Nyársziget Még viaszos nyári bódulatban Izzadok a kedves kispadon, Szótlan, szelíd szellő Smaragd fátylat lebbent, Vonszolt gondjaim foltozom. A szúnyogra sem tudok haragudni, Hisz nemsokára ugyanitt vacogva Ólmos novemberrel lopakodik Nyirkos, kabátok alá bújó, Szürke ködmacska... A vadgesztenye tenyérlevelével Most önfeledten integet felém Sötét, szigorú csontkezével Parancsolgat majd megálljt A kihalt, sivár park peremén A ma még csodált pezsgő szökőkutak is Kiszáradt torokkal merednek az égre Hol éhes varjúsereg kárál versenyt Kiéhezve a városi szemétre... Kesehajú térdnadrágos gyermek Szívével hatalmam az idő kerekén Fittyet hányva a búvó gondolatra: A tél már régen úton van felém. Megtartom magamnak télire A virágok harsány illatát, színét, Magányosan pörgő, sárga falevéllel, Táncoló pillangó kósza örömét... Magamba szívok mohón Ezer hangot, illatot, színt, Mint hosszú út előtt a teve Lenézve az eljövő Ezerféle kínt