Béka Béni bárja

írta: Vékás Sándor
rajzolta: Kozák Kata

Nagy Uraság Béka Béni,
Ő talán a legnagyobb,
Sok ráérő idejében
Csak bámulja a Napot.

Tavirózsán karosszéke
Álmosítón imbolyog,
Napszemüveg mögül nézve
Nincs is ennél jobb dolog.

Talán csak a málna-koktél,
És hozzá egy jó pipa,
Jelszava így egyszerűen:
"Jó dohány és jó pia!"

Néha, hogyha gondol egyet,
Pecáját előveszi,
Szép kövér szúnyoglárvára
Fáj a foga őneki.

Így telik el minden napja,
Hacsak meg nem látogatja
Teknős Tuzson apóka,
A tó öreg lakója.

Az ősz Tuzson hosszan mesél,
"Múlik a nyár, megjön a tél...
Béni csinálj valamit,
Ne lustálkodj, tavaszig!"

"Szüleid, két öreg béka
szomszéd tó szegletében,
tavirózsát termesztenek,
s élnek belőle szépen."

Béka Béni, nem nagyon,
Mereng a gondolaton,
Ám, egy nap úgy dönt: "Hátha!"
Bárhogy lesz, kipróbálja.

 "Na, de Tuzson bácsi kérem,
milyen munkám lehet nékem?
Nem tudok, csak pecázni...
Na, meg koktélt csinálni."

Itt az ötlet, jó napot!
"Béka Béni bárja várja:
Málnakoktél, szúnyoglárva,
Sütve, főzve, vagy kirántva....

Béka vendéglőt nyitok!
Száz vendég lesz minden napra,
Tó, rét, erdő, kicsi-nagyja,
Mindenkire számítok!"

Tuzson ősz fejét ingatja,
"Ajaj, Béni ne csináld,
ne kapkodj úgy édes fiam,
senkit nem hajt a tatár!"

"Jobb volna ezt átgondolni,
Jobbról, balról átgombolni,
Nincsenek-e buktatói,
Alaposan megfontolni...."

"Nem kell azt már, Tuzson bácsi!
Nem beszélni kell, csinálni!"
Béni tehát belevág,
Majd meglátja a világ!

Félretéve minden gondja
Elfeledve egy halomba,
Csak a nagy terv élteti,
Ez az, ez való neki!

Sokat rajzol, mér és számol,
Estig sok mindent csinál,
Fúr, fűrészel, szab és mázol,
Tervez, szervez, kalapál.

 

Összefűzött levelekre
Nádszékek, sásasztalok,
Napernyőnek tündérrózsa,
Majd étel-, itallapok.

Szitakötő, szúnyoglárva,
Mezei légy combja, szárnya,
A főzés következik,
S lassan beesteledik.

Szürkületre szépen éppen
Elkészül a mű egészen,
S várja "Béka Béni Bárja"
Vendégeit a nyitásra.

Másnap reggel Rigó Romi,
Béni komámasszonya,
Már viszi is szerte a hírt:
"Ami itt van, kész csoda!"

Így a parton fel is tűnik
Két mezei jó barát
Ürge Üsti s ki más volna
Vele? Hörcsög Herdinánd.

S Béni hívja is be őket,
Étlap, itallap kerül,
Üstinek és Herdinándnak
minden vágya teljesül.

Málnakoktélt kortyolgatnak,
Szúnyogcombot szopogatnak,
Friss hírekről beszélgetnek,
Lustálkodnak, nem sietnek.

És az idő hogy telik,
A Nap is úgy emelkedik,
Délig egyre gyűl a vendég,
Gondjuk, bújuk elfeledték,

Csak ide eljöhessenek,
S málnakoktélt kortyolgatva,
Vízililiom illatba'
Üldögélgethessenek.

Béni győzi, Béni állja,
süt, főz, a koktélt csinálja,
közben persze kiszolgál,
rendelést ír, s fut is már.

A hangulat délutánra,
felhág a tetőfokára,
iszogatnak, eszegetnek,
egyről, másról beszélgetnek,

kellemesen napozva,
pipázva, szórakozva,
egymás után gratulálnak
dolgos és serény békánknak.

Aztán jön egy pillanat,
s egy nagy árnyék elreppen
a fejük fölött közvetlen
a kéklőn kék ég alatt.

A hang megáll, reszket a nád,
szabadon a félelem,
és a gólya épp a parton
már le is szállt hirtelen.

Néma a csend, egy hang meri
megtörni csak, jaj szegény!
Teknős Tuzson bácsié az,
ércesen cseng, bár szerény:

"Kedves Gólya Gereben,
ismeri, és tiszteli Önt,
tóban, parton, erdőn, réten
ismerős, és idegen.

Önt sportszerű gólya híre,
mérföldekkel megelőzte,
így hát itt az alkalom
lássuk, hogy az e vajon!"

Csöndül a csend, hallgat a hal,
nem zümmög a szúnyog szárny.
Gereben csak áll és bámul,
fél lábra vált fél lábáról.

Majd lassan, csendesen, szépen,
beszélni kezd ő, imígyen:
"Azt hallottam, a szarkától,
errefelé van egy bátor

kis béka, aki bárt nyit,
s arra gondoltam, hogy talán
én is innék, s ennék ma már
veletek itt valamit,

mert a magas gólyafészek
nem madárnak való magány,
meg hát engem egyébként is
így nevelt az én jó anyám."

Béni, gyorsan hoz egy tányért,
kést, villát és poharat:
"Ebben a kis béka bárban
éhen gólya sem marad!"

A vendégek szépen lassan
jókedvük visszanyerik,
Gerebent, a suta gólyát
estére megszeretik.

Béka Béni tavi háza
így lett szerte a határba'
tücsök, sün és gólya bárja
mindenki vidámságára.


Vége

© Vékás Sándor, 2000-2002. Minden jog fenntartva.