2008.01.27. (vasárnap)
Túl van a felnőtt csapat már három alapozó edzésen. Az edzéslátogatottság jó, de lehetne még jobb is. Kedden és csütörtökön az iskola tornatermében erősítettek a fiúk és az utcán futottak egy jó ízűt. Majd szombaton a vaskúti csarnokban folytatódott az erőgyűjtés, utána a játéké volt a főszerep. A keret tovább alakul. Antal Dávid és Jánosik Dávid meggondolta magát és ők csak a jövőbeni ificsapatban kívánnak szerepet vállalni. Faragó Deján bekapcsolódott a felnőtt csapat munkájába, mint ahogyan Barta Gábor, akiről annyit tudok, hogy egy egykori ifjúsági játékosunk, Pekli Péter 17 éves öccse és eddig nem volt sehova leigazolva. A vaskúti felnőtt csapat úgy néz ki atomjaira hullik, így az exgarai, NB II-t is megjárt Szemerédi Imre lehet, hogy Garán folytatja pályafutását.
2008. február 5-én, 18 órától a Garai ÁMK felső tagozatos épületében, Gara Község Sportegyesülete szülői értekezletet tart. A szülői értekezlet témája a serdülős labdarúgó csapat jelenlegi és jövőbeni működése lesz.
Serdülőseink jövője és ezzel a garai foci jövője lesz a téma, ami a jelen állás szerint nem túl rózsás. Ezen alkalommal próbálunk meg megoldást találni a problémákra.
2008. január 17. (csütörtök)
2007/2008-as bajnokság őszi fordulójának statisztikája
Játékosok | kezdő | lecserélték | becserélték | sárga lap | piros lap | gól |
Antal Tamás | 10 | 4 | 3 | - | - | - |
Antal Zsolt | 12 | 1 | - | 3 | - | 4 |
Bakai Olivér | 13 | 3 | - | 1 | - | 10 |
Bakai Tamás | 10 | 5 | - | 6 | - | - |
Balogh Adrián | - | - | 5 | - | - | - |
Császár Roland | 12 | - | - | - | 1 | 1 |
Engert Martin | 1 | 1 | 6 | - | - | - |
Faragó Dusán | 5 | 5 | 6 | 4 | - | 2 |
Horváth Attila | - | - | - | - | - | - |
Jenei Zoltán | - | - | 2 | - | - | - |
Kerezsi Ferenc | 10 | 2 | - | - | 1 | 4 |
Kertész Donát | 11 | 5 | - | 4 | - | - |
Koller Andor | - | - | 5 | - | - | - |
Kricskovics Marin | 1 | 1 | 4 | - | - | - |
Krizsák László | 9 | 2 | 1 | 1 | - | - |
Menczinger Norbert | - | - | - | - | - | - |
Mészáros Alex | 1 | 1 | 10 | 1 | - | - |
Mózer László | 12 | 7 | - | 1 | - | 2 |
Murinyi Csaba | 10 | 3 | - | 6 | 1 | 13 |
Pulai György | - | - | - | - | - | - |
Szabó Tibor | 13 | 2 | - | 1 | - | - |
Varró Károly | 13 | 2 | - | - | - | 3 |
2008.január. 16. (szerda)
A felnőtt csapatunk a 2008. évi KAEFER HEIBL Téli Teremkupán, 3 döntetlent és egy vereséget szenvedett.
Eredményeink:
Gara - Dusnok: 0-0
Csávoly - Gara: 2-2
Bátmonostor - Gara: 3-3
Tompa - Gara: 6-1
Az E csoport végeredménye:
1. Tompa 4 0 0 15-1 12 pont |
2. Dusnok 2 1 1 10-5 7 pont |
3. Csávoly 1 1 2 7-13 4 pont |
4. Gara 0 3 1 6-11 3 pont |
5. Bátmonostor 0 1 3 4-12 1 pont |
Csapatunk így nem jutott be a 19-én rendezendő döntőbe.
A selejtezők két helyszínen kerültek
megrendezésre: Izsákon január 12-13-án, Jánoshalmán január 12-én.
A tornára benevezett 25 csapatot 5 csoportba osztották be, minden csoportból az
első 2 helyezett jutott be a jánoshalmi fináléba.
A döntő mezőnye: Ladánybene, Kerekegyháza, Orgovány, Solt, Kunszállás, Izsák, Kalocsa, Bácsborsód, Tompa, Dusnok.
Serdülőseink vasárnap szintén Jánoshalmára utaznak. A mezőny elég erős, hiszen Baja, Kiskunhalas és a Grund Fc is szerepel.
A résztvevő nyolc csapat: Baja LSE, Sükösdi SC, Madaras SE, Vaskút BSE, Grund FC, Garai KSE, Kiskunhalas FC, Jánoshalmi FC.
2 x 4 csoportot alkotnak a csapatok, 1 x 30 perc a játékidő, csoportokon belüli körmérkőzés dönti el a két továbbjutót. 5+1 játékos léphet egyszerre a pályára.
A kupa védője a helyi csapat.
Nevezési díj: 10.000 Ft.
Díjazás:
I. helyezett csapat elnyeri 1 évre a Serdülő Kupa teremlabdarúgó torna
vándorserlegét. Minden csapat oklevél díjazásban részesül. I.-III. helyezettek
érmet nyernek.
Díjazásban részesül:
- a legjobb kapus
- legjobb mezőnyjátékos
- legeredményesebb játékos (gólkirály)
2008.01.11. (péntek)
A hétvégi teremtornán csak igazolt játékosok játszhatnak. Így Antal Dávid és Jánosik Dávid még nem vehet részt a megmérettetésen, mivel még nincs garai igazolásuk. Csobolya István pedig a bácsborsódiakat erősíti, mert még nem igazolhattuk át, átigazolási időszak híján. Mózer László dolgozik, Jenei Zoltán cserekapusunk szereplése sérülés miatt kérdéses. A táncosok pedig a Székelybálban szerepelnek.
A Jánoshalmára utazó keret névsora: Antal Tamás, Bakai Olivér, Bakai Tamás, Balogh Adrián, Császár Roland, Faragó Dusán, Kerezsi Ferenc, Krizsák László, Mészáros Alex, Murinyi Csaba, Szabó Tibor, Varró Károly.
Az első edzésre január 22-én este 6 órakor kerül sor a garai iskola tornatermében. Heti három tréninggel -kedd, csütörtök, szombat- készül a csapat tavaszra. Szombatonként a vaskúti sportcsarnokban, vagy ha az idő engedi a szabadban, a sportpályán kerül az edzésre sor.
Edzőmeccsek lekötését az edzőnk, Viszmeg István végzi. Február 16-án Felsőszentivánnal mérkőzünk meg. Érsekcsanád gárdájával is megmérettetjük magunkat. Biztos időpontok és ellenfelek esetén, a honlapon megtalálható lesz a pontos menetrend.
2008.01.06. (vasárnap)
Köszöntök mindenkit a 2008-as évben. "Exedzőnk", Havasi János sms-ét idézve:
„Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok a feljutás reményében, minden sportszerető, garai barátomnak!”
Az új évet egy új igazolással kezdtük, Csobolya István tért vissza hozzánk a megye II-es Bácsborsód csapatától. Sok sikert a garai játékához!
Január 12-én, a csapat a megyei labdarúgó szövetség rendezésében, Jánoshalmán kispályás teremfocitornán vesz részt. Az „E” jelű csoportban Csávoly, Bátmonostor, Dusnok és Tompa lesz az ellenfelünk. A csoportból az első két helyzet jut tovább. A tornán részvevő keretet, csütörtökön jelöli ki az edző a megbeszélt helyen. Mivel aznap Székelybál, a tánccsoportos fiúk nem tudnak részt venni a tornán.
Szó volt arról, hogy a csapat részt vesz a sükösdi, téli, nagypályás felkészülési tornán. 40 ezer Ft a nevezési díj és heti kétszer kellett volna Sükösdre utazni, amit anyagi lehetőségeink nem engedhettek meg. Így nem vállaltuk ezt el, majd hazai pályára ill. idegenbe keresünk csapatokat.