Overlord Raising Hell Magyarítás
Írta: Gora - Dátum: August 19 2014 17:15:35


A HUNosítók Team, kiknek az Overlord II fordítását köszönhetjük, kiküszöbölte az első és a második rész között tátongó fordítási hiányt. Hogy semmi fontos ne maradjon ki a hírből, idézném a készítők szavait, melyet a fordításukhoz mellékeltek:

"Az Overlord alapjátékot eredetileg magyar felirattal adták ki a megjelenéskor, csakhogy - ki tudja, miért - a Raising Hell kiegészítőjére már nem fordítottak annyi figyelmet a magyar játékosokra, így az már csak angol nyelven volt elérhető. Miután elkészültünk az Overlord II fordításával, sokan kérdezték tőlünk, hogy ennek is elvállalnánk-e a honosítását, és természetesen igent mondtunk rá. Sajnos csak most alakult úgy a helyzet, hogy kézbe vehettem az ügyet. Átrágtam magamat az alapjáték magyarításán, kijavítottam a hibákat, helytelen fordításokat, és hozzáigazítottam az Overlord II stílusához (leginkább a magázódás tűnt el a szövegből).

Előfordulhat, hogy a játékban találkoztok még 1-2 kisebb elírással, hibával, de ezek a játék szövegfájljainak instabilitása miatt nem kerülnek kijavításra.

A fordítás kompatibilis a Steam-es és GOG-os kiadásokkal is.

Letöltés