________________ Hollárihó, egy s@nYeE honlap! :O) Legyél vidám, mer Isten szeret ám! :) _______________
Rotating Banners
Utolsó esély?!
***Gondolatok***
Mai nap érdekes dolgok történtek velem. Beszélgettem valakivel. Élem az életem, járok-kelek. Gondolkozok dolgokon, és bízom Istenben, hogy irányítja és vezeti az életemet. Bízom benne, hogy az egyházunkkal is ugyanígy van. Mégis az erősödött meg bennem, hogy az egyházunk, a baptista egyház egy olyan fordulópont elott áll, és olyan történelmi lehetőséget kapott, amit eddig már pár egyház sajnos eljátszott. Előrebocsátom, hogy elég radikálisan fogalmazok. Ennek a téma súlya adja meg az okát. Tisztában vagyok vele, hogy én egy szubjektív szemszögből látom a saját egyházamat, mégis fontos nekem, és a következő sorok kikívánkoztak belőlem.
A mai baptista egyházban a vak is látja, hogy két féle hívő ember van: az egyik komolyan ragaszkodó a gyülekezeti hagyományokhoz, és hallani sem akar gyülekezeti változásokról, a másik pedig az előzővel ellentétben minden követ megmozgat azért, hogy a gyülekezet előre mozogjon, de azt kell mondanunk, hogy ezek az emberek egyre kevesebben vannak. Azt hiszem senkinek sem kell a másik portáján keresgetni az ismerosőket, családtagokat, akik bár egy nemzedékkel ezelott baptistaként indultak, ma egy karizmatikus egyház tagjai. Talán ehhez hasonló folyamat zajlódott le Luther idejében, és ugyanez kb. 100 éve itt Magyarországon. Akkor a baptista egyház kialakulása történt meg, mégpedig olyan formában, hogy az addig magukat jórészt reformátusnak mondó emberek úgy döntöttek, hogy újat kezdenek. Azért, hogy ne emberi hagyományok determinálják azt, hogy betöltik -e a bibliai igazságokat, hanem valóban a Biblia legyen az irányadó. Hogy az ige parancsa szerint vízbe merítkezzenek a megtért hivők, és az Ige alapján éljenek. Sok harccal és nehézséggel járhatott ez a folyamat, és ennek során azok az emberek, akik a leglelkesebb hivők voltak, úgy döntöttek, hogy a változás mellett szavaznak.
Ismétlem, Luther is ugyanezt tette, néhány száz évvel ezek előtt. Ma tehát válaszút elott állunk: a baptizmus egy muzeális dologgá válik, amirol a történelemkönyvekben lehet olvasni, és népességi statisztikákban kimutatható a jelenlétük, vagy Isten életet lehel belénk. Arra azonban fel kell hivnom mindenki figyelmét, hogy a kiválási folyamat már megindult. Mégpedig igen erősen. Ha a helyzet nem változik, és nem történik változás, akkor a baptista egyház minden olyan tagja, aki lelkes, és ma még dolgozni akar, a Szent Szellemmel találkozni, nos ezek az emberek szép lassan egyre nagyobb kisebbségben maradnak, majd véglegesen elhagyják az egyházat - ehhez nem kell már, csupán egy emberöltő, vagy talán annyi sem.
Ezek az emberek "zavart keltőek", túl "karizmatikusak" és nem igazodnak a baptista hagyományokhoz, mint az énekkar és az orgonaszó, de sorolhatnánk. Azt kell mondanunk, hogy nem az a fontos, hogy egy keresztény milyen címkét visel. Hogy baptista -e vagy valamilyen más gyülekezetbe jár. A kérdés az, hogy hagynunk kell -e ezt a folyamatot végbemenni? Hogy vajon felismeri -e ezt a helyzetet a baptizmus? Vajon mi lesz vele, mint egyházzal? Talán nem vesszük észre, hogy a legtöbb gyülekezet igen rossz lelki állapotban van? És itt mégcsak nem is a létszámról beszélek.
Aki kicsit is ismeri a magyar baptista közösségeket, az tudja, hogy mirol beszélek. Sok helyen komoly problémákat vetett már fel a mély hitű hívők más egyházba távozása. Hálát adok az Úrnak, hogy engem egy olyan gyülekezetbe helyezett, amiben jól érzem magam, és ha lassan is, de fejlődik. Sajnos azonban itt is látszik az, hogy vannak erősen visszahúzó dolgok. A gyülekezet nagyrésze megelégedett az állóvízzel, és a felszínes Isten-ismerettel. Fizikai dolgokban tudunk megbeszélni ügyeket, a szellemi terület teljesen ismeretlen számunkra. Annak viszont örülök, hogy őszintén megtért hivő emberek alkotják a gyülekezetet. Az ifjúságban van élet, mégis érzem, hogy sokkal nagyobb lelki és szellemi töltet érzékelhető a Biblia lapjain megjelenő keresztényekből.
Azt látom, hogy a mai fiatalság nagy része, amennyiben a gyülekezeteink a jelenlegi letargikus és örömmentesített módon folytatják az istentiszteleteket vagy eltávoznak máshova, vagy megpróbálják átalakítani a formákat olyanra, ami megfelel az ige és a kor követelményeinek. Ennek során konfrontációba kerülnek a "régi szép idők"-et védő csoportokkal. Kérdés, hogy mihez kell jobban ragaszkodnak, az igéhez, vagy a régi szép időkhöz. Pontosabban: KÉRDÉS?!
Miért nem árad ki soha Isten Szelleme? Miért tartanak ott a gyülekezeti tagok 90 százalékban, ahol 20 éve? Miért égő és ciki Istent őszintén imádni, és ezt a testünkkel is kifejezni? Talán azért, mert nincs is igazán mit és miért kifejezni. Vagy csak én vágyom többre? A közösség elég jó, szeretjük egymást, nincsenek komolyabb haragosok, jól érzem magam itt alapvetően. Azonban, ha az ember beszélget valakivel, vagy meglátogat egy gyülekezetet látja, hogy mi a helyzet. Sajnos kevés olyan közösségről tudok, ahol viszonylag olajozottan folynak a dolgok, és ne lenne gond az elvallásosodás. Küzdelem folyik, és sajnos a hagyomány általában nem adja fel a csökönyös ragaszkodását a szokásokhoz, illetve az egyhelyben toporgást, visszahúzva, vagy karba tett kézzel nézve azokat, akik lépni próbálnak. Vajon van -e ezzel kapcsolatban valakinek felelőssége? Megtudja -e tartani az egyház a Lelkes embereket? Meg akarja -e egyáltalán? Miért van, hogy a legtöbb bántást ők kapják? A legnagyobb támadásoknak ők vannak kitéve. És még egy fogós kérdés: meg tudja -e egyáltalán ember állítani ezt a folyamatot? Vajon ez nem egy természetes dolog, hogy mindennek van eleje és vége? Istennek van még terve a történelmi vagy féltörténelmi egyházakkal, vagy a kezét megkötik az évszázadok hagyományai?
Vajon az egyházunk kaszája bekerül a vitrinbe a többi megöregedett műtárgy közé, vagy elkezdi használni Isten?
Ha akarsz, ide reagálhatsz: VAN VÉLEMÉNYEM! :)
Vissza >>>>>>