Archív képek |
Ebben a rovatban olyan járműveket kívánok bemutatni, amik Miskolcon közlekedtek az MKV illetve az MVK Rt. állományában, de már kivonták őket a miskolci forgalomból.
72 |
1910-ben 62-es pályaszámmal állt munkába. A 72-es számot 1940-től viselte a motorkocsi, mellyel menetrendszerűen 1975-ig járta Miskolc utcáit.Szentendrére a Tömegközlekedési Múzeumba, teljesen felújítás után 1992-ben szállították el.
214 |
1959-től 1977-ig közlekedett Miskolc utcáin a 214-es pótkocsi. 1992-ben teljesen felújítva került a Szentendrei Járműskanzenbe.
267 |
Miskolcra 1960-ban került és a 267-es pályaszámot kapta az 1975-ig közlekedő pótkocsi. A villamos jelenleg Szentendrén, a Tömegközlekedési Múzeumban megtekinthető.
130 |
1967-ben az első 5 ajtós csuklósként állt forgalomba, majd oktatókocsiként 1998-ban törölték az állományból.
136 |
1970-től 1991-ig teljesítette fordáit a tömegközlekedés szolgálatában a 136-os villamos.
142 |
1971-től 1993-ig szállította az MKV kötelékében az utasokat a 142-es pályaszámú, 10 ajtós csuklós kocsi.
147 |
1972-ben érkezett az MKV-hoz a tízajtós csuklós kocsi és 1993-ig szállította az utasokat. A leállítás utáni évben a Városi Tömegközlekedési Múzeumba került.
152 |
1973-tól közlekedett a miskolci vaspályán a 10 ajtós csuklós kocsi közel 30 éven keresztül.
154 |
1974-től 2003-ig szállította az utasokat a 154-es pályaszámú, 10 ajtós csuklós kocsi.
155 |
1974-től 1994-ig közlekedett a 155-ös pályaszámú FVV villamos.
164 |
1976-tól 2002-ig szállította az utasokat.2003-ban került sor a bontására.
165 |
1976-ban állították forgalomba 7 társával. A villamos a 165-ös pályaszámot kapta. Fő jellegzetessége, hogy az utolsó években reklámokkal volt színesítve.2002 tavaszán került bontásra.
171 |
1977-ben érkezett és állt munkába a 171-es pályaszámú FVV 1200-as kocsi.
174 |
Az utolsóként Miskolcra érkezett 10 ajtós "Bengáli" 1978-tól 25 éven keresztül közlekedett a város villamosvágányain.
AKD-506 |
A BZ 07-94 -es szóló Ikarus, 1982 végén érkezett Miskolcra.Kezdetekben főként a Marx térről induló viszonylatokon látott el rendszeres szolgálatot.Megemlítésre méltó, hogy az első női vezetők egyike hosszabb ideig dolgozott a kocsin. Átrendszámozását követően mindenféle vonalakon megfordult, majd 1997-ben Sajószentpéterre került,ahol helyijáratként közlekedett AKD-506 -os rendszámmal.
AKD-509 |
1982-től 1993-ig közlekedett Miskolcon, főként a Búza téri vonalakon a BZ 07-97 -es, majd később AKD-509 -es rendszámú szóló autóbusz.Leállítás után Gyomaendrődre került, ahol világoskék színekben közlekedett tovább.
AKD-510 |
1988 novemberében BY 36-20 -as rendszámmal állt munkába a Marx-térről, illetve Újgyőri főtérről induló vonalakon. 1999-es leállításáig végig itt dolgozott, majd eladása után Budapestre került, ahol jelenleg 2 ajtóval üzemel az AKD-510 -es rendszámú szóló busz.
AKD-511 |
BY 36-21 -es rendszámmal állt forgalomba 1988 novemberében az ómassai 15-ös vonalon .Átrendszámozása után AKD-511 -es rendszámmal közlekedett 1999-es leállításáig, majd eladásáig.
AKD-514 |
BY 36-24 -es rendszámmal állt munkába 1988-ban.Az Újgyőri főteres kocsit 2001 végén adták el.
AKD-515 |
BY 36-25 -ös rendszámmal érkezett, majd AKD-515 -ként került selejtezésre és eladásra 2002-ben.
AKD-520 |
BY 36-30 -as rendszámmal állt munkába 1988-ban.Leállítására, majd értékesítésére 2002-ben került sor.
AKD-524 |
BY 36-34 -ként érkezett Miskolcra 1988-ban.Az Avas kilátós busz utolsó éveiben átkerült a Bükkszentlászlói és Ómassai hegyi vonalakra.A járművet 2001 év végén eladták.
AKD-525 |
BY 36-35 -ös rendszámot kapott 1988-ban. Főként a II.-es üzemhez tartozott, utolsó pár évében a Búza téren és a Repülőtéri 24-es vonalon volt a leggyakoribb.A járművet 2002-ben eladták.
AKD-531 |
Az első bolygóajtós szóló buszokkal '85 decemberében állt forgalomba a Marx térről induló viszonylatokon a BX 73-67 -es kocsi.1995-ös felújítása alkalmával vastag gumi szegély és az újabb keskenyebb, szélesgumis bolygóajtó került rá. 2001 január végén leállították, majd eladták.
AKD-532 |
1985 végén érkezett Miskolcra a BX 73-68 -as rendszámú kocsi. Először a 68-as viszonylaton látott el rendszeres szolgálatot, majd később a Repülőtérre, Búza térre került. 2002-ben állították le és adták el.
AKD-533 |
Az első bolygóajtós szóló Ikaruszokkal, 1985 végén érkezett Miskolcra a BX 73-69 -es forgalmi rendszámú kocsi. Először a Marx térre került, majd a '90-es évek közepétől a Búza térről induló viszonylatokon látott el rendszeres szolgálatot, ahonnan leállításra is került AKD-533 -as rendszámmal. 1999-ben Budapestre került,ahol jelenleg is található.A képek a busz jelenlegi állopotát tükrözik.
AKD-537 |
1985 decemberében az első bolygóajtósokkal állt munkába BX 73-73 -as rendszámmal.Kezdetekben az Észak-Déli vonalakon fordult elő. Eladás előtti utolsó éveiben az Újgyőri Főtéren látott el rendszeres szolgálatot.
AKD-538 |
1985 végén kezdte meg fordáit az Avasi viszonylatokon a BX 73-74 -es rendszámú szóló busz.1999-ben átkerült az Újgyőri főtérre, illetve a Diósgyőri végállomásról induló viszonylatokra.Selejtezés utáni eladására 2001 tavaszán került sor.
AKD-539 |
1986-ban került a cég tulajdonába a BX 74-11 -es rendszámú szóló kocsi.A 90-es évektől főként a 24-es viszonylaton közlekedett.Eladására 2001 végén került sor.
AKD-549 |
BX 74-22 -es forgalmirendszámmal , az ómassai 15-ös vonalon volt a leggyakrabban látható.A hegyi viszonylatról csak utolsó éveiben került le.Selejtezés után 1998-ban értékesítették.
AKD-551 |
BX 74-24 -es forgalmirendszámmal , a bükkszentlászlói 68-as vonalon kezdte pályafutását az Ik260-as jármű.A '90-es évek elején AKD-551 -ként átkerült a Búza térre ,ahol utolsó köreit is teljesítette a 4-es és 11-es viszonylaton.Az autóbusz jelenleg Budapesten található.
AKD-553 |
1986-ban érkezett BX 74-26 -os forgalmirendszámmal.Az Avasról utolsó éveiben átkerült az Újgyőri főtérre.2001 végén került sor az eladására.
AKD-555 |
1986-ban BX 74-28 -es forgalmirendszámmal került a céghez.Az avasi kocsit 2002-ben adták el.
AKD-556 |
1986-ban érkezett BX 74-29 -es rendszámmal.Főként az avasi kétrészes fordákban lehetett találkozni vele.Eladására 2002-ben került sor.
AKD-558 |
A BX 74-40 -es rendszámú autóbuszt a Marx téri, illetve az Újgyőri főtéri fordákban lehetett látni.Leállítására 2001 elején került sor.
AKD-559 |
A '87-es kocsi BX 74-41 -es rendszámmal kezdte pályafutását a Marx téren.Később a Búza térre került, ahol utolsó fordulóit is tette 1999-ig.Ezután kisebb módosítással és felújítással eladták.
AKD-570 |
Először GF 40-10 -es, majd BV 89-71 -es és végül AKD-570 -es forgalmirendszámmal szállította az utasokat a '80-as gyártású kocsi.1993-ban Gyomaendrődre került, ahol világoskék fényezéssel állt forgalomba.
AKD-571 |
A miskolci tömegközlekedésben legtöbb időt eltöltött Ik260-as típusú autóbusz GF 45-32-ként kezdte meg szolgálatát 1981-ben.A következő évben BV 89-75 -ös, majd '90-ben megkapta harmadik AKD-571 -es rendszámát.2000 tavaszán az ATI vásárolta meg és jelenleg oktatókocsiként lehet vele találkozni.
AKD-577 |
GF 40-23 -as forgalmirendszámmal érkezett Miskolcra 1981-ben.Következő évben BV 90-93 -ra rendszámozták át,amit 1990-ig viselt.Leállítása után 1997 elején Sajószentpéterre került, ahol helyijáratként jelenleg is üzemel.
AKD-580 |
GF 45-36 -os rendszámmal, 1981-ben érkezett az MKV-hoz.1982-ben a BV 90-97 -es rendszámot kapta.A '90-es átrendszámozás alkalmával megkapta harmadik AKD-580 -as forgalmirendszámát. Szinte minden viszonylaton megfordult, de a II.-es autóbuszüzemhez tartozó Repülőtéren illetve Avason volt a legtöbbet látható.1996 végén került a MVK Rt.-nél leállításra, majd eladásra.A fotó a jármű jelenlegi állapotát tükrözi, a hátsó ajtó beépítésre került.
AKD-581 |
1990 végén AKD-581 -es rendszámmal kezdte meg állandó fordáit a Bükkszentlászlói vonalon.Utolsó éveiben főként az Újgyőri Főteres vonalakon lehetett látni. 2002 nyarán eladásra került.
AKD-588 |
AKD-588 -as rendszámot kapott 1990 végén és a Repülőtérhez tartozott.2002-es leállítását követően értékesítésre került.
AKD-591 |
A BZ 07-68 -as rendszámú csuklós az 1-es vonalcsoporton teljesített rendszeres szolgálatot.A '82-ben érkezett társai közül utolsóként került leállításra, majd bontásra 1999 tavaszán.
AKD-595 |
1982 július 27-én érkezett meg Miskolcra több csuklós társával a BZ 07-78 -as forgalmi rendszámú, 280.15-ös típusú kocsi. A jármű az Észak-Déli vonalakon teljesített szolgálatot.Az 1990-es átrendszámozás őt sem kerülte el és még egy fél évig az új AKD-595 -ös rendszámmal Miskolcon közlekedett.1991 április 29.-én a Pannon Volánhoz került, ahol jelenleg is megtalálható,de már nem szállít utasokat.
AKD-598 |
1983-ban BZ 08-00 -ás forgalmirendszámmal kezdte meg rendszeres szolgálatát a Kelet-Nyugati vonalakon az első fekete kapaszkodóval érkezett Ik280-as.Leállítása előtti utolsó évében átkerült a Búza térre kétrészes fordába, majd 1998 áprilisában eladták.
AKD-601 |
1983-ban a Kelet-Nyugati 1-es vonalcsoporton, kétrészes fordában, BZ 08-33 -as rendszámmal kezdte meg szolgálatát az első fekete kapaszkodóval rendelkező csuklós autóbuszok között.1995-ös tavaszi leállításáig AKD-601-es rendszámot viselt, amit az SzKT és Tisza Volán tulajdonában is megtartott.A képek már a szegedi állapotát jellemzik.
AKD-604 |
1983-ban érkezett és állt munkába BZ 08-36 -os rendszámmal a Tiszai Pu. végállomáshoz tartozó kocsi.Selejtezése 1996-ban történt.
AKD-605 |
BZ 08-37 -es rendszámmal került az "1"-es vonalra az 1983-as csuklós busz.Átrendszámozása után AKD-605 -ként is itt közlekedett 1999 végéig.
AKD-607 |
BZ 08-39 -ként állt forgalomba a '83-as évjáratú autóbusz.Átrendszámozása után AKD-607 -es rendszámmal közlekedett tovább, majd 1998-ban eladásra került..
AKD-611 |
1983-ban BZ 08-44-es rendszámmal állították forgalomba az 1-es vonalcsoporton.1998-as leállításáig, majd következő évi bontásáig főként erre közlekedett.
AKD-612 |
BZ 08-45 -ös forgalmirendszámmal az 1-es vonalon közlekedett a '83-as évjáratú kocsi.1990-ben új rendszámot kapott, amellyel pár hónapig még Miskolcon közlekedett, majd Pécsre került.Jelenleg a fővárosban található és még AKD-612 -es rendszámot visel.
AKD-616 |
1983 október 5.-én érkezett Miskolcra több társával együtt a BZ 08-49 -es forgalmirendszámú kocsi. A Búza téri végállomásról induló viszonylatokra osztották be,ahol az utolsó köreit is tette kétrészes fordában.Valószínűleg azért került ilyen későn selejtezésre, mert 1998-ban teljes felújítást kapott és elég jó műszaki állapotban volt.
AKD-621 |
1983 őszén BZ 08-57 -ként került Miskolcra a kocsi.1990-től AKD-621-es rendszámmal folytatta tovább pályafutását a Búza térről induló járatokon 1998 végéig.
AKD-623 |
1984-től 1998-ig szállította az utasokat először a Búza térről induló viszonylatokon, majd utolsó éveiben az 1-es vonalcsoporton kétrészes fordában.A BZ 08-61-es eredeti rendszámú kocsit, leállítása utáni évében szétbontották.
AKD-624 |
Az első fénycsöves csuklós járművekkel állt forgalomba a miskolci utcákon a BZ 08-62 -es Ikarus.1998 végén az Avasi 31-es vonalról került leállításra, majd később bontásra.
AKD-628 |
A Repülőtéren kezdte meg szolgálatát a BZ 08-67 -es kocsi.1998-as év végi leállításáig főként az innen induló viszonylatokon dolgozott kétrészes fordában.Selejtezése utáni évben az autóbuszt szétbontották.
AKD-630 |
BZ 08-69 -es rendszámmal került az Észak-Déli gerincvonalra az 1984-es csuklós kocsi.Leállítása is innen történt, 2000-es bontásáig.
AKD-631 |
A BZ 08-70 -es eredeti rendszámú Ik280-as 1984-ben érkezett Miskolcra.Legtöbb fordulóit a Búza térről kezdte.Utolsó évében az egyetemi 22-es és nyári időszakban a 2-es vonalon dolgozott.1999-es leállítása után szétbontották.
AKD-634 |
1984-től BZ 08-73 -as rendszámmal kezdte meg szolgálatait az Észak-Déli vonalakon a csuklós kocsi.Leállítására, majd bontására 2000 tavaszán került sor.
AKD-636 |
BZ 08-77 -es rendszámon kezdte meg szolgálatát és szinte Miskolc valamennyi részén dolgozott a csuklós kocsi. Utolsó fordulóit a Kelet-Nyugat irányú vonalakon tette kétrészes műszakban.Selejtezését követő évében, 1999-ben szétvágták.
AKD-637 |
BZ 08-78 -as rendszámmal a Repülőtérre került a kocsi,ahonnan AKD-637 -es rendszámmal leállították.A kocsi jelenleg könyvdiszkontként járja az országot.
AKD-638 |
BZ 08-79 -ként a Búza térről induló járatokra osztották be 1984-es forgalomba állításakor.A kilencvenes évek első felében egy felújítás után a Kelet - Nyugati vonalakra kerülve látott el rendszeres szolgálatot.1999-es selejtezése után szétbontották.
AKD-641 |
1984-ben BZ 08-82 -es forgalmirendszámmal érkezett Miskolcra, majd dolgozott az Avasi 31-es, illetve utolsó évében a 22-es és 2-es viszonylatokon.
AKD-642 |
Az MVK állományából utolsóként szétbontott trilexes Ik280-as, 1984-ben került Miskolcra.Az eredeti BZ 08-83 -as forgalmi rendszámú buszt főként az avasi fordákban lehetett látni.
AKD-643 |
BZ 08-84 -es rendszámmal érkezett Miskolcra 1984-ben az Ik.280-as kocsi.1990-ben AKD-643 -as rendszámot kapott, amellyel 2000 novemberéig közlekedett.A busz érdekessége, hogy közel egy évig világoskék színben közlekedett 1995 júniusától.Elbontására 2001 június végén került sor.
AKD-644 |
A '84-es gyártású autóbusz BZ 08-85 -ként és AKD-644 -ként közlekedett az egyes vonalcsoporton.A miskolci utcák egyik érdekes színfoltja volt, mert közel két évig világoskékre volt festve.Selejtezés után ez a busz is a lángvágó martaléka lett.
AKD-647 |
Az 1-es vonalcsoporton kezdett dolgozni BZ 08-88 -as rendszámmal, 1984-ben.Utolsó fordulóit is itt tette, de már kétrészes fordában és AKD-647 -ként, 1999 végéig.
AKD-649 |
BZ 08-90 -es rendszámmal a Kelet-Nyugati vonalra került. 2001 tavaszán legutolsónak állították le a trilextárcsás buszok közül, majd nemsokára eladni is sikerült.
AKD-650 |
Az utolsó ráncajtós és trilextárcsás csuklós busz 1985 tavaszán állt forgalomba a Tiszairól induló viszonylatokon. A végig kétrészes fordában dolgozó kocsit 1999 végén állították le.
AKD-651 |
1985 decemberében az első bolygóajtós csuklósként állt az utazóközönség szolgálatába, BZ 08-95 -ös rendszámmal.A kocsit vázcserével felújították, jelenleg már csak a reinkarnációja közlekedik, ami megtartotta az AKD-651-es rendszámot.
AKD-652 |
Az előzőhöz hasonlóan szintén 85-ös kocsiról van szó ami BZ 08-96 -os rendszámmal érkezett és már csak vázcserés utódja közlekedik 2000 júniusától.
AKD-657 |
BY 09-63 -as rendszámmal kezdte meg szolgálatait a Tiszai pályaudvaron.2002-ben a BKV vásárolta meg.
AKD-659 |
BY 09-65 -ös rendszámon állt munkába az Kelet-Nyugati gerincvonalon.Leállítására 2002-ben került sor, majd év végén sikerült eladni.
AKD-663 |
1987-ben BY 09-69 -es rendszámot kapott és selejtezéséig a Tiszai pályaudvaron szolgált.2002-ben a eladásra került.
AKD-664 |
BY 09-70 -es rendszámmal kezdte meg szolgálatait a Tiszai pályaudvaron.2002-ben 17 társával a BKV tulajdonába került.
AKD-665 |
1987-ben BY 09-71 -es rendszámon érkezett.Az Avas városközponthoz tartozó kocsi utolsó évében a Búza térre, kétrészes fordába került.2002-ben a BKV vette meg.
AKD-666 |
1987 nyarán BY 09-72 -es rendszámon állt forgalomba. A II.-es üzemhez tartozó csuklós buszt 2002-ben a BKV vásárolta meg.
AKD-667 |
1987-2002 -ig volt a cég tulajdonában a kezdetben BY 09-73 -as, majd AKD-667 -es rendszámú csuklós kocsi.A '90-es évek közepéig az Avas vk.végállomáshoz tartozott, majd a Repülőtérre került kétrészes fordába.Selejtezés után értékesítették.
AKD-669 |
BY 09-75 -ös rendszámon 1987-től állt a miskolci utasok szolgálatában.Legtöbbet a 31-es viszonylaton fordult elő, 2002-es eladásáig.
AKD-671 |
A BY 09-77 -es eredeti rendszámú busz a Repülőtér végállomáshoz tartozott.2002-ben adták el.
AKD-672 |
1987-ben BY 09-78 -as rendszámon érkezett Miskolcra. A II.-es üzemhez tartozó Ik280-ast 2001-ben az Avas Kilátótól a Búza térre helyezték át a 2-es viszonylatra.2002-ben eladásra került.
AKD-673 |
BY 09-79 -as rendszámon a II.-es üzemhez került.Utolsó éveiben az Avasi kétrészes fordákban lehett látni.2002 decemberében adták el.
AKD-674 |
1987-ben BY 09-80 -as rendszámon érkezett a városba. A II.-es üzemhez tartozó Ik280-ast az Avasról induló járatokon lehetett látni.Eladására 2002-ben került sor.
AKD-675 |
BY 09-81 -es rendszámmal érkezett és állt munkába a reptéri vonalakon.A kocsi selejtezés utáni eladására 2002-ben került sor.
AKD-676 |
BY 09-82 -es rendszámmal érkezett Miskolcra 1987-ben.A Repteres kocsit 2002 tavaszán adták el.
AKD-677 |
A BY 09-83 -as bolygóajtós csuklós 1987-től szállította az utasokat 2001 tavaszáig, főként a Búza térről induló járatokon. Leromlott vázszerkezete miatt július elején bontásra került.
AKD-680 |
1987-ben BY 09-86 -ként állt forgalomba.A Repülőteres kocsit 2002-ben adták el.
AKD-681 |
BY 09-87 -es rendszámmal érkezett és állt munkába a reptéri vonalakon.A kiszolgált autóbusz selejtezés utáni bontására 2002 nyarán került sor.
AKD-682 |
1988-ban BY 36-41 -es rendszámon állt forgalomba a Kelet-Nyugati viszonylatokon.2002-ben értékesítésre került.
AKD-689 |
BZ 08-64 -es és később BY 36-62 -es rendszámmal, az egyes vonalról került a Repülőtérre AKD-689 -es rendszámmal. Érdekesség, hogy több évig női vezető fordában dolgozott a kocsin.Leállításra a 2-es tapolcai viszonylatról került,ahol az utolsó két évet töltötte.Leromlott műszaki állapota miatt a kocsit szétbontották.
AKD-693 |
1985 decemberében BX 73-78 -as rendszámon állt munkába az első bolygóajtós járművekkel.Főként az avasi kétrészes fordákban rótta fordulóit 2002-es leállításáig.A kocsit a BKV vásárolta meg.
AKD-695 |
Az első bolygóajtós járművekkel, még trilextárcsával érkezett meg Miskolcra 1985 decemberében a BX 73-80 -as kocsi. Az autóbusz a Repülőtéri vonalakon teljesített rendszeres szolgálatot 2001-es tavaszi leállításáig.
AKD-698 |
BX 73-83 -as rendszámmal 1985 végén állt munkába. Nagyrészt a tapolcai 2-es vonalon volt látható 1996-os leállításáig, majd következő évi eladásáig.
AKD-699 |
BX 73-86 -os rendszámmal 1986-ban került az MKV-hoz.A harmónikaajtós buszt a Búza térről állították le és adták el a BKV-nak.
AKD-700 |
BX 73-87 -es rendszámot viselt 1986-tól átrendszámozásáig.A jármű 1997-ben került a Repülőtérről a Búza térre.2002-ben eladásra került.
AKD-701 |
BX 73-88 -as rendszámot kapott 1986-ban.A kocsi a Repülőtérhez tartozott 2002-es selejtezéséig, majd eladásáig.
AKD-702 |
BX 73-89 -ként és AKD-702 -ként az Észak-Déli viszonylatokon látott el rendszeres szolgálatot a '86-os kocsi.Leállítás után elég hamar szétvágták rossz vázszerkezete miatt.
AKD-703 |
1986-ban érkezett BX 73-90 -es rendszámmal.Repülőtéri kétrészes fordából került leállításra, majd eladásra a BKV-nak 2002-ben.
AKD-704 |
BX 74-01 -es rendszámot kapott 1986-ban.A Búza teres Ik280-ast 2002-ben a BKV-nak adták el.
AKD-705 |
Az előzőhöz hasonlóan szintén '86-os kocsi BX 74-02 -ként a Búza térre került.Leállítás után instabil műszaki állapota miatt szétbontották.
AKD-706 |
BX 74-03 -as rendszámmal a Búza térre került és 2002-es eladásáig ide tartozott.
AKD-708 |
1986-ban BX 74-05 -ös rendszámon állt munkába a Kelet-Nyugati viszonylatokon.A Repülőtérhez utolsó évében került.2002-ben adták el.
AKD-710 |
1986-ban BX 74-07 -es rendszámon a Tiszaihoz osztották be.Utolsó évében a Búza térre helyezték át.2002-ben a BKV vásárolta meg.
AKD-711 |
1986-ban gyártották a BX 74-08 -as rendszámú csuklóst.Utolsó két évét kivéve a Tiszai pályaudvarhoz tartozott, majd a repülőtéri kétrészes fordákban volt látható.2002-ben a BKV-hoz került.
AKD-712 |
1986-ban BX 74-09 -es rendszámon érkezett.A perecesi 6-os viszonylaton futotta km.-ei nagy részét.2002-ben adták el a BKV-nak.
AKD-713 |
1986-ban BX 74-10 -es rendszámot kapott.Az egyes vonalcsoporton dolgozott a legtöbbet.2002-ben adták el a BKV-nak.
AKD-714 |
1986-ban BX 74-19 -es rendszámon a Tiszai pályaudvarhoz került.Az egyes vonalcsoporton dolgozott 2002-es leállításáig.A járművet értékesítették.
AKD-716 |
1987-ben BX 74-33 -as rendszámmal érkezett.Az Avasról induló járatokon látott el rendszeres szolgálatot utolsó előtti évéig, amikor a Tiszaira helyezték át kétrészes fordába.2002-ben selejtezték és adták el a BKV-nak.
AKD-718 |
1987-ben BX 74-35 -ös rendszámmal a II.-es üzemhez helyezték.A Repülőteres buszt 2002-ben állították le és adták el a BKV-nak.
AKD-719 |
1987-ben BX 74-36 -os rendszámmal a Búza térre került.2002-ben állították le és adták el.
AKD-720 |
1987-ben BX 74-37 -es rendszámot kapott.A járművet a Búza térről induló vonalakon lehetett legtöbbet látni.2002-ben a BKV vásárolta meg.
AKD-721 |
1987-ben BX 74-38 -as rendszámon állt munkába.A kocsi a repülőtéri és a búza téri végállomáson is megfordult.2002-ben a BKV vásárolta meg.
AKD-725 |
1989-ben BY 75-03 -as rendszámmal a Tiszai pályaudvarra került.2002 áprilisában állították le, majd novemberben szétbontották.
AKD-728 |
1989-ben BY 75-06 -os rendszámmal a Kelet-Nyugati viszonylatokra osztották be.2002-ben állították le, majd decemberben eladásra került.
BV 89-29 |
1978 végén érkezett Miskolcra GF 15-32 -es rendszámmal.1982-ben BV 89-29 -es rendszámot kapott, amivel 1990 végén leállították, majd eladták.Jelenleg szűrőbuszként üzemel BRE-776 -os rendszámmal.
BV 90-34 |
1981-től 1990-ig közlekedett a GF 45-53 -as, majd BV 90-34 -es rendszámú autóbusz.
GC 82-71 |
1977-ben másik hasonlóan eltérő színű társával érkezett és 1983-as selejtezéséig teljesítette szolgálatait. Ekkor már BV 89-57 -es rendszámot viselt.
Marx tér végállomás |
A '80-as évek közepén így nézett ki az Újgyőri autóbuszállomás. Átépítésére 1996 őszétől került sor.