Veled


Mióta elsodort mellőlem az élet,
A sorstól szerényen annyit kértem,
Lássam újra igéző pillantásod,
Mint egykori édes első ajándékod.

Hát megadatott újra égő szemedbe nézni,
Abba az egybe, melyet felbírsz még nyitni...
Szó itt felesleges, hisz nem is telne
Egyetlen tüdőd így is túlterhelve.

Mint egykor, elém sem jöhetsz már
Táncos lábaid kénytelen feladták...
Szép kezed ernyedten nyugszik
A tolószék karján...

Egészségemet irigyelnéd talán,
Ha nem éreznéd, titkon
Engem is zabál a kegyetlen
Programozott halál.

Hisz egyazon pohárból ittunk mindketten:
Életet, szerelmet, mérget mérhetetlen.
A fekete szárnyú angyal ránk vetette szemét,
Hogy elrabolja régi vágyaink értelmét.

Mindketten tudjuk, mégsem győzhet soha,
Szerelmünk örök, hallhatatlan csoda!
Mert akkor is, mindig is egymásé leszünk,
Ha megszűnik végleg dobogni a szívünk.