6.
kaland: YEEB CUAB
Időpont
P. sz. 3698, Antoh
Tercének 11. napjától
Helyszínek
Ifin, Feruggia (az Abasziszhoz
tartozó „szigetváros”)
A Játékos Karakterek
- Fallen Lyarthan,
elf fejvadász
- Hargrim Kahir
Oddin, Tooma törpe isten
papja
- Tier nan Baldvyn, ilanori vágtató
Eseménytörténet
Az indulás napja
A kapitány
A Feruggiába tartó utasok a szállítmány berakodása
során, a Sirályok órájában kezdtek szállingózni az Igazgyöngyhöz, amely
nyugodtan ringatózott az ifini kikötőben, és – Antoh kegyelméből – ha minden megfelelően alakul, még a
nagy vihar előtt épségben Feruggiába ér.
Elsőnek egy igen vékony férfi érkezett
(aki előző nap foglalta le helyét, és a legkorábbi beszállási időpont iránt
érdeklődött), Araghon, aki gyorsan elfoglalta
kabinját, majd a fedélzeten várakozva töltötte az indulásig rendelkezésre álló
két órát.
Őt követte az ilanori
íjász (legalábbis íjából, „ó-lábaiból”, napbarnított képéből erre
következtettem), s aki a foglaláskor is ilanori
néven, Tier nan Baldvynként mutatkozott be. Ő is a fedélzetről szemlélte a
kikötőt, illetve a végtelennek tűnő tengert.
Fertályórával később megérkeztek az aszisz kalmárok, akik szemmel tartották, amint áruik
berakodásra kerülnek (a gyávák, nem bíznak egy olyan hajó legénységében, akik
egy évtizede együtt járják a Quiron-tengert).
Nemsokára a kalmárok után megérkezett az
idős nagypapa két unokájával, a fiúval és a lánnyal. A 60-as évei környékén
járó, vézna Lathan ősz haja csomókban kihullott már,
és fiú unokájának, a jól megtermett, 20 év körüli Orennek
kellett támogatnia. Leányunokája, a 18 év körüli Neliah
nem volt különösebben szépnek nevezhető, de csúnyácskának sem mondanám. Amikor
helyet vásároltak a hajóra, azt mondták, hogy a nagypapa feruggiai
származású gyertyakészítő, és – mivel a halálán van – az volt a kívánsága, hogy
utolsó napjait szeretett szülővárosában tölthesse.
Ekkor, a Napközép órájának kezdetén
érkezett meg a harmadik egyedül utazó személy, egy törpe. (Nem őt láttam a
mólóra néző kocsma teraszán az előbb? Mindegy, ezek olyan egyformák.)
A feruggiai
nemesi lány, a rendkívül szemrevaló Larilat Amarth és két testőre az indulás előtt fél órával érkeztek
meg, s rögtön elfoglalták kabinjukat. Nem értem, miért utazik egy olyan gazdag
család egyedüli sarja, mint az Amarth, ilyen kevés
kísérővel és bérelt kabinban, amikor a családnak több tucat saját hajója van,
de legalább másfélszeres áron adtam ki nekik a kabint…
Utoljára a vélhetőleg dsidoni származású család (Dzsabib,
a felesége és lányuk) érkezett meg. Mindegyikükön érzékelhető voltak a dzsad
jegyek, bár a ruházatuk nem tért el a Quironeia dél
partján szokásostól (ezért vélem őket dsidoniaknak),
bár az igen szemrevaló kamasz lány öltözékét dzsad rózsamintát ékítették
(talán, nem értek a ruhákhoz, a nők öltözékét inkább levenni szoktam, semmint
tanulmányozni, he-he).
Miután minden utas megérkezett, és a
berakodás is lassan befejeződik, az Igazgyöngy időben, a Delfinek órájában
kifuthat a kikötőből, hogy megkezdje egynapos útját Feruggia
felé.
A dsidoni
zsoldos
Bátor ember vagyok. Ezért is hullajtom a véremet mások védelme érdekében.
Viszont nem vagyok őrült – ezért nem csatlakoztam a délen testet öltött isten
elleni küzdelemhez, bármennyire is ezt kívánná meg apám vére. Hat éve, hogy az amundnak nevezett nép istene támogatásával lerohanta a dzsadokat – Fatima akkor csak 11 éves volt. Zaidával akkor megvitattuk a dolgokat, és végül arra
jutottunk, hogy maradunk északon, és folytatom a testőrködést. Ám az ifini felfordulás, amelyet a Kobrák belviszálya okozott,
kezdett túl veszélyessé válni. Ezért is döntöttünk úgy Zaidával,
hogy elfogadjuk a néhány hónapja Ifinben járt feruggiai nemes, Chroinn Belo Charemis ajánlatát, és
áthajózunk a szigetvárosra, hátha ott zsoldba tudok állni.
Ilyesmi gondolatok jártak a fejemben,
miközben az Igazgyöngy társalgójában szolgálták fel a kapitány által az utasok
tiszteletére rendezett vacsorát.
Asztaltársaink a nemesi hölgy, két
testőre, meg a három egyedül utazó férfi volt, a törpe, a vékony magas, meg az
alacsony barna hajú voltak. A beszélgetés elég nehezen indult, ezért gondoltam,
magamhoz ragadom a szót (a nemes hölgy láthatóan feruggiai
stílusú öltözéket viselt, ezért talán nem árt, ha megtudok róla néhány dolgot).
Ezért illendően bemutatkoztam és bemutattam Zaidát is
(a lányunk a szobánkban fogyasztotta el a vacsorát – nem valók neki még az
ilyen „összejövetelek”), majd röviden beszámoltam utunk céljáról (ki tudja,
hátha a feruggiai nemes hölgy családja is testőrt
keres).
A fiatal hölgy Larilat
Amarth-ként mutatkozott be, és közölte, hogy ismeri a
Belo Charemis családot,
akik a reményeim szerint felfogadnak majd, mivel az ő családja (személy szerint
az apja) és a Belo Charemis
család is képviselteti magát a feruggiai városi
tanácsban, a Baelóban.
Bemutatta a két testőrét is – nem
tűntek komolyabb fegyverforgatónak, mint én –; Ethandot (a húszas évei végén
járó, erv, vélhetően nemesi származású férfi rövid,
sötétbarna hajjal, zöld szemmel; magas, karcsú, nem különösebben izmos; fekete,
ezüstgombos ruhát, csizmát, posztónadrágot, inget, bőrkabátot viselt, oldalán rövidkardot
hordott) és Udiast
(a 30-as évei elején járó, köpcös, kopasz férfi, hasonló ruhát viselt, mint Ethand, és nála is rövidkard volt). Larilat
kisasszony azt is elmondta, hogy két nap múlva lesz az eljegyzése, ezért nagyon
izgatott. A feruggiai hagyományok szerint az
eljegyzés előtti egy-két hetet szabadon utazva tölthetik az ifjú házasulók,
ezért ő tett egy körutazást Abasziszban, illetve az
Északi Városállamokban (Caedon stb.).
„És
esetleg az urakról mit lehet tudni?” kérdezte a hölgy az asztaltársaság maradék
három tagját. Mintha néhány másodpercig csöndben lettek volna a kérdezettek,
aztán a törpe szólalt meg (a nevére nem emlékszem), és elmondta, hogy a feruggiai törpe kolóniához indult látogatóba. Larilat kisasszony erre úgy felelt, hogy a Baelóban a városi polgárság képviselője is egy törpe
építész, és valóban elismert törpe mesterek élnek Feruggiában
(a fiatal hölgy láthatóan nagyon büszke a városára).
„Kedves
hölgyem, jómagam Tier vagyok” közölte ezután az alacsonyabb férfi, „régóta halottam erről a gyönyörű városról,
és szerettem volna megnézni”. „Valóban
nagyon szép a városunk, nem véletlenül nevezik a Tengermellék ékövének.”
mondta Larilat. „Méltán
híres egész Észak-Yneven a gőzfürdőnk, meg a Fürdőnegyed – bár az úr kapcsán nem úgy gondolom, hogy
nagyon szereti a kicsapongásokat.” „Visszafogott életet élek.” felelte Tier úr, s mintha a mellette ülő magas férfi megjegyezte
volna, hogy „Ühüm…”
– de biztos rosszul hallottam, hiszen nem ismerik egymást. „Valóban ismert, különös tekintettel arra, hogy kyr
romokra épült a város és a fürdő is, és a városban található az Észak-Yneven egyébként ritka, értékelhető formában
megmaradt kyr obeliszk és kyr
szobor feje is.” jegyezte meg a törpe (úgy látszik, tényleg mindegyiküket
érdekli az építészet). „Morgenának tulajdonítják a szoborfejet a tudósok és a
történészek. Sajnos nem sok minden maradt meg a kyr
emlékekből, noha vannak olyan legendák (szóbeszédek), amely szerint a város
alatt a kyr romok kiterjedt, összefüggő rendszert
alkotnak, de ami volt lejárat, azt a Városi Tanács lezárta vagy a Város
Gárdával őrtizteti. De hogy valójában mekkora ez az
alagúthálózat, azt kevesen tudhatják, talán senki sem.” folytatta Larilat kisasszony. „Hm,
ez izgalmas.” jegyezte meg Tier úr.
„És Ön
uram?” fordult ekkor a nemes hölgy a magas férfi felé. „Én Araghon
vagyok, egyszerű vándor, aki épp keresi az útját.” Larilat
kisasszony bólintott – nem akarta erőltetni a beszélgetést, ha a másik fél nem
nyitott rá.
A vacsora hátralévő része is hasonló
beszélgetéssel telt, az Amarth hölgy mesélt még az
eljegyzési báljáról, amely hatalmas esemény lesz, mindenkit meghívtak, aki egy
kicsit is számít. „Mesélne valamit a
szerencsés fiatalemberről?” kérdezte Tier. „A leendő
vőlegényemet Daran Sasurrnak
hívják, gazdag aszisz kereskedőcsalád sarja. Apám úgy
gondolja, hogy a két család összeházasítása révén megerősödhet az Amarth Ház tekintélye és növekedhet a vagyona.” Nem kell léleklátónak lennem ahhoz, hogy rájöjjek, e házasság is
inkább a családfők gazdasági érdekein alapul, mintsem a gyermekek igaz
szerelmén – ezért jó, hogy nem születtem sem nemesnek, sem gazdagnak, így
legalább az enyém lehetett Zaida (igaz, a
megszöktetése után néhány hónapig elég fagyos volt a viszony köztem és az
apósom, Abdul között – ami csak akkor enyhült
valamelyest, amikor biztossá vált, hogy Zaida
megfogant). Larilat kisasszony mindenesetre
hozzátette, hogy a vőlegényével többször is találkoztak már, ilyenkor – nevelők
kíséretében természetesen – nagy sétákat tettek Feruggiában,
és igazán kedves, udvarias, jóravaló fiatalember.
Mindenesetre kellemes este volt, és
némiképp megismertem a – reményeim szerinti – leendő otthonomat is. Zaida is egyetértett ebben velem.