Stenzel Sándor as. Grafi:
(házi feladat
felszólalás)
„A pofámból csöpög a zsír, Idesanyám a kocsmába rí, Ne sírjon kend idesanyám! Katona lesz a fiábú’: a Vendelbű’!”
A remekmű egy kissé furcsa, szürrealista gondolattal indít, ezzel arra kényszerítve a hallgatóságot, hogy aktiválja vizuális fantáziáját. A költő a sokkoló szóképpel az eltunyult, testben és lélekben túlsúlyos jóléti helyzetünkkel szembesít. A kalóriák, a vércukorszint! Diétázz vagy meghalsz! – tör lándzsát a művész az „ép testben ép lélek” dogma mellett.
Az egyén ostorozása után a társadalom is megkapja a magáét! Hisz nem a társadalom
hibája-e, hogy egy nyugdíjas korú nénikének a kocsmában kell ücsörögnie és sírnia! Költőnk nagy terhet vállal most magára. Az elkorcsosult civilizációnk helyett önmaga próbálja megvigasztalni az édesanyát, letörölve könnyeit a fény felé fordítva arcát. Ekkor a néni felmagasztosul, nem csupán egy „idesanya”, mindenki édesanyja már!
A katona említése valójában szimbolikus. A művész nem mint gyilkosra vagy harcosra gondol rá, hanem mint egy forradalmárra! A forradalmárra! Egy olyan szellemi gerillára, aki nem fél letépni a társadalom által ráerőltetett béklyókat! Egy olyan emberre, aki meg mer vigasztalni egy idős hölgyet a kocsmában. És most tűnik fel a versben megbújó igazság; a költő önmagáról beszél! Quod Erat Demonstrandum! A költő maga Vendel!
A műfordítók és elemzők véleményei megoszlanak egy komoly kérdésben, miszerint az alkotó azonos-e a Bucsi Vera alkotójával. Rengeteg párhuzam sejlik fel a művekben; a négysoros formula, a népies hangulat, a – finoman szólva – szellemi cizelláltságot nem igénylő egyszerűség, vagy, hogy egy oldalon vannak a geós daloskönyvben.
Viszont – és ez az amire, a kétkedő irodalmárok építenek – az is igaz, hogy ebben a versben már nehezen találunk összecsengő sorvégeket. Ugyan az első két sor „zsír – rí” rímjénél kevés szebbet találunk a magyar szépirodalomban, tény, hogy utána mintha elvágták volna…
Elvitathatatlan tény viszont, hogy a költő művészete itt ért be teljesen; elveti a beidegződött tanokat. Úgy érzi, amit ki kell fejeznie, azt leírja és nem ismer megalkuvást! Ha ez néhány rímbe kerül, hát legyen! Inkább pusztuljon ezer rím, mint, hogy egy mélyen szántó gondolat is elvesszen!
Nem tudni tehát, hogy egy vagy két költői géniuszról beszélhetünk-e a két vers kapcsán, egy azonban biztos. Az előbbi levezetés alapján láthatjuk, hogy e vers mestere a Vendel nevet viseli. Ennyivel közelebb jutottunk tehát ahhoz, hogy az anonimitást választó zseniről fellebbentsük az ismeretlenség fátylát!
2003. március 10.