Az alábbi mondatokat a legkülönbözõbb
helyekrõl gyûjtöttem. Egy részük komoly tanulságot
hordoz, más részük humoros, de a többségükre
mindkettõ igaz. Ha úgy tetszik, aforizmák. Ezen a
lapon különösebb rendszerezés vagy fontossági
sorrend nélkül szerepelnek, lehetõleg a forrást
is megjelölve.
Aki további hasonlókat ismer, küldje
el!
Utolsó módosítás: 2024. augusztus 2.
Jobb a sír mellett falni, mint a
fal mellett sírni.
(Raymond Quenaeu: Az élet vasárnapja)
Ha már megtaláltad a helyed az Életben, akkor
várj, míg felszabadul.
(A Magánélet c. szovjet filmbõl)
Bár zsenik vagyunk, de néha mégis
botlunk, ha lábunk négy is.
(egy ló)
Mindenki egyenlõ, de vannak, akik egyenlõbbek.
(George Orwell: Állatfarm)
Pesszimista az, akinek mindíg igaza van, de mégsem
örül neki.
(Bródy János)
Minél
a demokrácia, annál
a cenzúra.
A vadászat olyan sport, amit a nép választott képviselõi
útján gyakorol.
(A konyak a proletariátus itala, melyet az választott
képviselõi útján fogyaszt.)
Az értelmiség elõtt két út áll:
az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan.
Szabad országban szabad ember szabad akaratából
azt mond és azt tesz, amit szabad.
A múltat még Isten sem változtathatja meg. Erre
csak a politika képes.
Én a szavak embere vagyok. Mindenfélét megígértem,
de nem teljesítettem semmit.
A világgal az a baj, hogy az okos emberek tele vannak kételyekkel,
a hülyék meg olyan biztosak mindenben.
Azt csinálsz, amit akarsz - de elõbb kérdezd meg, mit akarsz.
Dolgozz keveset, nem ér baleset!
Bagoly mondja verébnek, hogy fõnök.
(Közép-Európa, 1980-as évek)
Jobb kurvának lenni, mint szegénynek.
(Dino Risi: Fehér telefonok)
Négyszögletes embertõl nem lehet elvárni,
hogy passzoljon egy kerek lyukba.
(állítólag Mark Twaintõl
származik)
Rossz az, aki rosszra gondol!
(állítólag a Térdszalagrend
jelmondata)
Ki megy a plecsniért, ha végetér a csata?
Mindig a tábornok, és sosem a katona!
(ismeretlen eredetû)
Két ember még társaság, de három
ember már tömeg.
(angol mondás)
Sem Isten, sem ember nem megbízható - ezer dollár
fölött.
(Kipling - O'Neil)
Amikor szerelmes vagy, nem vagy eszednél, mert ha eszednél
vagy, nem vagy szerelmes.
(Publilius Syrus)
Egy szépasszonyt sokkal könnyebb meghódítani,
mint megszabadulni tõle.
(Salamon Ödön)
Különbözöm, tehát vagyok.
(Ignotus)
A tudós legnagyobb jutalma kortársainak irígysége.
(Szerb Antal)
Az életben éppen az a szép, hogy mindenki
saját ízlése szerint ronthatja el.
(Heltai Jenõ)
Legtávolabbi õsöm egy amõba volt. Hogy
elfajzott a család!
(Tabi László)
Csak a kicsinyes ember tart rendet. A zseni átlát
a káoszon.
(ismeretlen eredetû)
Egy férfi es egy nõ között a szex csodálatos
lehet, feltéve, hogy a megfelelõ férfi és megfelelõ
nõ közé kerülsz.
(W. Allen)
A házasságban az a szép, hogy ketten küzdenek.
Olyan bajok ellen, amik egymás nélkül nincsenek.
(gyakorló házasságszédelgõ)
A számítógép kiválóan
alkalmazható olyan problémák megoldására,
amik számítógép nélkül nem is léteznének.
(tapasztasztalt felhasználó)
A törvény elõtt mindenki egyenlõ - ha eljut odáig.
(Füzes Oszkár)
A kapitalizmusban az ember kihasználja a másik embert. A szocializmusban ennek a fordítottja igaz.
(lengyel közmondás)
Nem az a baj, hogy nagy az Isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés.
(zsocaozd kukac freemail.hu)
Én nem szeretem a rendetlenséget, de õ sajnos szeret engem!
(Lõrincz István)
Az életem egy nyitott könyv. Sajnos azonban gyakran a rossz oldalon.
(Mae West)
Szeressük egymást. Én is egy mást, te is egy mást.
(ismeretlen eredetû)
Az a szabály, hogy nincs szabály.
(útmutató az Élet játékához)
Ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére!
(C. de-Gaulle)
Humorral a sírnál is kevesebb a sírás.
(Glenn Vernon)
A valóság abban különbözik a rémálomtól, hogy a rémálomból elõbb vagy utóbb felébredsz.
(saját gyûjtés)
A jog nem az, amit adnak, hanem amit nem vehetnek el.
(Ramsey Clark)
Szakadékot nem lehet részletekben átugrani.
(Ismeretlen)
Fél kézzel nem lehet tapsolni.
(kínai közmondás)
Mindig bocsáss meg ellenségeidnek. Nincs, ami jobban dühítené õket.
(Oscar Wilde)
Ha nem vagy része a megoldásnak, akkor a probléma része vagy.
(Eldridge Cleaver)
Sok olyan emberrel találkozhatsz, akik megvetik a földi javakat,
de kevés olyannal, akik ki is adják a kezükbõl.
(La Rouchefoucauld)
A munka az idegeskedés egy formája.
(Don Herold)
Húsz ember közül tizenkilenc rosszat beszél rólad, s a jót a huszadik
rosszul mondja el.
(Rivarol)
Ha sietsz, menj kerülõúton.
(Japán népköltés)
Hinnünk kell a szerencsében, masképp mivel magyarázzuk azok sikerét,
akiket utálunk?
(Jean Cocteau)
Sokkal több bajunk van a magyarázatok magyarázatával, mint az eredetinek
a magyarazatával.
(Montaigne)
Ha a tömeg helyesel es tetszését nyilvánítja, vizsgáld meg azonnal, nem
tévedtél-e valamiben?
(Francis Bacon)
Aki feketének született, megtakaríthatja a mosakodást.
(Perzsa népköltés)
A szamár ugyanaz a szamár marad akkor is, ha kicserélik a hámot rajta.
(Perzsa népköltés)
Az absztrakt mûvek a tehetségtelenek munkái, amiket a gátlástalanok
eladnak a teljesen hibbantaknak.
(Al Capp)
Hiába van valakinek esze, ha nem tudja használni.
(Descartes)
Tapasztalhattad: hülyék véleménye irányítja a világot, a legfontosabb
és legjelentéktelenebb dolgokban egyaránt.
(Erasmus)
Minden mulatságos, amíg mással esik meg.
(Rogers)
Minél többet tud valaki, annál több a tanulnivalója. A tudással egyenes
arányban nõ annak tudása, hogy mit nem tudunk.
(Schlegel)
Többet érsz, ha bölcs bolond vagy, mint ha bolond bölcs.
(William Shakespeare)
Amit bármikor megcsinálhatsz, sosem fogod megcsinálni.
(Thomas Fuller)
Ha megnyered a pert, elveszted a pénzed.
(Kínai népköltés)
Mostanában annyit dolgozom, hogy az már az ivás rovására megy.
(dolgozó ember)
Mostanában annyit dolgozom, hogy az már az ívás rovására megy.
(dolgozó hal)
Sokat olvasok a dohányzás ártalmairól. Ideje lenne felhagyni az olvasással.
(Vetõ József)
A szakértõ olyasvalaki, aki egyre több mindent tud egyre kevesebb dologról.
(Nicholas Murray Butler)
A cinikus embernek annyira torz a látása, hogy a dolgokat olyannak
látja, amilyenek, és nem olyannak, amilyennek lenniük kellene.
(Ambrose Gwinnett Bierce)
A demokrácia olyan eszköz, mely biztosítja, hogy ne kormányozzanak
és ne tájékoztassanak bennünket jobban, mint ahogy megérdemeljük.
(George Bernard Shaw)
A hibákat úgy kerülheted el, ha tapasztalatot szerzel. Tapasztalatot úgy szerzel, ha hibákat követsz el.
(Laurence J. Peter)
A halogatás azt jelenti, hogy mindíg a második legfontosabb feladaton dolgozol.
(Lyndon Baines Johnson)
Az ember legyen becsületes! Ha nincs más megoldás.
(ismeretlen politikus)
Hiba az, amit észrevesznek.
(de facto meghatározás)
A Google nem a kutatás szinonimája.
(Dan Brown)
A müvelt ember többet tanult, mint amennyit tud;
az okos annyit tud, amennyit tanult;
a kreatív többet tud, mint amennyit tanult.
(Moldova Gy.)
Nem lehet komoly haladásnak tekinteni, ha holnaptól a kétszer kettöt nem hatnak, csak ötnek mondják.
A Történelemböl egyetlen tanulságot lehet levonni: azt, hogy az emberiség sohasem vonja le a tanulságokat.
Minden forradalom romantikája a jegyrendszer bevezetéséig szokott tartani.
Emberek kellenek, nem rendeletek!
Sajnálom a fiatalokat - övék a jövö!
A bukott forradalmak vezetöi mindíg el tudnak menni az utolsó vonattal.
A szabadságunk azt jelenti, hogy többé senki sem felelös a sorsunkért.
Addig takarékoskodj, amíg van miböl.
Vagy sokat keresel, vagy sokáig.
"Ha Isten valóban igazságos, akkor mindnyájan veszve vagyunk!"
A történelmet ellenünk találták ki, (Mindig olyan tanulságokat vonnak le belöle, amiböl nekünk csak bajunk lehet.)
Az a szomorú, hogy nem is szomorú.
Nagyon kevesen voltunk és nagyon sokan maradtunk.
"Az emberek nevetve válnak meg múltjuktól!" - de nem jókedvüen.
Az Élet nem föpróba, hanem elöadás.
A gyenge vezetö mindíg lefele nyit.
Csak az doppingolt, aki lebukott.
Egy város tisztasága nem az utcaseprök, hanem a szemetelök számán múlik.
Magyarországon a helyettesekböl ritkán lesznek fönökök.
A rabszolga munkája szükségképpen hanyag.
A lovat nem az ostor, hanem a zab hajtja.
Idézetnek azt a szöveget nevezzük, amit más írt, de mi vesszük fel érte a honoráriumot.
A szabályokat abban a reményben hozzuk, hogy hátha az ellenfelek majd betartják.
Szegényházban nem lehet fegyelmet tartani.
Sajnos azt is csak szavakkal tudjuk kifejezni, hogy szavakkal mit nem tudunk kifejezni.
Egy szakember akkor mondható valóban jónak, ha már pontosan tudja, mit nem tud.
Olyan korban élünk, és ezt tudomásul kell vennünk, amelyben nem az érték érvényesül, hanem az érvényesülésnek van értéke.
(Moldova Gy.)
Sok jó ember agya kis helyen is elszáll.
Az optimisták angolul tanulnak, a pesszimisták kínaiul, a realisták löni.
Jó cégérnek nem kell bor.
Lehet, hogy egy örült írja életem forgatókönyvét?
Hinni vagy inni? - ez itt a kérdés.
Elég bonyolult vagyok ahhoz, hogy nagyra értékeljem az egyszerüséget.
Egyetlen dolog biztos: a teljes bizonytalanság.
"Semmi sem idegen tölem, ami emberi" - mondta a nagy Marx és gyereket csinált felesége cselédjének.
Mindenütt jó, de mindenhonnan elzavarnak.
Csak az ember olvas. Ha egyre kevesebben olvasnak, az azt jelenti, hogy egyre kevesebb az ember?
Egyedül a túlélés fontos. Minden más mellékes.
Az elvásoknak való megfelelés beteggé teszi az embert. Az elvárásoktól való menekülés pedig munkanélkülivé.
A társalgás az élet egyik legföbb öröme, mert hallathatjuk saját hangunkat.
(http://mek.oszk.hu/14900/14918/14918.pdf)
A jó lányok a mennybe mennek, a rosszak külföldi luxusútra.
(Moldova Gy.)
A valóságot figyelmen kívül hagyhatjuk, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a valóság figyelmen kívül hagyásának következményeit.
(Ayn Rand)
Politika az a tevékenység, amely megakadályozza az embereket, hogy beleszólhassanak az őket érintő fontosabb dolgokba.
(http://mek.oszk.hu/18400/18461/18461.pdf)
A hazafiasság mindíg a hátországban lángol a leginkább.
Egy áldozat ne legyen objektív. Nem az a dolga, hogy mentségeket keressen azok számára, akik el akarják pusztítani.
Egy fiatal építész a legjobb házat igyekszik felépíteni, egy öreg a legkevésbé rosszat.
(Moldova Gy.)
Vissza Szegedi Gábor oldalára