Tippek és
Tapasztalatok
A
helyismeret és a reptetés
Az előző években, semmit nem repültek a galambjaim. Viszont jó idő esetén kijártak, ami nem
mindennapi eset ennél a fajtánál. Sajnos!! Az idegen egyedek beszoktatása
könnyű, már csak azért is, mert nem egy ideges, röpködős fajta. A szabadba való
kiszoktatást kalitkával szoktam megoldani. Az új egyedek, néhány óvintézkedés
után, egy hétig szokják a dúc klímáját, a társaságot, meg kiválasztják az
alvóhelyet. Majd kb. egy héten keresztül, amikor a
galambjaimat kiengedem, az új példányok is a szabadba kerülnek, de egy kalitkába
zárva. A tetőre, meg az udvar különböző pontjaira teszem őket, hogy minél nagyobb ismeretet
szerezzenek a környezetről. Így, már ezekben a napokban is részesei a "szabad",
társasági életnek. Amikor elérkezik a teljes szabadulás, akkor jóval bátrabban
közlekednek az udvaron.
A madaraim, kb. 1999-2010.-ig, csak a volier teteje és a talaj
közti szintkülönbséget ismerték, ami legalább 2 méter!!:) Ez
sokszor okozott gondot. Ezek a galambok, mivel egyedüli fajta a dúcban, szívrajzhoz vannak szokva, így az egyéb
vad színeket, nem szeretik. Néha, még egy hirtelen feltűnő balkáni gerle is
kisebb riadalmat tudott okozni. A repülés hiánya miatt, a fő probléma az erősen
hézagos helyismeret. Amikor
1-2 kósza kör megtétele után, pár házzal odébb
szálltak le a tetőre, mert éppen ott fáradtak el, már nem láttak haza. Ha ilyenkor rossz irányba indultak
hazafelé,
képesek voltak eltévedni. Egyik évben, ez miatt, el is keveredett egy galambom.
Az
is előfordult évekkel ezelőtt, hogy egy galamb, 3-4 nap csámborgás után jött
vissza. A magasabb tetőről, való visszaereszkedés is okozott már
problémát. Még a lakóházunkról is félve
szálltak vissza egyes példányok. El lehet képzelni, amikor ereszkedik lefelé a
galamb, szitál egy kicsit a röpde
felett, ahol a társai vígan elvannak, majd inkább visszatér a korábban
elhagyott tetőre. Ezt több szomszédos tetőről és több alkalommal is megcsinálták
már. Volt amelyik a magas tetőn nagyobb biztonságban érezte magát, ott is maradt
éjszakára. Csak másnap reggel mert leszállni, mert éhes volt.
Ezért is,
nagyon hiányzott már az, hogy kicsit hajtva legyenek a galambok, legalább 1-2 kör
erejéig.
2011.-ben sikerült behajtani a fiatalokat. Az öregekkel nem is
próbálkoztam, mert ők már mást szoktak meg. Amikor az első fiatalok kijártak a röpde tetejére, akkor figyeltem fel arra, hogy egyes példányok indultak volna
maguktól, de pár méter után, inkább visszaültek a többiek közé. Mivel csak
kiskunfélegyházi keringőim vannak, így a behajtást is velük kellett megoldani. Nem
voltak húzó galambok, nem volt kitől tanulni a dolgokat. A kavicsdobálással,
maximum az ereszt töltöttem volna meg, így ennek nem láttam értelmét. A
rongyrázás, meg labdadobálás is csak a saját tetőn volt hatásos. Más
kellett! Összeszedtem a fiatalokat, majd az udvar különböző pontjairól engedtem
el őket úgy, hogy a többiek kint ültek a galambház tetején. Kb. 20-30 méteres
távolságokat kell elképzelni. Ez egy cseppet nevetségesnek tűnik, de bejött.
Amikor ezekről a rövidnek is alig nevezhető távokról már 1-2 nagyobb kör után
ültek meg,
akkor kivittem őket az utcára. Majd fokozatosan távolodtam velük. Végül eljutottam a
focipályáig, ami légvonalban, olyan 100 méter. Feleresztés után mindig kellett
nekik pár kör, mire felmérték a terepet, ezzel is csak a repülési idő nőtt. Aztán a
pályán is egyre inkább távolodtam, végül, már 2-300 méterről lettek eresztve.
Amikor kicsit meg akartam viccelni őket, akkor nem a pálya irányába vittem őket.
Ez láthatóan meg is zavarta őket, mert tovább tartott a pontos helymeghatározás,
ami szintén növelte az időt.
Ameddig 10 perc alatt szálltak, napi 2 edzésük volt. Reggel, meg este. Kicsit
bonyolult volt, hogy minden alkalommal dobozolni kellett őket, de szerintem
megérte. Aztán egyre jobban kezdtek belejönni. 20- 25 perc. Már
rá voltak állva a repülésre, de még mindig dobozoltam őket. Közben jött a
következő turnus fiatal. Amíg az idősebbek repültek, ők egy kalitkából figyelték
az eseményeket. Először csak a leszálló csapat utolsó köreibe csatlakoztak, az
udvar távolabbi pontjáról. Amikor már ők is repültek néhány kört, akkor vittem
messzebbre a tanuló csapatot is. Ilyenkor, előfordult, hogy kétszer mentem a pályára. Először a
haladókkal, majd a tanulókkal is. Amikor elérkezett az idő, egyszerre lettek
felengedve. A reptetés alól senki nem kapott felmentést! Teljesen mindegy volt,
hogy milyen a rajz, vagy a forma, aki elérte a megfelelő kort, annak repülni
kellett. Voltak kicsit gyengébb röpképességűek, ők kétszer voltak betanulók.
Idővel, elkészült egy "rajtgép" is, ahonnan egyszerre tudtak indulni, dobozolás
nélkül. Innen kezdve, már csak az újoncokat kellett nagyobb távolságból
engedni, amíg rá nem hangolódtak a kötelező edzésekre. A létszám egyre nőtt és egyre
szebben mutattak a levegőben. Még a szomszédoknak is tetszett! Sok hét röpködés
után 20-30 perc közötti időket repültek, de elég rendesen kellett fütyülni, meg
hadonászni, az
újabb körökért. Nem érezték azt, hogy magasabbra kéne szállniuk, csak a tetők
felett szálltak valamivel. Eleinte a falkába
becsapódó falusi galambok is szétzilálták a csapatot, de ezt néhány alkalom után
megszokták. Sőt ezeknek az idegeneknek köszönhető, hogy a galambjaim felismerték a
magasabb szinteket. Éppen a videó készítésekor, 2011. aug. 20. körül, 4 idegen
példány, úgy felvitte a csapatot, hogy csak lestem. Ez 2-3 napig ismétlődött,
mert visszajártak az edzőtársak. Ezután, már észrevehető volt egyfajta pozitív
változás a falka teljesítményében. Jöttek a hosszabb röpidők is. 40 perc feletti
repkedések, majd 52 perc!!! Végül 1 óra 9 percre javították a rekordot,
szeptember 2.-án. A 2011.-es száraz nyárnak köszönhetően, szinte kivétel nélkül,
minden nap repültek. A szeptemberi egy hét kiesés után, viszont idő kellett a
gatyába rázáshoz, de sikerült. Októberben
átlag idejük 45-50 perc volt. Ekkor, már délutáni levezető edzéseket is
tartottam, 10-15 percekkel. Ezek a délutáni hajtások, már tetőről indultak és 1-2 lustább
példány, felismerve a helyzetet, inkább valamelyik tetőről szemlélődött. Nekik
elég volt reggel. Néhány idősebb
galambnál észrevettem, hogy a csapat látványától felbuzdulva, ők is repültek kisebb köröket.
Az elért teljesítmények ellenére, azt mondom, nem nagyon
szeretnek repülni a galambjaim. Csak letudták azt, amit megszoktak. Maguktól, csak ritkán rugaszkodnak el a tetőről.
Reptetésből adódó veszteségem nem volt, egészen október 12.-ig! Az aznapi
eseményeket a tollászkodó menüben lehet olvasni.
Mindent összeszámolva, sok órát, napot töltöttem azzal, hogy a
fésűseim repülését figyeltem és nem tudtam betelni a
látvánnyal. Még kérdés, miként alakul a jövő.
Ha lesz rá lehetőségem, akkor továbbra is fogok hajtani a biztonságosabb
időszakokban. Ha nem úgy alakul, akkor videón nézem őket.:)
2T. 2008.-2011.