Pedagógia

A gyógypedagógiai asszisztens képzés hallgatói számára

1. A pedagógia alapfogalmai

A pedagógia szó eredete, jelentése

A pedagógus szó görög eredetű. Azokat a rabszolgákat hívták így, akik a

gyermekeket elkísérték az iskolába. (Paisz – fiúgyermek + agópé – vezetni). Később

a pedagógia a gyermekek viselkedésének alakítási folyamatát kezdte jelenteni. A

nevelés mellett a paideia az ismeretek elsajátítását jelölte, azaz azt a művelődési

folyamatot, mely során kialakult a szép (kalosz) és a jó (agathosz) lelkületű ember.

A kalokagathia a vezetésnek és az oktatásnak az eredményeként született. A pedagógiai folyamat tehát nevelésre és oktatásra-művelésre bomlik. A pedagógia tárgya, feladata a személyiségfejlődés megismerését biztosító kutatás, s emellett a segítés eredményességének és hatékonyságának a fejlesztése

A pedagógia tudomány célja, tárgya, feladata, szaktudományai, kapcsolatai, kutatási területei, módszerei

A tudomány a társadalom módszeres úton szerzett ismereteinek logikus rendszere a történeti fejlődés egy adott fokán, melyet definíció, alapfogalmi rendszer és sajátos módszerek jellemeznek. A tudomány problémát old meg, az igazság érvényét keresve.

A tudományoknak hagyományosan két nagy csoportját különböztetik meg:

Természettudományok: az élő és élettelen természet jelenségeit vizsgálják (fizika, kémia, biológia stb)

Társadalomtudományok: az emberrel mint társadalmi lénnyel foglalkozó tudományok ( történelem, politológia, szociológia stb.)

Ugyanakkor a tudományos – technikai forradalom XX. századi korszakában az információrobbanás következtében a tudományokon belül, illetve a tudományok között is számos új folyamat figyelhető meg, mint a differenciálódás, azaz a résztudományokra bomlás, az integrálódás, melynek során a különböző tudományok egyre inkább építenek más tudományok eredményeire, s az ún. interdiszciplínák (határtudományok) létrejötte ,melyek több tudományterületre kiterjedő problémákat vizsgáló tudományok (pl biokémia, geofizika stb.)

A pedagógia tudománya az emberrel foglalkozó tudomány. Feltárja az ember céltudatos átalakításának, alakulásának tényeit, törvényszerűségeit, ezeknek eszközeit, szervezeti formáit, szubjektív tényezőit és feladatrendszerét. Két meghatározó tényezője: a társadalom, mely a nevelési célt, a tartalmat, az intézményrendszert befolyásolja; a gyermek, akit adott fizikai és pszichikai adottságok, fejlettség, hajlamok, szükségletek, érdeklődés, tevékenység jellemez. A pedagógia tehát jellegére nézve társadalomtudomány – hiszen elválaszthatatlanul kötődik az emberi közösségekhez – de számos elemét, módszerét, ismeretét a természettudományoktól vesz át.

A neveléstudomány felosztása

A különböző történeti korszakokban mindig megfogalmaztak olyan kérdéseket, amelyek további új ismereteket eredményező kutatásokhoz és új kutatási módszerekhez vezettek és amelyek a már meglévő ismeretekhez kapcsolódtak. Ennek ellenére a pedagógiában számos olyan tárgykör, résztudomány, kutatási terület különíthető el, amelyek alapvető jelentőségűek a szakismeretek szempontjából.

Elméleti résztudományok:

Általános pedagógia: a nevelés alapvető, általános jellegű kérdéseit vizsgálja, tisztázza a pedagógia alapfogalmait.

Neveléselmélet: a nevelés folyamatával, feladataival, módszereivel foglalkozó tudományág.

Didaktika. Az oktatás elmélete. Erre épülnek az ún. szakmódszertanok (szakmetodikák) is. A szakmódszertanok egy-egy konkrét ismeretkör hatékony oktatásával foglalkozó résztudományok (pl. az esztétikai nevelés módszertana), míg a didaktika (oktatáselmélet) általában foglalkozik az oktatás kérdéseivel.

Neveléstörténet: a pedagógiai elmélete, intézmények és a nevelési gyakorlat történetét vizsgálja.

Összehasonlító pedagógia: ez külön elv, kutatási módszer, de külön (rész)tudomány is. Különböző pedagógiai rendszerek összevetését jelenti különböző szempontok alapján

Alkalmazott területek

Ezek az elméleti tudományok eredményeinek egy-egy sajátos területen való alkalmazásából születnek.

Életkorok pedagógiája: egy-egy életkori szakasz pedagógiai kérdéseivel foglalkozik.pl. óvodás korúak, iskoláskorúak, felnőttkor pedagógiája stb.

Nevelés színtereinek pedagógiája: ebben a résztudomány csoportban a helyszín a szervezőerő. Pl.: családi nevelés, katonai, kollégiumi pedagógia stb.

Iskolaszervezettan: az iskola, iskolarendszer strukturális kérdéseivel foglalkozik. Pl. tanügyi jog, iskolák felszereltsége stb.

Gyógypedagógia: a sérült, fogyatékkal élő gyermekek problémáival, fejlesztésével foglalkozó tudomány.

Kapcsolat más tudományokkal

Mivel a nevelés bonyolult, összetett folyamat, ezért a pedagógia számos más tudománnyal is kapcsolatban áll. Ezek közül a legfontosabbak:

Pszichológia: különös tekintettel a fejlődéslélektanra, személyiséglélektanra, általános lélektanra, valamint a szociálpszichológiára. A két tudomány határtudománya a pedagógiai pszichológia.

Filozófia: különös tekintettel az etikára, az esztétikára, valamint az ismeretelméletre. A két tudomány határtudománya a nevelésfilozófia. A filozófia különlegessége, hogy a XIX. század herbarti fordulatáig – a pedagógia önálló tudománnyá válása – a nevelés tudományát a filozófia tudománya foglalta magában. Ezt az ókori filozófusoktól a felvilágosodás kori filozófusokig megjelenő művek egész sora is igazolja.

Biológia: különös tekintettel az anatómiára, a fiziológiára, valamint a genetikára. A két tudomány határtudományaként jelent meg az iskolaegészségtan, mely az optimális nevelő-oktató munka egészségügyi feltételeit kutatja.

Szociológia: A pedagógiával közös határtudománya a nevelésszociológia.

Közgazdaságtan: A pedagógiával közös határtudománya az oktatásgazdaságtan, mely az oktatás-nevelés gazdasági kérdéseivel foglalkozik.

A matematika, informatika, statisztika, kibernetika eredményeit és módszereit elsősorban a tervezés és a kutatás területén használja fel a pedagógia tudománya.

A pedagógia hagyományos tematizálásának szempontjai és az e szempontok alá

sorolhtó pedagógiai diszciplínák(Zsolnai 1994.)

TIPIZÁLÁSI SZEMPONT	DISZCIPLÍNA
A pedagógus munkamegosztásbeli szerepe	Tanítástan (didaktika), Neveléstan, Szakmódszertan (tantárgypedagógia)
A pedagógiának a politikához való viszonya	Oktatáspolitika (oktatáspolitológia)
A pedagógiának a filozófiához való viszonya	Nevelésfilozófia, Pedagógiai célelmélet
A pedagógiának a társadalomtudományokhoz való viszonya	Nevelésszociológia, Iskolaszociológia, oktatásszociológia, Iskolai szervezetszociológia, Pedagógiai szociálpszichológia
A pedagógiának a gazdasághoz való viszonya	Oktatásgazdaságtan
A pedagógiának a technikához és a technológiához való viszonya	Oktatástechnika, oktatástechnológia, Pedagógiai technológia
A pedagógiának a statisztikához, informatikához való viszonya	Pedagógiai informatika, Oktatásstatisztika
A pedagógiának a joghoz, jogrendszerhez való viszonya	Tanügyigazgatási jog
A pedagógiának a társadalomhoz mint nagyrendszerhez való viszonya	Oktatásügyi makroszociológia, Társadalompedagógia
A pedagógiának a kultúrához való viszonya	Kultúrpedagógia
A pedagógiának a szervezetekhez való viszonya	Iskolaszervezettan, Döntéspedagógia, Iskolavezetéstan, Konfliktuspedagógia, Ifjúsági szervezetek pedagógiája
A pedagógiának a valláshoz való viszonya	Valláspedagógia, Az ateizmus pedagógiája, Egyházi iskolák (katolikus, református, evangélikus, stb.) pedagógiája
A pedagógiának a munkamegosztáshoz való viszonya	Szakképzéspedagógia, Pályapedagógia, Felsőfokú szakképzés (mérnök-, orvos- ,pedagógusképzés stb.) pedagógiája
A pedagógiának az emberi egyed fejlődéséhez való viszonya	Életkorpedagógia, Óvodapedagógia, Kisiskolások pedagógiája, Pedológia, A serdülőkor pedagógiája, Ifjúkor pedagógiája, Adragogika, Gerontogogika
A pedagógiának az időhöz, a történelmi változásokhoz való viszonya	Neveléstörténet, A pedagógiai intézmények története. A pedagógiai elméletek története, Pedagógiai eszmetörténet
A pedagógiának a környezethez való viszonya	Környezetpedagógia, Ökopedagógia
A pedagógiának a területhez való viszonya	Településpedagógia, Régiók pedagógiája
A pedagógiának a kultúra objektivációihoz való viszonya	Művészetpedagógiák
A pedagógiának a tudományfejlődéshez , a tudománydivathoz való viszonya	Kibernetikai pedagógia, Információs pedagógia, Rendszerpedagógia
A pedagógia belső tagolódása, illetve integrálódása révén keletkező diszciplínák	Tankönyvelmélet, Tantervelmélet, Taneszközelmélet, Docimológia, Értékeléselmélet, Pedagógiai pszichológia, Pedeutológia

A pedagógia problémái:

Átalakítható-e az ember? Megváltoztatható-e a biológiai, szociális, önálló pszichikummal rendelkező lény? Bele lehet-e avatkozni az ember fejlődésébe? A nevelhetőség problémája azt a kérdést feszegeti, hogy mekkora szerepe van az öröklésnek és mekkora a környezetnek az emberi természet alakulásában.

Az adottság (az egyén genetikusan meghatározott tulajdonságainak összessége) a képességek (az egyén valamely tevékenységének belső feltételei) velünk született alapja. Az adottságokból megfelelő környezet és gyakorlás során lesznek képességek. (Adottság+Környezet+Gyakorlás=Képesség)

A biogenetikus elmélet szerint az ember valamennyi fő vonása öröklődik. Így a nevelés során csak a fejlődés feltételeit lehet biztosítani, de annak irányát már nem lehet befolyásolni.

A szociáldeterminizmus szerint a nevelés a meghatározó a személyiség alakulásában.

A kéttényezős konvergencia elmélet szerint az öröklés-környezet együttes hatásának az eredménye a személyiség

A pedagógia tudománya az ember átalakulásának-átalakításának tudománya. Ebben megtanít a valóság birtokbavételére - megszervezve a megismerés folyamatát-, a valóság átalakítására – a művelődés, tanulás folyamatával. Ezek mellett bevezet az értékek világába, orientálva az értékrendszert, s hangsúlyt fektet az emberek közötti kapcsolatok eszközeire, formáira, törvényeire.

Módszerek

A társadalmi változások és a fejlődés függvényében a pedagógia feladatai, vizsgálati köre, céljai és kutatási módszerei, elméletalkotásának módja, a nevelés számára nyújtott segítsége tekintetében több irányzat jött létre.

Ezek: a normatív, a szellemtudományos, az empirikus, a kritikai-racionalista, a kritikai-történeti, és a materialista. Az elméletek fejlődésével párhuzamosan a kutatási módszereknek és metodológiáknak is számos formája jelent meg. A pedagógia és a filozófia együttműködése során a következő tradicionális módszerek jelentek meg: hermeneutika, fenomenológia, dialektika.

Ezen elméletek és módszerek jelentkeznek a pedagógia alábbi megközelítési módjaiban:

Az individuál - és viselkedéspedagógia, mint az egyes személyek, különösképpen a nevelés tárgya, a felnövekvő ember felé irányuló érdeklődés.

A normatív pedagógia és kultúrpedagógia, mint a kultúra, illetve a minden nevelés alapját képező ideális értékek felé irányuló érdeklődés.

A pedagógia mint kritikai-kostruktív megértő és értelmező társadalomtudomány, mint a nevelés folyamatait meghatározó társadalmi folyamatok felé irányuló érdeklődés

A nevelés fogalma, lényege, alapvető jegyei

A nevelés értékközvetítő vagy értékteremtő tevékenység. Az emberre irányuló

céltudatos, fejlesztő hatások rendszere, mely pozitív irányban hivatott segíteni a személyiségfejlődést. A nevelés tehát a konstruktív személyiségfejlődés segítése. A személyiség fejlődését akadályozó, veszélyeztető hatás nem tekinthető nevelésnek.

A folyamatban minden értéknek tekinthető, mely egyrészt hozzájárul a szűkebb és

tágabb emberi közösségek fejlődéséhez – azaz közösségfejlesztő funkcióval

rendelkezik, másrészt elősegíti az egyén fejlődést, azaz individuális funkciót is

betölt.

A konstruktív, tehát a szociálisan értékes, de egyénileg is eredményes életvitel fejlesztése során megerősítjük az egyén konstruktív magatartását és viselkedését, illetve leépítjük a destruktív magatartási elemeket. Ezzel lehet kifejleszteni az egyén konstruktív magatartás- és tevékenység repertoárját, mely részben a morális, vagy közösségfejlesztő, részben az önfejlesztő magatartás- és tevékenységformákat foglalja magában. Előbbihez kapcsolódik a szellemi, fizika és a közéleti munka, a közösség szellemi, kulturális és természeti érdekeinek védelme, a segítőkészség, a karitativitás és a fegyelmezettség, az utóbbihoz az ismeretszerző tevékenység, az önmagunkra és a környezetre irányuló esztétikai tevékenység, valamint az egészség életmód.

A személyiségfejlődés közvetlen segítése a szándékos személyes kontaktusok által valósul meg. A személyiségfejlődés közvetett segítése a környezet szándékos szervezése és működtetése által történik.

A nevelés tehát olyan változás, fejlődés, átalakulás, melyben többek között szerepet játszik a gyermeki tevékenység, a nevelő szervezőmunkája, a közösség tevékenység- és viszonyrendszere. A változtatás csak jól motivált, tevékenységrendszerrel kísérelhető meg.

A legtöbb európai nyelvben a „nevelés” a latin „educare”(kivezet) szóból származott / education, educazione, erziehen/. Ez azt a folyamatot jelzi, hogy a gyermeket valahonnan valahová vezetik. A magyar „nevel”, eredetileg „növel” ezen túl azt is kifejezi, hogy a folyamat eredményeként a gyermek értékekben gazdagodik.

(nevel – növel - magyar; eziehen – kihúz – német; élever – felemel – francia; „voszpitaty”- feltáplál – orosz).

A folyamat egyik szereplője a gyermek, aki növekszik, akinek növekednie kell, akit ki kell vezetni, fel kell emelni, fel kell táplálni. A másik szereplő aki ezt a folyamatot megszervezi, irányítja, tartalommal tölti meg – a pedagógus, a nevelő - , aki ismeri a célt, a feladatokat, s ennek megfelelően fogalmazza meg a követelményeket ismerve a gyermeket, az eszközöket, a módszereket, melyek a nevelés megvalósulását biztosítják.

A nevelés tehát tevékenység, fejlődés, fejlesztés, tervezés, tevékenységirányítás, személyiségfejlesztés, jellemformálás, képességfejlesztés. Azaz általa alakulnak a gyermek egyéni és emberi tulajdonságai, jelleme, képességei, fejlődik tudata, formálódik magatartása, elsajátítja azokat a szerepeket, amelyek a felnőttek társadalmában várnak rá, s amelyekkel beilleszkedik a társadalomba.

A nevelés tehát nem azt jelenti, hogy hagyjuk szabadon fejlődni a gyermeket, s ezt a spontán fejlődést biztosítsuk. A nevelés tudatos, tervszerű munkát kíván, elsősorban a gyermek érdekében, mert lehet valaki nagyon okos ember, de mégsem lesz belőle „ember”, ha hiányoznak belőle azok az emberi tulajdonságok, amelyek az emberformájú embert embernyi emberré teszik.

A nevelés kialakulása, történeti áttekintése

Az ember természeti és társadalmi lény. Utóbbi funkciójából következően léte nagyrészt csak közösségben, másokkal együttműködve biztosítható. Ezt ugyan a korunkat jellemző technikai civilizáció individuális ember személyiségközpontú világa megkérdőjelezheti, de ahhoz, hogy az egyén másoktól teljesen függetlennek higgye magát, nagyon sok ember együttműködése szükséges. Gondoljunk a technikai vívmányokra, az infrastruktúra által nyújtott lehetőségekre.

Az emberiség bármely korszakát vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy a felnövekvő generációk közösségbe, társadalomba való beilleszkedését különböző módszerekkel, intézményekkel próbálták elősegíteni. Ez az adott kor ismereteinek elsajátítását, az elfogadott értékek-normák átvételét jelentette. Mindez függött az egyes korokban fellelhető ismeretektől, az egyénnek a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyétől és szerepétől.

Az első ókori civilizációk megjelenése a Kr.e.IV.évezredtől lehetőséget teremtettek arra, hogy a létrejövő államok, mint a közösség fő szervezői az oktatás-nevelés területén is intézmények egész sorát hozzanak létre. Egyiptomban, Mezopotámiában, Kínában és Indiában az írásbeliség lehetőséget teremtett a tudományok megjelenésére, s egy rendkívül vékony értelmiségi réteg kialakulására. A társadalom elsöprő többsége számára, azonban a család által biztosított ismeretek átvétele jutott osztályrészül, melybe az apáról fiúra szálló foglalkozás - zömmel a földművelés – évszázadokon át változatlan tudástartalmú átvétele tartozott. Emellett e hierarchikusan felépülő keleti társadalmak mozdulatlansága, az adott helyzetbe való belenyugvást erősítették. A passzív elfogadása a fennálló helyzetnek pozitív normaként és fontos nevelési célként jelent meg e társadalmakban.

Az ókori antik civilizációkban a görögöknél és rómaiaknál lényegesen megnőtt az egyén szerepe és lehetősége, de csak a szabad – tehát nem jogtalan rabszolga- férfiaknak. Az egyén lehetőséget kapott a magántulajdon szerzésére, s ezzel olyan közösségek jöttek létre, melynek alakításában tulajdona arányában mindenki részt vehetett. Ezzel megnőtt a közösség nevelő intézményeinek a szerepe. A figyelem az ember, a környezet, valamint a lehetőségek felé fordult. Létrejött az emberrel foglalkozó tudomány, a filozófia. Az egyszerűsödött írásforma (ABC) bárki számára könnyebb elsajátítási lehetőséget teremtett. A nevelés fontosságát jelzi, hogy a Kr.e. IV. századi általános görög társadalmi, gazdasági, politikai és értékválságot megfelelő neveléssel vélték megoldhatónak. (Platon, Arisztotelész).

A római iskolázás csúcspontján a Kr. sz. I. században a császárság állami támogatásban is részesítette a hivatalnokok képzését is biztosító retorikai (szónoki) iskolát, melynek avatott elméletalkotója Quintilianus volt.

A keresztény civilizáció nevelési céljában ugyan transzcendentális (a földi világon túli, kívüli) volt, de magába olvasztotta az antikvitás ismereteit. Ez a latin nyelvű kultúra európaszerte egységes elitkultúrát biztosított az európai értelmiség számára, akik a kolostori-székesegyházi iskolákban szerezték ezeket az ismereteket. A továbblépést jelentették az 1100-as évek végétől megjelenő egyetemek. A tömegek számára azonban napi tevékenységük ellátásához továbbra sem volt szükség az írás-olvasás tudományára.

A reneszánsz 1300-as években való megjelenése is a magas kultúra szintjén jelentett „forradalmi” változást. Az antik szerzők eredeti műveinek olvasása a latin és a görög nyelvek ismeretét, megértésük és továbbgondolásuk pedig a logikában és a filozófiában való elmélyedést követelte meg. A világ valóságára való rácsodálkozás elindította a világ felfedezésének szükségességét. A kor sokat emlegetett humanizmusa az ún. emberközpontúság azonban a művekben megjelenő emberre, annak központi helyére utalnak, s nem a humanisztikus (emberbaráti) magatartásra, mely nem volt a reneszánsz sajátsága.

Az 1500-as években kibontakozó reformáció, s annak ellencsapása, az ellenreformáció voltak az iskolázás területén az első valóban átütő erejű, a tömegeket az írni-olvasni tudás irányába hajtó szellemi irányzatok. A hitviták magasan képzett értelmiségi rétege mögött megjelent az átélt vallásosságban nevelt tömeg, mely olvasnitudása révén az anyanyelveken megjelentetett Biblia „forgatásával” a keresztény normákat a mindennapok természetes értékévé tette.

Az 1600-as évek áttörést hoztak a pedagógiai elméletek területén. Olyan elméletek láttak napvilágot, mint Comeniusé, aki új alapokra helyezte az oktatás elméletét, modernizálva megteremtette a polgári közoktatás alapelveit, intézményeit és módszereit. Locke révén pedig megjelent a hasznos ismeret fogalma, s a híres „tabula rasa” (tiszta lap) elmélete, mely a nevelés alapvető fontosságát hirdette.

A Felvilágosodás 1600-1700-as évekbeli megjelenése irányította a figyelmet az egyénre, az egyéniségre, a személyiségre, annak jogaira. Ebben az alapvető szabadságjogok mellett megjelent a neveléshez való jog is. A „pedagógia évszázadában”, az 1700-as években nem volt olyan gondolkodó, aki ne foglalkozott volna a jövő generációinak nevelésével. Közülük a legkiemelkedőbb Rousseau volt, aki újszerű pedagógiájával a közvetett hatásokkal, a világ felfedezésének módszerével rakta le a modern pedagógia alapjait. A gyermek testi és lelki fejlődésére épülő pedagógiáját a svájci Pestalozzi alkalmazta gyermekközpontú elméleti munkáiban és gyakorlati pedagógiai munkájában.

Állami szinten is ekkor fedezik fel az iskoláztatás szükségességét. Magyarországon 1777-ben jelent meg a „Ratio Educationis” oktatási rendelete, mely egy modern polgári irányba mutató iskolarendszert formázott.

A XIX. század a comeniusi álmok megvalósulásának lett a százada. A mindenki (vallásra, nemre, anyagi helyzetre való tekintet nélkül) számára kötelező iskoláztatás megteremtése a tankötelezettségi törvények egész sorának megjelenését jelentették, melynek sorába illeszkedett 1868-ban Magyarország is.

Ezzel kezdetét vette a tömegoktatás kora, mely több fejlődési fázison ment keresztül.

Az első szakasz fő feladata az analfabétizmus felszámolása volt, s az alapismereteket nyújtó elemi népiskolák általában 4-6 osztályának elvégzését jelentette.

A második szakaszban, a két világháború közötti időszakban, az 1920-as és 1930-as években a már meglévő iskolarendszer megszilárdulásának, a széles körben stabilizálódott írni-olvasni tudásnak lehetünk tanúi.

A harmadik szakaszban, a II. világháborút követően az 1950-es és 1960-as években a nyugati országokban a középiskolák tömegesedése jelentkezik. Ezt a keleti tömb államaiban az 1960-as és 1970-es években követték.

A negyedik szakaszban a nyugati államokban az 1970-es és 1980-as években megindult a felsőoktatás tömegesedése, melyet a keleti tömb államai az 1990-es évek rendszerváltást követő éveiben követték.

Az iskoláztatásba bevontak számának folyamatos növekedése szükségessé tette részben a tárgyi, részben a személyi, részben az elméleti oldal fejlesztését. Mindez megnövelte az állam szerepét. A már jelzett tankötelezettségi törvényen túl, meghatározta hatóságain keresztül azokat a célokat és feladatokat, melyeket szintén az általa összeállított tartalmakkal (tantervek) kellett az iskolarendszernek teljesíteni, függetlenül az iskolát anyagilag közvetlen fenntartótól. Az egyre emelkedő követelményekhez, az ezeket teljesíteni tudó új pedagógusgenerációkra volt szükség, mely a pedagógusképzés szerepének fontosságát jelentette a XIX. századtól.

Az elméleti fejlődés szükségességét a pedagógia tudományának önállóvá válása is jelezte. Herbart volt az, aki a XIX. század első felében a korábban a filozófián belül létező pedagógiát önálló tárggyal rendelkező tudománnyá tette. Az általa alkotott elmélet tökéletesen alkalmasnak mutatkozott a tömegesedő oktatás, hatalomtól elvárt szinten való biztosítására.

A XIX. század második felében megjelenő pszichológia-tudomány gyermeklélektani kutatásai, s a tömegiskola korábban nem tapasztalt problémáinak kezelése indította útjára a pedagógia megújítására törekvőket, létrehozva a reformpedagógiának nevezett mozgalmat, mely csak abban a célkitűzésében tekinthető egységesnek, hogy a „hagyományos” pedagógiát meg kell változtatni. Olyan nevek fémjelzik ezt a vonulatot, mint Dewey, Freinet, Key, Montessori, Kerschensteiner, Nagy László, s olyan iskolakísérletek mint Rudolf Steiner Waldorf-iskolája, Petersen Jena-plan – ja, vagy az amerikai Dalton és Winnetka tervek.

Ugyan a reformiskolák nem váltak tömegessé, de a választék bővülése mellett hozzájárultak ahhoz, hogy a reformpedagógia számos eleme épült be a tömegiskolák pedagógiai elméletébe.

A nevelés rokon fogalmai: oktatás, képzés, egységük.

A nevelés fogalmával, mint a legátfogóbb pedagógiai kategóriával szorosan összefügg az oktatás és a képzés.

Az oktatást a tanítás és a tanulás egységeként foghatjuk fel, mint a tanítás és tanulás kölcsönhatásából összetevődő alkotó tevékenységet.

A képzés során az elsajátított ismeretek gyakorlati alkalmazása során kialakulnak a szükséges tevékenységi formák (jártasságok, készségek), s kifejlődnek a képességek. Ismeretek nélkül nincs képzés, azaz a képzés az oktatással szoros egységben valósul meg az iskolai munkában. Az oktatás és képzés esetében egyazon folyamat két oldaláról van szó.

A nevelés szempontjából egyaránt fontos az alapvető ismeretek oktatással történő elsajátítása mellett a tanulók képességeinek tervszerű fejlesztése.

2. A nevelés meghatározó tényezői

A nevelés szükségessége, lehetősége. A személyiség fejlődését befolyásoló tényezők:

A természeti tényezők

Az öröklés (genetikai, minta és szociokulturális öröklés) és a természetes környezet szerepe a személyiség fejlődésében

A természetes szaporodás minden élőlény számára új genetikai apparátust biztosít. Az emberi gének összes kombinációinak száma a lehetséges mutációkkal együtt nagyobb, mint az atomok száma a világegyetemben. Így a lehetséges génkombinációk végtelen lehetősége biztosítja, hogy az ember egyedi genotípus hordozója legyen. Ennek megfelelően a genetikus, strukturális és biokémiai változatossága mellett természetes, hogy a vérmérséklet, a motiváció és minden pszichológiai funkció nagymértékben variál. Az öröklődés révén nem csak hasonlóságok, hanem különbségek is jelentkezhetnek a család tagjai között.

A legfontosabb, általános tudományos tény az, hogy egyetlen vonás vagy tulajdonság sem kizárólagosan öröklött, viszont olyan sincs, amely kizárólag környezeti eredetű lenne.

A társadalmi tényezők

Társadalom, érték, szükségletek, kultúra, művelődés fogalmak értelmezése, a nevelés céljában betöltött szerepük. A társadalmi környezet

A kultúra a csoport tagjai által megőrzött értékekből, az általuk követett normákból és a létrehozott anyagi javakból áll. Míg az értékek absztrakt eszmények, addig a normák konkrét elvek vagy szabályok, melyek követését az adott csoport valamennyi tagjától elvárják. A normákban a társadalmi élet követelései és tiltásai fogalmazódnak meg.

A hétköznapi életben kultúrán gyakran a szellem magasabb rendű tevékenységét értjük, mint a művészetek, az irodalom, a zene, a festészet. A kultúra a társadalom életmódjára is utal, mint az öltözködési, házasodási szokások, családi életük, munkamódszereik, szabadidős tevékenységeik.

A kultúra és a társadalom szorosan összefügg egymással. A társadalom az egyéneket egymáshoz fűző kapcsolatrendszer. Társadalom nélkül semmiféle kultúra nem létezne.

A szinte valamennyi kultúrában megtalálható viselkedésformákat kulturális univerziáléknak nevezzük. Ilyenek többek között a nyelv, a család intézménye, a házasság, a vallás, a tulajdon, de valamennyi kategórián belül számtalan érték és viselkedésmód létezik.

A kultúra szerepe a személyiség alakulásában

A nevelés alapfeladata a személyiség fejlődésének segítése. Ebben a folyamatban nélkülözhetetlen az átadandó érték és viselkedésformák ismerete, melyeket a kultúra tartalmazza. A siker nagymértékben attól is függ, hogy mennyire ismerjük a segítendő fejlődését, annak jellemzőit. Ennek elérését a személyiségelméletek biztosítják a számunkra. Ezek száma azonban jelenleg már száz körül jár. A kultúra behatása annyira vitathatatlan, hogy többen ezt tekintik az egyedüli és legfontosabb tényezőnek, a személyiséget a kultúra szubjektív oldalának tartva.

A személyiség néhány megfogalmazása: (Allport,1980.)

- mindazon hatások összessége, melyeket egy egyén a társas környezetére tesz

- olyan szokások vagy tevékenységek, amelyek sikeresen befolyásolnak más embereket

- másoknak az egyénre, mint ingerre adott válaszai

- mindaz, amit az emberről mások gondolnak

- az egyén veleszületett biológiai diszpozícióinak, impulzusainak, tendenciáinak, szükségleteinek és ösztöneinek, valamint tapasztalati úton elsajátított diszpozícióinak és tendenciáinak összessége

Allport saját definíciója szerint: A személyiség azon pszichofizikai rendszerek dinamikus szerveződése az egyénen belül, amelyek meghatározzák jellemző viselkedését és gondolkodását.

A kultúra elsősorban azért formálja a személyiséget, mert kész és kipróbált megoldásokat szolgáltat az élet problémáinak nagy részére. A kultúra először eszköz, amely utat mutat és kielégíti szükségleteinket, később fokozatosan saját maga is értékké válik. A kultúra interiorizálódott (belsővé vált) sajátosságai a személyiség motiváló tényezőjévé alakul át.

Általánosságban véve a kultúra megszabja a gyermeknevelés céljait, tartalmát és módszereit A gyermek korán szerzett tapasztalatai hosszú távon hatással van személyiségére.

A szocializáció

A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés folyamata, amelynek során az egyén megtanulja megismerni önmagát és környezetét, elsajátítja az együttélés szabályait, a lehetséges és elvárt viselkedésmódokat, azaz megtanul emberi módon élni és viselkedni. Tágabb értelemben az egész életet átszövő folyamat, szűkebb értelemben e folyamat legdöntőbb az a periódus, amikor a társas viselkedés alapjainak kialakítása történik.(Bagdy,1977.)

A pedagógiai tényezők

A nevelés cél- és eszközrendszere (műveltségi területei)

A nevelés célja azt fejezi ki, hogy milyenné akarjuk nevelni az embert. A nevelés egész folyamatát a cél, azaz az óhajtott embereszmény irányítja, mozgatja. A cél mind a nevelőnek, mind a növendéknek szól.

A nevelési célok lehetnek deklaráltak, azaz kinyilvánítottak, vagy látensek, azaz rejtettek. Mivel a nevelés alapját mindenkor normák alkotják, melyeket a szocializáció különböző folyamatai révén adják át a felnövekvő generációknak, a nevelés a szocializáció sajátos formájaként is felfogható. Ebben a folyamatban megkülönböztetünk informális és formális nevelési célokat. Az informális nevelési célokon azokat a normákat értjük, amelyek valamely társadalomban élő minden gyermekre vonatkoznak, mint pl. az engedelmesség, a rend, a nemnek megfelelő viselkedés. Ezek a nemzedékek közötti viszonyt alapvetően meghatározzák. Formálisnak azok a normák nevezhetők, amelyek kifejezetten megfogalmazódnak, és a társadalomban egyfajta irányító funkciójuk is van. Ezekben gyakran eszmék, eszmények öltenek testet. (Kron,1997.)

Bábosik István a nevelési célként a közösségfejlesztő és az önfejlesztő aktivitás szükségletrendszerét fogalmazza meg.

A nevelési célok megjelölésében szerepet játszhat a társadalom jövőképe, a mindenkori társadalom helyzetének alakulása, az iskolafenntartók érdeke, s a gyermekek és szüleik szempontjai is.

A nevelési célokat, azok elérésének szükségessége miatt legitimizálni kell, azaz el kell fogadtatni. Ez lehet narratív, amikor valamilyen magasabb normára hivatkozunk (pl. Biblia, Korán stb.), eljárási, amikor szakszerűen, logikus lépések sorozatával jutunk el a megfogalmazott célhoz, és diszkurzív, amikor alkuban, az érintettek megegyezése révén születik a cél.

A nevelés korlátai, ezek forrásai és megnyilvánulásai

A nevelés eredményességét több tényező befolyásolja. Ezek között kiemelkedik a személyiség, valamint az őt körülvevő környezet. A személyiség veleszületett adottságai, biológiai struktúrája alapvetően behatárolja a fejlődés lehetőségeit. Gondoljunk a fejlődési rendellenességekkel születők életkilátásaira, a különböző fogyatékosságok jelentkezésére.

Szociális téren a környezetnek a társadalmi értékrendhez, normákhoz, ismeretrendszerhez való viszonya mellett anyagi lehetőségei is korlátozhatják, vagy éppen bővíthetik a személyiség lehetőségeit.

Míg az előbbieket a nevelés speciális módszereinek megfelelő alkalmazásával lehet kezelni, addig az utóbbiak esetén a nevelési módszereken kívül gazdasági segítséget is nyújtani kell, mely kívül áll a pedagógia lehetőségein.

3. A nevelés színterei

A családi nevelés

A család olyan csoport, amelyben tartósan együtt él mindkét szülő, s gyermekeik, tehát különnemű felnőttek és a fiatalabb nemzedékhez tartozó vérségi leszármazott/ak.

Nukleáris családról beszélünk, ha két nemzedék, a házaspár és gyermekük, gyermekeik élnek együtt. Kiterjesztett család esetében, három, vagy több nemzedék él együtt, ugyanabban a háztartásban vagy egymáshoz nagyon közel, s a nagyszülők, testvérek, sógorok, sógornők, nagynénik, nagybácsik és unokatestvérek tartozhatnak hozzá. Az egyszülős családban egy szülő él a gyermekkel, vagy gyermekekkel.

A család az egyén és a társadalom közötti közvetítő kiscsoport, így elsődleges közvetítő társadalmi egység. Ez az elsődlegesség abban áll, hogy a legkorábbi életszakasztól kezdve hat a gyermekre, érzelmi kötelékei, kapcsolatának erőssége, hosszan tartó hatása alapvető érzelmi és viselkedési modelleket ad a személyiségnek, s ezek mellett megvalósítja a családi és társadalmi értékrendszerek beépülését a személyiségbe, így felkészíti az egyént a társadalomba való betagozódásra.

A szülők spontán és tudatos nevelőhatásain kívül a gyermek fejlődésében fontos szerepe van:

- a család társadalmi helyzete

- a családtagok életútja

- a gyermek családon belüli státusa

- a testvérkapcsolatok

A család funkciói:

Biológiai: utódok létrehozása; szexuális ösztönök kielégítésének helye; keretet biztosít az uralkodási s vele együtt a függési vágy kiélésének

Gazdasági: a háztartás megszervezése, vezetése, az anyagi ügyek intézése; a családi gazdaság, mint a termelőmunka szervezeti egysége

Társadalmi: a társadalomban kialakult rétegkülönbségek átörökítése (értékek, magatartásformák, tapasztalatok; a szocializáció

A család szocializációs funkciói

A család biológiai ritmusa

- fiatal szülők egy gyermekkel (1-3 éves)

- már több gyermek

- minden gyermek iskolás

- már ifjak a gyermekek

- a család mint kibocsátó központ

Szocializációs funkciók

- biztonságérzet megteremtése, kialakítása a gyermekben, a

személyiségfejlődés érzelmi alapjainak lerakása

- a beszéd megtanítása – kommunikáció-metakommunikáció (kulturális

probléma!)

- interakciós tér – a családban tanul meg a gyermek más emberekhez viszonyulni, velük kapcsolatot teremteni – sajátos magatartásformák, beállítottságok elsajátítása

- a családtagok a gyermek első modelljei (utánzás)

- a gyermek éntudatának, azonosságtudatának kialakulása

A családi nevelés sajátosságai:

Irányítás – ellenőrzés

- a szülők egy része magas teljesítményt, komoly erőkifejtést követel a gyermekétől (jobb jegy, továbbtanulás)

- gyakori az elnézés, s ekkor a gyermek szempontja és akarata érvényesül, a szülők elnézik gyermekük neveletlenségét, helytelen cselekedeteit

- az elnézéssel párosulhat a támogatás, az elkényeztetés

- ahol azonban az irányítás – ellenőrzés és büntetés erősen dominál, még az alkalmankénti elnézés, megbocsátás is lehetetlen

- gyakori a felelősség elvárása, igénybe véve a gyermek otthoni segítségét, ügyelve arra, hogy ez ne menjen a tanulás rovására

- nő a nem irányító, nem ellenőrző szülők száma

Támogatás

- a szülők általában védelmezik gyermeküket, igyekeznek megóvni őket a kellemetlenségektől

- a szülők igyekeznek baráti kapcsolatba kerülni gyermekükkel, ugyanakkor nő a meghitt kapcsolatok nélkül felnövők száma

Büntetés

- a szülők nagy része ritkán vagy egyáltalán nem alkalmaz fizikai erőszakot

- gyakoribb a veréssel való fenyegetés

- leggyakoribb a szemrehányás, a szidás, a korholás, a zsörtölődés, nem egyszer ideges, feszült légkörben

- sok szülő elhanyagolja azt, hogy felébressze gyermekében a szégyenérzetet, hogy hibájának belátására, átérzésére késztesse

Tendenciák

- a családok növekvő részének értékrendjében nő a teljesítményre való orientáltság, mely az érzelmi kötőerők meggyengülésével jár együtt

- a szülők általában a szükségesnél kevesebb időt töltenek gyermekeikkel, kevés köztük az interakció , s ha együtt vannak kevés a közös tevékenység

- erőn felül elárasztják gyermekeiket anyagi javakkal

- a szülők kevésbé hallgatják meg gyermekeiket

- csökkenő mértékű a tekintélyelvű nevelés, de nő a kényeztető, ráhagyó család

Nevelési stílusok és következményeik:

A meleg – engedékeny légkörű családban a gyermek sohasem fordul hiába sem érzelmi sem intellektuális problémájával a szüleihez. Így nem kételkedik abban, hogy szülei szeretik, s nem érzi elviselhetetlen tehernek a szülő szeretetét. E családban vannak ugyan tilalmak, feddések és helytelenítések azonban nincsenek merev szabályok és normák. Ennek következtében az ilyen légkörben nevelkedő gyermek pozitív módon fordul a világ felé, aktív, becsvágyó és barátságos, s szelleme rugalmas, kreatív.

A hideg-engedékeny légkörű családban a szülő a gyermekkel szembeni nyílt ellenszenve miatt nem törődik vele, sőt néha súlyos fizikai büntetést is alkalmaz. A gyermek erre ellenszenvvel, szorongással és/vagy nyílt agresszióval válaszol, s antiszociális csoportokhoz kapcsolódhat.

A meleg-korlátozó típusú a túlszerető, túlgondozó szülő. Ebben a családban a gyermek nyílt ellenállása tilos, így befelé fordíthatja a szülővel szemben kialakult ellenérzéseit és szorongóvá válhat. Az ilyen légkörben felnövő gyermekek szociális magatartása konformista, ugyanakkor nettek, tiszták, illedelmesek, kicsit félszegek, visszahúzódók. Az őszinte szülői szeretet elejét veheti a nagyobb problémáknak.

A hideg-korlátozó légkörű családban a szülők ellenérzése fizikai büntetésekben is testet ölt. A szülő a gyermek minden szabadság felé törekvését aránytalanul súlyos fenyítésekkel töri le. Ugyanakkor hangoztatja, hogy szereti gyermekét, mos, főz rá, eteti és dolgozik érte, s feláldozza életének legszebb éveit, s mindaz amit ellene tesz a gyermek érdekében történik. Az ellentmondás a gyermek számára érthetetlen, ezért bűntudata lehet hálátlansága miatt. Mindez belső pszichés zavarokhoz, súlyos neurotikus konfliktusokhoz vezethet. A gyermeket a félénkség, a visszahúzódó magatartás, a feladatoktól való rettegés mellett a felnőttekkel szembeni bizalom teljes hiánya jellemezheti. Szorongása és önértékelési zavarai eljuttathatják az öngyilkosságig.

Nevelési nehézségek kialakulása:

A törődés hiánya, a gyermek elhanyagolása

- a szülő/k elfoglaltsága miatt kevesebb az idő a bensőséges beszélgetésekre, a szülő-gyermek viszony érzelmi szálainak ápolására

- a megmaradt szülő pótolni és helyettesíteni akarja a hiányzó szülőt

- a nem őszinte légkör kialakulása

- a szülők figyelmét a család, az élet valamely válságos eseménye elvonja a gyermektől, a szülő kedélyállapota tartósan romlik, a nyomasztó légkör szorongásokat, félelmeket és ideges tüneteket idézhet elő, melyet nehezít a család anyagi helyzetének rosszabbodása

- a szülő második házasságában az újabb apa vagy anya, a “mostohatestvér” megjelenésének hatására a gyermek hátrányosan megkülönböztetettnek érezheti magát; ennek következtében idegrendszerétől függően daccal, szófogadatlansággal, ellenségeskedéssel, alakoskodással, esetleg ideges tünetekkel, visszavonultsággal reagálhat

Előfordul, hogy a szülő magatartása valóban alapot ad erre. Az ilyenfajta féltékenység, irigység, képmutatás sok esetben súlyosabb magatartási rendellenesség indítékául szolgál, s a rendellenességre válaszoló büntetések, megszégyenítések csak fokozzák a gyermek ellenállását, még a szülők helyes és jogos követelményeivel szemben is. Ez elhatalmasodhat, s a gyermek a családban kiépített érzelmi modellt, az irigységet, az ellenállást, a képmutatást az iskolába is magával viszi

Káros hatások a családban

- diszharmónikus családi élet

- napirenden levő veszekedések, brutalitások

- deviáns magatartású szülők

A gyermek vagy maga is követője lesz, vagy elítéli a szülőt.

A családi nevelés helytelen módszerei

Túlzott szigor, merev kegyetlen követelés, a gyermek képességeit meghaladó, túlméretezett igényesség; megszégyenítés és testi fenyítés.

Ezek következményei lehetnek:

- a kezdeményezőképtelenség

- a gyenge akarat

- az erős gátlásosság

- az életuntság

- az erőszakosság

- az agresszió

- az alakoskodás

- a szolgalelkűség

- az erős gátlástalanság

Az elkényeztetés az életben való helytálláshoz szükséges edzettség, a nehézségek legyőzéséhez szükséges gyakorlati készségek kialakulása ellen hat. Az anyagi körülmények javulása esetén a gyermek azt kapja, amit a szülő nem kaphatott meg; veszélyessé válhat, ha az anyagiakkal való “túltömés” a szülői foglalkozást helyettesítve a gyermeki szeretet “megvásárlására” irányul.

Következménye lehet, hogy a gyermek jogos járandóságának tekinti bármely kívánságának azonnali teljesítését:

- nem tud lemondani

- nem tanul meg várni

- nem tanulja meg értékelni a munkát és annak eredményét

-követelőzővé, akarnokká, munkára restté, gyámoltalanná, énközpontúvá, beképzeltté válhat

- kívánsága nem teljesítése esetén durván, erőszakosan reagál

A bölcsődei nevelés

A bölcsőde a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások sorába tartozik. Célja az, hogy hozzájáruljon a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének, a családban történő nevelésének elősegítéséhez, a veszélyeztetettség megelőzéséhez és a kialakult veszélyeztetettség megszüntetéséhez, valamint a gyermek családjából történő kiemelésének a megelőzéséhez.

Az alapellátás keretében nyújtott személyes gondoskodást – a lehetőségek szerint a jogosult lakóhelyéhez legközelebb eső ellátást nyújtó személynél vagy intézményben kell biztosítani. A gyermekek napközbeni ellátása keretében a családban élő gyermek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését biztosítja a bölcsődében.

Az óvodai nevelés célja, feladatai. Az óvodai nevelési program

Az óvoda 3 éves kortól az iskolába járához szükséges fejlettség eléréséig nevelő intézmény. Nevelési céljában két tényező dominál. Az egyik az iskolaelőkészítés funkciója, a másik a személyiségfejlesztő és szocializáló funkciója.

A gyermek abban az évben, amikor betölti az 5. életévét az óvodai nevelési év első napjától kezdődően óvodai nevelés keretében folyó, iskolai életmódra felkészítő foglalkozáson köteles részt venni. Az iskolai életmódra felkészítő foglalkozások ideje legfeljebb napi 4 óra.

Az óvodai foglalkozásokat oly módon kell megszervezni, hogy az óvoda a szülők igénye szerint eleget tudjon tenni az óvodai neveléssel, a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatainak.

A napköziotthon célja, feladata, napköziotthoni tevékenységek

A napközi otthonos ellátáshoz, mely az általános iskola alapfeladatai közé tartozik a következőket kell biztosítani:

- a gyerekek egészséges és biztonságos tanórán kívüli elhelyezése

- a gyerekek kulturált szabadidő eltöltéséhez szükséges hely, idő és eszközök

- az önálló tanulás feltételeinek megteremtése

- igény szerint az étkezés megszervezése

Mindehhez a nevelő feladatát a következőkben lehet megfogalmazni:

- felkészülés és tervezés

- az önálló tanulás eleminek elsajátíttatása, megtanítani a gyereket tanulni

- segítség a házi feladatok megtanulásában, elkészítésében, a munka megszervezésében, ellenőrzésében

- a gyerekek játékkultúrájának fejlesztése

- tartalmas, örömet adó szabadidő megszervezése, az ehhez szükséges szabadidős „technikák” megtanítása

- a gyerekek egyéni fejlődésének figyelemmel kísérése

- a gyerekek társas kapcsolatainak ismerete

- kapcsolat a gyerekek családjával

- együttműködés az iskola nevelőivel

- adminisztráció

Az iskola külső kapcsolatai, a kapcsolattartás formái, lehetőségei

Az iskola a közoktatási rendszer alsó és közép szintjén a nevelési és oktatási feladatokat tervszerűen és folyamatosan ellátó intézményrendszer valamely intézménytípusa, melynek működését törvények és egyéb hivatalos rendelkezések szabályozzák, és az egyes intézményekben folyó munkát az arra a célra képzett pedagógusok végzik.

Az iskola társadalmi és pedagógiai intézmény.

Társadalmi intézmény, mert a társadalom által elvárt tudáselemeket, társadalmi-kulturális tartalmakat, értékeket őriz meg, fejleszt tovább, hagyományoz át, s ennek során a különböző társadalmi erők saját érdekeik érvényesítésére törekednek.

Pedagógiai intézmény, mert speciális nevelő funkciók érvényesülnek benne. Ez részben a tanulók tudásának, viselkedésének, beállítódásának, egész személyiségének alakulására gyakorolt hatást, másrészt az életvitelhez szükséges ismeretek és készségek elsajátításának lehetőségeit, amelyek egyben hozzájárulnak a társadalom megújulásához és a kulturális értékek terjesztéséhez.

Az iskolának a személyiségformáló funkcióját összhangba kell hoznia az adott társadalomba történő betagolódást elősegítő funkciójával.

Az iskolai tevékenység szempontjából az iskolai funkciók (Kozma,1984.):

- Manifeszt funkciók: a hivatalosan megfogalmazott igények, elvárások kielégítése függetlenül attól, hogy azok ténylegesen teljesíthető-e.

- Rejtett (látens) funkciók: azok a tevékenységek, amelyek által az iskola társadalmi környezetének nem hivatalos szükségleteit teljesíti.

- Tényleges funkciók: az iskola által kielégített (rejtett, illetve valóban megvalósuló, hivatalos) funkciók összessége

- Diszfunkció: a rejtett funkcióknak a hivatalos funkciókkal szemben ható csoportja

Az iskola közvetlen társadalmi környezetét az adott település lakosságának társadalmi összetétele jelenti, mindenekelőtt azok a családok, amelyeknek gyermekei az illető iskolába járnak. A külső meghatározottság itt belsővé minősül, az iskolába járó tanulók szociális összetételévé.

A szülői ház és az iskola kapcsolata

A szülőkkel való kapcsolattartás formái:

fogadóóra

családlátogatás

szülői értekezlet

nyílt nap

véletlen találkozás

levelezés

ellenőrző füzet

telefon

szülők akadémiája

családi kör, illetve klub

iskolaszék

rétegcsoport-megbeszélés

tanácsadás szülőknek

szülők tájékoztatása

A szülőkkel való mélyebb együttműködés formái:

szakkörök szülők általi vezetése

közös szereplések

közös sportprogramok

családos kirándulások

családos táborozások

családos színházlátogatások

közös zenélés

közös szórakozás

kiállítások szervezése tanulók és szülők munkáiból

Bentlakásos intézmények feladatai

A közoktatási intézmények diákotthonai olyan tanulók számára nyújtanak otthont, akiknek iskolába járása csak így oldható meg, akiknek családi helyzete ezt szükségessé teszi, akik szociális szempontból rászorultak, akiknek sajátos kibontakozása (tehetség) ezt megkívánja.

A személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekvédelmi szakellátások sorában az otthont nyújtó ellátás biztosítja az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermekek számára a teljes körű ellátást. A gyermekotthon, mely otthont nyújtó ellátást biztosít az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermek számára szükség esetén befogadja a gyermek saját gyermekét, valamint az utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttet, illetve annak gyermekét.

A bentlakásos intézményekben alapvető a nevelési folyamaton belül azoknak az elemeknek az erősítése folyik, melyek elsődlegesen a család nevelési feladatait pótolják, helyettesítik, kiegészítik.

3. A nevelés folyamata

A nevelési folyamat értelmezése, törvényszerűségei

A nevelési folyamat szerkezetileg három szakaszra bontható:

- előkészítés

- lebonyolítás

- lezárás

Az előkészítő periódusban fogalmazódik meg a célok rendszere és a kivitelezés terve. A folyamat szervezője számba veszi a várható eredményeket. A lebonyolítás elemei a szervezés, a kivitelezés, és az ellenőrzés. A lezáró szakaszban történik a tapasztalatok és tanulságok összegzése.

A nevelési folyamatban a tervezett elemeket kiegészítik rögtönzött, a pillanatnyi helyzethez alkalmazkodó megoldások. A folyamat egymást követő szakaszainak tevékenysége különbözik intenzitásban és a kiváltott pedagógiai hatásban.

A nevelt és a nevelő a nevelés folyamatában

A pedagógus – tanuló viszony szükségszerűen vezető-vezetett kölcsönhatás, de funkciója az, hogy képessé tegye a tanulót a helytállásra. A segítő nevelő leginkább kívánatos képessége a proszociális demokratikus vezetés (irányítás). Ebben a képességben optimális esetben a segítő nevelés alapszabályai és a demokratikus vezetés, valamint az együttműködés alapszabályai egymást támogatva érvényesülnek. Ez járul hozzá leginkább a nevelés, a tanulás eredményességéhez, ez a proszociális életmódra nevelés hatékony módja.

A tanuló megismerésének lehetőségei, módszerei

A tanulók megismerésének módszerei közül a szociometria az egyén társas kapcsolatrendszerét, s ezen keresztül a közösség vagy csoport egyes sajátosságainak alakulását vizsgáló eljárás. Alkalmazása elsősorban a nevelési problémák kutatásának keretében nyer létjogosultságot, mert a különböző szociometriai képződmények jelentékeny befolyást gyakorolhatnak a nevelési folyamat hatékonyságára, s megfelelő eljárásokkal nevelő hatások forrásaivá vagy felerősítő tényezőivé tehetők, Emellett az egyéni szociometriai pozíció szintén jelentős meghatározója lehet pozitív vagy negatív értelemben az egyén nevelődési folyamatának. A személyes kapcsolatok megismeréséhez, azaz a szociometriai adatok megszerzéséhez két adatforrás áll rendelkezésünkre:

- a tanulók meghatározott magatartása, tettei

- reális választási szituációban produkált választásaik

A tanulók magatartása, tevékenysége abban az esetben válhat szociometriai adatforrássá, ha lehetővé tesszük számukra, hogy szimpátiájukat, rokonszenvüket tettekben is kinyilváníthassák.

A szociometriai módszer tehát ahhoz ad segítséget, hogy alkalmazásával egy csoport vagy egy közösség belső szociometriai képződményeit, azok kohézióját és minőségét, az egyén szociometriai pozícióját matematikai úton meghatározzuk vagy akár grafikusan is megjelenítsük, s ebből kiindulva pedagógiai teendőinket megtervezhessük.

A pszichológiai tesztek faladata és funkciója a pedagógiai kutatómunkában az előzmény és eredményváltozók precíz mérése abból a célból, hogy megállapíthatóvá váljék a megfelelő pedagógiai eljárás.

Közismertebb pszichológiai tesztek:

- intelligencia tesztek

- kreativitás tesztek

- egyes képességet vizsgáló tesztek

- emlékezet vizsgáló próbák

- figyelem vizsgálati próbák

- iskolaérettségi vizsgálat

- személyiség tesztek

- projekciós személyiség tesztek

- kérdőíves személyiség vizsgálatok

A nevelőközösség, a pedagógus, a nevelő mint modell, személyiségjegyei, nevelői-vezetési stílusa,

A pedagógusnak az iskolában három alapszerepe van: nevelő, szakember, tisztviselő. Ezek sikeres betöltéséhez a pedagógusnak számos követelményt kell teljesítenie:

- szakmai ismeret (tantárgya irányában és pedagógiai – pszichológiai

értelemben)

- általános műveltség, tájékozottság (pl. a napi eseményekhez hozzá tudjon szólni.)

- önismeret

- önreflexió és önfejlesztés (mind szakmai értelemben, mind saját személye irányában)

- megfelelő kommunikációs képességek

- idegrendszeri kiegyensúlyozottság (pl.: türelem, derű stb.)

- igazságosság

- empátia

- gazdag és rugalmas viselkedésrepertoár

- gyors helyzetfelismerés, megosztott figyelem

- szervező képesség (elemző és tervező képességeket is igényel!)

- nyitottság és innovatív magatartás

- közéleti érzékenység

- együttműködés igénye és képessége, tudjon kompromisszumot kötni (diákokkal, szülőkkel, kollégákkal stb.)

Carl Rogers hitelességet, empátiát, és a gyermek feltétel nélküli elfogadását várja el a pedagógusoktól.

A pedagógusok vezetési stílusait vizsgálva Lewin autokrata (tekintélyelvű), demokrata (a gyermek vágyainak és véleményének meghallgatása és a döntésekben való felhasználása), és liberális (ráhagyó, szabadjára engedő) stílust különböztet meg. Az iskolában a leghatékonyabb a demokrata stílus, a legkártékonyabb a liberális, mivel követelmények híján anarchiához vezet. Az életben ugyanakkor mindegyik stílusnak megvan a létjogosultsága.

Anderson felosztása szerint két pedagógustípus van: az integratív (rugalmas, demokratikus), és a dominatív (autokratikus, merev), s a pedagógusi munkának közel kétszer annyi integratív elemet kell tartalmazni, de időnként dominatív elemek használata is szükséges.

A gyógypedagógiai asszisztens személyiségjegyei, feladatai

A gyógypedagógiai asszisztens a képzés, oktatás, nevelés során, a tanítási órán, illetve a tanórán kívül a gyógypedagógussal együttműködve, annak irányításával vesz részt a pedagógiai feladatok megoldásában, begyakorlásában.

Munkáját az alsó fokú gyógypedagógiai oktatási-nevelési intézményekben, speciális nevelést igénylő gyermekek közösségeiben, fogyatékosok napközi otthonaiban, szociális foglalkoztatókban, egészségügyi intézményekben, szanatóriumokban végezheti.

A gyógypedagógiai asszisztens az ismereteit szakszerűen alkalmazza a napirend összeállításában, a napirendi tennivalók meghatározásában, a mentálhigiénés gondozásban, a gyógyászati segédeszközök kezelésében. Képes öntevékenyen szakszerű ügyeletre, gyermekfelügyelet ellátására, szabadidős foglalkozások szervezésére, tervezésére, levezetésére, a sérülés jellegéhez, mértékhez igazodó nevelési eljárások, bánásmódok alkalmazására, a foglalkozásokhoz szükséges szemléltető eszközök, rajzok készítésére, a pedagógus által kijelölt korrekciós, sérülés-specifikus feladatok irányítással történő, illetve önálló végrehajtására, begyakoroltatására, a fogyatékosság jellegének megfelelő fejlesztő foglalkozások végzésére a gyógypedagógus által irányított és ellenőrzött módon, a beilleszkedési problémák megoldására, illetve megelőzésének segítségére, s mindazon gyermekvédelmi feladatok ellátására, amelyeket számára a gyógypedagógus átruház.

A pedagógiai kommunikáció

A kommunikáció az emberek közötti interakció, üzenetek szabályozott cseréje, amely a korábban szerzett ismeretekre és partnerek közös történetére épít. Négy alapvető eleme :

a feladó, az üzenet, a csatorna, a vevő.

A következő egymásra ható viszonyok jelentkezhetnek a kommunikáció során:

- kölcsönös szóbeli közlés tanító és tanuló között

- visszacsatolási kör tanító és tanuló között, mimika stb. mindkettőnél

- saját belső visszacsatolási kör ( a szájizmok visszajelentése)

- belső reflexiós kör (képzetek és összekapcsolódásuk a gondolkodásban)

- a közös jelkészlethez való folyamodás köre

- a külvilágról szerzett mindenkori információ, az az anyag, amellyel a meglévő jelkészlet kiegészül, önálló ismeretszerzés

- a külvilágra gyakorolt hatás, ezáltal is bővülnek az ismeretek

Az emberi kommunikáció a szociális kölcsönhatások közvetítő, lebonyolító eszköze, melynek révén információk közlése és a közölt információk vétele valósul meg

Az ember a szociális kommunikációt nonverbális jelekkel gazdagíthatja. Ezek funkciói a következők lehetnek:

- társas helyzet kezelése

- én megjelenítése

- arckifejezés

- tekintet irányítása

- testtartás

- vokális jelzés (hangszín, tempó, hangerő)

- kulturális jelzések

- érzelmi állapotok közlése

- arckifejezés

- indulati szavak

- gesztusok

- testtartás

- öltözet

- hajviselet

- attitűdök kommunikációja

- arckifejezés

- szemkontaktus

- érintés

- térköz szabályozás

- vokális jelzés, hangszín, tempó, hangerő)

- kulturális jelzések

Mivel a szociális kommunikáció a befolyásolás, a befolyásolhatóság készsége, eszköze, szóbeli eszközök, kérdések, elvárások, kérések, felszólítások, döntésre, cselekvésre késztető közlések, viszonykifejező és alakító minősítések formájában nyilvánul meg. A nyelv gyakorlatilag korlátlan lehetőségeket kínál minden szóba jöhető szociális kölcsönhatás kifejezésére, működtetésére. A társadalom által kidolgozott, felhalmozott kifejezéskészlet az egyén által elsajátított készletével és az aktuális helyzetnek megfelelően létrehozott új komponensekkel egészül ki a kommunikáció eszközrendszere.

A spontán szocializáció mellett az céltudatos iskolai nevelés is sokat tehet a szóbeli szociális kommunikáció komponenskészletének gazdagodásáért, azaz hozzájárulhat ahhoz, hogy a szóbeli kommunikáció eszközeit a neveltek elsajátítsák, hogy a helyzetnek minél jobban megfelelő komponensek megválasztásának és létrehozásának készsége optimális szintre fejlődjön.

Az iskolai konfliktusok forrása, kezelése

A konfliktus olyan ütközés, amelynek során igények, szándékok, vágyak, törekvések, érdekek, szükségletek, nézetek, vélemények, értékek kerülnek szembe egymással. Gyakran erős érzelmi töltéssel rendelkezik, heves indulatokat vált ki.

Valamennyi konfliktus, akár konstruktív, akár destruktív, akár elkerülhető, akár elkerülhetetlen - függetlenül eredetétől, lefolyásától és kimenetelétől -, hasznosítható a pedagógiai folyamat során. Mivel általa napfényre kerülhetnek, testet ölthetnek, ki- és megbeszélési alkalmat kaphatnak a felszín alatt lappangó akut vagy idült problémák, ellentétek.

A megélt (saját élményű) konfliktusok módot adnak a szociális tanulásra, a szociális képességek (főként az empátia, a tolerancia, a kommunikációs és kooperációs és a konfliktuskezelő képességek) spontán, illetve – pedagógus segítséggel történő – tudatos fejlesztésére.

5. Nevelés a közösségben

A csoport fogalma, jellemzői. Az egyén és a közösség viszonya, az egyéni bánásmód

A csoportokat az alábbiak jellemzik:

- a csoport tagjai közös célok, közös értékek megvalósítására törekszenek

- a csoport tagjait pozitív tulajdonságokkal ruházza fel, míg a rivalizáló csoport tagjainak negatív tulajdonságokat tulajdonít

- a csoport tagjainak tevékenysége hat a csoportra, a csoport tevékenysége hat a csoport egyes tagjára

- minden csoport összetartása (kohézió) a csoporttagok egymás közötti érintkezésének gyakoriságával arányos

- a csoportban az egyéni teljesítmény színvonala emelkedik

A csoportképződés komponensei:

- szociális vonzódás

- rangsorképző hajlam

- hovatartozási hajlam

A csoport nagysága szerint

- elemi csoport ( 3-8 fő) – kohéziós ereje a szociális vonzalom és a közös érdek)

- kiscsoport (9-64 fő – a rangsorképzés alapja az életkor)

- nagycsoport ( 27-502 fő )

Az iskolai nevelés kiinduló feltétele az optimális szerveződésű csoportok léte. Az elemi csoportoknak van a legnagyobb szociális nevelő hatása. Különösen vonatkozik ez az ún. kooperatív tanulásra, amely igen hatékonyan fejleszti az együttműködési képességet.

A gyermekközösség önkormányzati szervei, működésük

A Közoktatási törvény alapján hozhatók létre diákönkormányzatok a közoktatási intézményekben.

A diákönkormányzat elsősorban tanulói érdekérvényesítést folytat:

- tevékenysége a diákokat érintő minden kérdésre kiterjed

- munkáját a tanulók által felkért nagykorú személy segíti

- képviseletében eljárhat egy segítő felnőtt személy

- a feladatok ellátásához ingyen használhatja az iskola helyiségeit, berendezéseit

- jogosult szövetséget létesíteni, ehhez csatlakozni

A diákönkormányzat leglényegesebb jogai a következők:

- döntési joga van , a nevelőtestület véleményének kikérésével

· saját működéséről, hatáskörei gyakorlásáról

· saját szervezeti és működési szabályzatának megalkotásáról

· saját tájékoztatási rendszerének megalkotásáról és működtetéséről

· a működéshez biztosított anyagi eszközök felhasználásáról

· egy tanítás nélküli munkanap programjáról

· a diákújság és iskolarádió szerkesztőségéről

- egyetértési joga van

· az iskola szervezeti és működési szabályzat elfogadásakor

· az iskolai ünnepélyek rendjéről

· a diákönkormányzat és az iskolavezetés kapcsolatainak formájáról

· a tanórán kívüli foglalkozások rendjéről

· a mindennapi testedzés formájának meghatározásáról

· a tanulók szervezett véleménynyilvánításának rendjéről

· a házirend elfogadásakor és módosításakor

· a tanulói szociális ösztöndíjak, támogatások elosztási elveinek elfogadásakor

· ifjúságpolitikai célú pénzeszközök felhasználásakor

·

6. A nevelés módszerei

A nevelési módszerek (Bábosik-Mezei)

I. Közvetlen(direkt) nevelési módszerek

A beidegződés közvetlen módszerei:

- Követelés

- Gyakorlás

- Segítségadás

- Ellenőrzés

- Ösztönzés

A magatartási-tevékenységi modellek közvetítésének direkt módszerei:

- Elbeszélés

- Tények és jelenségek bemutatás

- Műalkotások bemutatása

- Személyes példaadás

A meggyőződés-formálás közvetlen módszerei

- Előadás, magyarázat, beszélgetés

- A tanulók önálló elemző munkája

II. A közvetett (indirekt) nevelési módszerek

A beidegzés közvetett módszerei

- Közösségfejlesztő és önfejlesztő tevékenységek megszervezése

- Perspektívák megszervezése

- Hagyományok kialakítása

- Közvetett követelés

- Közvetett ösztönzés

- Közvetett ellenőrzés

A magatartási-tevékenységi modellek közvetítésének indirekt módszerei:

- A nevelő személyes részvétele a közösségi tevékenységben

- A pozitív egyéni és csoportos minták kiemelése a közösség életéből

A meggyőződés-formálás közvetett módszerei:

- A közvetett felvilágosítás

- A vita

7. A nevelés eszközei a tevékenységek tükrében

A játék, a játék általános jellemzése. A játék feltételei, a nevelői magatartás. A játék személyiséget fejlesztő hatása

A játék az ember és az állatok tevékenységi formája, melyet a munkától és a tanulástól eltérően minden külső céltól függetlenül magáért a tevékenységért folytatnak, és amelyet örömérzés kísér.

A funkciós játékokban a tevékenységi szükséglet az indíték, és egyes mozdulatok összehangolását tanulja meg élete első évében a kisgyermek.

A szerepjátékok, amelyben a gyermek képzeletének hatására valamilyen szerepbe éli bele magát. Ez kb. 5 éves korig domináló játékforma, s a felnőtt társadalom ellesett magatartásmódjainak elmélyítésére ad lehetőséget.

A konstrukciós játék során tanulja meg a gyermek a tárgyakkal, anyagokkal való manipulálást, amivel a későbbi gondolati cselekvések erősödnek meg.

A szabályjátékokban a gyermek a szociális magatartás, az önfegyelem elemeit ismeri meg és gyakorolja. Ezek lehetnek versenyszerűek (sport ) és gondolkodást fejlesztő társasjátékok.

A játék bizonyos formái a felnőttkorban is megjelennek mint pihentető, kikapcsolódást segítő tevékenységek.

A játék nevelő értékének alapját az adja, hogy minden játékfajtát kedvező érzelmi állapot kísér, mely mind a testi, mind a lelki fejlődés pozitív feltételét jelenti.

A születést követően a gyermek környezetével nagyrészt játékos formában ismerkedik. A játékok elősegítik az akaraterő, az önbizalom, a cselekvőkészség növekedését, s jótékonyan hatnak az érzelmi életre. Ezért célszerű egyes nevelési eljárásokat játékos formába öltöztetni részben a hangulatkeltés, részben az eredményesség céljából. Nagy szerepe van a gyermekek közösségi életének kialakításában, vonzóvá tételében. Mint a közösség érzelmi életének egyik formáló tényezőjeként erősíti a közösség személyiségformáló hatását.

A munka fogalma, a munka általános jellemzése. A munkára nevelés sajátosságai, módszerei.

Az „Új Magyar Lexikon” megfogalmazása szerint a munka az ember tudatos, célszerű tevékenysége, amellyel a természet tárgyait megváltoztatja és szükségletei kielégítésére alkalmassá teszi. A munkának alapvető szerepe volt az emberré válás folyamatában, az emberi társadalom kialakulásában, de alapvető szerepe és feladata van e társadalom fenntartásában, fejlődésében is. Ezért alapvető fontosságú a munkára nevelés. Ennek célja, hogy a munka életszükségletté váljék, részben az egyén saját, részben a társadalom érdekében.

8. Az oktatás

Az oktatás fogalma, tudománya

A didaktika szó az ógörög „didaskein” igéből származik. A klasszikus görögök a nevelés és művelődés (paideia) mellett , a „didaskein” szót kettős jelentésben használták. Ez jelentette a tanítást és útmutatást, mint a nevelő illetve tanító tevékenységét („didaskolos”, grammatikos”), s jelentette a növendék, a tanuló tevékenységét, a tanulást. E kettős jelentés a tanítás és a tanulás a tanár, tanuló, kultúra és társadalom meghatározó összefüggését mutatja.

Az oktatás fogalma tehát magában foglalja, mind a tanítást, mind a tanulást, mint egymással kölcsönhatásban lezajló, aktív tevékenységet. A tanítás és a tanulás nem egyszerűen átadás és befogadás, hanem az oktatás magában foglalja mind a tanuló tudatos, aktív munkáját, amellyel az alapműveltséghez tartozó kulturális javakat elsajátítja, asszimilálja, s ezáltal személyiségét formálja (művelődik), mind a pedagógus célirányos eljárásait, melyekkel ezt a tevékenységet tervezi, motiválja, s egyre inkább önállóvá teszi. (Nagy ,1997.)

De megfogalmazódik, mint a tanterv tudománya, mint a műveltségtartalmak elmélete, mint a viselkedés megváltoztatásának tudománya, mint az oktatás tudománya, s mint a tanítás és a tanulás tudománya.(Kron,1997.)

Az oktatás törvényszerűségei. A tanítás-tanulás folyamata, értelmezése, mozzanatai, jellemzői.

A tanítási anyag ismeret- és tevékenységi köreit az oktatási folyamatban, a tanítási-tanulási folyamatban dolgozzuk fel. Ez az egymáshoz szorosan kapcsolódó tanítási órákon és a ezekhez szervesen csatlakozó iskolán kívüli tevékenységek (otthoni tanulás, házifeladat-megoldások, kollégiumi foglalkozások, tanulmányi kirándulások stb.) során történik meg.(Nagy,1981.). Azaz időben lezajló és egymáshoz szorosan kapcsolódó tevékenységek sorozatáról, folyamatosságáról van szó.

A tanítás-tanulás tervezésének szintjei

- A tanmenet, az egész évi tananyag nagy vonalakban való megtervezése

- A tematikus tervezés szintjén kerül sor a tankönyvekben kifejtett tananyag nagyobb egységeinek részletesebb kifejtésére

- Az óravázlat szintjén történik az egyes órák, illetve foglalkozások részletes kimunkálása

Az oktatás módszerei, megválasztását befolyásoló tényezők, különböző szempontú elosztásuk. Az oktatás tárgyi feltételeinek biztosítása, az oktatás eszközei

Oktatási módszeren a tanár és a tanuló olyan eljárást értjük, amelyek különböző tanítási célok, eltérő ismeretanyagok elsajátításakor, más-más didaktikai feladat elérése érdekében lényegében hasonló módon valósulnak meg.(Nagy,1997.)

A módszerek használatát többek között befolyásolja a tartalom, a cél, az osztály készültsége, dinamikája, szokott teljesítményei, többségi adottságai, illetve az ún. pedagógiai divatok.

A módszerek csoportosítása a didaktikai feladatok szerint (Nagy, 1997.):

Új ismeretek tanítása-tanulása

- a tanítás-tanulás tevékenységének permanens módon szükséges motiváció biztosítása

- a cél tudatosításának módjai

- a tanári kommunikáció (közlés, magyarázat, elbeszélés, beszélgetés, bemutatás)

- a tanulók önálló munkája tankönyvvel, önálló megfigyelései

- önálló tanulás (programozott tanulás)

- részben önálló tanulói munka(csoportmunkában)

- részben önálló tanulás (páros munkában)

- önálló (egyéni) tanulás

- önálló tanulás(individualizált munka)

- problémafelvető oktatás

Képességek tanítás-tanulása

- aktív fogalomalkotás

- a gondolkodás formáinak tanítása-tanulása

- a problémafelvető oktatás

- adott publikáció „vezérfonalának” kiemelése

- a struktúrák felfedezése a tananyagban, s ennek tanulása

Az alkalmazás módjai az oktatásban

- gyakorlás

- alkotó jellegű alkalmazás

Rendszerezés és rögzítés. Az ismétlés

A nevelés és oktatás tartalma (tantervek, NAT).

A nevelési-oktatási intézményekben folyó nevelő-oktató munka a következő szakaszokra oszlik: óvodai nevelés, alapfokú nevelés-oktatás, a középfokú nevelés-oktatás általános műveltséget megalapozó szakasza, az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakasz.

Az óvodai nevelő munka az Óvodai nevelés országos alapprogramjára épülő óvodai nevelési program alapján folyik. Az általános műveltséget megalapozó szakaszban az iskolai nevelés-oktatás tartalmi egységét, az iskolák közötti átjárhatóságot a Nemzeti alaptantervben szereplő műveltségi területekre épülő kerettantervek biztosítják

A Nemzeti alaptanterv műveltségi területenként határozza meg az általános műveltséget megalapozó szakaszon folyó nevelő-oktató munka kötelező és közös céljait, a nevelő-oktató munka alapjául szolgáló ismeret-, készség és képességfejlesztő követelményeket.

A kerettanterv tartalmazza egyrészt a nevelés-oktatás célját, tartalmát, a tantárgyak rendszerét, a nevelés-oktatás meghatározott kötelező és közös követelményeit, a kerettantervben található tananyag elsajátításához, illetve a követelmények teljesítéséhez szükséges óraszámot, a kerettantervtől való eltérés szabályait másrészt az iskolák helyi nevelési-oktatási sajátosságaihoz igazodó tananyag elsajátítására, a követelmények teljesítésére rendelkezésre álló kötelezően, illetve szabadon felhasználható időkeretet, továbbá ezek felhasználásának szabályait, harmadrészt a nemzeti, etnikai kisebbségi iskolai nevelésben, oktatásban részt vevő iskoláknak a kisebbségi nevelés-oktatás tartalmi követelményeit.

A nevelő-oktató munka szakaszaiban, illetve az egyes iskolatípusokban folyó nevelő-oktató munkához több kerettanterv is kiadható. Az iskola a nevelő-oktató munkáját több kerettanterv alapján is megszervezheti.

Az iskolában a nevelő-oktató munka a pedagógiai program alapján folyik, mely magában foglalja a nevelési programot és a helyi tantervet, továbbá a szakképzésben részt vevő iskolákban a szakmai programot.

Az alternatív pedagógiai programok lényegi sajátosságai, a személyiségközpontú pedagógiai törekvések

Az alternatív iskola két fő sajátossága: a tanárszerep megváltozása és a gyermek személyiségének fokozott figyelembevétele. Ezek sorába tartozik többek között Rudolf Steiner Waldorf iskolája, melynek célja a boldog iskola megvalósítása, mely magában foglalja a gyermekek könnyedségét valamint feszültség- és szorongásmentességét. A harmonikus légkör fő biztosítéka a gyermek és pedagógusainak kölcsönös bizalma és egyetértése.

Carl Rogers a személyiség szabadságát és autonómiáját hangsúlyozza. Pedagógiájában hármas követelményt fogalmaz meg: kongruencia (őszinteség, valódiság); feltétel nélküli, pozitív odafordulás; empatikus megértés. Az eredményesség akkor a legnagyobb, ha mindhárom feltétel teljesül.

A magyar Gáspár László elképzelésének központi gondolata, céltételezésének magva az össztársadalmi gyakorlatot reprodukáló iskola volt. Zsolnai József az anyanyelv, a verbális és nonverbális kommunikáció hibáinak javítását, megelőzését a 6-10 évesek körében kezdte el, ez a későbbiekben önművelő és önismereti témákkal gazdagodott. Módszertanilag kiemelt jelentőségű a tanulók differenciált munkája. A nyelvi-kommunikációs kísérletéből, alternatív tantervéből sarjadt ki az értékközvetítő és képességfejlesztő iskola eszméje.

Winkler Márta az egyes gyermeki személyiségre fordította a figyelmét. Gyakorlatában sok a kirándulás a természetvédő tábor.

Tanítási-tanulási stratégiák, tanulás irányítása, szervezése, módszerei

Az oktatási folyamatban megjelenő tanítási-tanulási stratégiák olyan komplex eljárásrendszert jelentenek, melyek segítségével a tanuló képessé válhat arra, hogy kialakítsa az alapvető gondolkodási-megismerési műveleteket, s eljuthat odáig, hogy ezeket más helyzetekben, új problémamegoldásokban is alkalmazza. (Nagy,1997.)

E stratégiák kettős célt szolgálnak. Egyrészt biztosítják a tudás elsajátítását, másrészt a szellemi képességeket fejlesztik.

Stratégia:

- az empirikus megoldás, mely során a közvetlen tapasztalatból, tények,

jelenségek, folyamatok érzékeléséből, észleléséből indulunk ki, s ezek részletes elemzése útján jutunk el valamely fogalom kialakításához

- a deduktív jellegű megismerési formák során a már korábban kialakított szabályokból indulunk ki, s a szabály-példa-szabály sorrendet alkalmazva a korábbi fogalmakból, illetve információkból újakra következtetünk

- az információ átadás és átvétel , melynek során információkat közlünk a tanulóval, s ő ezt a magyarázat alapján megérti, emlékezetébe vési, s alkalmazza

- interiorizációs tanulás során a külső, cselekvéses műveletek belsővé válnak, azaz a bonyolultabb cselekvésekből (pl. fizikai vagy kémiai kísérletek, egyéni vagy páros munka) származtat bizonyos következtetéseket

- a problémamegoldó stratégia esetén a probléma megoldója a legtöbb esetben korábban már megismert egyszerűbb szabályokat kombinál össze bonyolultabb szabállyá; ennek alacsonyabb szintje problémamegoldás ugyan, de közvetlen tanulásirányítás mellett, ugyanakkor az igazi problémamegoldás esetén nincs jelen semmiféle tanulásirányítás

- az irányított és felfedezéses tanulás programozott anyagok, illetve programcsomagok segítségével történik

- a Mastery Learnig („mesterfokú tanulás, illetve az azt elősegítő tanítás”) olyan tematikus tervezést tesz szükségessé, amely elővételezi a témafeldolgozás során szükségessé váló mérést, értékelést s az ennek nyomán bekövetkező értelemszerű módosításokat a feldolgozásban

- asszociációs rendszerről akkor beszélünk, ha olyan tervezéseket és szervezéseket alkalmazunk, melyek elősegítik azt, hogy az egyes információk, szabályok, törvényszerűségek a tananyag nagyobb egységében kisebb-nagyobb rendszereket eredményezzen

- algoritmusoknak a tanulás során történő elsajátítása során megkereshetők, kiszámíthatók a hasonló feladatok megoldásának legcélszerűbb műveletsorai(algoritmusai), s ezzel a tanítás és tanulás optimálisan racionálissá tehető

- a kondicionálás során az ismeretek alkalmazása és gyakorlása történik meg azáltal, hogy az ismeretek felhasználását lehetővé tevő műveletek(cselekvésmódok) kialakítása nélkülözhetetlenné teszi a gyakorlást, a konkrét feladatokban, helyzetekben való önálló alkalmazást

Az oktatási folyamat szerkezeti elemei:

- a figyelem felkeltése, a tanulás motivációjának biztosítása

- a tanuló informálása a célról

- az előzetes ismeretek felidézése (az előismeretek meglétének regisztrálása, illetve ellenőrzése)

- az új ismeret „ténybeliségét” biztosító jelenségek, folyamatok (tárgyak, műalkotások stb.)prezentálása

- a tények, jelenségek, folyamatok stb. sokoldalú elemzése

- a fogalomalkotás, következtetés (szabály stb.) megszövegezése

- a rendszerezés és rögzítés

- a tanultak alkalmazása (visszacsatolás)

- a teljesítmény mérése, értékelése (elismerése és/vagy a szükséges kompenzálásról való gondoskodás

Az oktatási folyamat szervezési kérdései

- az iskolai osztályok rendszere és az osztályok keretében, tanítási órákon realizált tanítási-tanulási munka a leggyakoribb és legáltalánosabb formája az iskolai tevékenységnek, ez az ún osztály- és tanórarendszer

- az ún. frontális osztálymunka melletti differenciálás:

- csoportmunka, páros munka, egyéni munka,

individualizált munka

9. Különleges bánásmódot igénylő gyermek nevelése

A tehetséges gyermek jellemzői, velük kapcsolatos problémák, feladatok

A tehetség pszichológiai értelemben azt jelenti, hogy valaki egy tevékenységben vagy tevékenységkomplexumban az átlagosnál magasabb teljesítményre képes. A tehetség általános, amikor a tevékenységformák széles körében jelentkezik, és speciális, ha körülhatárolt tevékenységre koncentrált (pl. zenei, matematikai stb.)

Minden tehetség megegyezik abban, hogy magas fokú értelmi, érzelmi és akarati képességekkel rendelkezik. Közös jegyként fogalmazható meg a produktív képzelet, mely az emlékképekből új, értékes fantáziaterméket hoz létre.

A tehetségesek tárgy iránti érdeklődése intenzív és szenvedélyes, s ezzel olyan akarati képességek párosulnak, mint a kitartás, az állhatatosság, a szívósság.

A tehetség kibontakozásához az átlagosnál erősebb motiváltság, fejlettebb kognitív és szociális kompetencia szükséges.

Az iskolai nevelés feladata az általános alapok fejlesztése, az érdeklődési, a továbbtanulási irány, a pályaorientáció segítése. Ebben a folyamatban a lassan érők, fejlődők is válhatnak tehetséggé, ugyanakkor a gyorsabban fejlődő jó tanulók többsége nem válik valamely tevékenységi kör kiemelkedően tehetséges művelőjévé. Utóbbiaknak azonban nagyobb az esélye arra, hogy tehetségét felismerje, illetve felismerjék és ennek megfelelően foglalkozzanak vele.

A gyors fejlődés tehát segítője és eszköze a tehetség kibontakozásának, míg a lassú fejlődés gátló tényezőként jelentkezik.

Mivel a tehetséges tanuló a tanulásban tehetséges, ezért optimális fejlődést az általános fejlettségbeli különbségek kezelését szolgáló módszerek alkalmazásával lehet biztosítani. Ennek fő módszere a differenciált oktatás. Ennek egyik módja a tehetségek külön intézménybe való kiemelése.

Ugyanakkor látni kell, hogy a tantervi követelményeket mindenkivel az elvárt szinten teljesíttetni akaró oktatáspolitikai célt mindmáig nem sikerült elérni.

A magatartászavar jellemzői, okok, feladatok

Tágabb értelemben magatartászavarról beszélünk, ha az egyén nem tud, vagy nem akar megfelelni az adott szociális közeg elvárásainak.

Nem tud, mert:

- életkori, és egyéni jellemzői, pszichés fejlettségének szintje akadálya az igazodó viselkedésének

- nem ismeri a követelményeket, nem tudja, hogyan kellene viselkednie

- nem ismeri fel a szerephelyzetét, nem tudja, hogy a követelmény neki szól

- akadályozott a helyes megítélésben, vagy a megvalósításban, mert beteg

Nem akar, mert:

- érzelmileg nem tud azonosulni a követelményekkel

- másak az értékei, modelljei, amit érvényesíteni kíván

- szembeszegülő magatartásával demonstrál, mert így kerülhet a figyelem középpontjába

Az iskolai követelmények a normál fejlődésű gyermek adott életkori jellemzőihez igazodnak. Az átlagtól jelentősen eltérő gyermek speciális képző intézménybe kerül, az átlagtól kismértékben eltérők azonban ott vannak az iskolában. Itt azonban az általánosan alkalmazott pedagógiai eljárások az átlagtól eltérő tanulókra vonatkoztatva nem kellően hatékonyak.

Az eltérés megjelenhet:

- a képességekben : kiemelkedő képességű(tehetséges), illetve tanulási nehézségekkel küszködő gyermekek

- a magatartásban : agresszív és regresszív tendenciák, illetve iskolai magatartásproblémák

A tanulási nehézségekkel és magatartászavarokkal küszködő gyermekeket az iskolában problematikus gyermekként értelmezik. A tanulási nehézség és a magatartászavar legtöbb esetben összekapcsolódó problémakörben jelenik meg, és mint szociális inadaptáció értelmezhető. Őket sokszor nehezen nevelhető (fejleszthető) gyermeknek nevezik.

Jellegzetes iskolai magatartászavarok

- hiperaktivitás

- figyelemkoncentráció zavar

- indítékhiány

- agresszió

- regresszió

- iskolakerülés, szökés, csavargás

- hazudozás

- lopás

- káros szenvedélyek kipróbálása

A magatartászavarok kialakulásának főbb okai

Belső:

- öröklött hajlam

- fejlődési zavar

- a születés folyamatának kedvezőtlen hatásai

- iskolaéretlenség

Környezeti:

- a korai anya-gyermek kapcsolat zavara

- a családi körülmények kedvezőtlen hatásai

- nevelési hibák

- kedvezőtlen modellhatások

- iskolára vonatkozó motiválatlanság

A megoldás folyamata

A kedvezőtlen magatartástünet értelmezése:

- Melyik életkor tünete? (korai gyermekkor, kisiskoláskor, serdülőkor)

- Milyen jellegű magatartászavarról van szó? (eseti, krónikus)

- Milyen mértékű a probléma? (ártalmassága, veszélyessége, következményei)

- Be kell-e avatkozni, vagy a folyamat megoldja önmagát?

A kiváltó ok, vagy okok feltárása:

- Az ok honnan származik? (belső, vagy külső forrásból, vagy mindkettőből)

- Az ok mennyire személyfüggő? (nem tudta elkerülni, belesodródott, vállalta, kereste)

- Egyedi okról, ok sorozatról van szó? (előzmény és következmény)

Stratégiák:

- Az ok megszüntetése (a kiváltó ok megszűnésével felszámolódik a kedvezőtlen tünet)

- Az ok hatásainak mérséklése (problémaenyhítő beavatkozások)

- Ha az ok nem szüntethető meg, akkor csak tüneti beavatkozás lehet ( észrevételező, tanácsadó, segítő, szabályozó, utasító, szankcionáló)

Prevenció:

- harmonikus , kiegyensúlyozott családi élet

- kedvező iskolai atmoszféra

- társadalmi értékrendet elfogadó és érvényesítő kortárs csoportosulás

A súlyos fejlődési zavar más csoportjaiba tartozók

Azok a tanulók sorolhatók ide, akik a súlyos tanulási, beilleszkedési, magatartási zavarokat mutatnak, melyek hátterében részképesség-zavarok, iskolai teljesítmények fejlődési zavara, hiperaktivitás és/vagy figyelemzavar, a fejlődés pervazív zavara vagy a felsoroltak halmozott előfordulása áll.

A "más fogyatékos" tanulók értelmi szintjüknek megfelelő iskolában teljesítik tankötelezettségüket. Sajátos nevelési igényeiket általában a többségi iskola elégíti ki, iskolapszichológusok, valamint a pedagógiai szakszolgálatok logopédusainak, gyógypedagógusainak terápiás közreműködésével.

A más fogyatékos tanulók iskolai fejlesztésének elvei két csoportra bontva határozhatók meg.

A részképesség-zavarok körébe az iskolai teljesítményeknek - elsősorban az alapvető eszköztudás (olvasás, írás, számolás) - elsajátításának és képességének deficitjeit, valamint az általuk kiváltott, következményes magatartási és/vagy tanulási zavarok komplex tünetegyüttesét sorolják. E fogyatékosság jellemzője, hogy a részképességben az intelligencia szintjének ellentmondó súlyos teljesítménybeli elmaradás mutatkozik, valamint teljesítményszóródás mutatható ki az intelligenciafaktorok, a mozgáskoordináció és a beszéd szintje között. Ide tartoznak azok a tanulók is, akik súlyos figyelemzavaruk, (helyzetidegenség, hibás-hiányos helyzetfelismerés) vagy fejletlen önirányítás, gyenge önértékelési képesség miatt a tanulási szituációba beilleszkedni nem tudnak, állandó személyes kontrollra, megerősítésre szorulnak. A hiperaktivitás, a figyelemzavar jellemzője, hogy a tanuló sokkal több cselekvéses tanulási helyzetet igényel, rövidebb ideig tud a feladathelyzetben megmaradni. Míg a részképesség-zavarok gyakran ép érzékszervek esetén is az érzékszervi fogyatékosság (gyengénlátás, enyhe nagyothallás) látszatát kelthetik, addig az utóbbiak általánosan gyenge képességűnek, értelmi fogyatékosnak tűnhetnek.

A részképesség-zavarok tüneteit mutató tanulók általános jellemzője a számukra nehéz iskolai feladatok iránti feltűnő közömbösség, érdektelenség, amely a nehézségek következtében fokozatosan elmélyül, és a tanulással (a kieső részképességgel) kapcsolatos tevékenységek (olvasás, írás, számolás) elutasításában fejeződhet ki. A tanuló önmaga is kompenzálni kezdi a sikertelenséget: jó esetben más, a számára könnyebb tantárgyi tevékenységgel, kedvezőtlen esetben extrém magatartással, beilleszkedési zavarral. A tanulási nehézség másodlagosan okozhat magatartási, illetve magatartási probléma eredményezhet tanulási zavart, - a tünetek tehát egymásba átmehetnek illetve halmozódhatnak.

Ajánlatos a helyi tantervekben élni az első évfolyam két tanév alatt történő elvégeztetésével. Külön intézményben, vagy fejlesztő osztályban az első évfolyam két tanévre történő széthúzása átsegítheti a tanulókat a nehézségeken. Az iskolai oktatás első éve ez esetben az intenzív prevenció, a szakszerű funkciófejlesztés, a pszichés gondozás, a megfelelő motiváció és a feladattudat kialakításának az időszaka, amelyre jellemző a gyógypedagógiai korrekciós-kompenzáló-terápiás módszerekkel irányított tanulási folyamat.

A fejlesztés elvei:

- A részképesség-zavar tüneteit mutató tanulók különleges gondozási igényeinek kielégítése gyógypedagógus közreműködését igényli, akár olyan formában, hogy ő végzi a terápiát, akár utazó tanárként, tanácsadás, szupervízió keretében, együttműködésben a pszichológussal.

- A tanulók egyéni terápiás terv alapján kapnak segítséget.

- A kialakulatlan részképesség jellegének megfelelően az iskolai

oktatásban érvényesíteni szükséges a méltányos számonkérési, értékelési, esetleg az intenzív terápia idejére szóló átmeneti felmentési lehetőségeket. Mindez azonban elsődlegesen a gyermek távlati érdekeinek figyelembevételével történjen.

- A rehabilitációs időkeretek rugalmasságát a külön iskolákban (osztályokban)

fenn kell tartani. Csak így biztosítható a tanulók egyéni szükségleteihez való

igazodás.

- A részképesség-zavar tüneteit mutató tanulók oktatásának preferált formája

a hagyományos integrált oktatás. Külön oktatás esetében tehát arra kell törekedni, hogy a tanuló minél előbb visszakerüljön egyrészt családjához, másrészt az őt integrálni képes környezetbe. A külön oktatás tehát ez esetben intenzív terápiás céllal szervezett átmeneti oktatási formának tekintendő, amelyet csak a rendkívül súlyos más fogyatékosságok esetén célszerű igénybe venni.

A pervazív zavarok az idegrendszer igen korai, feltehetően veleszületett (genetikai) ártalmának következményei. Az iskoláskorig vagy tovább kezeletlenül maradt fejlődési zavar és deviancia gyógyító és fejlesztő célú ellátása a növekvő korral egyre nehezebbé válhat, bár a nevelhetőség, taníthatóság időszaka belenyúlik a felnőttkorba, így sosem túl késő a fejlesztést elkezdeni. Az autisztikus állapotok lényege a szociális, kommunikációs és speciális kognitív képességek minőségi károsodása, amely a jellegzetes viselkedési tünetekben nyilvánul meg.

Az autusztikus tanulóra legjellemzőbb a kölcsönösséget igénylő szociális készségek illetve a rugalmas gondolkodás és kreativitás területén tapasztalható kognitív deficit, a beszéd szintjéhez képest károsodott kommunikáció, az egyenetlen intelligencia illetve képesség-profil és a következményes sztereotíp viselkedés, érdeklődés, aktivitás.

Az alapvető deficitek egész életen át megmaradnak, de a speciális intenzív terápiás és pedagógiai ellátás segítségével jelentős fejlődés érhető el. A deficitek okozta elsődleges és másodlagos viselkedési tünetek az igen súlyostól a jól kompenzált állapotban csaknem tünetmentesekig változhatnak, és körülmények hatására felerősödhetnek a típusos tünetek. A tünetek változatossága mellett a tanuló autizmusának súlyossága széles skálán szóródik.

Gyakorlati célból, szociális viselkedés szerint három típusra oszthatjuk az autisztikus gyermekeket:

- Elkülönülő (izolált) típus: szociálisan nem kezdeményez, kezdeményezést,

társas kapcsolatot kerül, elutasít illetve nem ért; általában értelmi fogyatékos, gyakoribbak a szenzoros ingerfeldolgozás zavarai is; legrosszabb prognózisú, legnehezebben tanítható.

- Passzív típus: szociálisan nem kezdeményező, de a közeledést passzívan fogadja, gyakran jól irányítható; a legjobban tanítható, legjobb prognózisú a távoli adaptáció szempontjából is; passzivitása, kooperációs készsége miatt könnyű nem észrevenni, amikor már nem követi a tananyagot, csak jelen van, illetve formálisan tanul.

- Aktív, bizarr típus: szociálisan aktívan, gyakran inadekvátan, szokatlan módon, esetleg sokat kezdeményező, általában jobb képességű autisztikus tanuló; kapcsolatteremtése egyoldalú, a partner személyiségét, szándékát nem veszi tekintetbe, saját érdeklődési körbe tartozó témákra, kérdésekre szorítkozik; egyesek formális, merev, bizarr viselkedésűek.

Az autisztikus tanulók fejlesztésének általános céljai és feladatai:

- A legáltalánosabb távlati cél az egyéni képességek, fejlettség mellett

elérhető legjobb felnőttkori szociális adaptáció és önállóság feltételeinek

megteremtése; ennek alapja a szociális, kommunikációs és egyéb kognitív készségek hiányának specifikus módszerekkel való kompenzálása és fejlesztése.

- Szükség van a fogyatékos készségek kompenzációs - habilitációs fejlesztésére, a fejlődési elmaradás, a másodlagos (pl. viselkedés-) problémák kezelésére; a mindennapi gyakorlati készségek és az (adaptált) tananyag speciális módszerek segítségével való tanítására.

- A fogyatékos készségek kompenzálása különös jelentőségű a különböző

tanulási-, szociális- és munkahelyzetekben való beilleszkedés és viselkedés

elsajátításához.

Speciális módszerek az autisztikus tanulók fejlesztésében:

- A nevelés, fejlesztés tervezése a mért szociális adaptáció, mentális kor illetve

mért intelligencia szintje és a kommunikációs színvonal alapján történik, az

egyenetlen képesség- és készségprofil, valamint tanulási képességek miatt

egyénhez igazodó módon, a fejlődés erre alkalmas eszközzel való folyamatos

követelésével (pl. fejlődési kérdőív).

- Protetikus jellegű környezet és eszköztár kialakítása (az időbeli és téri

tájékozódás, vizuális-augmentatív, kommunikációs struktúra kialakítása).

- Az idő, tanítási helyzetek, a tevékenységek gondos, pontos, gyermek által

átlátható struktúrálása (strukturálatlan idő minimalizálásával).

- Speciális, egyéni motivációs rendszer kialakítása.

- Vizuális segített kommunikációs rendszer, a speciális környezeten belül és

személyek között beleértve a gyermek felé irányuló minden kommunikációt.

- A szociális fogyatékossággal összefüggő tanítási nehézség miatt keresni kell az információ átadására a gyermek szintjének megfelelő, és szociális vonatkozásoktól mindinkább független módszereket és médiumokat, pl. írott utasítás, folyamatábra, számítógépes oktatás elfogadása, illetve megértése fontos tanítási cél (pl. a csoportos, illetve frontális tanítási helyzetben való tanulás).

- A fejlesztésben, tanításban és a viselkedésproblémák kezelésében alapvető a

viselkedés- kognitív terápiás megközelítés és módszertan.

- A jellegzetes gondolkodási nehézségek, rugalmatlanság miatt külön fejlesztési dimenzió az elsajátított ismeretek alkalmazásának, általánosításának alternatív problémamegoldásoknak a tanítása, a szerzett ismeretek, képességek folyamatos elvárása.

- A tananyag kiválasztásának legfontosabb szempontja a tanított képesség

gyakorlati alkalmazhatósága. A tanuló túlterhelésének elkerülése felesleges

információkat kerülni kell.

- A viselkedés-terápiás, fejlesztési és tanítási célokat a fenti szempontok alapján egymásra épülő sorként kell értelmezni, és fontossági sorrend szerint kell iktatni a tervekbe.

Integrációjuk feltételei:

- A tanuló részéről átlagos vagy átlag feletti intelligencia, jól kompenzált,

enyhe fokú autisztikus fogyatékosság, minimális viselkedésproblémák.

- A családtagok részéről egyértelmű szándék a szakemberekkel való szoros

együttműködésre, és a gyermek intenzív támogatására.

- Az iskola részéről: a speciális módszertanban járta pedagógus és asszisztens; jól előkészített, ütemezett fejlesztési terv; speciális eszközök, speciális módszerek és környezet; együttműködés a családdal és/vagy a diákotthonnal; a befogadó gyermekcsoport felkészítése, pozitív hozzáállása; szakértői csoporttal való intenzív kapcsolattartás.

- Szakértői csoport, mely rendelkezésre áll: a szülő felvilágosításában; a

pedagógus számára szakmai tanácsadásban, problémakezelésben; a fejlesztés irányának kijelölésében, követésében.

- Az integrált autisztikus gyermek legyen elégedett az iskolai élettel, fontos,

hogy jól érezze magát.

A fenti feltételek mellett is szükséges az integráció fokozatos megkezdése, a szociális, kommunikációs és kognitív deficitek figyelembevétele, az egyénre szabott mérés, tervezés, fejlesztés; a tananyag szűrése, egyes tantárgyakból felmentés, továbbá az alternatív eszközök, módszerek igénybevétele egyéni szükségletek szerint a fogyatékosságot kompenzálva, pl. kézírás helyett gép használata, szóbeli felelet helyett írásbeli beszámoló.

Pedagógiai és egészségügyi célú habilitációjuk és rehabilitációjuk céljai és feladatai elsősorban kisebb részben kiscsoportos formában valósítható meg. Módszertanilag kognitív - és viselkedésterápia, intenzív gyógypedagógiai fejlesztés, gyógytestnevelés alkalmazása szükséges.

Tartalmilag a következők a fejlesztési területek:

- elemi szociális-kommunikációs készségek,

- viselkedésproblémák,

- figyelem, utánzás, kognitív készségek, énkép, önismeret,

- érzékszervek és testhasználat, nagy - és finommozgások, testtartás,

izomhypotonia korrigálása,

- elmaradt pszichoszomatikus elemi funkciók,

- önkiszolgálás, önellátás,

- saját speciális segédeszközeinek mindennapi helyzetekben való

rutinszerű használata,

- lakókörnyezetben való közlekedés, tájékozódás, élethelyzetek begyakorlása,

- szociális tapasztalatszerzés, társas kapcsolatok formáinak kialakítása,

- iskolában, munkahelyen munkavállalóként, illetve hivatalos helyen való

viselkedés szabályainak elsajátítása,

A hátrányos helyzetű gyermek, tünetek, okok, feladatok

^{A hátrányos helyzetű tanulókat különböző környezeti tényezők gátolják adottságaikhoz mért fejlődési lehetőségükben, főleg tanulmányi és képzési szempontból.}

^{Ezáltal válik a hátrányos helyzet a társadalmi mobilitás gátjává, mivel akadályozza a szociálisan és/vagy kulturálisan elmaradt családok gyermekeinek felemelkedését.}

^{A hátrányos helyzetű gyermekek későbbi életvitele társadalmilag pozitív értékű, neveltségük erkölcsi szempontból megfelelő, csak a külső körülmények miatt nem tudják kibontakoztatni személyiségüket. Tehát érzelmileg jól beágyazottan, szerető családban élnek, de szűkös lakásviszonyok között és/vagy az iskolától távol laknak, és/vagy rosszul felszerelt iskolákban tanulnak és/vagy anyagi nélkülözést szenvednek.}

^{Számukra a közoktatási intézményrendszer többek között iskolabusz, diákotthon, könyvtár, felzárkóztatás, tehetséggondozás stb. biztosításával tud segítséget nyújtani.}

A veszélyeztetett gyermek, tünetek, okok, feladatok

A veszélyeztetett gyermekeknek a személyiségfejlődését fenyegeti valamilyen károsodás. Viselkedési és érzelmi zavarok jelentkeznek énfejlődésében, szocializációjában, magatartásában, erkölcsi magatartásában, értékorientációjában, igényszintjében, és aktivitásában. Ezen zavarok következménye a csökkent teljesítőképesség és/vagy a kriminalitás illetve a neurotikus irányú fejlődésre való hajlam.

A veszélyeztető körülmények közül az alábbiakat emelhetjük ki:

Anyagi: az elsődleges életszükséglet kielégítetlen

Erkölcsi: antiszociális és deviáns környezet, és/vagy gyermek

Egészségügyi: egészségrontó környezet

Nevelési: a gyermek a szükséges nevelés minimumát sem kapja meg, és/vagy

ellenáll a jó szándékú családi nevelésnek

Felderítése nehéz, ha a veszélyeztetett gyermek tünetmentes vagy csak alig észlelhető tüneteket mutat. Nehéz eldönteni, hogy a normális fejlődésmenet jelentéktelen, átmeneti zökkenőjéről van-e szó vagy a veszélyeztetettség előjeléről vagy épen a már bekövetkezett károsodás jeleiről.

Az ártalomforrások általában halmozottan jelentkeznek. A legnagyobb veszélyben azok vannak, akik tünetmentesek vagy rejtett tünetekkel rendelkeznek, s így észre sem veszik őket. A gondjaiba süppedt, az elkomoruló, társaitól visszavonuló gyermek ugyanis nem rendzavaró, elkerüli a feltűnést, s a törődést is. Ugyanakkor az agresszív, antiszociális viselkedésű gyermek kikényszeríti a vele való foglalkozást.

A megoldás kiindulópontja a körülmények alapos mérlegelése, mely alapján értelmezhet, valószínűsíthet vagy elvethet a nevelő. Mindehhez figyelembe kell venni magát az ártalom forrását, az ártalom hatásának erejét, fajlagosságát, időtartamát. Ismerni kell a gyermek személyiségét, amely vagy ellenáll, vagy elszenvedi vagy elhárítja, kivédi a negatív hatásokat. A személyiség ismeretében lehet a negatív állapotváltozásokat - melyek további károsodások alapjai lehetnek - felismerni. E munkához megfelelő mennyiségű információra van szükség.

A fogyatékos gyermek

A sajátos nevelhetőséget a fogyatékos, sérült, abnormális, károsodott, rendellenes, defektusos, anomáliás, akadályozott, kóros, pszichikailag és fizikailag sérült, fejlődésben gátolt, retardált, intelligenciasérült, magatartási zavarban szenvedő stb. fogalmakkal is jelölhetjük. Magyarországon leginkább a fogyatékosság fogalmi használata terjedt el. Ez alatt általában a maradandó, tartós biológiai károsodásokat, testi állapotváltozásokat és az ezekhez kapcsolódó személyiségváltozásokat jelölik. A fogyatékosság elsősorban orvosi, pszichológiai, és pedagógiai és nem társadalmi szempontból jelent az átlagostól eltérő állapotot.

A nevelhetőséget módosító biológiai vagy környezeti károsodás a testi és lelki állapotban egyaránt jelentkezhet, így a testi és lelki állapot elváltozásainak kölcsönhatását az elsődleges és másodlagos defektusok elkülönítésével fejezik ki. Pl. elsődleges sérülés lehet a magatartási zavar, másodlagos az ebből következő tanulási nehézség; elsődleges a vakság, másodlagos a hozzá társuló személyiségfejlődés stb.

A nevelés sajátos válfaját Magyarországon gyógypedagógiának, Nyugat-Európában a "különpedagógiá"-nak, "speciális pedagógiá"-nak nevezik. A sajátos nevelés alanyává azok válnak, akiknél felismerték a sajátos nevelésre való ráutaltságot. Kik ők? Akiknél az átlagos nevelés sikertelennek bizonyult, akiknél a sajátos nevelés eredményes lehet, akiknél a nevelhetőségi feltételek módosultak.

A sajátos nevelésre való ráutaltság leglényegesebb jegye az átlagos nevelés eredménytelensége, a kudarchelyzet, az akadályozottság, a korlátozottság, a gátoltság. Ennek kivédésére speciális intézmények jöttek létre. Világszerte ez az átlagos és a sajátos nevelés körébe tartozó gyermekek szétválasztását jelentette. Ezzel kezdetét vette a fogyatékos és ép gyermekek elkülönített nevelése.

Magyarországon az intézményrendszerbe kerülő 3-16 éves fogyatékos korú képezhető gyermekekkel és tanulókkal foglalkozó gyógypedagógiai intézmények:

- gyógypedagógiai óvodák

- általános iskolák

- diákotthon vagy napközi otthon

Ezek mellett normál óvodákban, általános iskolákban működik :

- gyógypedagógiai csoport, osztály vagy tagozat

( logopédiai vagy enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosoknak)

Az általános iskolások számára a legelterjedtebb gyakorlat a speciális iskolák, illetve iskolai osztályok működtetése a fogyatékos tanulók számára.

A közoktatási törvény biztosítja a szülő választását speciális nevelési szükségletű tanulók esetében is, azzal a megkötéssel, hogy csak olyan intézménybe íratható be, ahol sajátos neveléséhez és oktatásához rendelkeznek a megfelelő személyi és tárgyi feltételekkel.

A fogyatékosság főbb területei: hallássérültek, látássérültek, mozgásfogyatékosok, értelmi fogyatékosok, tanulásban akadályozottak, beszédfogyatékosok, valamint súlyos tanulási, beilleszkedési, magatartási zavarokkal küzdők, melyek hátterében részképesség-zavarok, iskolai teljesítmények fejlődési zavara, hiperaktivitás és/vagy figyelemzavar, a fejlődés pervazív zavara vagy a felsoroltak halmozott előfordulása áll.

A helyettesítő, a korrigáló, a pótló nevelés

A helyettesítő nevelés vonzó, társadalmilag értékes mintát nyújt a hiányzó vagy hibás azonosulási modell miatt magatartásilag és erkölcsileg fejletlen, sérült gyermek számára.

A pótló nevelés folyamatában a gyermek pótlólag elsajátíthatja a társadalmi együttéléshez nélkülözhetetlen ismereteket, melyek döntő hányada tantárgyi ismeret és viselkedési szabály. E nevelés sikerességét a különböző iskolai ártalmak hatásai ellensúlyozhatják.

A korrigáló nevelés a már aszociális vagy antiszociális gyermek szocializációjára törekszik. Megpróbálja a gyermek fejlődésében bekövetkezett károsodásokat és azok következményeit enyhíteni illetve megszüntetni.

10. A nevelés tervezése

A nevelés tervezését meghatározó tényezők

A pedagógiai program tágan értelmezve a társadalmi tervezés része, szűkebben a helyi társadalom egészét érintő dokumentum.

A társadalmi tervezés része a nevelés-oktatás-művelődés tervezése. Az oktatási törvény 44.§-a írja elő, hogy a nevelési-oktatási intézményekben a pedagógia program szerint kell folytatni az oktató-nevelő munkát. A programot a nevelőtestület fogadja el, s az intézmény fenntartója hagyja jóvá, külső szakértő véleményének kikérést követően.

A pedagógiai program a következőket tartalmazza:

- az intézményben folyó nevelés és oktatás célja

- az iskola típusa

- a szerezhető végzettség

- milyen továbblépéséhez ad felkészítést az iskola

- felvételi kritériumok

- más intézménybe való átlépés lehetősége

- nevelési prioritások

- az intézményben használt tanterv típusa

- az intézmény tanórán kívüli tevékenységrendszere (pl. szakkörök stb.)

- a részvétel feltételei (térítéses, ingyenes, kötelező, választható)

- szakképzést folytató intézmények esetében a szakmai program

- egyéb, az iskola arculatához szervesen kötődő sajátosságok (pl.: hagyományok, ünnepek, diákmozgalmak, sportolási lehetőségek.stb.)

A programkészítés főbb fázisai

- helyzetelemzés, stratégiai tervezés

- döntéselőkészítés (közvéleménykutatás a szülők, diákok, tanárok körében)

- döntéshozatal

- a képzési irányok meghatározása

- az óratervek elkészítése

- a program leírása

A program elkészülte után

- a törvényi előírásnak megfelelően nyilvánosságra hozatal

- bevezetés, végrehajtás

- a program folyamatos „karbantartás”

Irodalom

1. Bartha Lajos: Pszichológiai alapfogalmak ki enciklopédiája, TK, Bp.1978.

2. Horváth László-Palotay Ferencné: Neveléstan, Bessenyei K. , Nyíregyháza, 2002.

3. Palotay Ferencné szerk.: Neveléstani szöveggyűjtemény, Bessenyei K. Nyíregyháza, 1995.

4. Brocher T.: Csoportdinamika és felnőttoktatás, TK. Bp. 1979.

5. Bagdy Emőke: Családi szocializáció és személyiségzavarok TK, Bp. 1977.

6. Giddens, A.: Szociológia, Osiris K.,Bp.1997.

7. Zsolnai József: A pedagógia új rendszere Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp.1996.

8. Hagymási Katalin-Oroszné Deák Judit: A pedagógusmesterség gyakorlati kérdései. Szöveggyűjtemény, Élmény 94’Bt, Hajdúhadház, 2002

9. Nagy Sándor: Az oktatás folyamata és módszerei, Volos K. Bp.,1997.

10. Kron, F.W.:Pedagógia Osiris K. Bp. 1997.

11. Allport, G.W.: A személyiség alakulása, Gondolat K., Bp. 1980.

12. Nagy József: XXI. század és nevelés Osiris k., Bp.2000.

13. Bábosik István: A nevelés folyamata és módszerei, Leopárd K., Bp. 1993.

14. Bábosik István-Mezei Gyula: Neveléstan Telosz K, Bp. 1994.

15. Boros Dezső: Bevezetés a neveléstudományba , TK, Bp. 1987.