Interjú Csontos Viktorral

 

Közeledik a Gara - Bácsborsód rangadó. A borsódi csapattársunkat, Csontos Viktort faggattam:

Antal Zsolt: Miskei összecsapás után Gara - Bácsborsód. Mint egykori helyi játékos, hogyan készülsz a meccsre? Kinek szurkolsz? :-)

Csontos Viktor:  A Borsód elleni meccs különlegesebb kicsivel, mint a többi. Mivel Bácsborsódról igazoltam Garára és a tabellán elfoglalt helyezés alapján is, sőt majdnem kifelejtettem, a tavaszi meccshalasztós 'műsort' is. Ami nekünk a bennmaradás szempontjából sokba került... Tehát szeretnék - remélem a csapattársaimmal együtt - nemes revansot venni. Különlegesen nem készülök semmivel sem. A meccs előtti bulik nálam mostanság kimaradnak, de azért ez nagyon fontos meccs lesz számunkra. Remélem játszani fogok nem szurkolni, úgyhogy ezt a kérdést halasztom, majd az első olyan Gara - Borsód előtt tedd fel amin nem játszom majd.  

A. Zs.: A Borsódból kire hívnád fel a figyelmünket, mint exborsódi játékos? Esetleg betudod mutatni a játékukat? Mire figyeljünk?

Cs. V.: Véleményem szerint a borsódi gárda középpályája, a legerősebb csapatrészük. Cifra, Harnóczi, Mojzes, Bulla mind-mind jó futballisták, távolról is jól lőnek, meccseket képesek eldönteni. Rájuk figyelni kell! Meglátásom szerint a védelmük zavarba hozható, amit láttam edzőmeccseken is. A csatársorban veszélyes a most igazolt Szabó, a jól cselező és műeső Merkler és a magas Orosz. A helyzetkihasználás viszont nem a legtökéletesebb. A pontrúgásoknál Rácz gólerős. A Bácsborsód is inkább a passzosabb focit játssza, szemben a brusztolósabbal. Nincs a középpályán kimondottan védekező felfogású labdarúgó. Próbálják megjátszani a szélső középpályásaikat. Beadások útján veszélyeztetnek.

A. Zs.: Mit vársz a meccstől? Esetleg számszerű tipp?

Cs. V.: Nagyon jó kérdés. Ismeri egymást a két csapat, az egyéni képességek is hasonlóak meglátásom szerint, így nüánszok fognak dönteni. Számszerű tipp, mivel hátul jó lenne gól nélkül megúszni, akkor már "x" biztos, de elöl Murinyiék tuti rúgnak, szóval 2-0 a hazainak.

 

 

Interjú Bulla Barnával

 

A bácsborsódi védő, középpályás Bulla Barna válaszolt a rangadó előtt a kérdéssorra:

Antal Zsolt.: Vasárnap Gara-Bácsborsód. Hogyan készültök a meccsre?

Bulla Barna: Igazából külön nem készültünk erre a meccsre sem, annak ellenére, hogy ez a legnagyobb presztízzsel bíró mérkőzés a bajnokságban. Viszont mindennapos téma köztünk már egy jó ideje. Úgy gondolom egy ilyen meccsen nem 'csak' a 3 pont megszerzése lebeg a csapatok szeme előtt.

A. Zs.: Kire készültök külön is a Garából, kit tartatok számotokra veszélyesnek?

B. B.: A 11 mérkőzésen elért 59 garai gól önmagáért beszél. Nem lesz könnyű dolga a védelmünknek, ebben biztos vagyok. A Kerezsi Ferire és a Murinyi Csabára külön oda kell figyelni, ők okozhatják a legtöbb gondot nekünk.

A. Zs.: Mit vársz a meccstől? Esetleg számszerű tipp?

B. B.: Idegenben jó az x, szokták mondani, de az igazat megvallva optimistán gondolok a 'derbire'. Mindenféleképpen vendég győzelmet várok. Tippem 2:1 a Borsódnak, egy jó iramú, küzdős mérkőzésen.

 

Köszönet az interjúért, majd meglátjuk hétvégén, hogy jó tippelt -e Bulla Barna.

 

 

Interjú Szőllősi Viktorral

 

A bácsborsódi kapu hálóőre, Szőllősi Viktor állt „mikrofonom” elé:

Antal Zsolt: Vasárnap Gara-Bácsborsód rangadó. Hogyan készül a csapat a meccsre?

Sz. V.: Az alapozást követően a bajnoki szezon alatt heti két edzéssel készülünk a mérkőzésekre. A csapat alapvető célja a megyei III. osztály megnyerése, s egyben a következő szezon másodosztályban való folytatása. A 16 csapatot mérlegelve valóban a Gara-Bácsborsód mérkőzés ígérkezik a legnagyobb rangadónak. A két együttes szinte ugyanazzal a játékos-állománnyal vágott neki a III. osztálynak, mint amivel kiesett. Az előző szezonban, mint közismert Garán 2-0-ás vereséget szenvedtünk, amire Borsódon egy 4-3-as győzelemmel vágtunk vissza.

A. Zs.: Kire készültök külön is a Garából, kit tartatok számotokra veszélyesnek?

Sz. V.: Külön nem készülünk, azt tudjuk, hogy a garai csatársor erős, a védelmünknek valamint személy szerint nekem is a kapuban résen kell lenni.

A. Zs.: Mit vársz a meccstől? Esetleg számszerű tipp van-e?

Sz. V.: Természetesen győzelmet várok a csapattól, ugyanis számos helyen bizonyítottuk, hogy egységes, összetartó, jó játékerőt képviselünk a pályán és azon kívül is. Véleményem szerint a bajnokságot ez a párharc mellett még az is befolyásolja, hogy a 'kis csapatok' ellen ki, mennyi pontot veszít. Tippem Gara - Bácsborsód: 0-3.

 

Köszönöm a magabiztos nyilatkozatot, remélem elrontjuk a tipp-mixedet...

 

 

Interjú Szólik Gáborral

 

A Bajaszentistván edzője, Szólik Gábor adott részletes tájékoztatást az elmúlt szezonról:

A.Zs.: Gratulálok, 7.helyen végeztetek. Mennyire vagytok elégedettek a helyezéssel?

Sz.G.: Tisztelt Garai KSE! Tisztelt Antal Zsolt! A Bajaszentisváni SK vezetői és játékosai nevében köszönjük a lehetőséget, hogy nyilatkozhatunk a honlapotokon.

Köszönjük a helyezéssel kapcsolatos gratulációtokat és természetesen mi mást mondhatnék a hetedik hellyel kapcsolatban csak is azt, hogy maximálisan elégedettek vagyunk vele. Természetesen annak tudatában, hogy az őszi szereplésünk alapján a bajnokság félidejében a 16. helyen állt a csapat a megszerzett 11 pontunkkal. A téli igazolások célirányosak és minőségiek voltak és ez eredményezte, hogy fantasztikus tavaszi szerepléssel a 7. helyre tudtunk felzárkózni.

A.Zs.: Melyek voltak a szezon legemlékezetesebb mérkőzései?

Sz.G.: Természetesen a szezon során voltak negatív és pozitív mérkőzések is, nem is egy. Talán a legfájóbb az őszi idényben a felsőszentiváni fellépésünk, amikor egy hetessel terhelték meg a szákunkat. Pozitívként említeném meg az egész tavaszi idényt, mert a csapat mérkőzésről mérkőzésre győzelmi kényszer alatt játszott, hogy mielőbb elkerüljön a kiesőzónából. Ezzel oda jutottunk, hogy megjött az étvágy a sorozatos jó eredménnyel, hogy minél jobb helyet szerezzünk meg  és a bajnokság vége felé már egy erős középcsapattá váltunk.

A.Zs.: Kiket emelnél ki a csapatból az egész évi teljesítményt figyelve? Esetleg ki volt az idény felfedezettje?

Sz.G.: A teljesítmény alapján természetesen szét kell választani az őszi és a tavaszi idényt, mert a tél folyamán, számos helyen változás történt. Személy szerint senkit nem emelnék ki, mert a végső helyezésünk egy hatalmas csapatmunka volt, amelyben mindenki meghatározó szerepet töltött be. Fontos volt hogy a játékosokkal sikerült elhitetni, hogy nincs legyőzhetetlen ellenfél és mindenkivel szemben egyenrangú ellenfelek lettünk.

A.Zs.: Hogyan értékeled az egész bajnokságot?

Sz.G.: A déli csoport bajnokságával kapcsolatban annyit említenék meg, hogy szerintem a legerősebb és legkiegyensúlyozottabb csapat nyerte meg a bajnokságot, de sajnos az ő létszámukkal egyel több kieső lett a csoportból. A kiesőkkel kapcsolatban azért azt hiszem a tavaszi szereplés alapján más csapatok is kerülhettek volna hasonló helyzetben.

A játékvezetéssel kapcsolatban nem kívánnék túlzottan sokat mondani, voltak jobb és voltak gyengébb játékvezetők. 

A.Zs.: Köszönöm az értékelést. Sikeres felkészülést kívánok!

 

 

Interjú Pilcsuk Tamással

A katymári Pilcsuk Tamás értékelte a szezont:

A.Zs.: Gratulálok, bent maradást érő 15. helyen végeztetek. Mennyire vagytok elégedettek?

P.T.: Gratulálni nincs mihez, de azért köszi. Csalódás volt ez a szezon, vagyis a tavaszi, mert külön kell választani a két fél szezont. A télen távozókat nem tudtuk minőségileg pótolni. Sem a rutinosabb, sem a fiatalok nem tudták azt nyújtani, ami szükséges lett volna néhány győzelemhez.

A.Zs.: Melyek voltak a szezon legemlékezetesebb mérkőzései?

P.T.: Külön meccset nem nagyon tudok kiemelni, negatív volt rengeteg, talán ezek közül pozitívnak említeném a Császártöltésen elért 1:0-s vereséget, a kezdőben 8 ifi korú játékossal, az nagy küzdés volt.

A.Zs.: Kiket emelnél ki a csapatból az egész évi teljesítményt figyelve? Esetleg ki volt az idény felfedezettje?

P.T.: Kiemelni nem lehet senkit, felfedezettnek talán Nagy Benjámin, 16 évesen a felnőttben voltak szép megmozdulásai és odatette magát végig míg pályán volt.

A.Zs.: Hogyan értékeled az egész bajnokságot? Bajnok, kiesők, sporik munkája, szövetség stb.

P.T.: Bajnok: megérdemelten lett a Császártöltés bajnok, bár felmennének, de nem fognak...
Kiesők: nincs különösebb. Lehet, hogy nem is lesz kiesés...
Sporik: sok meccsen katasztrófa, fiatal rutintalan játékvezetők, akik életükben nem rúgtak labdába, pár meccsen fújkáltak és meccseket döntenek el a hibáikkal. Nagy általánosságban pedig a sporik nem védik eléggé a játékosok testi épségét, a "kultúrált" reklamálást jobban büntetik, mint a durva szabálytalanságokat, sérülést okozó belépőket. 5-ször figyelmeztetnek, mire elő veszik a sárgalapot, ha pedig valamelyik rossz döntésére kérdezel, azonnal lesárgáznak...
Szövetség: nincs különösebb. A felügyelő (fegyelmi) bizottságról meg annyi, hogy többet nem megyek, ha nem muszáj. Úgy beszéltek velünk, mint a tömeggyilkosokkal... Nagyjából ennyi.

Jó munkát, sikeres felkészülést!

A.Zs.: Köszi az interjút! Nektek is jó felkészülést!

 

 

Interjú Majoros Milánnal

Már-már szokásos szeremlei interjú alanyom, Majoros Milán válaszolt a szezonzáró kérdéseimre:

A.Zs.: 8. helyen végeztetek. Mennyire vagytok ezzel elégedettek?

M.M.: Úgy gondolom, hogy elégedettek semmiképpen sem lehetünk, mert tavaly bemutattuk, hogy ez a csapat mire is képes valójában. Sajnos év közben sok sérülés hátráltatott minket és ez rányomta a bélyegét az adott mérkőzésekre is. Sok olyan mérkőzést buktunk el, amit hozni kellett volna.

A.Zs.: Melyek voltak a szezon legemlékezetesebb mérkőzései?

M.M.: A legemlékezetesebbek közül kettőt emelnék ki. Amikor hazai pályán 3-2-re legyőztük a Bácsbokodot, helyenként tetszetős játékkal. Valamint a jó erőkből álló Sükösd hosszú győzelmi sorozatát szakítottuk meg az idegenben elért 1-0-ás győzelmünkkel, úgy, hogy félórát emberhátrányban játszottunk. Amelyekre nem szívesen emlékszek vissza, az idegenbeli vereség Csávolytól és a hazai pályán elszenvedett vereség Bácsborsódtól.

A.Zs.: Kiket emelnél ki a csapatból az egész évi teljesítményt figyelve? Esetleg ki volt az idény felfedezettje?

M.M.: A bajnokság egész ideje alatt egyértelműen Újházi Bálint nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt a csapatból. A többiek sajnos nagyon rapszodikus teljesítményt nyújtottak, így rajta kívül mást nem emelnék ki.

A.Zs.: Hogyan értékeled az egész bajnokságot?

M.M.: Úgy gondolom, ha a bajnokság egészét nézem nem lehetünk elégedettek az elért helyezést illetően, de azon dolgozunk, hogy ezen jövőre javítsunk. A Császártöltés bajnoki címét nem nagyon veszélyeztette semmi, ők nagyon kiemelkedtek ebből a mezőnyből és ez nem csak az eredményekben látszott meg, hanem a mutatott játékban is. A kiesőkről pedig azt tudnám elmondani, hogy nem biztos, hogy azok a csapatok zárták a bajnokságot a kieső helyen akik valóban a leggyengébbek voltak.

A.Zs.: Köszi a válaszokat. Jó pihenést kívánok a nyárra!

 

 

Interjú Kutyka Pongráccal

Kutyka Pongrác, sükösdi vezetőségi tag válaszolt hivatalból kérdéseimre.

Antal Zsolt: Gratulálok a sükösdi csapat 4. helyéhez! Mennyire vagytok elégedettek?

Kutyka Pongrác: Köszönjük a gratulációt, a csapat érdeme a helyezés. Célkitűzés volt az 1-5 helyezés valamelyike, ez sikerült is, bár a dobogó is elérhető lehetett volna. Ám ez is szép eredmény. Az 5. helyezett Kelebia sok ponttal le volt maradva, így már mérkőzésekkel korábban eldőlt, hogy 4-nél rosszabbak nem lehetünk.

A.Zs.: Melyek voltak a szezon legemlékezetesebb mérkőzései?

K.P.: Voltak csodálatos meccsek, meg persze felejthetők is, de mi inkább csak a pozitívumokra szeretnék kitérni. Tavasszal produkáltunk egy 10 meccses győzelmi sorozatot, ami nagy öröm volt számunkra, mert csupán 15 játékossal vágtunk neki a bajnokságnak. Ebből a 15 főből 14 sükösdi és 1 bajai játékos van. Az utolsó meccs volt a legemlékezetesebb, mert Bácsbokod 3-0-ra vezetett ellenünk és megfordítottuk 5-3-ra a mérkőzést. Igazi focicsemege volt. Mi már évek óta arra törekszünk, hogy csak sükösdi gyerekek legyenek a csapatban és ezt sikerül is megtartani.

A.Zs.: Kiket emelnél ki a csapatból az egész évi teljesítményt figyelve? Esetleg ki volt az idény felfedezettje?

K.P.: Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak: Molnár -aki az év legjobbja volt- Matity, Marusa, Szabados, Tamás, Bosnyák, Halász, Kovács, Pesti. Két sajnálatos dolog történt az évben: először az, hogy csapatunk csapatkapitánya, Tamás Károly súlyos térdsérülést szenvedett és legalább 1 éves kimaradás vár rá. A másik, hogy a csapat nagy része, az egyik játékossal (Gazsi János) összeveszett és ő a felénél befejezte Sükösdön a focit. 

A.Zs.: Hogyan értékeled az egész bajnokságot? Bajnok, kiesők, sporik munkája, szövetség stb.

K.P.: A Császártöltés kiemelkedő csapat volt ebben az osztályban. A Bácsborsód szerintem a játékosállománya alapján, nem a leggyengébb csapat. A sporik meg szerintem ide-oda tévedtek egyforma elosztásban. Az ifinkre továbbra is alapozunk, mert jó munka folyik már évek óta az utánpótlásban. 4 év alatt 2 arany és 2 ezüst a mérlegük. Idén sem jön egy fizetett játékos sem a csapatba, csak az ifiből 4-5 játékos. Ez szerintem követendő példa volna minden csapat számára.

A.Zs.: Köszönöm az interjút. Megfontolandó az utánpótlásukhoz való viszonyuk, igazolási szisztémájuk. Szép nyarat, jó pihenést kívánok!

 

 

Interjú Harsányi Gáborral

Harsányi Gáborhoz, a Bácsbokodi Sportkör elnökéhez intéztem néhány kérdést.

Antal Zsolt: 10. helyezés. A nyáron az 1-5. helyezéssel lettél volna elégedett. Hogyan látod a csapat mostani helyét? Elégedettek vagytok-e ezzel?

Harsányi Gábor: A célkitűzések természetesen megváltoztak. A jelenlegi 10. helyről szeretnénk előrébb lépni az 5-6. helyig. Ennek érdekében több lépést is tettünk.

A.Zs.: Barákovics edző felállt a kispadról. Önszántából tette, vagy mi volt a váltás oka?

H.G.: Barákovics István már régóta edzette a csapatot, úgy éreztük egy kis frissítés jót fog tenni. Te is tudod, hogy egy idő után nem tud egy edző ugyanúgy motiválni. Meg aztán mindenki tudja, hogy a Barával nem egyszerű megtalálni a hangot. De ha sikerül -én azt mondom- nagyon sokat tud tenni egy csapatért, s itt nemcsak edzőként értem a dolgot.

A.Zs.: Ki lett az új edző?

H.G.: Horváth Ferenc lett az új mester. 

A.Zs.: Úgy hallom vannak érkezők és távozók egyaránt. Az elnyűhetetlen László és a gólvágó Veverka mellé igazoltátok Tóth Ferencet Katymárról, a támadófoci kerül előtérbe? Kik mentek, ill. jöttek?

H.G.: Új igazolások: Végh András, a védelem megerősítése céljából, első tapasztalatok alapján remek igazolás. Tóth Ferenc a csatársor további erősítése érdekében, immár a két csatárunk összesen 30 gól felett jár, ami önmagáért beszél.  Fudit mindenki jól ismeri, ha a focival foglalkozik, csak nyerhetünk vele. Palásti Lacihoz ennyit fűznék ''végy egy jó kapust!'', no comment... Juhász Tamás középpályás, azt hiszem ő is letette már ebben az osztályban a névjegyét. Rajtuk kívül két-három ifjúsági játékos beépítése a feladat. Első meccsen ketten is remekül helyt álltak, név szerint Szvorény István és Bohner Tamás. Nyertünk azzal is, hogy Füstös Csaba újra beállt a sorba. Távozók: Kazinczi Norbi; Morvai Tamás; Bosnyák Krisztián; Tettinger Tibor; Györe Mihály; Csehó Kovács Ferenc.

A.Zs.: Edzőmeccseket kivel játszottatok?

H.G.: Edzőmeccsek: Katymárral és Bácsalmással játszottunk. Főleg sikerekről lehet beszélni, de ezt Te is tudod, hogy sokat nem lehet belőle levonni, csak a tapasztalatszerzés a cél.

Köszi a válaszokat! Sok sikert a csapatnak!

 

 

Interjú Holczer Csabával

 

Csapattársam, Holczer Laci öccsét, Csabát kérdeztem a Bajaszentistváni csapatról:

 

Antal Zsolt: 15. helyezés. Ez kieső hely, nem volt jellemző eddig ez Bajaszentistvánra. Mi az oka a gyengébb szereplésnek?

Holczer Csaba: A gyengébb szereplést senki sem érti, talán rossz paszban voltunk.

A.Zs.: Úgy hallom vannak érkezők és távozók egyaránt. A legnagyobb igazolás, talán az NB - II-es BLSE csapatából érkező, ott kevesebb szerephez jutó játékosok lehetnek. Kik távoztak ill. érkeznek még a tavasszal?

H. Cs.: A BLSE-ről még nem tudunk semmit, hogy érkezni fog-e valaki, talán majd szezon közben derül ki. Távozók nem voltak, de viszont érkezők igen: Csobolya István Garáról, Szabó Milán Felsőszentivánról, Farkas Atilla Bácsborsódról, Lossonci Viktor Csávolyról és Káli Lajos is visszatért hozzánk.

A.Zs.: Az ifitekben is sok tehetséges játékos van. A sok érkező mennyire csökkenti a felnőttbe kerülési esélyeiket?

H. Cs.: Az ifiből vannak kijelölt játékosok -hárman- akik a felnőttben játszanak és az ifibe bármikor vissza tudnak menni. Ez miatt nem szólnak az ifisták, hanem örülnek, hogy visszamennek közéjük játszani.

A. Zs.: Edzőmeccseket kivel játszotok? Mikor?

H. Cs.: Három edzőmeccseket játszottunk: Bácsborsódot megvertük 3-1-re, Hajóssal 1-1-et játszottunk, Érsekcsanádot vertük 4-0-ra. Még játszunk február 5-én Szeremlével és február 12.-én Sükösddel.

A.Zs.: Mi a végső cél?

H. Cs.: A végső cél, hogy elkerüljünk a kieső helyről és az első 8-ban legyünk.

Köszönöm! Sok sikert!

 

 

Interjú Majoros Milánnal

 

Majoros Milánnal, a szeremlei középpályással beszélgettem.

Antal Zsolt: 9. helyezés. Ez a tavalyi bajnoki címhez képest csalódás. Mi az oka a gyengébb szereplésnek?

Majoros Milán: Úgy gondolom, hogy a legnagyobb gondunk a koncentráció és az erőnlét hiánya volt, mivel legalább 7 pontot hullajtottunk el úgy, hogy a 90. perc után kaptunk gólt.

A.Zs.: A főszponzor, Holkáék kiszálltak a támogatásból. Mennyibe érinti a csapatot? Nélkülük mi a célotok?

M. M.: Nem tudom, hogy érinti a csapatot, mert én nem látok bele a klub pénzügyeibe. De bízom benne, hogy a vezetőség megold minden problémát. (Diplomatikus válasz, profi nyilatkozat. A szerk.)

A. Zs.: Úgy hallom vannak érkezők és távozók egyaránt. Ifitekből a bajai u-19-be igazoltak. Kik ők? Kik távoztak ill. érkeznek még tavasszal?

M. M.: Érkezőkről nem tudok beszámolni, ugyanis senkit nem igazoltunk le. Sajnos egy távozónk biztosan lesz, a Mezei Gabi személyében, aki fél évig Bécsben folytatja a tanulmányait. Az ő kiesése nagy érvágás lesz a csapatnak. Remélem megfelelően tudjuk majd pótolni. Elek Milán és Nosztáni Marió a bajai U-19-es, míg Frühwirth Erik az U-17-es csapattal készül. Az ő sorsuk még bizonytalan, nem tudjuk, hogy igényt tart-e rájuk a BLSE.

A.Zs.: Edzőmeccseket kivel játszotok? Mikor? Eredmények?

M. M.: Edzőmeccset eddig a Tolna megye II.-osztályú, Bátaapáti ellen játszottunk, ahol 5-1-es szeremlei siker született. Játszunk még a felkészülés során Bajaszentistvánnal, Sükösddel, Tompával, valamint Ásotthalommal. Egy hete pedig Bácsbokodon vettünk részt teremtornán, ahol a hazai csapat mögött a 2. helyen végeztünk, ezzel bejutottunk a február első napján megrendezésre kerülő kiskunmajsai döntőbe.

A.Zs.: Mi a végső cél?

M. M.: Jelenleg a 9. helyen állunk, tehát sem a kiesés, sem az éremszerzés veszélye nem fenyeget minket, az utóbbit jobban sajnálom. Tehát minden mérkőzésre úgy megyünk ki, hogy nyerni akarunk és mindent megteszünk ezért, és majd a szezon végére kiderül, hogy ez mire volt elég.

Kösz szépen, sok sikert!

 

Interjú Pilcsuk Tamással

 

A következő interjúm alanya, Pilcsuk Tamás. Ő beszél a katymári csapatról.

Antal Zsolt: Őszi hetedik helyezés, ez a középmezőny. Szerintem jó az őszi szereplésetek. Szerinted?

Pilcsuk Tamás: Az őszi szereplés szerintem lehetett volna jobb is, mert 2-3 olyan meccset elbuktunk, amiket simán kellett volna hozni. Ez 1-2 helyezéssel többet jelentett volna, de azért a 7. hely reális.

A. Zs.: Úgy hallom meghatározó játékosok távoztak a csapattól. Kik távoztak ill. érkeznek még a tavasszal?

P. T.: A távozók Gulyás Csaba Felsőszentivánra, Palásti, Tóth, Juhász Bácsbokodra. Az érkezők még változhatnak, de max. csak olyanok, akik már több éve nem játszottak sehol, plusz fiatalok az ifiből.

A. Zs.: Láttam a hétvégén, hogy sok az új, számomra ismeretlen arc. Tehetséges ifisták és régi játékosok fogják alkotni a tavaszi Katymárt?

P. T.: Igen, az edzőmeccsen látott kerettel vágunk neki a tavasznak.

A. Zs.: Edzőmeccseket kivel játszotok? Mikor?
P. T.: Veletek, Garával lesz meccs, vasárnap Felszőszentivánnal. Utána szombaton jön a Bácsbokod és rá egy hétre megyünk vissza Bokodra.

A. Zs.: Mi a végső cél? Megtudjátok-e tartani a megváltozott kerettel a 7. helyet?

P. T.: A cél az első tízben végezni, a 7. helyet nem valószínű, hogy megtartjuk, de nem adjuk fel!

 

Interjú Ördögh Erikkel

 

A nyári interjú után, ismét Ördögh Erikhez fordultam felsőszentiváni ügyben:

Antal Zsolt: 15. helyezés. Ez kieső hely. Edzőváltás volt nálatok ősszel, visszaért a ''sikeredzőtök''. Mi volt a baj az őszi szezonban, lett-e változás a csere hatására?

Ördög Erik: a 15. helyezés nem valami ''fényes'', ezt leszögezhetjük. Nem jöttek az eredmények, ilyen minden csapatnál van. A nyári edzőmeccseken szinte szárnyalt a csapat, de az őszi rajtnál úgymond ''beragadtunk''. Igen, edző váltás történt, okokat nem nagyon tudok. Talán Blahó Gyula korával is magyarázható, hogy a támadásokat - amiket a csapat nem túl jó szereplése miatt kapott- nem nagyon bírta idegileg. Az, hogy ez az edzőváltás hoz e majd valami kiugró eredményt, nem tudom, mi mindent megteszünk a siker érdekében!
A. Zs.: Láttam az edzőmecseteken vannak érkezők és távozók. A legnagyobb igazolás, talán Hódos lehet, összeállhat ismét a Rezsneki, Hódos csatársor?

Ö. E.: Igen visszajött hozzánk egy kisebbfajta kitérő után ''Öcsike'', akit már vártunk vissza! Rezsneki Csabával mindig is megértették egymást, remélem ez tavasszal is így lesz. Érkezett Gulyás Csaba Katymárról és már ellenetek játszott a hétvégén Tettinger Tibor is, de ő még kérdőjeles. Reméljük a miénk lesz. Tettingerből már van nekünk egy, kettő még annál is jobb lesz. Távozott Szabó Milán Bajaszentistvánra és Tóth Tamás Nemesnádudvarra.

A .Zs.: Az ifiből mindig lehet új arcot látni a felnőttben, ennyire jó a szentiváni utánpótlás?

Ö. E.: Az utánpótlásról annyit, hogy ugye én is még csak 17 éves múltam és a felnőttben játszok, pedig még az ifiben lenne helyem. Szűcs Zoltán edzőnk, jó szívvel nyúl az ifistákhoz, ha arról van szó. Aki pedig felkerül a felnőttbe, annak ''kutyakötelessége'' 120% -ot nyújtani. (De jó lenne, ha mindenki így gondolkodna -  a szerkesztő)

A. Zs.: Edzőmeccseket kivel játszotok? Mikor?

Ö. E.: Gara legyőzése után játszunk a héten Bácsborsóddal. Utána még Dusnokkal, Katymárral és végül Bácsalmással.

A Zs.: Mi a végső cél?

Ö E.: A végső cél az lenne, hogy hagyjuk el a kieső zónát és próbáljunk meg minél feljebb végezni a bajnokság végeztével!

A. Zs.: Köszi a válaszokat, sikeres tavaszt kívánok!

 

 

 

Interjú Gyöngy Előddel

 

Gyöngy Elődöt, a Hajós középpályását faggattam az ottani helyzetről:

Antal Zsolt: Áll a bál? Úgy hallottam elnökváltás és edzőváltás volt a csapatnál. Mi az igazság?

Gyöngy Előd: Nem volt edzőváltás, az elnök pedig még a Kóbor József! A konfliktus, az edzőváltás kérdése miatt alakult ki a vezetőségen belül. Az elnök nem támogatta az ötletet, a másik négy vezető ezért lépett ki. Jelenleg a Kóbor a mindenes a vezetésben.

A. Zs.: 3. hely. Jól álltok a bajnokságban. Kívülálló számára úgy tűnik jó a csapat. Elégedettek vagytok a helyezéssel?

Gy. E.: A helyezés megfelelő, szeretnénk is tartani a dobogót.

A. Zs.: A pletykák szerint az elnökváltás hatására Czuczu és Tamaskó is Dunaszentbenedekre távozott. Mi az igazság? Kik távoztak ill. érkeznek még tavasszal?

Gy. E.: Most még sok dolgot lehet hallani az igazolásokról, de nem hiszem, hogy a Tamaskóék elmennek. Mindketten velünk kezdték az alapozást. Egyenlőre igazolásról biztosat nem tudok mondani, mert még csak két edzésen voltam, de nagy változások nem hinném hogy lesznek.

A.Zs.: 4. az ifitek, tehetséges játékosaitok vannak. Még sem lehet a felnőtteknél látni fiatal labdarúgót. Miért van ez?

Gy. E.: A fiatalok nem szeretnek hozzánk edzésre és meccsre járni. Ez néhány felnőtt ember miatt van, mert úgy érzik a fiatalok, hogy állandóan piszkálva vannak. Aki kiöregszik az ifiből, az inkább befejezi. Egyrészt az iskola miatt nem tud jönni, másrészt a piszkálódás miatt.

A. Zs.: Edzőmeccseket kivel játszotok és mikor?

Gy. E.: A meccsekről csak annyit tudok, hogy 24-én, szombaton játszunk a Bajaszentistvánnal! A többiről majd értesítelek!

Köszi a válaszokat! Sok sikert!

 

 

 

Interjú Szőcs Gáborral

 

A nagybaracskai csapat támadósorát erősítő, Szőcs Gábor adott helyzetjelentést Nagybaracskáról:

 

Antal Zsolt: Ötödik helyezést értetek el az ősz végén. A középmezőny elsője, vagy az élmezőny alsó foka, a dobogótól kissé távol álltok. Megvagytok elégedve az őszi 5. helyezéssel?

Szőcs Gábor: Év elején a vezetés célul tűzte ki az 1-6 helyet, bár titkon reménykedtek a dobogóban, amire az előző szezon szép teljesítménye adott okot. Nagyon rosszul kezdtünk, 4 meccs 4 zakó, utolsó hely, ahhoz képest elégedettek lehetünk az 5. hellyel.

A.Zs: Fiatalok és rutinosabbak egyaránt vannak a csapatban. Milyen az összetétel? Kiegészíti-e egymást a két nemzedék?

Sz.G.: Ha a négy-öt (Császár, Mikolás, Nagy Á., Király, Szőcs) 27-32 évest lehet rutinosnak nevezni, akkor ilyen az összetétel, ahogy mondtad. A bajnokság egyik legfiatalabb csapata a miénk, van jövője a csapatnak. 3-4 ifista is már kopogtat a felnőtt ajtaján (Braun, Tóth, Bari testvérek). Nagyon jó a csapatösszhang, jó viszonyban vannak a csapattagok egymással. Mindenhol lehetnek problémák, itt is vannak viták, nézeteltérések, de összességében semmi gond nincs a csapatmorállal.

A.Zs.: Úgy hallom vannak érkezők és távozók egyaránt. Különösen a dávodi "vonal" távozása érdekes számomra?! Kik mentek, ill. jöttek?

Sz.G.: Dávodi „vonal” még úgy tudom nem végleges, 4-5 nevet hallottam én is, de azt gondolom, hogy az átigazolási időszak végéig nem lehet biztosat mondani. Azt hiszem közülük az egyik legértékesebb, Balics István már biztosan nem megy Dávodra. Nem értem hogy ezeket a fiatalokat mi motiválja, hogy egy jó megye 2-es csapatból, bárhová is igazolnak, ha az nem a BLSE... Ami biztos Székely Zsolt Dusnokról és Kubovics 2 Balázs Balatonlelléről érkezik hozzánk, tárgyalások folynak még egy rutinos gólerős csatár leigazolásáról és egy kapust szeretnénk még szerezni, ezek a kérdések is egy-két héten belül eldőlnek.

A.Zs.: Edzőmeccseket kivel játszotok? Mikor?

Sz.G.: Első mérkőzés 01.25.-én, Bácsalmáson 13:00. órakor. 01.31.-én Nagybaracska-Bátaapáti (tolna megyei). 02.08.-án Nemesnádudvari KSK - HÍD SE, 02.14.-én Nagybaracska HÍD SE - Nemesnádudvari KSK.

A.Zs.: Mi a végső cél?

Sz.G.: Végső cél egy érem megszerzése - ami nagyon nehéz lesz -, de talán van rá némi esély.

 

 

Interjú Kovács Krisztiánnal

Kovács Krisztiánt, Érsekcsanád szélsőjétől kérdezősködtem:

 

Antal Zsolt: Hogyan értékeltétek a 13., végső helyezést? A 13-as szám szerencsés, vagy sem nektek?

Kovács Krisztián: Szerencsés vagy sem ezt nem tudom megmondani személy szerint utálom a 13-as számot, hogy a csapatnak jó vagy sem... Az én meglátásom annyi, hogy a 6. forduló után jött Kernya Tibor, mint új edző, aki felrázta a csapatot. Nem volt szerencsénk és egy alakulóban lévő gárda a csanádi csapat és ennyi jött ki.

A.Zs.: Új igazolások, távozók vannak-e a csanádi csapatban?

K.K.: Tudomásom szerint vannak, több játékos is. 2-en a Bajából érkeztek kölcsönbe és még van egy igazolás, de engem különösebben nem érdekel, hogy ki az, csak annyi, hogy jól beilleszkedjen a csapatba. A távozók pedig a Nagy Dávid, Illés Lacika, "Zorro", "Pufi" és a Viktor, a portugál idegenlégiósunk.

A.Zs.: Kivel fogtok edzőmeccset játszani?

K.K.: Már csak 2 előkészületi meccs van kilátásban, de lehet, hogy a vezetőség lemondja, mert elég kevesen tudtunk ellenetek is összejönni.  Ez egy kicsit kellemetlen, nekünk is, akik eljutnak a meccsre és azoknak is akik munka ill. egyéb elfoglaltság miatt nem voltak a mérkőzésen.

A.Zs.: Ismerd nagyjából a garai csapatot. Hogyan látod a garai csapat esélyeit?

K.K.: Ahogy láttam, egy jól összeszokott társaságról van szó, szerintem a sok munka mindig meghozza gyümölcsét. Nem szabad megállni egy adott állapotban, mindig fejlődni és fejlődni kell. Sok meglepetést fogtok okozni a bajnokságban...

A.Zs.: Elég fiatal a csapatotok, sokan még ifista korúak. Mire lesz ez elég a bajnokságban?

K.K.: A bajnokság még aránylag messze van. Az új igazolásokkal biztosan erősödni fogunk, remélem rendeződnek soraink és mindenki tud időt szakítani az edzéseinkre.

 

Remélem minél előbb rendeződnek a dolgaitok és sikeresek lesztek! Sok sikert kívánok!

 

Interjú Harsányi Gáborral

 

Harsányi Gábor, a bácsbokodi labdarúgó csapat elnöke állt képzeletbeli mikrofonom elé:

 

Antal Zsolt: Tavasszal nem sikerült kivívjátok a megye I-ben való bent maradást. Hogyan értékeltétek a végső helyezést? Mi volt a kiesés oka?

Harsányi Gábor: Ha láttad a tabellát, 15. helyen végeztünk 15 pontot begyűjtve. Tekintettel arra, hogy az őszi igazolások következtében jelentősen meggyengültünk, ez még nem is mondható kudarcnak. Az év során is rengeteg sérülés, előre nem látott konfliktus nehezítette a munkát. Mindezek tudatában a vezetőség és jómagam is, úgy értékeltük az elmúlt szezont, hogy tapasztalatszerzésre remek alkalmat nyújtott. Én úgy gondolom, hogy emelt fővel ''estünk'' ki,  hiszen nem lettünk utolsók és az utóbbi években kevés csapat vállalta be az első osztályt.

A.Zs.: Új igazolások, távozók vannak-e a bokodi csapatban?

H.G.: Érkezett Juhász Róbert és Győrfi Zoltán Katymárról, Csehó-Kovács Ferenc Bácsalmásról, Hercz Zoltán Felsőszentivánról, Berwinkl Erik Csávolyról és László Zoltán az ausztriai Union Tarsdorf csapatától. Távozott Simon József, Szőllősi Viktor és Mojzes Zoltán Bácsborsódra.

A.Zs.: Kivel fogtok edzőmeccset játszani?

H.G.:

Edzőmeccsek: Bácsbokod - Bácsalmás 1-3 (Góllövő: Győrfi)

Katymár - Bácsbokod 4-4 (László3,Veverka)

Bácsbokod - Bajaszentistván 8-1

Bajaszentistván - Bácsbokod (07. 30.)

Dusnok - Bácsbokod (08. 02.)

Bácsalmás - Bácsbokod (08. 06.)

Bácsbokod - Katymár (08. 09.)

A.Zs.: Hogyan látod a garai csapat esélyeit a bajnokságban?

H.G.: Esélyek: nem ismerem a garai csapatot. Egy-két játékost ismerek, de magát a csapatot nem. De nem gondolom, hogy kiesési problémáitok lesznek. Én úgy gondolom, hogy 4-5 csapat ki fog emelkedni a mezőnyből, a többiek pedig közel azonos tudással fognak szerepelni. Apróságok fognak dönteni egy-egy mérkőzésen. Bárkit meg tudtok verni közülük, de ez fordítva is igaz lehet! Mindenesetre én azt kívánom, hogy sikerüljön megragadni a megye II-ben két okból is: 1. ha megnézed a csapatok listáját, veletek együtt már 11 csapat van 30 km-es körzetünkben, ezzel egyre több nézőt fogadhatnak és jó hangulatú rangadót játszhatnak a csapatok. 2. a garai hagyományok meg is kívánják, hogy ne a harmadosztályban tengődjetek!

A.Zs.: Új osztály, új célok? Mi a tervetek a bajnokságban?

H.G.: Céljaink: mint az előbb említettem 4-5 csapat kiemelkedik a többi közül. Talán nem nagyképűség, de magunkat is ide sorolom, hiszen lényegesen erősödtünk az előző szezon óta, meglévő játékosaink, pedig magasabb szinten focizhattak ez is javukra válhat. Egyszóval 1-5 hely a célkitűzés, azon belül lehet bármi, de az érem természetesen nem lenne rossz.

A.Zs.: Miben változik a felkészülésetek az új osztályra? Szűnnek-e meg utánpótláscsapatok, kevesebb pénz stb.?

H.G.: Felkészülés: a felkészülés annyiban változott, hogy most időben tudtunk igazolni, így már most 15-18 játékos edz egyszerre, de természetesen többen nyaralásukat töltik. Heti 3 edzés (hétfő, kedd, péntek) és két meccs (szerda, szombat) az adag. Ez versenyidőszakban heti 3 edzés (kedd, szerda, péntek) lesz. Továbbra is a Barákovics az edzőnk. Két utánpótlásunk maradt: U-19, U-16. velük Harsányi Zsolt és Aladics Tamás foglalkozik. Fiatalabb focistáink most nincsenek.

Köszönöm a válaszaidat, sok sikert kívánok!

 

Interjú Majoros Milánnal

 

Majoros Milán barátommal, a szeremlei támadóval csevegtem.

 

Antal Zsolt: Gratulálok a bajnoki címhez! Milyen érzés bajnoknak lenni?

Majoros Milán: Először is szeretném megköszönni a gratulációt. A kérdésedre válaszolva, hihetetlen jó érzés bajnoknak lenni. Szerencsére én már átélhettem ezt serdülős koromban, egy magasabb osztályban de ebben a korosztályban sokkal értékesebbnek tartom ezt a sikert.

A.Zs.: Szoros küzdelemben nyertétek meg. Mivel voltatok jobbak a többi csapatnál? Mi a szeremlei siker titka?

M.M.: Igen, elég szoros volt, de úgy gondolom, hogy csak saját magunknak tettük ilyen nehézzé, mert úgymond kötelező meccseket nem sikerült hazai pályán behúznunk. A siker egyik titka úgy gondolom, hogy elsősorban az edzőnk, Raffai Rudolf volt, akinek sikerült egységessé kovácsolni ezt a csapatot. Másik titka az volt, hogy nagyon fiatal csapatunk van, és mindenki sikerre éhes volt, és soha nem mentünk fel a pályára úgy, hogy a döntetlen is elég.

A.Zs.: Lehetett ezt-azt hallani. Végül is miért nem vállaltátok a megye I-t?

M.M.: Így van, ennek a dolognak több összetevője is volt. Mint említettem nagyon fiatal a csapatunk és sokan vidéken tanulunk. Így, a megye I-ben már elvárt minimum heti 3-4 edzést nem igazán tudtuk volna teljesíteni. Sajnos anyagi problémák is felmerültek volna a csapat körül, ha vállaljuk a magasabb osztályt.

A.Zs.: Új igazolások, távozók vannak-e a szeremlei csapatban?

M.M.: Egy távozónk volt, Hegyi Zoltán úgy döntött, hogy visszavonul. Érkezett viszont a védelembe Tamasi, Vaskútról.

A.Zs.: Kivel fogtok edzőmeccset játszani?

M.M.: Edzőmeccsünk sajnos még nem volt. A sok nyaralás miatt, nem tudtuk volna vállalni.

A.Zs.: Ismersz jó néhány garai játékost. Hogyan látod a garai csapat esélyeit?

M.M.: Sajnos az utóbbi időben nem láttam játszani a csapatot, de az előző szezonban sok meccsen sikerült gólparádét rendezni. Így úgy gondolom, ha a Gara csapatként tud együttműködni a pályán, a középmezőny elérhető célnak tűnik.

A.Zs.: Mi a célotok a bajnokságban?

M.M.: Egy ilyen jól sikerült szezon után, kimondatlanul is a bajnoki cím megvédése a cél, mert most már tudjuk, hogy mire képes a csapat és csalódottak lennénk egy gyengébb szezon után.

 

Interjú Csontos Viktorral

 

Csontos Viktort, a bácsborsódi ifiedzőt és a felnőtt csapat csatárát faggattam:

 

Antal Zsolt: Tavasszal megtáltosodtatok. Hogyan értékeltétek a végső helyezést?

Csontos Viktor: Miután nagyon gyenge volt az ősz, így mindenki bízott a jobb tavaszi szereplésben, ami végül sikerült is. Igazából gyengültünk tavaszra, de mindenki sokkal többet vállalt és ennek meg is lett az eredménye. Az első 7 fordulóban veretlenek maradtunk. Később talán fáradtság, illetve az eltiltások, sérülések miatt visszaestünk, de a kitűzött célt, a bennmaradást teljesítettük. 

A.Zs.: Új igazolások, távozók vannak-e a borsódi csapatban? Kik azok?

Cs.V.: Távozó -úgy néz ki- nem lesz senki. Négy új játékos érkezett, hárman Bácsbokodról, Szöllősi Viktor kapus, Simon József védő, illetve Mojzes Zoltán középpályás. Barta István középpályás pedig Csávolyról érkezett. 1-2 ifista beépülése is várható. Szükség volt ezekre az igazolásokra, mert elég szűkös volt a keret.

A.Zs.: Kivel fogtok edzőmeccset játszani?

Cs.V.: Július 19.-én Érsekcsanáddal játszottunk, 3 - 0-ás győzelmet arattunk. Gólszerzőink: Mojzes (2) Kurdi. Július 26-án, Érsekcsanádra megyünk, utána július 30.-án Bajaszentistván ellen játszunk, majd augusztus 3-án és 10-én Gara lesz az ellenfél.

A.Zs.: Ismerd nagyjából a garai csapatot. Hogyan látod a garai csapat esélyeit a megye II-es bajnokságban?

Cs.V.: Úgy gondolom a garai csapatnak, ha egyben marad és az esetleges kezdeti vereségek sem szegik a játékosok kedvét, az idény egyik kellemes meglepetés csapata is lehet.

A.Zs.: Mi a célotok a bajnokságban?

Cs.V.: A céljaink: felnőtt 1. - 10. hely, míg az ifjúsági 1. - 8. hely megszerzése.

A.Zs.: Mit tudnál mondani az ifjúsági csapatodról?

Cs.V.: Mivel az ifjúsági csapat is létszámgondokkal küzdött, ezért Vaskútról igazoltunk 3 játékost. Velük feltöltődve, 20 játékossal várjuk az idénykezdetet, mely nagyon sikeresnek ígérkezik az eddigi tapasztalatok alapján.

Köszi szépen, sok szerencsét!

 

Interjú Ördög Erikkel

 

Ördög Erikkel, a Felsőszentiván csatárával beszélgettem:

 

Antal Zsolt: Újonc csapatként mennyire voltatok elégedettek az elmúlt szezonban a kilencedik helyezéssel?

Ördög Erik: A végső helyezés, amit elért a felnőtt csapat, szerintem nagyon jó egy újonc csapattól. Az a csapat, ott tartott körülbelül. Most szerintem jobbak vagyunk, fiatalabb a csapat és még érkeznek új emberek.

A.Zs.: Láttam új edzője van a felnőttnek és az ifinek is. Miért volt váltás?

Ö.E: A váltás okát nem tudom. Kovács Krisztián helyett Blahó Gyula lett az ifi csapat edzője. A felnőtt gárdánál Szűcs Zoltán helyét a padon -úgy néz ki- Lakatos István veszi át. Ám a pályán is lesz úgymond egy edző, Kovács Krisztián személyében.

A.Zs.: Új igazolások, távozók vannak-e a felsőszentiváni csapatban?

Ö.E.: Az ifjúsági csapatból többen felkerültek a felnőttekhez.

Érkezők: Szabó Milánt a BLSE-től, Bihari Zsolt Kunbajáról, Tettinger Zsolt Bácsbokodról, Blahó Endre Csávolyról, Kuthi Gergő visszajött, ő itt focizott tavaly, csak egyéb okok miatt, abbahagyta egy ideig. Ficsor Miklós és Cs.Kovács Krisztián Kiskunhalasra ment vissza, Lajkó Csaba is elhagyta a csapatot és Hercz Zoltán Bácsbokodra igazolt, Nemes Csaba pedig visszavonult.

A.Zs.: Kivel fogtok edzőmeccset játszani? Mi lett az eredmény?

Ö.E.: Gara csapatát vertük meg 4-1-re hazai pályán, több edzőmeccsünk nem volt eddig. Borotával és Csávollyal fogunk a jövőben edzőmeccset játszani.

A.Zs.: Most játszottunk edzőmeccset. Ismerd nagyjából a garai csapatot, hogyan látod az esélyeit?

Ö.E.: Szerintem ez a csapat, tisztesen helyt fog állni a megye II - ben. A védelmetek szerintem teljesen jó, elöl sincsenek nagy gondok, Kerezsi gólerős játékos. Nem fogtok kiesni, tuti hogy jó meccset fogunk játszani a bajnokságban is.

A.Zs.: Mi a célotok a bajnokságban?

Ö.E.:  Igaz, hogy kicserélődött a csapat, de itt nálunk már mindenki ismer mindenkit, nem először focizunk együtt. Minél előrébb kell végezni a bajnokságban és közönség szórakoztató meccseket kell "varázsolni" a kilátogató embereknek.

Köszi, sikeres felkészülést!

 

Interjú Pilcsuk Tamással

Pilcsuk Tamással, a katymári csapat játékosával, intézőjével és az ifjúsági csapat edzőjével beszélgettem.

Antal Zsolt: Tavasszal az első helyen is álltatok. Mennyire volt kudarc a végső helyezés?

Pilcsuk Tamás: Az egész bajnokság alapján a 6. hely nem volt kudarc, kezdéskor a vezetőség és néhányan elfogadták volna. Utólag is így nyilatkoztak. A saját véleményem az, hogy kicsit csalódás volt. Nem azért, mert voltunk elsők is, hanem néhány olyan meccs ment el, amit hozni kellett volna. Két győzelem és a dobogón vagyunk és ezt simán kellett volna teljesíteni. Szóval nem kudarc, inkább számomra kicsit csalódás.

A.Zs.: Új igazolások, távozók vannak-e a katymári csapatban?

P.T.: A távozók: Györfi Zoltán és Juhász Róbert Bácsbokodra. Marcsó Norbert munkahelyi elfoglaltságok miatt távozott vagy befejezte. Új igazolások a felnőtt csapathoz nem voltak, az ifiből jönnek fel néhányan. A madarasi serdülőből igazoltunk 6 játékost az ifihez.

A.Zs.: Kivel fogtok edzőmeccset játszani?

P.T.: Bácsbokoddal és Tompával játszunk oda-vissza, tervbe van még Akasztó csapata is.

A.Zs.: Tavasszal játszottunk egymással edzőmeccset, ismerd nagyjából a garai csapatot. Hogyan látod a garai csapat esélyeit?

P.T.: A garai tizenegy szerintem egy erős közép csapat lehet a következő bajnokságban, de ezt így előre nem könnyű megítélni.

A.Zs.: Mi a célotok a bajnokságban?

P.T.: A cél hasonló, mint az elmúlt szezonban , az első 8-ban végezni.

Sok sikert! Jó felkészülést!

 

Napi Riport

Antal Zsolt: Andor, téged, mint a garai serdülőcsapat csapatkapitányát és Dusán, mint a rangidőst szeretnélek faggatni a vasárnapi jánoshalmi teremtornáról. Hogyan éreztétek magatokat? Hogy sikerültek a meccsek?

Kovács Dusán: Nagyon jól éreztük magunkat. Elég nehéz csoportba kerültünk. A házigazda Jánoshalma, Kiskunhalas harmadik számú csapatával és Kunfehértó csapatával kerültünk egy csoportba. Tudtuk hogy nehéz lesz, de a továbbjutást elvártuk magunktól ami sajnos nem sikerült mert alulbecsültük ellenfeleinket.

A.Zs.: Miben kellene még javulnotok?

Koller Andor: Az összjátékkal nem volt sok gond, de a helyzetkihasználásokkal nagyobb a baj. Három mérkőzés alatt 2 gól kevés. Ha a helyzeteknek a negyedét gólra váltjuk akkor a továbbjutás nem lett volna kérdés.

A.Zs.: Tavasszal a nagypályás bajnokságban mit vársz a csapattól?

K.D.: Ahogy az edzőnk is mondta a tisztes helytállás és a jó játék a cél. Nagypályán is ha kihasználnánk helyzeteinket és a bírók is néha nekünk segítenének akkor 1-2 hellyel előrébb zárhatnánk.

A.Zs.: Tegyük fel, tippelned kellene. Hány meccset fogtok nyerni tavasszal?

K.A.: Hármat nyerünk, azaz 9 pontot szerzünk és még lesz két döntetlenünk is! Összesen 11 pontot gyűjtünk össze.

Köszi fiúk! Sok sikert!

 

Napi Riport

Antal Zsolt: Vasárnap Jánoshalmával, Kiskunhalas III-mal és Kunfehértóval fogtok összecsapni a jánoshalmi teremtornán. Mit kell tudni az ellenfelekről? Hogyan készültetek a tornára?

Faragó Gábor: Igen. Halasról és Fehértóról nem tudok nyilatkozni, mert még soha nem találkoztunk. Jánoshalma nehéz lesz, de véleményem szerint verhetőek. Nem készülünk külön senkiből, a saját játékunkat - egy-két érintős lapos játék agresszív védekezéssel - játsszuk és próbáljuk ráerőltetni az ellenfélre. Sok technikás játékosom van, akik képesek a feladat megoldására, és remélhetőleg ezzel fizikális hátrányunkat is kompenzálni tudjuk.

A.Zs.: Hányadik helyre várod a csapatodat?

F.G.: Még helyezésről nem beszélünk, egyenlőre a továbbjutás a fő cél.

A.Zs.: Hány embert viszel a tornára? Kik lesznek az utazók?

F.G.: Nyolc - tíz emberben gondolkodom, de még neveket nem mondanék, csütörtökön hirdetek csapatot. Az edzések látogatásának gyakorisága természetesen döntő tényező lesz a kiválasztásnál.

A.Zs.: Sok sikert kívánok!

 

Napi Riport

Antal Zsolt: Túlvagyunk már néhány alapozó edzésen. Iskolai tanulmányaid miatt csak hétvégenként vagy itthon, de a pénteki és a szombati foglalkozást nem hagyod ki. Megpróbálod magadat Mohácson is edzésben tartani?

Kricskovics Marin: Igen, mert Mohácson lehetőségem van focizni és ezt ki is használom. Az iskola által rendezett házi bajnokságban szerepelek és minden csütörtökön a mohácsi csarnokba is járunk focizni. Néha pedig kimegyek futni a kollégium mögötti futópályára.

A.Zs.: Az ősz végén többször is játszottál kezdőként. Mit gondolsz, tavasszal is sikerül kivívnod a helyedet a kezdők között?

K.M.: A célom az, hogy bekerüljek a kezdő tizenegybe és ott stabil helyet szerezzek.

A.Zs.: Hogyan látod, megtartja-e a csapat a 2. helyét a folytatásban?

K.M.: Ha a csapat komolyan veszi a felkészülést, akkor még a feljebbjutásra is igen jó esélyeink lennének. Az első meccs nagyon fontos számunkra, hiszen az első helyen álló Felsőszentiván felett kell győzelmet aratnunk.

A.Zs.: Villámlábú néptáncos hírében állsz! Hogy megy a tánc? Mikor lesz fellépésetek?

K.M.: Állítólag jól megy, de mivel csak fél éve kezdtem táncolni még sok tapasztalatot kell szereznem. Fellépésünk legközelebb a székely bálban lesz és utána a prélóban. Legutóbb a sváb bálban léptünk fel.

 

 

 

Napi Riport

Antal Zsolt: Harmadik helyen zártuk a vaskúti ÁMK Kupát. Játékos pályafutásod utolsó tornája lehetett az ifjúsági kategóriában. Hogyan érezted magad a tornán?

Menczinger Norbert: Fantasztikusan éreztem magam a tornán, jó volt a csapat, és meg voltam elégedve a játékostársakkal. Ahhoz képest, hogy elég ritkán játszunk kispályán - főként rendes kispályán- úgy gondolom, hogy egész jó helyen végeztünk. Én teljes mértékben meg voltam elégedve a srácokkal, sajna magammal kevésbé, ugyanis egy-két gólt vártam volna magamtól, de két gólpasszal azért támogattam a csapatot. Sikeresen végeztünk, úgy gondolom.

A.Zs.: Van-e hiányérzeted a mérkőzésekkel kapcsolatban?

M. N.: Én úgy érzem, hogy a második meccsen, egy kicsit nagyképűen álltunk fel. Talán úgy gondoltuk, hogy ha az első meccs megvolt, meglesz a második is. Aztán nem jött össze. Sajnos bekaptunk egy gólt, aztán a másik csapat bekapott még hármat, és onnan már csak a szépítésre volt esélyünk. Ez van, ez a foci, sajna ez benne van a pakliban, de ez a szép ebben a sportban.

A.Zs.: Január 20-án kezdődik a nagypályás felkészülés. Mit gondolsz, mire leszünk képesek a tavasszal?

M. N.: Egyrészt remélem, hogy több időm lesz a focira a suli mellett, másrészt pedig nagyon bízok abban, hogy több játéklehetőséget kapok. Úgy érzem, hogy az eredményt mindenféleképpen tartani tudjuk és talán előre is fogunk tudni lépni!

 

 

 

 

 

Napi Riport, Beharangozó a vaskúti ifitornára

Antal Zsolt.: Mit szólsz a vaskúti kispályás focitornához?

Mészáros Alex: Az ötlet teszik nekem, de mint mondtam, kicsit sokallom a résztvevő játékosok létszámát. Ettől függetlenül ott leszek és odateszem magamat!

A.Zs.: Nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy a kispálya a technikás játékosok sportja és te is pont ilyen vagy. Mit gondolsz menni fog vasárnap neked és a csapatnak? Mire számítasz?

M.A.: Köszi szépen. A csapatnak biztos menni fog, főleg, hogy vannak tehetséges fiatalok a csapatban, akikre lehet számítani, és remélem én sem okozok csalódást. Bár ahogy hallom nem lesz könnyű, mert erős csapatok lesznek, de mi mindent megteszünk.

A.Zs.: Milyen kispályás tornákon voltál eddig és milyen eredményekkel gazdagodtál?

M.A.: Első - ami veled is volt- a szilveszter kupa a Frankelban, ez sem úgy sikerült ahogy vártuk.  Az iskolám (Jelky A.) az ősszel indított kispályás tornát a sulin belül.  Jól állunk a táblázaton, sok tapasztalatot szereztem a játék ritmusáról és a játék keménységéről. Már ezért is megérte benevezni ide.

 

 

 

 

Napi Riport, Beharangozó a vaskúti ifitornára

Antal Zsolt: Hogyan bírod foci nélkül a szünetet? Kerítesz-e rá alkalmat, hogy hódolj kedvenc sportodnak?

Kertész Donát: Hát nagyon nehezen bírom!  Serdülő edzésekre eljárok, ahol van lehetőség fociznom, de csak akkor, ha nem megy ez a serdülősök rovására. Minden pénteken pedig, a felnőtt gárdával focizgatunk az iskola tornatermében.

A.Zs.: Mit várhatnak a szurkolók tőletek a vaskúti teremtornán? Mit gondolsz milyen esélyeink vannak?

K. D.: Sima győzelem! Komolyra fordítva a szót, gyors, rövid passzos játékot kell játszani! Magunkkal viszünk három, igen jó serdülős játékost is, akik kispályán magas szinten vannak. Sokat kell őket játszatni, főleg az igen gólerős kis Dávidot (Antal II. Dávid). A csapatunk nem rossz, ezért nyugodtan kéne játszani és a fejünket nem elveszíteni!1000%-GARAI-KSE!!!

Sok sikert Doni!

 

 

 

Napi Riport

Antal Zsolt: A serdülőből kiöregedve, ificsapat híján néhány évig nem játszottál nagypályán. 2005 őszén a megye II-es ifjúsági csapatban - mondhatjuk - kezdted újra a focit Garán. Alapember lettél és az ősz végén a felnőttek közt is szerepet kaptál. Éltél a bizalommal és pár meccs múlva, már kihagyhatatlanná váltál. Ezt nevezik villámkarriernek! Hogyan emlékszel erre vissza?

Mózer László: Mikor szóltak, hogy lehet menni focizni, már akkor az volt a célom, hogy bekerüljek a felnőtt csapatba. Szerintem ezért is sikerült. Ezután már csak azért kellet küzdeni, hogy bent is maradjak.

A.Zs.: A nem túl jól sikerült tavasz után kiestünk a megye II. osztályból, hívtak Dávodra, mégis maradtál. Miért?

M.L.: Ez nem kérdés, mert garai vagyok! Ha egy magasabb osztályban lévő csapatról lenne szó, akkor más lett volna a helyzet.

A.Zs.: Az alaposan megfiatalított és kicserélődött garai csapatot sokan féltették a megye III-tól is, végül az előkelő második helyen végzett ősszel a csapat. Miként láttad az őszt? Hogyan értékelnéd saját teljesítményedet?

M.L.: Igaz, nem azon a poszton játszottam, ahol szerettem volna, de ott is megpróbáltam teljesíteni.( bal oldali emberfogó) Az utolsó pár mérkőzésen már a helyemen játszottam ezért sikerélményem is volt. (bal oldali középpályás) Az első két meccs elég érdekes volt, de aztán kezdett rendeződni a csapat és szerintem mindenkiben volt egy kis bizonyítási vágy azok számára, akik Dávodra disszidáltak.

A.Zs.: Január 20-án kezdődik az alapozás. Mit vársz a tavasztól és magadtól?

M.L.: Várni nem tudok semmit, csak bízom abban, hogy ugyanígy szereplünk, mint a szezon II. felében.

A.Zs.: Így legyen Laci! Köszönöm az interjút! Sok sikert a továbbiakban!