztették ki, melyek a kékek kivételével kitenyésztőik elhalálozásával a 90-es évekre felszámolódtak.
 A korábban mellőzött kék rajzosok előtérbe kerültek, és egyre többen tartották e színváltozatot, és a fent ismertetett vérvonalak keresztezésével kiváló törzseket tenyésztettek ki. Közülük a cigány vérvonalra jellemző sajátos jellegek lettek az elfogadottak, és a szelektálásuk kimondottan erre a típusra történt, és történik. A szoros beltenyészetekben a 90-es évek kezdetétől a degeneráció különböző formái jelennek meg.
 Az egyszínűek között vezető szerepet játszó fehérek minőségének a rajzosok színvonalára való felhozása a 90-es évek közepétől egy évtizedet sem vett igénybe, Kiinduló őseik fajtatiszta kiskunfélegyházi keringő- vörös szíves hím és kék szíves tojó, valamint kiskunfélegyházi keringő és komáromi bukó ősöktől származó egyszínű- fehér hím és fehér tojó, melyek magukon hordoztak még néhány bukó fajtajegyet. Tenyésztőjük a négy galamb utódait szigorúan az általa kívánatosnak tartott fejre, fésűre, rövidnek mondható vastag és kúpos csőrre, a test- nagyságára, felépítésére és tartására szelektálta.
 Időnként vérfrissítés gyanánt a kiskunfélegyházi keringő rajzos változatából különböző színezetű, olyan hibás rajzú egyedeket keresztezett be, melyeken a fehér tollmezők voltak uralkodók a színes tollmezők felett, fajtajegyeik viszont a galambjaiéval voltak azonosak. Ennek ellenére a törzs már is túltenyészetté vált?
 A kiváló kék rajzos és az egyszínű fehér törzsek tenyészetében a szoros beltenyésztés miatt már múlté a jó nevelő készség, és a szaporaság.
 A kék szívesek tojásrakási ciklusa rövidült, ugyanis a kisgalambok kikelését követően néhány nap múlva kezdetét veszi az öreg galambok párzása majd a tojásrakása és elhanyagolják a fiókák nevelését. Jellemző a csőrkávák elvékonyodása, elferdülése. Gyakran fordul elő, hogy négy-öt napos fióka felső csőrkávája- már 1-2 mm-rel is rövidebb, és nem záródik dobozfedél szerűen az alsóra, hegye lecsúszik, és keresztirányban növekszik. Az egyensúlyzavaros fiókák kelése is gyakran fordul elő, mely 10-14 napos korúnál már észlelhető. Említhető még a túlzottan rajzhibás egyedek előfordulása is, ami főként e fajta eszményi típusai között a gyakori.
 Úgy a kék rajzos, mint a fehér költő párok tojásainak- egy része üresen marad, vagy, ha fias is lesz, akkor a kikelések időpontját megelőző napokban fulladnak be a fiókák. És előfordul az is, hogy a fióka körbe ütögeti a tojást, de kibújni már nem bír vagy, ha ki is kel egy- két nap múlva úgy pusztul el, hogy begytejet sem kapott.
 Szerintem szükséges a két színváltozat kiváló törzseinek vérfrissítése, egy olyan idegen fajta bekeresztezése, mely fejének és csőrének nagysága és formája, valamint testének- nagysága, felépítése és tartása közel azonos a kiskunfélegyházi keringőjével. A fajtán belüli színkeverés is megoldás, de hosszabb távon csak egy új vér bekeresztezése és a beltenyésztés ésszerű alkalmazása hozhat előrelépést, vagyis kedvező eredményt.

                                 
Borsos Imre
Fajtaklub örökös tagja

Előző oldal

 

 2T. 2008.-2011.