TÖLTÖTT TÚRÓPALACSINTA
Hozzávalók: *Palacsintához:10 dkg sovány tehéntúró, 10 dkg liszt, 1 csipet só, 4 evőkanál tej, 3 tojás, 2 evőkanál apróra vágott petrezselyen, 2 evőkanál vaj. *Töltelékhez: 2 fej vöröshagyma, 20 dkg parasztkolbász, vagy gyulai kolbász, 20 dkg kígyóuborka, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, 1 húsleveskocka, 1 teáskanál édesnemes paprika, só és bors.
Elkészítése: A túrót, lisztet, sót, tejet, tojásokat és az apróra vágott petrezselymet simára keverjük. 30 percig állni hagyjuk, hogy a liszt megduzzadjon. A hagymát megtisztítjuk, és szeletekre vágjuk. A kolbászt és az uborkát vékony szeletekre vágjuk. Az olajat felforrósítjuk, a hagymát megpirítjuk. Rövid ideig sütjük benne a kolbászt, majd lisztet szórunk bele és összekeverjük. Hozzátesszük az 1/8 l vízben feloldott húsleveskockát és a pirospaprikát, majt felforraljuk. Hozzákeverjük az uborkát, és még tíz percig főzzük. Ízlés szerint sóval és borssal fűszerezzük. Egy kevés vajat egy serpenyőben felolvasztunk, négy palacsintát sütünk, megtöltjük, feltekerjük, és előmelegített tányéron tálaljuk. Vaj helyett olajban is süthető.