Visszatekintő /2008./
Kiskunfélegyházán az ismert, sikeres
tenyésztők többsége kézműves /asztalos, csizmadia, kádár, kereskedő, szabó,
stb./és földműves volt. Apáiktól lesték el a kézművesség és a föld
megművelésének tudományát ugyanúgy, mint a galambtenyésztés csínyját-bínyját.
Mesterségüket halálukig magas szinten művelték, és tovább nemesítették ősapáik
által kitenyésztett galambfajtát, a kiskunfélegyházi keringőt.
Galambállományaik vérfrissítésére csak kiváló minőségű hímet kereszteztek
be, és rögzítették előnyös tulajdonságait. Tették ezt a nagyapáiktól és apáiktól
ellesett tudásukkal, ismereteikkel úgy, hogy az öröklés tudományáról, a
genetikáról még csak nem is hallhattak.
Elmondások szerint mellőzték a beltenyésztést, mert vérfertőzésnek
tartották. Csak idegen vérvonalakból származó vagy annak vélt egyedeket
pároztattak és állítottak költésbe. Galambjaikat színezetre való tekintet nélkül
közösen ólakban, padlásokon tartották, és kijáratták a szabadba, hiszen szálló
galambok voltak. A domináns hímek pedig származásra és színezetre való tekintet
nélkül valamennyi tojóval párosodtak, így a szoros beltenyésztés és annak
következménye a degeneráció valamely formája bizonyos mértékben jelen volt.
Ugyanis egyensúlyzavaros fióka kelése akkoron is megesett, de nem
tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget, kiselejtezték.
A második világháborút követően fellendült a helyi fésűsök tenyésztése,
száznál is több falkát hajtottak város szerte, melyek többsége vörös-, sárga és
fekete szíves volt, de repült közöttük kék rajzos és különböző színeztű egyszínű
is.
Hogy rövidítsék a fajta csőrét, a hatvanas évek végéig bekeresztezték a
komáromi bukó vörös és sárga rajzos változatát, a nagykőrösi rövidcsőrű kék
szívest, az alföldi- körösi keringőt és a vörös pajzsos sirálykát.
A komáromi bukó galamb bekeresztezése közvetlenül a háborút követő években
kezdődött. Az időben e fajta még szálló galamb volt, testfelépítése a repüléshez
idomult, ugyanúgy, mint a bukóé, így az nem okozott különösebb gondot. De az már
gondot jelentett, hogy az utódok nagy része komáromi rajzú volt, és repülés
közben több bukfencet is vetettek megbontván a szállófalka egységét.
A galambászok többsége nagy, kerek előkés, elejes /helyi elnevezés/
szaporulatot remélt, de helyettük kis előkés /torkos/, mélyen a tarkó alatt
tűzött, béleletlen, színes fésűjű és bukdácsolva szálló utódokat kapott a vegyes
fajtájú költőpároktól. A küllemre igényesebbek ideje korán meg is szabadultak a
komáromi bukóktól és a rá emlékeztető ivadékaiktól. Voltak azonban olyan
galambászok is, akiknek kedvére volt az újfajta repülési mód és megtartva őket
ki tudatosan, ki tudatlanul, a helyi fésűseikkel visszapároztatva tovább
tartották a hibrideket, melyek szaporulatában olykor akadtak nagy elejes, és
fehéren bélelt fésűjű galambok is. Az előrelátó tenyésztők fantáziát láttak az
ilyen ígéretes fiatalokban és megszerezvén azokat, fajtatiszta vörös- sárga és
fekete szíveseikkel pároztatva tenyésztették.
Az ötvenes évek elején a Nagykőrösről származó sima fejű, rövidcsőrű kék
szíves hím bekeresztezése nemcsak a csőr kurtítását szolgálta, hanem lehetővé
tette mind a négy színváltozat minőségének javítását. Ugyanis nem csak Katona
Imre párosította az utódait vörös-, sárga, fekete és kék szíveseivel, hanem a
tőle elkerült példányokat más tenyésztők is a fésűs galambjaikkal költették, és
több féle kiváló törzset tenyésztettek ki. Köztük Barta Gábor Móczár Lajos, Tóth
György, Potyesz Lajos, valamint Vakuja Ferenc hogy csak az ismerteket említsem.
Barta Gábor állományát kiváló költő párok alkották a négy színváltozatból.
Számtalan kiváló utódot gyűrűzött vörös- sárga és kék szívesektől csak a fekete
rajzosaitól nem tudott kiváló minőségű utódokat hagyni.
Móczár Lajos többnyire a sárga- és vörös szíveseinek minőségével
emelkedett ki a többi kiváló tenyésztő közül, de egy- egy kiváló minőségű
fekete- és kék szíves költőpáros is gazdagította állományát.
Tóth Györgynek sikerült kitenyésztenie mind a négy színváltozatból igazán
nagyfejű rajzosokat, szép tűzésű körfésűvel, különösen a feketék, valamint a
cigány vérvonalú kékek tűntek ki az állományából.
Vakuja Ferenc nevéhez az úgynevezett cigány vérvonalú kék szívesek
kitenyésztése kötődik, de tartott kiváló vörös, sárga és fekete rajzos
galambokat is.
Ismert volt a Potyesz féle fekete szíves vérvonal, melyről az a hír
terjedt el, hogy őseibe bekeresztezte a fekete parókás galambot. Mondták ezt
azért, mert keskeny fej és hosszú szálas fésű jellemezte az eladott példányokat.
Arról viszont nem beszéltek, hogy Potyesz Lajosnak kiváló fekete rajzos
törzsállománya volt, melyek közül négy fekete egyeddel részt vett Lipcsében az
1963. évi kiállításon, de a vörös és sárga szíves állományának minősége sem állt
hátrább a feketék minőségétől.
Herceg József asztalos mester a hatvanas évek közepe táján a csőr
minőségének javítása céljából vörös szíveseibe bekeresztezte a vörös pajzsos
sirálykát. A keresztezés buktatóira ráunva, a vörös színezetűeket a hetvenes
évek elején eladta Gál Mihálynak, aki a legjobb minőségűeket a kiskunfélegyházi
sárga szíves hím és vörös rajzos alfödi- körösi keringő tojó költőpáros
leszármazottaival keresztezte. Majd a szaporulat szelektált példányait
fésűseivel párba állítva, az évtized második felére számos kiváló minőségű vörös
és sárga szívest tenyésztett ki, melyeknek nem csak a csőrük volt rövidebb, mint
az elődeiknek, hanem már mély állásúak is voltak.
Az idegen keringő fajták bekeresztezésével megtörtént a fajta szükséges
vérfrissítése, génkészletének felújítása, ezáltal megnőtt a vitalitása,
feljavult és jellemzővé vált a jó nevelő kézsége. Kettesével keltek, és
növekedtek, majd hagyták el fészkeiket a kis galambok, melyekből szakszerű
szelekcióval a rajzosok számos kiváló törzsét tenyésztették ki.
A 90-es évekre azonban ezek a kiváló törzsek a kék színezetűek kivételével
felszámolódtak, mert kitenyésztőik elhaláloztak, galambjaik pedig hozzá nem értő
galambászok tulajdonába kerültek és tönkrementek.
A tenyésztők felnövekvő generációja a korábban mellőzött kék rajzosok
tenyésztését helyezte előtérbe. Közülük a fajtatiszta cigány vérvonalú kék
szíves lett az uralkodó. Ugyanis e fajtával szemben támasztott tenyésztői
elvárásoknak e vérvonalat jellemző jellegek feleltek meg, és felelnek meg
napjainkban is.
Az egyszínűek között vezető szerepet játszó fehér törzs minőségének a
rajzosok színvonalára való felhozása a 90-es évek közepétől egy évtizedet sem
vett igénybe, Kiinduló őseik fajtatiszta kiskunfélegyházi keringő- vörös szíves
hím és kék szíves tojó, valamint kiskunfélegyházi keringő és komáromi bukó
ősöktől származó egyszínű- fehér hím és fehér tojó, melyek magukon hordoztak még
egy-egy fajtajegyet a bukó ősöktől. Tenyésztőjük a négy galamb utódait szigorúan
fejre, fésűre, rövidnek mondható vastag és kúpos csőrre, a test- nagyságára,
felépítésére, tartására és fehér színváltozatra szelektálta. Időnként
vérfrissítés gyanánt a kiskunfélegyházi keringő rajzos változatából különböző
színezetű, egyedeket keresztezett be, melyek fajtajegyei azonosak voltak
galambjai fajtajegyeivel.
A kék rajzos fajtatiszta, kiváló törzsek vitalitása, jó nevelő készsége,
illetve szaporasága a szoros beltenyésztés miatt már a múlté.
Lerövidült a tojásrakási ciklus, ugyanis a kisgalambok kikelését követően
néhány nap múlva kezdetét veszi az öreg galambok párzása majd a tojásrakása és
elhanyagolják a fiókák nevelését.
A tojások egy része üresen marad, vagy, ha fias is lesz, akkor a kikelések
időpontját megelőző napokban fulladnak be a fiókák. És előfordul az is, hogy a
fióka körbe ütögeti a tojást, de kibújni már nem bír vagy, ha mégis kibújik a
tojásból egy- két nap múlva, úgy pusztul el, hogy begytejet sem kapott.
Jellemző a csőrkávák elvékonyodása. Gyakran fordul elő, hogy négy-öt napos
fióka felső csőrkávája- már egy mm-rel is rövidebb, és nem záródik dobozfedél
szerűen az alsóra, hegye lecsúszik róla, és keresztirányban növekszik.
Az egyensúlyzavaros fiókák kelése is gyakran fordul elő, mely 10-14 napos
korúaknál már észlelhető.
Említhető még a túlzottan rajzhibás egyedek előfordulása, ami főként e
fajta eszményi típusai között a gyakori.
Az elsőrendű evezők számának csökkenése és a rigóéhoz hasonló szárny és
farok tartás is a 90-es évek első felétől jelentkezik.
Az állományban jellemzővé vált az úgynevezett kicsi mogyoró fej, melyet a
csontos alacsony homlok és az íveletlen arcél, valamint a horpadt fejtető
jellemez.
Szerintem szükségessé vált a fajtatiszta törzsek vérfrissítése,
génkészletének felújítása, egy olyan idegen fajta bekeresztezése, mely fejének
és csőrének nagysága és formája, valamint testének- nagysága, felépítése és
tartása közel azonos a kiskunfélegyházi keringőjével.
Borsos Imre
Fajtaklub örökös tagja
2T. 2008.-2011.