4.
kaland: CSALÁDI KÖTELÉKEK
Időpont
P. sz. 3698, Dreina
Tercének 27-31. napján.
Helyszínek
Ifin városa.
A Játékos Karakterek
- Fallen Lyarthan,
elf fejvadász
- Hargrim Kahir
Oddin, Tooma papja
- Tier nan Baldvyn, ilanori vágtató
Eseménytörténet
I. Furcsa történeteket mesélnek Ifinről.
Ezen nincs sok csodálkozni való, mivel a Quiron-tenger
(és egész Észak-Ynev) második legnépesebb városáról
van szó, és félmilliós népességéből eredően természetes, ha akad köztük egy-két
„csodabogár”, akikkel különös dolgok történnek.
Az alábbi történetet én is csak nemrég hallottam,
amikor a rumilantiak áruját szállítottam Ifinbe (azok a mocskok alig akartak kifizetni!). Hogy
igaz-e a történet vagy sem, döntsétek el magatok, az viszont biztos, hogy szórakoztató
lesz. De hozzatok még egy kupa bort, mielőtt belekezdenék!
II. Na szóval, történetem főhősei egy Hargrim nevű törpe pap, egy Fallen
nevű elf harcos és Tier, az
ilanori lovas íjász. Ne röhögj, én így halottam, meg
azzal is kezdtem ugye, hogy Ifin különös hely. Az elf
és az ilanori valami küldetésből tértek vissza, és
mintha valami boszorkány is szerepelt volna benne. Az ilanori
mérgében-bánatában az ifini aréna felé vette az
irányt, hogy igyon, szórakozzon és a lelkét gladiátorok halálának bámulásával
kúrálja. A pap épp egy sebesült ápolásával volt elfoglalva, valami idős elffel, ha igaz, de a küldetés kezdetén még ő is a
barátaival volt. Kérdezte is az elfet, aki őt
látogatta meg a küldetés befejeztével: „Mi
lett a nővel? És Tier?”
„Hagyjuk.” felelte az elf. Hargrim ekkor egyik
keze hüvelyk- és mutató ujjával kört formázott, másik keze mutatóujját pedig
ritmikusan e körbe dugdosta. Fallen erre csak
legyintett.
A beteg elf egyre jobb
állapotba került az elmúlt napokban, így a törpe pap úgy gondolta, hogy
megkeres egy törpe családot – tudjátok, elég jelentős számú törpe él Ifinben –, mivel volt nála egy halott törptől
szerzett medál, amit szeretett volna visszaadni az elhunyt rokonainak. Megkérte
hát barátját, Fallent, hogy tartson vele. Hargrim az utazókupájába kért egy jó sört, majd elindultak.
Út közben Hargrim
nagyokat kortyolt a kupájából; egy alkalommal hatalmasat is böfögött. „Rohadt Orwella.”
tette hozzá.
Ahogy már mondtam, az ifini
Óváros büszkélkedhet a Quironeia déli partjának
legnépesebb törpe kolóniájával – így nem csoda, ha a város e kerületében
számtalan törpe kocsma és csapszék található. Hargrim
és Fallen elsőként a pap által is ismert Érccsákány
fogadóba vezetett.
Tooma papja természetesen sör rendelésével
kezdte a kérdezősködést: „Kérek egy jó
hazait!” „Remek törpe söreink vannak,
nagytiszteletű káor.” felelte a csapos, aki
felismerte Hargrimban a Fejszés papját. „De azokat az elfnek
nem ajánlanám.” Végül mindketten törpe sört választottak (és az elf is bírta), majd a törpe medállal körbejárva
kérdezősködni kezdtek a Kuhloam klán után.
Végül szerencsével jártak: az egyik vendég ismerte
az eléggé megfogyatkozott „klánt”, már inkább csak családot. Elmondása szerint
mindössze ketten éltek még, Róinn a klán ghúrja, az idős, beteg apa, aki állítólag a közeli erdőben
lévő elfeknél élt; és fia, Aillig,
akit a Telchar család nevelt. A szintén idős,
ötvösmesterséggel foglalkozó Telchar a feleségével és
a fiatal fiukkal él a Szakállasok utcájának végén. A tájékoztatást adó törpét Hargrim meghívta egy sörre, majd a pap és Fallen elindultak a Telchar
család otthona felé.
A házhoz érkezve Hargrim
a csatabárdja nyelével kopogott be az ajtón. Egy idős törpe asszonyság nyitotta
ki azt nemsokára. „Jó napot kívánok harina!. Hargrim
vagyok, és Ailligot keresném.” „Nincs itthon.” felelte a törpe anyó „Az apjához ment látogatóba a városon
kívül.” „Ez esetben beszélni szeretnék dóg Telcharral.” válaszolt Hargrim.
A két kalandozót az Olkaként
bemutatkozó anyóka bevezette a házba, s hellyel kínálta, majd az uráért sietett
a műhelybe. A szintén idős mester, Bórin Cadellin Telchar hamarosan megjelent vendégei fogadására.
A törpe pap ekkor beszámolt arról, hogyan került
hozzá a Kuhloam család medálja, és mi lett Aillignak és az apjának szomorú sorsa. Elmondta azt is,
hogy legalább törpe szertartással helyezték őket örök nyugalomba.
A Telchar családot
lesújtotta a hír. Noha Aillig nem volt a vér szerinti
fiúk, mégis akként tekintettek rá. Az öreg ötvös mester eszmélt először, és
közölte, hogy holnap este Virrasztást tartanak majd Aillig
emlékére, amelyre meghívnák Hargrimot és elf barátját is, aki részt vett a rémerdei temetési
szertartáson. „Én, Hargrim
Kahir Oddin, Tooma felszentelt papja, fogadom, hogy a Virrasztáson
imádkozni fogok a Kuhloam családért!” E mondatot
csodálkozó pillantások kísérték. „Nagytiszteletű
káor, mond Önnek valamit a Dalir
Kahir Oddin név?” kérdezte Olka. „Hát persze, az ikertestvérem!” kiáltott fel a Fejszés kegyeltje.
Nem, én sem tudtam, hogy hogy a törpéknél
lehetséges az ikerszülés. De hát amúgy sem könnyű megkülönböztetni őket
egymástól…
Dór Telchar elmondta,
hogy Daril kereskedő lett, és jófajta érceket, szenet
szállít (kisebb mennyiségben) neki. „Jó, jó az abbit, de azért a tarini holdezüst, a tarini dákh az igazi!” Daril sokat mesélt
a hős bátyjáról, aki harcolt a Zászlóháborúban, és az apja elrabolt vértjét
keresi. Ráadásul Daril 3 nap múlva érkezik meg egy
újabb szállítmánnyal!
Hargrimot láthatóan feldobta a hír. Hazafelé nem
is tudott másról beszélni Fallennek, csak erről: „Tudod, a törpéknél ritkaságszámba megy az
ikerszülés... Egek, hat esztendeje nem találkoztam
vele, mióta elhagytam Tarint… Jó, én is Daril nem vagyunk teljesen egyformák, de mégiscsak
egyszerre születtünk. Édesanyánk, Brydda fel is
került ezért a klánfalra!” „Klassz…”
felelte az elf.
III. A másnap esti Virrasztás Hargrim imájával kezdődött, melynek során a törpe megáldott
egy kis Tooma-szobrocskát, amelyet az ötvös
készített, és amely az elhunytak hősi emlékét őrizte, akik harcban estek el. A
Virrasztáson részt vettek a Telchar család, köztük
fiuk, az emberi léptékkel tíz év körüli Ysgawyn, a
család barátai és Aillig ismerősei is.
Az ima után hatalmas mulatság kezdődött (talán jobb
szó rá a zabálás), hordószámra csapolták a sört, és hajnalig tartott a tánc, állítólag
még az elf is megtanult 1-2 lépést (de ő viszonylag
hamar hazatért). Hargrim alaposan felöntött a garatra
tánc közben még a ragonját is pörgette. (Nem kell
disznóságra gondolni, ragonnak hívják Tooma papjainak kétélű fejszéjét. Hogy honnan ismerek ennyi
törpe kifejezést? Elfelejted, hogy a Zászlóháborúban együtt harcoltam egy törpe
századdal). Állítólag Hargrim összegabalyodott egy –
az ő fogalmaik szerint legalábbis – helyes törpe lánnyal, és az éjszakát nem is
a szállásán, hanem az Érccsákány fogadóban töltötte…
IV. Két nap múlva érkezett meg Daril.
Hargrim és Fallen az Abbitnegyedben lévő erioni
térkapunál várták őt. Hargrim még egy kis Tooma-szobrot is faragott neki. Az ajándék elkészítése
mellett a pap úgy döntött, hogy megvicceli testvérét. Daril
Napközép táját lépett ki a térkapuból – hatalmas hátizsákot cipelt, oldalán
csatacsákány. Hargrim, aki közben elrejtőzött, most
előlopakodott, és hátulról kiáltott rá testvérére: „Tooma nevében állj!” Daril
ettől teljesen összerezzent, a kiabáló felé fordult, félig előhúzva
csatacsákányát, de aztán meglátta testvérét, és felnevetett. „Kadal szerelmére,
öcskös, ne ijesztgess, értékes árut hozok, s eléggé félek a rablóktól.”
Mivel ifini tartózkodása
során Daril mindig dór Telcharnál
száll meg, így a kis csapat elindult az ötvöshöz. Daril
út közben arra kérte Hargrimot, hogy várják őt meg
egy közeli kocsmában, amíg az üzleti ügyeket intézi Bórinnal.
„Kicsit beszélek majd Ysgawynnal
is kedvelem a kiskölyköt. De az egész nem fog fél óránál tovább tartani.”
Így is lett, és Hargrim
végre kielégíthette a tarini dolgok iránti
kíváncsiságát, miközben az Érccsákányban ültek. „Hogy mi a helyzet otthon?... Brydda még mindig apánkat gyászolja. Szerencsére
nagybátyánk, Lemli, amennyire teheti, látogatja őt… Gliranból bányász lett, sokra tartják bányászkörökben… Alaera? Nos, ő továbbra is utál téged… Gwella
még mindig nem ment férjhez, eddig az összes kérőjét visszautasította. Az apja
értelemszerűem morcos rá, de az egyetlen lánya, és nagyon szereti őt. A Ghúr Torunn a legmakacsabb törpék
legmakacsabbika, és ha a lelke mélyén már sejti is, hogy tévedett veled kapcsolatban, beismerni nehezen
fogja. Majd felkeresem Gwellát, és mesélek rólad.” kacsintott
Dalir.
„Tudod Fallen,
én vagyok az idősebb.” mondta Dalir az elfnek. „Nem is látszik.” válaszolt amaz, de Dalir ügyet sem vetve rá, folytatta „Emlékeszem, hogy amikor még egészen kis kölykök voltunk, Hargrimnak mennyire nem ment a számtan; az
óriáscsigás-számolós feladatok mindig kifogtak rajtad, és én súgtam neked.”
nevetett. "„Aztán később, »kamaszkorba« lépve, milyen keményen mulattunk a törpe
fejszedobálókban. Hallod, öcskös, mutassuk meg, hogy még mindig szét tudjuk
hasítani az éjszakát!”
Nos, megmutatták. Vagy öt törpe kocsmát ittak
végig, meg még néhány „emberit”. Végül Daril dőlt ki
a leghamarabb, így őt hazavitték hintóval. A törpe kereskedőben maradt még némi
méltóság, mert a bejárati ajtó előtt okádta ki magát. „A törpe hányásban is van répa?” kérdezte
a már szintén kissé kapatos elf, de választ nem
kapott. Betámogatták hát Darilt a szobájába, s
testvére hagyott neki egy cetlit az asztalon, amelyre fölírta szállásának
címét.
V. Másnap reggel Hargrimnak
látogatója is akadt – de nem a bátyja, hanem a házigazdája felesége, Olka: Daril ugyanis eltűnt!
Sokáig várták a szokásos közös reggelivel, de Daril
nem jött elő. A szobájába benyitva csak a pap által hátrahagyott cetlit
találták meg, így harina Telchar
tüstént ide sietett, hátha Daril már itt van.
Hargrim elf
barátjához ment ekkor. „Darilt eltűnt. Lehet, hogy bajba került.” „A rokonod? Az
teljességgel kizárt…” jegyezte meg csípősen Fallen,
de aztán, látva a pap aggodalmát, felajánlotta segítségét a báty
felkutatásában.
Először a Telchar-házat
keresték föl, de a lakásban és Daril szobájában
erőszakos behatolásnak, dulakodásnak nyomát nem találták. Daril
tegnapi ruhája is ott volt lehajítva az ágy mellett.
Olkát faggatva Hargrimék
megtudták, hogy Daril még a kovácsokkal szokott
üzletelni, akik vagy a műhelyeikben, vagy a törzshelyükön, a Shúrveszejtő kocsmában találhatók meg.
Hargrim Bórint is
kifaggatta: „Dóg Telchar, tett valami tisztességtelent a
testvérem? Kérem, feleljen őszintén. Senkinek sem esik bántódása.” De az
idős ötvös mester csak a fejét rázta. „Nem
tudok ilyesmiről, nagytiszteletű káor. Köszönettel
tartozom Ailligért tettél, nem hazudnék.”
Hargrimék azt mondták Telcharéknak,
hogy a kovácsok műhelyéhez mennek, de valójában a Shúrveszejtő
felé vették az irányt.
A Shúrveszejtőbe belépve
hőseinket mogorva pillantások fogadták – pontosabban az elfet.
A kocsmáros, amikor odaléptek hozzá, meg is jegyezte: „Khm, ez a kocsma elsősorban törpéket lát
vendégül.” Így hát Fallen inkább kint várakozott,
amíg társa kérdezősködött.
Fallen távoztával rögtön oldottabb lett a
légkör, és a pap érdeklődése eredményt fialt. A kocsmáros ismerte Darilt, és közölte, hogy tegnap éjjel járt itt. Három
cimborájával ivott, akik közül az egyik most is itt van (megfigyeltétek már,
hogy a törpék szinte állandóan a kocsmában lopják a napot?). Hargrim beszélt ezzel az ivócimborával, aki egyáltalán nem
tűnt gyanúsnak. A törpe elmondta a papnak, hogy Daril
tegnap késő éjjel csatlakozott hozzájuk. Azt mondta, hogy ma már mulatott, csak
rosszul lett, és hazament. Ám otthon új erőre kapott, és ismét sörözni
szeretett volna, ezért lejött a Shúrveszejtőbe. Ám
nem maradt sokáig, csak 1-2 órát, aztán, legalábbis Daril
így mondta, elindult a Nagy Aréna felé, hátha akad ott még valami izgalmas
szórakozás. Hargrim további kérdezősködésére megtudta
a másik két ivócimbora nevét, címét, és kapott egy ígéretet is, hogy
beszélgetőtársa is érdeklődik a pap testvére iránt.
A Nagy Aréna felé menet Fallennek
eszébe jutott, hogy az ilanori cimborájuk, Tier, három napja arrafelé vette az irányt. Szellemi
energiája révén az elv üzent bajtársának, hogy ha arra jár, csatlakozzon
hozzájuk a déli bejáratnál. Mit ad Dreina, az ilanori továbbra is az aréna környékén lófrált, s így
összefutott cimboráival (hogy miért volt még ott, arról nem hallottam semmit,
lehet, hogy azt a nőt próbálta kiheverni, akiről az elején már említést
tettem). Mindenesetre a pap nem volt hozzá kíméletes: „Mi újság Tier?! Mit
halottam, elcsábultál valami nőtől?!... Ne csókolózz,
csak bassz!”
Miután így átestek az üdvözléseken, s elmesélték Tiernek a Dalirral történteket,
az Aréna környékén próbáltak értesüléseket szerezni, de a törpe kereskedőt
senki sem látta tegnap éjjel. Jobb ötlet híján hőseink a kovácsok műhelye felé
vették az irányt.
Út közben azonban megállította őket egy őrjárat. Át
akarták kutatni őket, mivel nem messze, egy obsz nemesi
család palotájába betörtek, és elvittek onnan egy nagyon értékes, még a kyr időkből származó vázát. Végül azonban letettek a
kalandozók átkutatásáról.
Mivel a kovácsoktól sem tudtak meg semmi
érdemlegeset, megpróbálkoztak a városi őrségnél is, hátha esetleg Dalir a mulatozása végén ott kötött ki. Ám az őrség
tegnapról sem fogva tartott, sem elhunytként regisztrált törpéről nem tudott.
Viszont a Hargrimékat arról faggatta az ügyeletes tíznagy, hogy nem láttak-e egy nagyon értékesnek tűnő vázát
valahol…
Tier úgy gondolta, hogy Dalir
eltűnésére a könyvtárban lelhetnek magyarázatot, ám a többiek elvetették ezt az
ötletet. Helyette az jutott eszükbe, hogy ha a rend fenntartóitól nem
számíthatnak segítségre, akkor talán majd a rend bontóitól… S mivel volt kapcsolatuk a Kobrákhoz, fel is keresték őt
– Guillemet, a Noir-papot (én is ismerem azt az
átkozott fattyút, egyszer 5 aranyat vesztettem a játékbarlangjában…)
A Noir-pap először nem akart foglalkozni Hargrimék problémájával, mondván, hogy a Vedlett Kobra most
nagyon elfoglalt valami váza ügyében (Emeir Sorwardót, Ifin leggazdagabb borkereskedőjét lopták meg, a
váza állítólag az országalapító Hiere Otlokir feleségének tulajdonában is volt hajdanán), amikor
a kalandozók beajánlották, hogy a segítségért cserébe a Klán kérhet tőlük majd
egy szívességet, Guillem megígérte, hogy utánanéz az
eltűnt törpének.
Délután 6 óra tájban Hargrim
szállására pecsétes levelet hozott egy futár; amelyben az állt, hogy a
kikötőben, a 8-as mólónál látták, hogy néhány alak egy törpét tuszkol be a
raktárépületbe…
VI. Haladéktalanul odamentek hát, a törpe
„elrejtőzött” egy kikötői kocsmában (már megint a törpék és a kocsma…), Fallen és Tier pedig igyekeztek
feltűnés nélkül megfigyelni a mólót és a raktárt. Semmiféle mozgást nem észleltek,
de a kikötőben kérdezősködve annyit megtudtak, hogy a mólót az Arany Hordó
Társaság bérli.
Ekkor Fallennek eszébe
jutott, hogy egészen közelről is megszemléli a raktárépületet. Koldusgúnyát
öltött hát (hogy honnan volt olyan neki, azt nem tudom, lehet, hogy megvette
egy szerencsétlentől, de ember – vagy elf – legyen a
talpán, aki előző gazdája után egy
ilyen gúnyába belebújik), odament a raktárépülethez, és dörömbölni kezdett az
ajtón. 2 tagbaszakadt, rosszarcú alak nyitotta ki azt: „Mit akarsz?! Takarodj innen!” „A Arny Hordó Társhaságg nem fiszette ki a
béremet, hárm rezet!” felelte
Fallen. „Mondtam,
hogy takarodj!” felelte az egyik rosszarc, majd
szájba vágta az elfet. Az elkullogott, de valójában
sikerrel járt: éles szemei kiszúrták, hogy miközben ő beszélt az ajtóban, a
raktár túlsó végén két alak egy alacsonyabb alakot tuszkol fölfele a lépcsőn…
Ennek fényében hőseink a következő tervet eszelték
ki: ezúttal Tier megy oda, pénzért könyörögni, de őt
titkon elkíséri Hargrim is, és együtt lentről behatolnak
a raktárba. Eközben Fallen a tetőn keresztül
igyekszik a raktárépületbe jutni.
Így is tettek hát. Miközben Fallen
a raktárépület tetejére mászott, Tier, Hargrimmal a hátában odaállt a raktárépület ajtajához, és
dörömbölni kezdett. Kisvártatva egy jókora husánggal a kezében megjelent az
egyik rosszarc az előbbiből, s végigmérte az ilanorit.
Mi van má’ megin’? Te mit akarsz?” Tier
mondott volna valamit, de a törpe finoman arrébb tolta őt, s a husángoshoz
intézte kérdését: „Hol a testvérem?”
A rosszarc nem tartozott a legelmésebb haramiák közé, mert csak lassan esett le
neki, hogy a törpe mit akar – de akkor már késő volt: a pap fejszéjével
irtózatos csapást mért a fejére, amitől a haramiánk összeomlott, mint a
Gömbszentély. Ezalatt Fallen
a tetőre érve kinyitotta a csapóajtót, s hangtalanul levetette magát a
raktárépület emeleti részébe.
|
|
2. Az előbbi eseményeket követően Hargrim berontott a raktár ajtaján, s a szemközti lépcsőnél
egy újabb husángos rosszarcot pillantott meg. „Összerohamoztak”, s
párbajukból a törpe került ki győztesen, szinte kettévágta ellenfelét. Az
íjász közben behúzta az ajtónál elterült haramiát. „Kiszámíthatóan mozog.” dünnyögte magában. Az elf az emeleten belebotlott még egy banditába. „A törpéért jöttem.” felelte neki
kurtán. Az fegyvert rántott, és Fallen felé indult.
„Jól meggondoltad?” kérdezte a
hosszúéltű, miközben ő is felkészült a harcra. |
|
|
3. Tooma kegyeltje feliramodott
a lépcsőn, az ilanori a nyomában. Fallen összecsapott a
rosszarccal, de egyikük sem tudta megsebezni a másikat. |
|
|
4. Hargrim a rosszarc
mögé érkezett, és már támadott volna, amikor az elf
gyomrom szúrta az illetőt. Ekkor a törpe – átgondolván az helyzetet, és azt,
hogy nagy előnyt jelentene az illető elfogása - elkiáltotta magát: „Üsd le!”,
azonban már későn, mivel az ilanori íjászbravúrt bemutatva fejbe
lőtte a haramiát (szűk helyen, társa takarásában, az épp összegörnyedő
célpontot!). |
|
|
5. Fallen a darut járta
körbe, míg Hargrim egy ládákkal elkerített rész
felé indult. Sikerült a törpét meglepni – az egyik láda mögött kucorgó
haramia könnyebb sebet ejtett a vállán. Társai a zajt hallva mind Hargrim segítségére indultak. |
|
|
6. Kevés veszélyesebb ellenfél akad egy sebzett
törpénél, tartja a mondás, és ezt a haramia is megtapasztalta. Főleg úgy
különösen igaz ez, ha a sebzett törpe ellenfelének rövid kardja elakad egy
ládában… De több ilyen hibát a haramia már nem fog elkövetni, legalábbis
ebben az életben. Hargrim a küzdelem után vette
észre, hogy Dalir itt van, egy székhez
kötözve. |
A törpe kereskedőt alaposan helyben hagyták fogva
tartói. Miután kiszedték szájából a pecket, s megszabadították kötelékeiből, a
következőket mondta el megmentőinek: Ifinben, a törpe
„negyed” alatt komoly kazamatarendszer húzódik, állítólag sok olyan
házba/erődbe is el lehet jutni, amely a negyeden kívül található. Ezt akarták
megtudni tőle, mivel korábbi ifini tartózkodásai
alkalmával egyszer-kétszer lemászkált oda. Diral
szerint a Telchar ház alól járat vezethet valami
fontos helyre, mivel azt akarták tőle, hogy rajzoljon a járatokról térképet.
Elrablói azzal hencegtek neki, hogy a Sheldar kutyái
nevű kisebb tolvajklán tagjai.
A törpe báty aggódott az öreg ötvösért, lehet, hogy
őt is megtámadták, akár információért, akár bosszúból.
VII. Kalandozóink őrült rohanásba kezdtek, hogy időben
visszaérjenek az öreg ötvös házához. Fogtak egy fogatot, s a kocsisnak egy
ezüstöt adva előbb egy Ellana-szentélyhez vitették
magukat, ahol Diralt a papnők gondjaira bízták, majd
fékevesztett tempóban a Telchar házhoz hajtattak.
Megérkeztükkor Hargrim
hevesen dörömbölni kezdett a ház ajtaján. „Nyissátok
ki! Veszélyben lehet a házatok népe!” Olka
nyitott ajtót, akin nem a határozott kopogás, hanem a szomorúság látszott
inkább. Ugyanis a fia, Ysgawyn eltűnt a kazamatákban!
Az asszony látta lemenni, utánaeredt, de a fiú eltűnt. Több keresőparti is
elindult, de harina Telchar
a kalandozóknak is könyörgött, hogy segítsenek megtalálni az egyetlen fiát. „Torlaszoljátok el az ajtókat, ablakokat, s
mutasd az utat a kazamatákhoz.” adta ki utasításait Tooma
papja.
A kazamatákba a pincéből nyíló csapóajtón át egy
hosszú létrán lehetett lejutni. Rövid bolyongás után az alagút rendszerben egy
ajtóhoz értek, ahonnan beszéd szűrődött ki. „Mihez
kezdjünk vele Sherdal?” Ha nem kapjuk meg 2 órán
belül, amit akarunk, akkor eltesszük láb alól.”
Hargrim gondolkodás nélkül berontott az ajtón
(hogy az el volt-e reteszelve vagy sem, egy cseppet sem számított). 5
fegyverest pillantott meg, s közülük egy a többiekkel szemben, kissé távolabb
állt. Azonnal megrohamozta az illetőt, Tooma hatalmát
kérve ahhoz, hogy a törpe fiúcska fogva tartóinak legyőzésével kiszabadíthassa
a gyermeket. Fohásza meghallgatásra talált, mivel egyetlen csapással
elválasztotta a bandavezér fejét a testétől…
A többiek sem tétlenkedtek, a törpe után érkező elf szegycsont alatti vágásával nyitotta fel az egyik
haramia belső szerveit, az ilanori tüdőlövése pedig
egy másikat kényszerített a padlóra.
„Adjátok meg magatokat!” kiáltotta Hargrim, és a vezérüket vesztett rablóknak nem kellett még
egyszer mondani… A kutyák tanyáján azonban nem Ysgawynt
találták meg egy zárkában, hanem egy nemes hölgyet, akit, mint kiderült, két
napja ejtettek túszul… „Tisztelt hölgyem,
hamarost visszatérünk Önért, de előbb meg kell találnunk egy gyermeket.”
közölte a pap, majd a nemesasszony válaszát meg sem várva továbbindultak. De
előtte még, Tier javaslatára, mely szerint „A morál rombolása
érdekében a rablókat kötözzük a halottakhoz.”, gondoskodtak arról, hogy a
haramiák ne szökhessenek el.
Tovább bolyongva a kazamatákban hőseink egy olyan
zsákutcába érkeztek, amelynek végén 0-9-ig számozott téglákat találtak,
mellette egy törpe nyelven íródott, frissen kihelyezett táblán a következő
szöveggel: „Egy gazda 6 óriáscsigát
nevel: egy 6, egy 7, 9, 10, 11, és 19 font súlyú. Egy vendégség alkalmával a
gazda levágott néhányat. A vendégek hamar megették, így a gazda még kétszer
annyit font súlyú óriáscsigát levágott, mint először. Így végül egy óriáscsiga
maradt. Hány font súlyú a megmaradt óriáscsiga?” Hargrimék
hamar rájöttek a megfejtésre, és az 1-es számú téglát benyomták kattanásig,
majd még tovább, a következő kattanásig, és ekkor a fal elmozdult helyéről, egy
kis szobába nyitva utat.
A szobában megtalálták Ysgawynt,
amint azzal a rengeteg játékkal játszik, amelyeket az amúgy kényelmes bútorzatú
szobába helyeztek el. És ha eddig nem lett volna számukra egyértelmű, mi is a
helyzet valójában, a fiú így üdvözölte őket: „Diral bácsi kért meg rá, hogy várjalak meg
itt titeket, mert mondta, hogy bújócskát akartok velem játszani, és hogy
próbáljuk ki, meg tudtok-e itt találni. Hi-hi. Jó
móka volt. De a szüleimnek egy szót sem erről!” Azzal Ysgawyn
meghúzott a falon egy kart, ami kinyitotta a szoba túloldalán lévő titkos
ajtót, ahonnan néhány tucat lépcső vezetett fel az otthonába…
Bár nagyon égett Hargrimban
a vágy, hogy kérdőre vonja testvérét, előbb vissza kellett menniük
kiszabadítani a nemes hölgyet.
A kalandozók legnagyobb meglepetésére Sheldar kutyáinak tanyáján a városi őrség csapatába
botlottak, akik elmondásuk szerint névtelen bejelentés alapján bukkantak rá a
rablótanyára. A hölgyet, aki a cserbenhagyása ellenére jó véleménnyel volt Tierékről (biztos azt hitte, ők szóltak a városőröknek) már
kiszabadították, és a rendkívül értékes váza is meglett. „Viszont nem találkoztak egy nyakékkel, amelyet alig több mint fertály
órája loptak el Wincern Lor
Laroch, a nagykancellár birtokából?” …
VIII. Darilt nem találták sem
a Telchar házban, sem az Ellana-szentélyben,
viszont utóbbi helyen meghagyta a fogadója nevét arra az esetre, ha netalán
keresnék őt. Mikor Hargrim dühösen kérdőre vonta őt,
a következőkkel felelt: „Jól sejtettem,
hogy számtanból sokat fejlődtél öcskös… Azok a haramiák megérdemelték, amit
kaptak, nem egy gyilkolt, nőket erőszakolt meg… A váza
hamis, a nyakék viszont… De ezeknek az obsz tengeri
haramiáknak fogalmuk sincs, mi az, ami igazán értékes, csak ellopnak mindent,
ami fénylő kövekből áll. Gondolj inkább arra a mondásra Hargrim,
hogy holló a hollónak nem vájja ki szemét, tolvaj tolvajának megbocsát az ég…
Törpéktől sosem lopnék, ilyen a törpe mestertolvajok
becsülete… És most már lehet, hogy elfektől
sem. (elmosolyodik) Az Északi
Szövetség, és elsősorban Tarin érdekei számomra mindennél előbbre valóak. Ezért
is közreműködtem abban az akcióban, amely népünk Vörös Lobogóját szerezte
vissza.
„Dalir,
őszintén felelj nekem erre a kérdésre: az Északi Szövetség érdekében
tevékenykedsz?” kérdezte Hargrim. „Igen.” felelte amaz. Hogy végül a pap
elhitte-e ezt, vagy nem akart tovább kérdezősködni, nehogy a fájdalmas
igazsággal kelljen szembenéznie, az sosem derült ki; csak lehajtotta a fejét. „Gondolom, visszafelé nem fogsz a térkapuig
kísérni… Tooma vigyázza az utadat testvérem. Mesélek
majd Gwellának, el lesz ragadtatva, hogy milyen derék
harcos vált belőled.”
Hát így történt. Én legalábbis így hallottam. A
történethez annyi hozzátartozik még, hogy másnap Dalir
elhagyta Ifint, hogy hova vezetett az útja, azt nem
tudta senki.
Sheldar kutyáinak sorsa megpecsételődött. A
nyakéket ugyan nem találták meg, de a város rendfenntartói elszántak voltak azt
illetően, hogy az náluk volt, netán maga Sheldar
rejtette el a többiek tudta nélkül. Mindenesetre a kutatást a nyakék után nem
szüntették meg. S a városi szóbeszédben sokáig téma volt három hős, egy törpe,
egy elf és egy íjász, akik segítettek egy nemes hölgy
kiszabadításában…
Mi??!! Te is hallottál egy
történetet róluk??!! Nosza, mond csak el, fiatal még
az este! Hé, csapos, mindenkinek egy újabb kört, ezúttal én állom!