5.
kaland: A MEGTARTÓ NYOMÁBAN (II. RÉSZ)
Időpont
P. sz. 3698, Dreina
Tercének 36. – Antoh tercének 2. napján.
Helyszínek
Abaszisz fővárosától, Ifintől
délre a „Kislapos” nevű domb belsejében.
A Játékos Karakterek
- Fallen Lyarthan,
elf fejvadász
- Hargrim Kahir
Oddin, Tooma papja
- Tier nan Baldvyn, ilanori vágtató
Eseménytörténet
„A Pyarroni Eszme szolgálatában”
Lord Dihal Nerthum emlékiratai
Lejegyeztetett Dreina
kegyelméből Viadomoban,
a Megnyilatkozás 3717. esztendejében
- XXXVI. fejezet -
I. Kalandozóink Dreina
tercének utolsó napján végre felkerekedtek, hogy megkeressék Narrielt. Sajnos sok időbe telt kideríteni, hogy Morus,
akit a Rémerdőből megmenekített öreg, sebesült elf
említett, búvóhelyére fény derüljön. Morus az Ifintől
délre, egynapi lovaglásra található, Kislapos nevezetű hegyen (hegyben?) ütötte fel a tanyáját; elég rossz hírnek örvendett, az
emberek mindenféle sötét praktikák űzéséről suttogtak. Sajnos Anxo még mindig nem épült fel a betegségéből, így kezdtem
mágikus praktikákra gyanakodni, és sajnos igazam lett – úgy tűnt, ő volt az
egyetlen a Rémerdőben járt kutatócsapat közül, aki elkapta a betegséget. Mivel
semmiképp nem volt idő késlekedésre, Tier, Fallen és Hargrim haladéktalanul nekivágtak a hegy felé vezető útnak.
II. A Kislaposig tartó útjuk
eseménytelenül telt el, azonban maga a hegy már több fejtörés okozott nekik,
mivel a hegyoldalak szinten teljesen függőlegesek voltak, így lehetetlennek
tűnt az 500-600 láb magas hegy megmászása. Viszont szinte bizonyosra vehették,
hogy valaki él a környéken, mivel a hegy körül 20-30 láb sugarú körben a fákat
kivágták, „mesterséges” tisztást hozva ezzel létre.
Szerencsére a hegy északi oldalán haladó úttal
ellentétes oldalon találtak egy barlangbejáratot. A lovakat még az erdőben, a
tisztástól messze kötötték meg, és csak a legfontosabb felszerelést vitték
magukkal, az ilanori még a sátráról is lemondott.
Még a fák takarásában, de már a barlangbejárathoz
közel jártak, amikor egy hatalmas, két és fél láb termetű lény jelent meg a
bejáratban. Arca leginkább az emberi arc és a farkas pofájának keveréke, szeme
égő sárga volt, szájában hatalmas agyarak villogtak, szőrzete vöröses színű
volt. Ágyékkötőt viselt, kezében hatalmas, kőszilánkokkal „kiegészített”
fabunkót tartott. A kalandozók elmondása alapján igyekeztem lerajzolni e lényt,
amely nagyjából a következőképp nézett ki, s amelyet zagnol néven ismer a
szörnytudomány:
Tierék nem haboztak sokat: az ilanori és az elf nyilakat
zúdított rá, a törpe pedig megrohamozta.
A nyílzápor ezúttal eredményesebbnek bizonyult a
csatabárdnál, mert mire Tooma papja a szörnyhöz ért,
az már holtan terült el – igaz, ebben az is közrejátszott, hogy az elf egyik nyílvesszője a törpét találta hátba…
Az elf bocsánatot kért
társától, mikor odaért hozzá – „Elszoktam ettől a fegyvertől” –, a törpe
morcosan csak ennyit mondott: „Esetleg
kihúznád?”. Fallen nem vállalta ezt a feladatot,
az ilanori azonban gond nélkül megszabadította a
törpét a nyíltól. Dreinának hála Hargrim
nem szenvedett komolyabb sérülést.
|
|
Beljebb
merészkedtek a hegybe, az elf azon érzékére
hagyatkozva, amely a testek, tárgyak által kibocsátott hőt képes érzékelni. Fallen a három út közül a nyugat és a kelet felé tartó
járatban érzékelt valamit. Nyugat felé indultak el, az élen a törpe haladt,
mögötte az elf, a sort pedig fáklyával a kézben Tier zárta. |
|
|
E termet vörös
színben pompázó növények borították. A törpe értett a füvekhez, így
megállapította, hogy ez az ún. lángmoha, és a tarisznyájába bele is tett néhányat. |
|
|
A keletre lévő
teremben már nem voltak ilyen szerencsések – az ott talált gombák spóráinak
belélegzése révén Tiert és Fallent
enyhe szédülés fogta el. Tovább is indultak hát gyorsan. |
|
|
Az északra eső termet
sárgás köd ülte meg. A kalandozók kelet felé botorkáltak tovább, azonban Tier nem vette észre a karókkal teli vermet a terem
közepén, és beleesett. Dreinának hála komolyabb
sérülés nem érte, bár némileg sántikálva haladt tovább. |
|
|
Az (észak)-kelet felé tartó járat egy üres terembe vezetett, Hargrimék pedig északnak indultak tovább, a nyugat felé
tartó járatról tudomást sem véve. |
|
|
Az északi járat
hamarosan egy lépcsősorban folytatódott. Bár rendkívül csúszós volt, a törpe,
aki a vértje és a pajzsa (no meg a saját testsúlya) jóvoltából a legnehezebb
volt, kis híján megcsúszott és lezuhant, de végül mindannyian elérték a járat
végét. |
|
|
A folyosó egy vakolt
falban végződött, azonban a kalandozóknak az az érzésük támadt, mintha a fal
igencsak vékony lenne. Ezért Hargrim visszament a
legyőzött „óriás” bunkójáért, s azzal áttörte a falat. „Nem mindegy, hogy honnan, vagy miért van
vakolva.” – jegyezte meg Tier, s e mondatát, bevallom őszintén, nem teljesen értem
ma sem, biztos valamilyen kalandozói rejtnyelven
közölt valamit társaival. |
|
|
A törpe átdobott
egy égő fáklyát az áttört (vakolt) fal túloldalára, és az egy téglákból
kirakott folyosót világított meg. Beléptek hát rá, és csak ekkor tűnt fel
nekik, hogy a falak koponyákkal vannak kirakva… |
|
|
A koponyás
folyosón keleti irányban indultak el, majd egy jobb kanyar után olyan
folyosórészre értek, amelybe végig katakombákat helyeztek el. Tooma papja a
katakombákban lévő csontvázakról (mivel értett az ynevi
fajok testfelépítéséhez) megállapította, hogy azok kyrektől
származnak. Továbbá Hargrim – hiszen faja messze
földön híres e tudásáról – arra is rájött, hogy a katakombát jó tízezer évvel
ezelőtt építették! A törpe
vallástörténeti kiselőadást tartott a kyr
panteonról, amelyet a többiek érdeklődve hallgattak. |
|
|
A katakombák
mellett, nagyjából középen egy 8 láb magas kyr
szoborra lettek figyelmesek, amelyik a szemközti falra mutatott. Némi
keresgélés után Fallen megtalálta a szobor
talapzata mögött a titkos ajtót nyitó szerkezetet, és a szoborral szemközti
falon egy ajtó nyílt. Hargrim a már egyszer
bevált fáklyahajításhoz fordult, ám a titkos terembe dobott fáklya fémes
kongást hallatva lepattant valamiről… A szoba ugyanis
egy kyr pusztító nyughelyéül szolgált – páncélba
öltöztetett csontváza az ajtóval szemközt ült egy „trónszéken”. Karfán pihenő
karjaira díszes kardot fektettek, amelyet Hargrim
magához vett. A „trónszék”
melletti ládikában kyr pergameneket találtak,
amelyet szintén eltettek. Hargrim továbbá
megjegyezte Fallennek: „Vigyük majd el a vértet, de a titkos ajtót zárjuk be.” |
|
|
A nyugati szárny
körbejárása után – amely ugyanolyan katakombákból állt, mint a keleti – egy
dupla ajtóhoz érkezetek el a folyosókat lezáró északi oldalon. Fallen így fordult Hargrimhoz: „Elintéznéd,
hogy hatásos belépőnk legyen?” Hargrim lenyomta a
kilincset, és benyitott… Odabent teljes
csend uralkodott, azonban ez nem zavarta meg hőseinket. A terem teljesen
üresnek mutatkozott. |
|
|
Fallen (mivel a hangja
nem juthatott el Hargrimhoz) elmutogatta Hargrimnak, hogy rohamozza meg a termet lezáró másik
ajtót, amit a törpe meg is tett – az ajtó engedett, s a pap ajtóstól egy
felfelé tartó csigalépcsőre zuhant. Bár a
csigalépcsőnél már lehetőség volt a beszédre, a törpe és az elf megviccelte a végig íjjal a kezében hátul őrködő Tiert, majd elindultak fölfelé. |
|
|
A csigalépcső
rendkívül hosszan – talán 100 ynevi lábon át –
kanyargott fölfelé, majd egy ajtó zárta el az utat. Hargrim kinézett az ajtón,
és egy hosszú folyosót pillantott meg, bal oldalt cellaajtókkal, szemközt egy
egyszerű faajtóval. A folyosó az északi részen jobbra tartott tovább, illetve
egy barlangba vezetett tovább. |
|
|
A csigalépcsővel szemközti
ajtón túl egy raktárra bukkantak, amely különösebb érdeklődésre számot tartó
dolgot, holmit nem tartalmazott – viszont rohadt ételeket, üres borosüvegeket
annál inkább. Hőseink érkeztére a raktárban
valamiféle ételt kereső patkányok is szétfutottak. A folyosón lévő
négy cella mindegyike üresen állt. A kalandozók a cellák „állapotát”
megpillantva úgy érezték, hogy talán még a halálnál is rosszabb, ha valakit
ide zárnak be… |
|
|
A folyosó nyugatról
keletre tartó részén egy ajtó nyílt, amelyen Hargrim
benyitott – és legnagyobb meglepetésére két zagnolt
talált ott egy asztalnál ülve, s talán szerencsejátékot (!!!)
játszva. A törpe rájuk rivallt: „Mi ez
a lustálkodás?!”, ám úgy tűnt, nem volt hatása.
A törpe lassan kihátrált a szobából, miközben a zagnolok
felálltak, hogy nekirontsanak látogatójuknak. |
|
|
1. Az elől lévő zagnol a
törpére támadt – így váratlanul érte Fallen támadása,
aki kardját a hátába mártotta, aki eztán dühödten az elfre
vetette magát. Tier sem volt rest, és mellbe lőtte
a szörnyet. |
|
|
2-4. Fallen a harcban arra
törekedett, hogy a szörnyet az ajtóban tartsa, miközben társai igyekeztek
minél több és nagyobb sebet ejteni rajta. Végül Tier
gyomorlövése és Tooma papja csatabárdjának hatalmas
csapása végzett a lénnyel. |
|
|
5-8. A másik zagnol –
kihasználva a fajtársa halála keltette pillanatnyi „szünetet” – kirontott a
szobából, és bunkójával iszonyatos csapást mért az ilanori
íjász mellkasára, aki vért köpve csuklott össze. Hargrim
és Fallen végül együttes erővel legyűrték a
szörnyet, a megváltó halált ezúttal is a törpe adta meg. |
|
|
Miután hőseink „fújtak
egyet”, tovább haladtak a folyosón, amely délre fordul. A déli folyosón
megpillantottak egy duplaszárnyas ajtót, amelynél megállva belülről kántálás
hallatszott. A törpének több se
kellett, csatabárdját magasra tartva berontott az ajtón. |
|
|
Az ajtón túl
döbbenetes látványt pillanthatott volna meg Tooma
papja – ha nem vágja mellbe egy villám, és nem csapódik attól a falnak… A terem leginkább
egy laboratóriumhoz hasonlított – üvegcsék, edények mindenütt. A fal egyik
részét teljes egészében könyvespolc fedte. 5 csuklyás alak
állt körbe egy asztalt, amelyen egy vékony alak feküdt. A csuklyások közül
kirítt az egyikük, aki díszes, mintázott köpenyt viselt. |
|
|
1. Az elf és az ilanori is bekapcsolódott a küzdelembe – előbbi a díszes
köpenyű alak felé indult, s bár egy villám eltalálta, csak hátratántorítani
tudta, megölni nem. Tier pedig a Hargrimra villámot szóró csuklyást lőtte szemen, aki
élettelenül terült el. |
|
|
2. Fallen minden erejével
a díszes köpenyű alakra koncentrált – megtehette, mivel az ilanori „megtisztította” az utat előtte – az „útban lévő”
csuklyást mellbe lőtte. Az elf mentális
energiájával meglökte a díszes köpenyű férfit, aki így nem találta el
villámával támadóját. A törpe,
felocsúdva a villámcsapás kábulatából, megrohamozta az egyik csuklyást; s
második csapásával szinte lemetszette ellenfele karját. |
|
|
3. Fallen komoly vágást ejtett
az időközben rövidkardot ragadó díszes köpenyű férfin. Hargrim, miután egyik
ellenfelét ártalmatlanná tette, új célpontot keresett magának, Tier pedig elmetszette az asztalon fekvő elf nő (mert kiderült, hogy a megtartó feküdt kikötözve)
béklyóit. |
|
|
4. Hargrim végzett az
újabb célpontjával, Tier pedig a korábban általa
mellbe lőtt csuklyásnak adta meg a kegyelemdöfést. A kötelékeitől
megszabadult elf nő a díszes köpenyű férfira
mutatott és egy rettenetes kiáltást hallatott – áldozata porrá omlott össze… |
III. Fallen az elf nő felé fordult, s népük nyelvén szólt hozzá: „Ellia küldött”.
Narriel így felelt közös nyelven: „Tudom. Éreztem a jelenléteteket, amint
megérkeztetek a barlangba.” „Csak a
medált érezhetted, amelyet Ellia adott nekem.” „A medál abban nyújt segítséget, hogy
használhassam Narmiraen hatalmát akkor is, amikor nem
láthatom a csillagos eget, de az ereje csak néhány lépésnyi távolságból
érvényesül. Téged éreztelek, aki a Népünkből való vagy, s aki hasonló utat jár,
mint amilyet én is megtettem egykoron…” „Shaka’thorr.” felelte Fallen.
Távozásuk előtt még átnézték a laboratóriumot, s Hargrim a díszes köpenyű boszorkánymester feljegyzéseibe
beleolvasva rájött, mi késztette a férfit – aki Narriel
elmondása alapján valóban Morus volt – az elf
megtartó elrablására. A boszorkánymester a hosszú élet titkát kutatta, mivel a
mágiája rendkívüli módon igénybe vette a szervezetét. Korai öregedése
ellenszerét próbálta megtalálni úgy, hogy a Szépek Népén kísérletezett –
elsődlegesen is e Nép megtartójának kegyeltjén, aki az átlagos elfnél is közelebb állt „isteneihez”.
Hargrim áldást bocsátott e szörnyű helyre,
kérvén istenét, a Fejszést, hogy tisztítsa meg a boszorkánymester otthonát az
istentelen szennytől, és ne engedje, hogy Morus és követői élőholtként
„szülessenek újjá”.
A kyr páncélt is magukhoz
véve hőseink távoztak.
|
Narriel |
Ifin városába
tartva Fallen Narrielhez
fordult: „Mihez fogtuk kezdeni a történtek
után?” „Követjük az utat, amelyet kell. Velünk tarthatnál.” „Van némi
összegyűjtött vagyonom, 50 arany, azt nektek adom.” „Nem a pénzed kell
nekünk, hanem te, Fallen.” felelte a megtartó. „Te is tudod, hogy népünk elzárkózása nem
megoldás. Nyitnunk kell a világra, az embernépek felé, különben elveszünk;
kipusztulunk. Ezzel te is tisztában vagy, különben nem jöttél volna el az
otthonodból.” „Távozásom oka csak rám tartozik. Nem, a ti utatok nem az én
utam – még.” |
IV. Ifinbe megérkezve Ellia örömkönnyek közepette vetette magát anyja karjaiba.
Másnap Narriel, lánya és a közben erejét visszanyerő Merridol Rémerdőbe mentek, hogy helyreállítsák az elf kolóniát, és újjáépítsék mindazt, amiben hittek. A
kolónia hamarosan újra benépesült, köszönhetően annak, hogy számos elf érezte magáénak a Narriel
által vallott nézeteket.
Fallen, Hargrim és Tier kalandozásai tovább folytatódtak – de ez már nem része
az én történetemnek. Kalandjaik megírását a bárdokra bíznám, ők nálamnál sokkal
élvezetesebb elbeszélők, és hőseim meg is érdemlik, hogy a legendák világában
éljenek tovább.