2010. Május

 

2010. 05.27. (csütörtök)

A múlt vasárnapi Gara-Miske rangadó lejátszására nem került sor. Mindkét csapat és a játékvezető, Serdült Sándor is megjelent a meccsen. Majd a sporttárs döntése nyomán a mérkőzés elhalasztásra került, az alkalmatlan pálya miatt. A miskeiek sem tiltakoztak ez ellen, inkább ők is elutaznak még egyszer hozzánk. Játszottunk már ekkora vízben. Pocsolyák voltak több helyen is, puha volt a pálya, a bíró így döntött. A mérkőzés június 2-án, szerdán 17.30-tól kerül lejátszásra. Előtte egy héttel, május 26-án, szerdán Dávodra utazunk.

A többi mérkőzés lejátszásra került, íme:

TATAHÁZA - VASKÚT 1-1 (Vaskút 10 emberrel)

KISSZÁLLÁS - DUNAPATAJ 4-0

GÉDERLAK - RÉM 15-0

KUNBAJA - DÁVOD 0-2

FOKTŐ - DUNASZENTBENEDEK 2-3

BÁTYA - USZÓD 1-0

BOROTA - BÁCSBORSÓD 2-8

Hétvégén Bácsborsódra utazott a csapat. Eltiltottunk nincs, hiszen Szemerédi, Antal Zs., Kertész, Murinyi is letöltötte már eltiltásait a hetek folyamán. Vasárnap Antal Zs. fog hiányozni. Valamint Kovács, K. Imre, Jenei sem látogatja mostanában a csapat háza táját. Nagy iskolai kiránduláson van, Engert a héten sérült volt, Antal D. megjelenése is kérdőjeles.