Zárttartás okozta költési rendellenességek
Galambjaim kijártak és rendes falkaszállók
voltak. Naponta többször is felröppent a háztetőn lévő állomány, és zárt
falkában nyolcasokat leírva változó magasságokban szálltak 15-20 perceket.
Akkoriban nem volt probléma a tojások kelésével, a fiatalok dajka galamb
nélkül tele beggyel többnyire kettesével nevelkedtek, és ami fontos volt, hogy a
kis galambokat legalább a tolltokok kinyílásáig ülték az öregek. És etetések-
előtt és közben távolról is hallani lehetett a kis galambok csipogását.
A fészekhagyott majd kirepült fiatalok a háztetőn csak néhány napig
ismerkedtek a környezettel, olykor fel-fellibbentek és néhány kört leírva
gyakoroltak, amikor kellően megerősödtek, kezdtek csak bandázni, falkaszállókká
válni.
A nyolcvanas évek elején lakhelyet változtattam. Az új környezet már nem
kedvezett szálló galambjaimnak és át kellett térnem a zárt, volieres tartásra.
A szabadba járás és a rendszeres repülés hiánya galambjaimnál négy-öt
éven belül a kelésgyengeség megjelenését és az utódnevelés hanyagolását váltotta
ki.
Kelésgyengeségen azt értem, hogy a kis galamb annak ellenére sem volt
képes kibújni a tojásból, hogy teljesen körbe ütögette, vagyis kibontotta. Az
ilyen esetek többségében a kisgalamb elpusztult, vagy ha időben sikerült
kiszabadítani, akkor életben maradt és felnevelkedett.
Számtalanszor előfordult, hogy a kisgalamb kikelt ugyan a tojásból, de az öreg
galambok nem pépelték fel. Az ilyen utód csak kúszott-mászott a fészekben és
csipogott, mivel életképtelen volt a szülei sorsára hagyták és elpusztult.
Szelektált természet?
Az utódnevelés hanyagolását okozhatta az öreg galambok korai- párosodása
és fészekrakása is, mely több éves zárt tartás után jelentkezett. Miatta a
fiókák többsége úgy nevelkedett fel, hogy az egészséges kifejlődésükhöz
szükséges mennyiségű táplálékot a legjobb esetben is csak a kikelésüket követően
5-7. napig kapták, ugyanis ezidőtájt vette kezdetét a tojók fészekre hívása.
Ilyenkor az alig tokosodó fiatalok üres beggyel is elnémulva, csendben ültek a
fészkeikben, és nem serkentették etetésre az öreg galambokat, mint annak idején
a folytonosan csipogók. Igaz, hogy amint a tojók letojták tojásaikat a
szorgalmasan nevelő pároknál nyomban visszaállt a rendszeres etetés. Az ilyen
utódok- előbb utóbb kifejlődtek, de a hiányos, nem teljességgel történő
nevelkedésük-, még ha csak egy hétig vagy tíz napig is tartott, okozhatott olyan
fejlődési rendellenességeket, melyek károsan befolyásolták a későbbi
szaporodásukat.
Egyensúlyzavaros fióka kelésének oka lehetett a nem megfelelő párosítás
is, mely alatt azt értem, hogy a génjeikben egymáshoz nem illő egyedek kerültek
párba. E jelenség előfordulása az ilyen költőpárok esetében elenyésző-, és az
előnyös tulajdonságok öröklődése túlsúlyban volt.
Elmondhatom, hogy a kék szívesek cigány féle vérvonalát vagy 40 esztendeig
tenyésztettem, és nagy ritkán került állományomba más vérvonalból származó egyed
is, mely nem hordozta a jellegzetes küllemet. Nem volt gond a költéssel, ugyanis
párosával keltek és fel is nevelődtek a fiatalok.
A 80-as évek közepén, egyik-másik fiókán megjelent a szemernyő kezdemény.
Majd a 86-os évben egy olyan fiatal kelt, melynek szemei felett több tolltok is
lefelé irányult. Kocsis Pál még a tolltokok kihasadása előtt elvitte az ernyős
szeműt. Ez a fiatal is a fuvaros Katona Imréhez került, aki kiállította Bp-en.
és csodálkozott, hogy a bíra a kétoldali, erős szemernyőket súlyos hibaként
büntette.
A tojásrakási, kotlási ciklus rövidülését a nyolcvanas évek végén és a
kilencvenes évek elején tapasztaltam. Korábban kezdődött az öreg galambok
párosodása. Nem ültek kellő ideig legalább a tolltokok kihasadásáig fiókáikon,
melyek alacsony hőmérséklet esetén megfáztak, rosszabb esetben kihűltek,
megdermedtek. Tapasztalható volt némi etetéshanyagolás is, de amint a tojók
fészkeikre ültek, hogy letojják az első tojásaikat, visszaállt az etetetés
rendje.
A fiókák között gyakorta volt életképtelen egyed, melyet nem tápláltak,
hagytak elpusztulni. Ha ilyen költőpárossal posta fiatalt /egy példány elegendő
volt/ neveltettem a napjaik etetésből álltak. Ugyanis a posta fióka folytonos
csipogással etetésre késztette nevelőit, akik lépteiket szaporázva tették meg az
utat az eleségtől az itatóig majd a fészekig, és ismételték ezt meg
számtalanszor. És a saját kondíciójuk leromlása mellett is kitartó szorgalommal
nevelték fel a reájuk bízott fiókát.
Többször is megesett, hogy egyik másik kék rajzos pár alatt már 4-5 napos
korukat követően a fiókák közül az egyikük testnagysága duplája volt a
másikénak, holott megközelítőleg azonos időpontban bújtak ki a tojásokból. Ez a
fióka élénkebb és étkesebb volt, mint a testvére. Növekedésük során nem csak a
testnagyságuk volt eltérő, hanem különbözött fejformájuk és a testüket borító
tolltokok színezete is. És amikor az erősebb fiatalon hasadni kezdtek a
tolltokok, akkor vált nyilvánvalóvá, hogy az apa nem a kék szíves, hanem az
egyetlen sárga szíves hím. Gyakran fordult elő, hogy a fészektestvérek
színintenzitásban is eltértek egymástól, ugyanis a cigány vérvonalat a sötét,
vagyis a szilva kék színezet jellemezte.
Törekvés a tenyésztés természetes rendjének visszaállítására
Először is jó vérvonalú, teljességgel
felnevelt, vagyis kifejlett két pár kék szíves fiatalt szerzek be és
rokontenyésztéssel közös vérvonalú törzsekből álló állományt alakítok ki. Erre
azért van szükség, hogy a jövőben, génjeikben egymáshoz illő egyedekből
állíthassak össze költőpárokat, melyek nagyvalószínűséggel költenek hozzájuk
hasonló küllemű, velük egyenrangú utódokat.
Tenyésztés normális mederbe állítását mielőbb elérjem megfelelő számú
dajka /posta/ galambot kell beállítanom, melyek tojásrakási ciklusa ideális,
vagyis 35-40 nap és a kikelt fiatalokat a leghosszabb ideig ülik. Tekintettel
arra, hogy a kék szíves tojók négy hetenként letojják tojásaikat, a kezdetkor
már nagyszámú dajkaállománynak kell költésben lennie, hogy a fésűsök
tojásrakásának időpontja azonos legyen valamelyik dajka pároséval, 2-3 nap
eltérés nem okoz gondot.
A kék rajzos költőpárok tojásait a letojásokat követően kicserélem a
dajkák tojásaira, hogy a fiatalok azokban a fészkekben bújjanak ki a tojásokból
(tojáskibontási beavatkozás nélkül), ahol majd felnevelkednek. Fésűsök keltik ki
és nevelik fel a dajkák utódait, a dajkák pedig a fésűsök utódait.
Amikor már 4-5 fiatal önállóvá vált lehetővé teszem számukra a szabad
kijárást legalább két pár budapesti bíbic fiatallal együtt, hogy módjukban
álljon a repülés gyakorlása, a bíbic fiatalok röpködésének leutánzása, hiszen a
két fajta röpmodora megközelítően hasonló.
Csak kifejlett, életerős fésűs utódokat állítok tenyésztésbe és akkor
engedem velük kiköltetni és felneveltetni az utódaikat, ha megközelítőleg a két
tojásrakás közti idő megközelíti a 35 napot.
Úgy gondolom, ha generációkon keresztül a fésűsöknek posta fiatalt kell
felnevelniük, mely erős csipogással jelzi az éhségét, és az etetése megfelelően
leterheli a költő párost, akkor lassan kitolódik a tojók fészekre hívásának
megkezdése, és a tojásrakás ideje. E célra elegendő egyetlen posta fiatal is
mivel felnevelése kellően lefoglalja a költőpárost, de nem rontja le káros
mértékben a kondícióját. Takarmányozás?
Vissza kell térnem a 3-4 évtizeddel ezelőtti szegényes takarmányozási
módra, mert akkor a szegényesebb táplálék mellett is gazdagabb volt a
szaporulat. Költés idején búza, köles, cirok, borsó, bükköny, kukorica. Vedlés
idején napraforgó, repce.
Vérfrissítés csak akkor jön szóba, ha értékes tulajdonságok már nem
jelentkeznek, és az előforduló degenerációs hibák átpárosításokkal nem
küszöbölhetőek ki.
Borsos Imre
2T. 2008.-2011.