Melyik geodéziai GPS-t vegyem meg...?

A GNSS piacon egyre több és több műszergyártó (és így forgalmazó) jelenik meg. Vannak
közöttük innovatív „technológiai úttörők” és vannak közöttük „technológia követők”.
Általában a gyártók többféle GNSS vevőt és konfigurációt kínálnak palettájukról.
Ezek kiépítése különböző lehet, úgy frekvencia számban, vett jelek szerint, adatátviteli
módszer alapján, mint maguk a hardverelemek összetételében…
Nem kerülhetjük meg az ár kérdését, amit a fentiek nagyban befolyásolnak. Noha a
közelmúltban leestek az árak és a válságban mindenki eladni akar, akár jelentős
árkülönbözettel is találkozhatunk a piacon, a brand-ek hasonló eszközei között.
Az ár nem tulajdonsága a terméknek (ami azt jelenti, hogy elsősorban technológiai
paraméterek alapján választunk eszközt, nem az ára szerint), azonban – lássuk be –
sokmilliós beszerzésnél nem elhanyagolható szempont.
Az eszközt gazdaságossági szempontból ár-teljesítmény viszonya jellemzi a legjobban. Ez
azonban szubjektív, minden felhasználó maga dönti el, melyik funkció, esetlegesen mennyi
többletráfordítást ér meg neki.
Túl az eszközök technikai és financiális tulajdonságain, a beszerzéskor legalább 50%-kal
esik latba a forgalmazó személye. A partnerrel közösen történő műszer kiválasztása,
bemutatása, tesztmérése nagyfokú szakmai és kommunikációs felkészültséget igényel(ne). A
partner által beszerzett eszközt, a forgalmazónak professzionálisan be kell(ene) tudnia
tanítani.
Emellett a működő eszköz folyamatos terméktámogatást igényel. Ez nem feltétlenül azt
jelenti, hogy a partner ne tudná megtanulni, használni eszközét és így telefonos segítséget
kér! Terméktámogatás az is, hogy a forgalmazó a technológia fejlődésével megjelenő új
információkat, híreket, rendszerfrissítéseket megosztja a partnereivel.
A jó forgalmazó az, aki tudja és érezteti: a partneri viszony nem ér véget a műszer
kifizetésével, hanem azzal kezdődik!
Ebbe a témakörbe tartozik még a biztos szervizháttér, ill. probléma esetén a csereműszer
biztosításának lehetősége is. Persze, a szerviztevékenységnél nem kell rögtön működési
hibára gondolni: a fejlesztések során megjelenő firmware-ek és szoftverek frissítése is ide
sorolandó!
Összefoglalva a fentiekben leírtakat, új GNSS vevő beszerzésekor érdemes mérlegelni a
technikai paramétereket, az ár-teljesítmény viszonyt, valamint a forgalmazó felkészültségét, ill.
olyan plusz szolgáltatásait, melyekkel hosszútávon is számolhatunk.
A cikkel kapcsolatban kérdés, észrevétel esetén a gpstakarok@gmail.com címre várom a
leveleket!
Az "Azonnal megválaszolandó kérdések" után böngéssze át a kezdőoldalon a Főmenü
kínálatát további cikkekért, műszertesztekért!


