2010. május 29-én került sor egy kis gyereknapi mulatságra, melyen a ministránsok, a szüleik, és a lelkipásztorunk vett részt.
A rendezvény a templomkertben, ill. a parókián lett lebonyolítva.
A rendezvény első felvonása mint minden egyéb rendezvénynél, komoly munkával kezdődött.
Rapiné Marika néni vezetésével a templom belső takarítása, és előkészítése a délutáni szentgyónásra. Közben a parókia tornácán egy nagy üstben készült a résztvevők számára nagyon finom gulyás.
Kis Tibor vezetésével a gyerekek 2-3-as csoportokban megtekinthették a templomtornyot, és a harangokat. Ez nagy élményt jelentett a gyerekeknek.
Délután 4 órakor megkezdődött az elsőáldozó gyerekek, és szüleik számára a szentgyónás.
A gyerekek a feloldozás után lelki terheiktől megszabadulva önfeledten játszhattak.
Madák György vezetésével régi idők búcsúit, vásárait idéző jó hangulatú játékok kezdődtek.
Két csapatba tömörülve mérhették össze a gyerekek az ügyességüket. Egymás tetejére pakolt konzervdobozokat kellett egy teniszlabdával ledobálni. Majd vödrökbe kellett beletalálni.

Sok hasonló játék volt, a gyerekeknek nagyon tetszett.
Közben a szülők, és a lelkiatya jókat beszélgettek.
A nap zárásaként elfogyasztottuk a nagyon ízletes gulyást, miután az esperes úr elmondta az asztali áldást.



Egy kis desszert is volt a végére, a gyerekek talán ennek örültek a legjobban.
A vacsora után eljött az eredményhirdetés, igazságos ítélet született: a két csapat döntetlent ért el. A gyerekek ezt kicsit igazságtalannak tartották, mert mindkét csapat meg volt győződve, hogy ők voltak a jobbak.
Ezt szerencsére a jó Isten tervezte így, mert valóban egyformák voltak a végeredmények.
A rendezvény nagyon hangulatban telt, remélhetőleg ebből hagyományt csinálunk.
Köszönjük mindenkinek, aki a rendezvény szervezésében, lebonyolításában részt vett, és ötleteivel, tetteivel segítette azt.

---

Kategória: Egyéb írta: root - Sunday 13 June 2010 - 14:18:09

2010. május 08-án sor került egy kb: 1 órás ministráns oktatásra Kis Tibor képviselő testületi tagunk vezetésével. A gyerekek többször végigpróbálták a ministráns tennivalókat, egy képzelt szentmise keretében. Minden gyerek tovább tökéletesíthette tudását, úgy hogy mindegyikük kicsit "játékosan" végigpróbált mindent.
Köszönjük Kis Tibornak a kezdeményezést, és lebonyolítást!

---

Kategória: Egyéb írta: root - Sunday 13 June 2010 - 13:48:41

Május 1-én Egerben voltunk egyházközségi képviselőtestületi találkozón.
A találkozó az Egri bazilikában volt megrendezve. A találkozón mintegy 2500 képviselő-testületi tag regisztrált 312 plébániáról és 330 filiális egyházközségből, amelyekben nemrég újították meg a képviselő-testületeket.
Nagyszerű volt ennyi hívőt látni, akik között meglepően sok fiatal is jelen volt.
A találkozó célja megerősödni Istenbe vetett hitünkben, és Krisztus Egyházához való elkötelezettségünkben fogalmazta meg Ternyák Csaba érsek.
A találkozó zsolozsma imádsággal kezdődött, melyet az érsek atya vezetett.
Dolhai Lajos, a Hittudományi Főiskola rektora az egyházképünk megújításának szükségességéről beszélt.
Linczenbold Levente teológiai tanár, polgári plébános a képviselő-testületi tagokról, mint élő kövekről beszélt.
Csizmadia István teológiai tanár, mezőkövesdi plébános az egyházról, mint liturgikus közösségről beszélt.
A délelőtt ünnepi szentmisével folytatódott, amelyben az érsek atya Szent Józsefről, az igaz emberről beszélt. A mise egyszerűen gyönyörű volt, érezni lehetett Isten jelenlétét benne.
Az érsek atya szentbeszéde úgy gondolom mindenkiben mély nyomot hagyott. Egyszerre volt lelkesítő, ösztönző, gyönyörű, és hitet erősítő.
A főpásztor beszéde megtekinthető az egri főegyházmegye hírei között:
Ternyák Csaba érsek szentbeszéde
Ezután egy ízletes ebéd következett, kis pihenés.
A találkozó délutáni programja rövid orgona koncerttel kezdődött Urbán Péter, a bazilika karnagya közreműködésével, majd rövid tanúságtételek következtek képviselő-testületi tagok részéről, amelyben személyes hitvallások, egyházközségi életek bemutatása szerepelt. A program májusi litániával fejeződött be.
A találkozó nagyszerűen zajlott le, nagyon jól éreztük magunkat, a szervezés nagyon jó volt. Én személy szerint még nem vettem részt soha ilyen csodálatos misén, és ilyen szép előadásokon.
Itt is szeretném megköszönni az érsek úrnak, és mindenkinek aki részt vett a találkozó lebonyolításában, segítésében, ezt a szép élményt amit kaptunk! Legfőképpen pedig Istennek, aki mindezt lehetővé tette számunkra.

---

Kategória: Egyéb írta: root - Sunday 13 June 2010 - 13:00:28

Kínában egy vízhordónak volt 2 nagy cserépedénye.
Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában
hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt
és mindig egy teljes adag vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel.
Két teljes évig ez így ment, minden nap.
A vízhordó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére,
hiszen tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét,
és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni.
A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog belőlem egész úton hazafelé.
A vízhordó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán?
Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára.
Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk.Két éve leszedem ezeket a gyönyörű
virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen
vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött
cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban
megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak
el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni
másokban.

---

Kategória: Egyéb írta: root - Friday 11 June 2010 - 21:43:12

Így énekeltük ezt harsogó hangon a vasárnapi iskolában, mint gyermekek, anélkül, hogy felfogtuk volna a szavak értelmét. De hogy ez így is van, bőven volt alkalmam megtapasztalni az azóta eltelt évtizedek folyamán. És hogy hogyan lehet így, ahol eddig nem ez volt a helyzet, arról hadd mondjam el a következő történetet.

- Jóska, ideje, hogy elindulj a vasárnapi iskolába. Siess, különben elkésel!

A rendetlenül öltözött asszony beállította a piszkos edényt a mosogató tálba és terítőt tett az asztalra. A fiú ott állt mellette, és elégedetlen arcot vágott.

- De anyuka, csakugyan el kell mennem a vasárnapi iskolába?

- Persze mondta az asszony. Tudom, mi a kötelességem veled szemben. Tisztességes ember akarsz egyszer lenni, vagy bűnöző? Most pedig indulj!

A fiú még mindig határozatlan volt.

- De hát miért kell mennem? Sem te, sem apuka nem mentek soha templomba.

Az asszony zavarba jött.

- Te, ne ellenkezz velem! Tedd, amit mondtam!

Ekkor valami eszébe jutott a fiúnak.

- Anyuka, ha ma elmegyek, eljössz velem a jövő vasárnap? Ígérd meg!

- Miért menjek veled? szólt csodálkozva.

- Azt mondták, jövő vasárnap minden gyerek hozza magával az édesanyját szólt a fiú. Valamilyen ünnepély lesz. Eljössz velem, anyuka?

- Jóska, te tudod, hogy nincs olyan ruhám, amit templomba felvehetnék.

Vizsgáló szemmel nézett édesanyjára, majd így szólt:

- Ami rajtad van, az egészen jó!

- Hát majd meglátjuk szólt az anya végül. Most menj, mert elkésel!

Jóska lerohant a lépcsőn, ki az utcára.

- Én menjek Jóskával? mondta önmagának az asszony, miközben elmosta az edényeket. - De ez természetes is folytatta a gondolatsort ha elvárjuk a fiunktól, hogy elmenjen Nem éppen a legjobb példaképek vagyunk az ő számára, különösen, ha az édesapja a nap felét részegen tölti.

A hálószobából hangos horkolás hallatszott.

- Néhány üveg árából új ruhát vehetnék magamnak, de az én számomra nem jut pénz...
Indulatosan rendezte el az edényeket az állványon. Azután a szobában kezdett némi rendet csinálni. Mindenféle újságok hevertek szanaszét. Ekkor egy hirdetésre esett a pillantása. Valahol kiárusítás volt, és egészen olcsón lehetett szövetet venni. Három méter elég lesz neki. Valahogyan majd csak összeszedi a pénzt, ha itt-ott egy kicsit takarékoskodik. Egy pár forintot máris eldugott a férje elől.
Amikor férje egy idő múlva jelentkezett reggelijéért, Margitnak már készen volt a terve. Elhatározta, hogy másnap korán elmegy az áruházba a szövetet megvenni, s következő vasárnap elmegy Jóskával a gyülekezetbe. Már igen régen volt istentiszteleten, meg sem tudta volna mondani, pontosan mikor.

A ruha jól állt neki, és Jóska úgy találta, mamája nagyon csinos benne. Éppen indulni készültek kettesben, amikor az édesapa belépett, alaposan megnézte feleségét, majd savanyúan mondta:

- Miért csinosítottad ki magad? Úgy látszik, minden pénzt új ruhákra költesz!

- Istentiszteletre megyek mondta, és Jóska vállára támaszkodott.

- Istentiszteletre? ismételte Ernő. Hát ez mit jelentsen?

Az édesanya felelet helyett elindult lefelé a lépcsőn, és csak annyit kiáltott vissza:

- Ebédre időben hazajövök.

Az istentisztelet tetszett neki. Tulajdonképpen nem a megszokott istentisztelet volt ez, mert több asszony a maga életéről beszélt, és arról, ahogyan ezt Isten megváltoztatta. Az igehirdetés pedig Isten szeretetéről szólt, és hogy ez a szeretet hogyan hat a család körében.

Margit tisztán meglátta az igehirdetés alatt, hogy semmit sem tud a szeretetről. Amikor ismeretsége Ernővel elkezdődött, és ő megkérte a kezét, szavainak lényege ez a mondat volt: - Kislány, mi ketten összetartozunk. - Mint gyermek, nem ismerte az igazi családi életet. Egyik nagynénjénél nőt fel, aki csak élelméről és ruházatáról gondoskodott. Milyen csodálatos lehet az, ha az ember valakihez tartozik. De a házasságkötésük óta férjétől több szidást kapott, mint szerető szavakat.

Talán, ha megpróbálná Talán náluk is jobban menne minden. De saját erejéből ő ezt sohasem tudja megtenni. Miközben hallgatta az igehirdetést, nagy világosság támadt benne. Isten szereti őt, Gál Margitot, és ha szereti, akkor ő bizonyosan képes lesz szeretetet vinni szegényes otthonába

Ernőn nem lehetett észrevenni a következő napokon, lát-e valamilyen változást a felesége viselkedésében. Arra az igyekezetére, hogy férjéhez kedves legyen, az a szokott, goromba viselkedéssel válaszolt. Amikor egyik este tiszta abroszt látott az asztalon, gúnyosan mondta:

- Hát ez miféle új divat? Majd egy szép napon megint panaszkodni fogsz a sok mosás miatt.

Margit így felelt:

- Igyekeztem az asztalt kissé csinosabbá tenni. A többletmunkával nem törődöm, ha rólad és Jóskáról van szó.

Ernő szigorúan ránézett:

- Talán vendéget vársz?

- Nem, csak téged és Jóskát. És még málnás süteményt is csináltam, amit annyira szeretsz. Vagy nem?

Erre Ernő már nem tudott mit felelni. Ezen az estén azonban otthon maradt. Egyébként mindig morgott, ha Margit Jóskával istentiszteletre ment.

- Ezek csak a pénzedre utaznak mondta; és Margitnak nem kis fáradságába került visszafojtani az éles tiltakozást.

Margit elkezdett bibliaórákra járni, és kora tavasszal a gyülekezet felvette tagjai közé. Egy zacskó virágmagot kapott ajándékba, és azt Jóskával együtt elvetette lent az udvaron a kerítés hosszában.

Az élet azért még mindig nem lett szebb számára. Egyik nap, amikor Ernő megint gonosz szavakkal kínozta, elfeledkezett magáról, és a szemébe vágta:

- Önző vagy! Sem a fiúval, sem velem nem törődsz. Csak az a fontos, hogy ihass. Én azt hittem, sikerül az otthonunkat barátságosabbá tenni, de minden hiába, bármit is próbálok szeretetből csinálni. Itt nincs szeretet!

Hangja elakadt. Beszaladt a hálószobába, ráfordította a kulcsot, míg Ernő elámulva kint maradt.

- Mit mondott? dörmögte maga elé. Egy otthon és benne szeretet? - Megfordult, és elhagyta a házat. Jóska fia látta elmenni.

- Apuka biztosan megint leissza magát mondta szomorúan magában. Nálunk egyszerűen minden csúnya. Még a virágok sem akarnak megnőni az udvarunkon.

Estefelé Ernő hazajött, és látta, hogy felesége éppen készül az asztalt megteríteni. A fiú is bejött, egy pillantást vetet az ételre és dörmögött:

- Már megint tészta, mindig csak tészta! - Ekkor elnémult, és csodálkozva nézte, hogyan tesz le édesapja teljesen józanul egy kis csokor nefelejcset az asztalra.

- Honnan vetted ezt, apuka? kiáltotta a fiú, és fel akarta venni a virágot.

De édesapja visszatartotta:

- Ez anyukáé, a kerítés túlsó oldalán szedtem. Ti valamit vetettetek odalent, ugye? Valószínűleg elhordta a szél a magot a kerítés másik oldalára.

Bizonytalanul nézett az asztalon át feleségére, aki remegő ujjakkal vette kezébe a virágot.

- Ne mondj le rólam, Margit mondta halkan. Az utóbbi időben sokkal barátságosabbá tetted az otthonunkat. Először nem nagyon ügyeltem erre. Azt gondoltam, ez csak olyan elmúló hangulat nálad. - Habozott, majd így folytatta: - De amit ma délután beszéltél egy otthonról, ahol szeretet lakik, azon el kellett gondolkodnom. És ha segítesz nekem, én is más ember leszek, ezt megígérem neked.

Verejtékcseppek ültek ki homlokára, miközben beszélt.

Margit tiszta abroszt tett az asztalra, és a nefelejcset kis korsóba a középre állította. Olyan szépen nézett ki, és mind a hárman örültek neki. Akkor Margit így szólt:

- Tudod Ernő, ezek a virágok arra akarnak minket emlékeztetni, hogy Isten segíteni akar rajtunk. Tudom, meg is fogja ezt tenni. Akkor az otthonunk olyan otthon lesz, ahol szeretet lakik.

A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt.

1 Korinthus 13:4

---

Kategória: Egyéb írta: root - Friday 11 June 2010 - 21:41:01

Jézus egy példabeszédet mondott a sokaságnak Isten irgalmasságáról: A tékozló fiú
történetét. A következő történet hasonló, de modern köntösben:

A vonat lassan közeledett az állomás felé.
Mindenki izgatottan várta már, hogy hazaérkezhessen.

Feltűnt nekem egy fiatalember, aki egyre idegesebben
tekintett ki az ablakon.
Miután szóba egyeledtem vele, feltárult előttem - elmesélte
szomorú élettörténetét.

Fiatalon szülei ellen lázadva megszökött otthonról.
Nem bírta a szülői ház légkörét.
Új barátaival mindent kipróbált - amitől otthon óvták,
intették - ital, drog, csavargás - és lehetne még sorolni.

Hamarosan azonban börtönbe találta magát, ahol nagyon
megbánta addigi tettét!
Éppen ma szabadult! Nem volt hová mennie, ezért írt a
szüleinek, hogy bocsássanak meg neki, és fogadják vissza a
szülői házba. Azt is megírta, megérti, ha nem tudnak
megbocsátani. A délutáni vonattal fog érkezni.

Ha szülei készek visszafogadni, kössenek a kert végén
lévő diófára egy fehér kendőt, amit ő a vonatról láthat,
különben tovább utazik.
Amikor a vonat a kanyarhoz közeledett, a fiún egyre
nagyobb feszültség lett úrrá.
Arra kért, hogy nézzem meg, ott van-e a fánn a
MEGBOCSÁTÁST JELZŐ KENDŐ!
A kanyarhoz érve feltűnt a diófa, és én
felkiáltottam a látványtól!
A fa tele volt kendőkkel, sőt lepedőkkel, nehogy a fiú
tovább utazzon.........

---

Kategória: Egyéb írta: root - Friday 11 June 2010 - 21:36:26

A következő történet egy 17 éves fiúról szól, akit nevezzünk Olivérnek Az ő élete is csak egy példa a sok közül, hogy Jézus Krisztus még a halálban is az élet, és valóban sokkal többet tud adni, mint bármilyen halott vallás az embernek adni képes. Az alábbi esemény, amelyről egy tábori orvos számol be, az I. világháború alatt történt:

Egy rajtaütésszerű támadás után több száz katona került a kórházamba, akik között 28 olyan súlyos sérült volt, hogy azonnal szükségessé vált az orvosi beavatkozás. Egyeseknek a lábát kellett levágni, másoknak a karját, és voltak olyanok, akiknek mindkettőt. Ez utóbbiak közé tartozott az a fiú is, akit alig három hónappal korábban soroztak be. Túlságosan fiatal volt, ezért kórházi szolgálatra osztották be. Amikor az asszisztáló orvos az operáció előtt kloroformot akart neki adni, oldalra fordította a fejét és határozottan tiltakozott ellene. Amikor tudomására hozták, hogy ez az orvos parancsa, így felelt: ,,Küldjék hozzám az orvost!

Az ágyához mentem és megkérdeztem: ,,Fiatalember, miért utasítod vissza a kloroformot? Amikor súlyos sebesüléseddel megtaláltalak, olyan gyenge voltál, hogy már azt hittem, kár téged idehozni. Amikor nagy kék szemedet ki nyitottad, arra gondoltam, talán valahol él az édesanyád, és ebben a pillanatban is a fiára gondol. Ezért nem akartalak egyszerűen otthagyni, hogy rneghalj, és kiadtam a parancsot, hogy hozzanak ide. De olyan sok vért veszítettél, hogy túlságosan gyenge vagy, és altatás nélkül nem bírod ki a műtétet. Fogadd csak el!'

Kezét a kezemre tette, a szemembe nézett és így szólt:

,,Doktor úr! Majdnem tíz éves voltam, amikor egy vasárnap délután istentiszteleten átadtam az életemet az Úr Jézusnak. Már akkor megtanultam benne bízni, és azóta sem csalódtam benne. Tudom, hogy most is bízhatok benne. Ő az én Üdvözítőm, és megtart akkor is, ha ön a karomat és a lábamat amputálja'

Ekkor megkérdeztem, hogy legalább egy kis konyakot nem adhatnék-e neki. Megint rám nézett és így szólt: ,,Doktor úr! Öt éves koromban anyám letérdelt mellém, magához ölelt és így szólt: "Olivér, arra kérem az Úr Jézust, hogy sohase isrnerd meg az erős italok izét. Apád iszákos volt és úgy is halt meg. Akkor arra kértem Istent, hogy tegyen olyan emberré téged, aki másokat óv az alkoholtól. Most 17 éves vagyok, de sohasem ittam a kávénál vagy teánál erősebb italt. Most minden valószínűség szerint meg fogok halni és az Úr Jézushoz megyek a dicsőségbe. Ezért arra kérem, hogy ne kelljen ezt a lépést alkohollal a gyomromban megtennem."

Sohasem fogom elfelejteni ennek a fiúnak a pillantását. Akkoriban nem törődtem Jézus Krisztussal, de tiszteletben tartottam a fiú Üdvözítője iránti hűségét. Amikor láttam, mennyire bízik benne, és az utolsó pillanatig szereti, valami megérintette a szívemet, és ennek a fiúnak megtettem, amit sohasem tettem meg más katonával. Megkérdeztem, ne hívjak-e hozzá tábori lelkészt. "Ó igen, doktor úr!' - felelte. Amikor a lelkész megérkezett, rögtön megismerte a fiút, mert gyakran látta a tábori istentiszteleteken. Megfogta a kezét, és így szólt: ,,Olivér, nagyon sajnálom, hogy ilyen súlyosan megsebesültél." ,,Ó, jól vagyok" - felelte. - ,,Az Orvos kloroformot akart nekem adni, de én nem akarom. Aztán konyakot ajánlott, de azt is visszautasítottam. Ha az Úr Jézus most magához hív, tiszta értelemmel akarok hozzá menni."

Olivér, talán életben maradsz - mondta a lelkész - de ha az Úr mégis hazahívna, tehetnék-e még valamit érted?" "Igen, legyen szíves, vegye elő a párnám alól a kis Bibliámat! Megtalálja benne az édesanyám címét. Kérem, küldje el neki a Bibliámat és írja meg neki, hogy attól a naptól kezdve, amikor el kellett jönnöm otthonról, egyetlen napot sem hagytam anélkül elmúlni, hogy ne olvastam volna Bibliát, és minden nap imádkoztam azért, hogy Isten áldja meg édesanyámat! Egyszer sem felejtettem el, akár továbbvonultunk valahová, akár a kórházban voltunk."

Olivér ekkor hozzám fordult.,, Doktor Úr! Most már operálhat. És megígérem önnek, hogy egyszer sem fogok jajgatni, miközben levágja a karomat és a lábamat." Nekem azonban nem volt bátorságom hozzá, hogy ehhez a műtéthez kést vegyek a kezembe, mielőtt a szomszéd szobában meg nem engedek magamnak egy pohár italt súlyos kötelességem teljesítése előtt. Miközben átvágtam a húst, Olivér ajkát egyetlen hang sem hagyta el. Amikor azonban a csontot próbáltam leválasztani, a fiú párnája csücskét tömte a szájába, ám ekkor is csak ennyit hallottam: - ,,O Úr Jézus, drága Jézus Krisztus, köszönöm neked, hogy most nagyon közel vagy hozzám és segítesz." Megtartotta az ígéretét, nem jajgatott.

Éjszaka nem tudtam elaludni. Bármerre fordultam, mindenütt a fiú szelíd kék szemét láttam, és ha behunytam a szememet, fülembe csengtek szavai: ,,Ó Úr Jézus, drága Jézus Krisztus, köszönöm neked, hogy most nagyon közel vagy hozzám és segítesz." Valamikor éjfél és egy óra között felkeltem, és át mentem a kórterembe, amit addig sohasem tettem meg, hacsak külön nem hívtak. Mindenképpen látni akartam a fiút. Érkezésemkor elmondták, hogy a reménytelen esetek közül 16-an meghaltak, akiket már át is vittek a boncterembe. ,,Olivér hogy van? O is a halottak
között van?' - kérdeztem. Nem, doktor úr - felelte az ápoló - olya mélyen alszik, akár egy gyerek. Amikor az ágya mellé léptem, az egyik nővér elmondta, hogy este kilenc óra tájban két fiatalember kereste fel a kórházat egy közeli gyülekezetből, akik felolvastak a fiúnak a Bibliából és imádkoztak vele."Letérdeltek Olivér ágya mellett - mesélte - és igazán szívből imádkoztak. Utána énekeltek, de olyan szépen, hogy ilyen szép éneket eddig még sohasem hallottam: "Ó milyen jó benned bízni, Úr Jézus, átadom magam neked. Boldogan, hogy odaát megláthatlak téged, és örökre a tied maradok!" Még Olivér is bekapcsolódott, és mindnyájan együtt énekeltek. Egyszerűen nem voltam képes megérteni, hogyan tud még ez a fiú énekelni azok után, hogy olyan elképzelhetetlen fájdalmakat élt át.'

Öt nappal azután, hogy amputáltam a karját és a lábát, az ágyához hivatott. Tőle hallottam aznap életemben először az evangéliumot: Doktor úr ! Elérkezett az idő, amikor mehetek és meglátom Őt, aki meghalt a bűneimért. Nem hinném, hogy megérem a következő napfelkeltét. De hálát adok az én Uramnak, és örülök, hogy nemsokára nála lehetek. Mielőtt meghalok, teljes szívemből meg szeretném köszönni a jóságát. Doktor úr! Ön zsidó ember. Nem hisz Jézusban. Mégis arra kérem, hogy maradjon itt, a halálos ágyam mellett addig a pillanatig, amíg a Megváltóm magához nem hív!"

Megpróbáltam ott maradni, de nem voltam rá képes. Nem volt bátorságom ott állni és végignézni, hogyan megy ez a fiatal keresztyén ujjongva Jézusához, akit én nem is merek. Kisiettem a teremből. Leültem a szobámban és kezembe temettem az arcomat. Húsz perc múlva jött az ápoló, és szólt, hogy Olivér látni akar.

,,Éppen most jártam nála, és nem szeretném végignézni, amikor meghal" - feleltem . doktor úr, azt mondja, hogy még egyszer beszélnie kell önnel, mielőtt meghal." Elhatároztam, hogy odamegyek vigasztalni, majd hagyom meg halni. Megfogadtam azonban, hogy ami Jézust ílleti, nem hagyom, hogy egyetlen szóval is befolyásoljon. Amikor ágyához értem, láttam, hogy gyorsan közeledik a vég. Ágya mellé ültem. Megkért, hogy fogjam meg a kezét, majd így szólt: ,,Szeretem önt, doktor Úr, mert ön zsidó ember. A legjobb barátom, akit ezen a világon találtam, zsidó származású volt.'

Megkérdeztem, ki a legjobb barátja. ,,Jézus Krisztus - felelte - akihez oda szeretném önt is vezetni, mielőtt meg halok. Doktor úr, ígérje meg, hogy sohasem felejti el, amit most mondok önnek!' Megígértem, mire a fiú folytatta: öt nappal ezelőtt, amikor a karomat és a lábamat levágta, az Úr Jézushoz imádkoztam, hogy mentse meg a lelkét."

Szavai mélyen a szívembe hatoltak. Nem tudtam megérteni, hogy miközben a lehető legnagyobb fájdalmakat okoztam' neki, annyira meg tudott feledkezni magáról és semmi másra nem gondolt, mint Megváltójára és az én el veszett lelkemre. Csak ennyit tudtam mondani neki: "Fiam, nemsokára minden jó lesz." - Ezekkel a szavakkal hagytam ott, és 20 perc múlva elaludt ,,biztonságban Jézus karjában".

Kórházamban a háború alatt katonák százai haltak meg, de csak egyet kísértem el utolsó útjára. Ez az egy a 17 éves Olivér volt. Nagy utat kellett megtennem, hogy a temetésén részt vehessek.

A fiú utolsó szavai nagy hatással voltak rám. Abban az időben gazdag ember voltam, sok pénzem volt. Szívesen áldoztam volna fel vagyonomat az utolsó fillérig, ha helyette Krisztust úgy tudtam volna szeretni mint Olivérnél láttam. Vannak azonban dolgok, amelyeket pénzen nem lehet megszerezni. Sajnos, nemsokára elfelejtettem a fiú prédikációját, őt magát azonban sohasem felejtem el.

Ma tudom, hogy már akkoriban is súlyos bűntudat gyötört, de még mintegy tíz évig harcoltam Jézus ellen, még hozzá az ortodox zsidó minden érvével.

Ekkor azonban Isten meghallgatta Olivér imádságát, amelyet közvetlenül halála előtt értem mondott, és Isten megmentette a lelkemet. Élő hitre találtam Jézus Krisztusbban Isten Fiában, aki az én bűneimért is meghalt.

Mintegy másfél évvel megtérésem után egy idegen városban istentiszteleten vettem részt. Az alkalmon különböző keresztyének számoltak be életükről. Miután többen beszéltek, egy idős hölgy állt fel: "Kedves barátaim! Talán ez az utolsó alkalom, hogy megadatik nekem ez a kiváltság, amikor Megváltómról tehetek bizonyságot. Nagy öröm tudni, hogy nemsokára találkozhatom a fiammal az Úr Jézusnál a mennyben. Fiamat a háború alatt behívták, és súlyosan megsebesült. Egy kedves zsidó orvos kezelte, aki amputálta a karját és a lábát. Fiam azonban a műtét után öt nappal meghalt.

A tábori lelkész levelet írt nekem és elküldte fiam Bibliáját. Levelében arról számolt be, hogy Olivér fiam halála órájában magához hívatta az orvost, és elmondta neki:

"Doktor úr, mielőtt meghalok, el akarom önnek mondani, hogy öt nappal ezelőtt, amikor levágta a karomat és a lábamat, azt kértem az Úr Jézustól, hogy mentse meg az ön lelkét."

Amikor meghallottam az idős hölgy szavait, nem tudtam ülve maradni. Felálltam, megragadtam a kezét és így szólam ,,Isten áldja meg, kedves testvérem! Az Úr meghallgatta fia imádságát. Én vagyok az a zsidó orvos, akiért Olivér imádkozott. És Megváltója ma már az én Megváltóm is.

Ennek a megindító történetnek az elolvasása után szeretném hallani a válaszodat! Nem volt-e irigylésre méltó Olivér, súlyos sebesülése és korai halála ellenére is? Olyan belső gazdagsága volt amelyet a legtöbb ember nem ismer. Halálunk órájában derül ki, mi a gazdagságunk, valóban gazdagok vagyunk-e Istenben, vagy csak földi gazdagságunk" volt. Olivérhez hasonlóan mi is örömmel és bizalommal várjuk halálunk pillanatát - vagy minden eltűnik, mert életünket csak a földi dolgok töltötték be, és csak múlandó dolgokért élünk? Minden félretett pénzünk és vagyonunk, az elért eredmények és diplomáink, jótetteink és kitüntetéseink itt maradnak, semmit nem vihetünk át magukkal a halál küszöbén az örökkévalóságba.

Ezért szeretnélek ma arra biztatni, hogy legyél teljes igazi keresztyén! Tudatosan döntsd el szívedben, hogy Krisztust választod, és egyedül Őt kövesd! Így tapasztalod meg a teljes örömet Jézus Krisztusban, amely a bajban, sőt a halálban is megmarad.

Olivér teljesen biztos volt üdvösségében és őrök életében. Ezért tudta nem sokkal halála előtt énekelni: " Ó milyen jó benned bízni, Úr Jézus, átadom magam neked. Boldogan, hogy odaát megláthatlak téged, és örökké a tied maradok!" Tapasztalatból tehetett bizonyságot: ,,Tudom, az én Megváltóm él! Ez a bizonyosság örömet ad. Itt nem a vallásról vagy gyülekezeti hovatartozásról van szó. Ennél több kell nekünk! Halálunk órájában nem segítenek ,,kegyes mondások, keresztyén hagyományok vagy szentségek. Arra a gazdagságra van szükségünk, amelyet a világ semmilyen szenvedése, sőt a halál sem vehet el tőlünk, olyan életre van szükségünk, amely már a halált is legyőzte! Ez az Istenből való élet nem hasonlítható össze semmilyen vallással, s nem keresztyén szokásokból vagy kívülről megtanult énekversekből vagy igeversekből áll. Ez az élet egy Személy, aki a halált megfosztotta hatalmától! Ez Jézus Krisztus, Isten keresztre feszített és feltámadott Fia, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Akié a Fiú - aki nemcsak elméletben hisz benne és tartja igaznak, amit a Biblia róla mond vagy az egyház róla tanít - azé az örök élet! Micsoda örökség, micsoda gazdagság!

---

Kategória: Egyéb írta: root - Friday 11 June 2010 - 21:30:04

A Szeretet egyetlen cél - vedd komolyan.
A Szeretet szépség - csodáld meg.
A Szeretet boldogság - ízleld.
A Szeretet álom - tedd valósággá.
A Szeretet kihívás - fogadd el.
A Szeretet kötelesség - teljesítsd.
A Szeretet játék - játszd.
A Szeretet érték - vigyázz rá.
A Szeretet vagyon - használd fel.
A Szeretet titok - fejtsd meg.
A Szeretet ígéret - teljesítsd
A Szeretet dal - énekeld.
A Szeretet küzdelem - harcold meg.
A Szeretet kaland - vállald.
A Szeretet jutalom - érdemeld ki.
A Szeretet élet - éld!

Kalkuttai Teréz Anya

---

Kategória: Egyéb írta: root - Friday 11 June 2010 - 21:26:27

Hill Roland, Krisztus áldott szolgája egyszer egy városban szabad téren
hirdette az evangéliumot. Nagy tömeg lepte el a teret. Megrázó erővel
szólt a bűn rontásáról és a szeretet hatalmáról, amely Jézusban földre
szállt.

Igehirdetése közben egyszer csak mozgolódás támadt. Egy fogat elakadt a
téren a nagy tömegben. A hintóban Erskine Anna lady, egy gazdag és
pompaszerető, városszerte ismert hölgy ült. Első csillag volt minden
bálon, a színházakban, hangversenyeken és a korzón. De szinte soha nem
járt olyan helyeken, ahol Isten igéje hangzott. Hill Roland látásból
ismerte a ladyt. Éles tekintetét nem kerülte el a mozgolódás, és felismerte
őt a hintóban. Villámgyorsan elgondolta: ez egy rendkívüli alkalom.

Félbeszakította az igehirdetést, kinyújtotta karját a hintó felé,
rámutatott a lady-re, és odakiáltott a tömegnek:

Nézzétek, lady Erskine van ott a hintóban. Jó alkalom, hogy nem tud
továbbjutni. El fogjuk őt árverezni!

A lady meglepetése leírhatatlan volt. Minden szem felé fordult. Kínos
helyzetében legszívesebben a föld alá süllyedt volna. De a tömegben meg
sem mozdulhatott. És hangzott az igehirdető kiáltása:

Ki akarja megvenni Erskine lady lelkét? Nagy csönd támadt. Hill Roland
szünetet tartott, aztán a Szentlélek hatalmával megint megszólalt:

Több jelentkezőt is látok, akik készek minden árat megfizetni.

Világ, te mit adsz érte?

Adom minden dicsőségemet és pompámat; tekintélyt, hódolatot, gazdagságot!

Csak ennyit? Hát halhatatlanságot, örök életet?

Az magamnak sincs . . .

Ez nagyon szegényes! Túl alacsony ez az ár. Mert mit használ a ladynek,
ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt vall?

Sátán, te mit adsz érte?

A test kívánságát, a szemek kívánságát s az élet kérkedését csordultig
kielégítem. Élheti a maga akaratát! Minden vágyát teljesítem, az élvezetek
poharát fenékig ürítheti.

És mit kívánsz ezért?

Természetesen a lelkét, hiszen azt akarom, hogy örökre az enyém legyen!

Túl magas az ár, amit kívánsz. Te sem kapod meg őt, Sátán! Hazug vagy és
a hazugságnak atyja!

És te Úr Jézus, te mit adsz érte?

Én már odaadtam a lady-ért a tulajdon életemet. A véremet ontottam érte
a kereszten, ott lefizettem a váltságdíjat az egész emberiségért. Adom neki az én békességemet, az én örömömet, azt az örömet, amelyet a világ nem adhat, de el sem vehet. Felöltöztetem őt a megigazulás fehér selymébe, és felékesítem őt az üdvözítő hit színaranyával. Senki sem ragadhatja ki őt az én őérte átszegezett kezemből. És ha majd hitben
elvégzi hívő életének pályafutását, magamhoz akarom venni őt az én
dicsőségembe. Mert ahol én vagyok, ott legyen az én szolgám is!

És mit kívánsz tőle, Uram e csodálatos ajándékért?

A bűneit és a rossz lelkiismeretét. Mindent, ami megronthatná és terhelné Őt. Mindezt én vettem magamra helyette.

Ó, Uram, a tiéd, legyen és maradjon is ő mindig, örökre!

Erskine lady, meg van elégedve az árveréssel? fordult most a ladyhez.

Igen! felelte a lady megindultan, tiszta, erős hangon. Mély
megindultság lett úrrá a tömegen is.

Erskine lady megtartotta a szavát. Ettől az órától kezdve megváltozott egész élete. Letette a pompát, felhagyott a szórakozásaival, feladta régi társaságát. Barátja és pártfogója lett a szegényeknek és betegeknek, a nyomorultaknak és megterhelteknek. Messze földön híre járt. Égett benne a Szentlélek tüze, szívvel-lélekkel szolgálta Isten országának ügyét. Mindvégig áldotta Istent, aki odavitte őt akkor a tömegbe, és csodálatosan kiragadta a világ és a bűn bűvöletéből.

---

Kategória: Egyéb írta: root - Friday 11 June 2010 - 21:23:41

Csen-Jing akkoriban kérdezgette anyjától ki volt Jézus, ő elmondta és beszélt neki a Bibliáról. Akkoriban az összes Bibliát Kínában elégették.

Attól a naptól fogva nagyon szerettem volna egy saját Bibliát. Megkérdeztem anyámat és a többi keresztényt, hogy néz ki a Biblia, de senki sem tudta. Egyetlen ember volt, aki látott egyszer kézzel másolt bibliai részeket és dalszövegeket, de egész Bibliát még ő sem.

Nagyon vágyott egy Bibliára. Anyjának eszébe jutott egy öreg ember, akinek volt, de ő egy másik faluban lakott. Valamikor ő is pásztor volt. Amikor megtalálta ezt az embert, azt mondta neki: Nagyon szeretnék látni egy Bibliát. Van önnek? A kis öreg megijedt, hiszen 20 évet töltött börtönben a hite miatt. Nem mutatta meg neki. Semmi mást nem olvashattak akkoriban, csak MAO kis vörös könyvét. A pásztor azt mondta neki: A Biblia mennyei könyv! Ha szeretnél egyet, imádkoznod kell a mennyi Istenhez! Csak Ő tud neked küldeni mennyei könyvet. Isten hűséges: mindig felel azoknak, akik teljes szívből keresik Őt. Ettől kezdve azt imádkozta: Uram, kérlek, adj nekem egy Bibliát! Ámen! Egy hónapig imádkozott és nem történt semmi. Visszament a pásztorhoz.

Imádkoztam Istenhez az őn útmutatása szerint, de nem kaptam meg a Bibliát, amire annyira vágyom. Kérem, kérem, mutassa meg nekem a Bibliáját! Csupán egyetlen pillantás és elégedett leszek! Még csak meg sem érintem. Majd maga tartja, én pedig betelek már a látvánnyal is. Ha lemásolhatnék néhány részt, már boldogan térnék haza! A pásztor látta a vágyakozást a szívemben. Megint mondott nekem valamit: Ha komolyan gondolod, akkor nemcsak térdelned és imádkoznod kell, hanem böjtölnöd és kiáltanod is! Minél inkább kiáltasz, annál hamarabb kapod meg a Bibliát.

Mennyei ember - Liu Csen könyveAttól kezdve böjtölt és imádkozott. Egész nap nem evett semmit. Csak este egy kis tálka rizst.

Úgy kiáltottam a Mennyei Atyához, mint egy éhes gyerek, szerettem volna beteljesedni az Ő beszédével. A következő száz nap imával telt: addig imádkoztam Bibliáért, amíg már nem bírtam tovább. A szüleim azt hitték elveszítettem az eszemet.

Azután, egy nap hajnali négykor kapott egy látomást, amikor az ágya mellett térdelt. Egy meredek hegyoldalon haladt lefelé, és egy nehéz kocsit tolt maga előtt. Koldulni akart az egyik faluba élelmiszert a családjának. Nagyon éhes volt. Három férfival találkozott útközben. Egyiknek hosszú szakálla volt és nagyon öreg. Egy kocsit húzott, ami meg volt rakva kenyérrel. A másik két férfi a kocsi két oldalán gyalogolt. Az öreg megszólította és megkérdezte éhes -e. Azt felelte igen és éppen mi járatban van erre felé. Elsírta magát. Soha nem éreztem addig ilyen őszinte szeretetet és együttérzést senki részéről. Majd egy piros táskába kenyeret tett és azt mondta: Ezt most rögtön meg kell enned! Megnézte mi van benne, egy friss cipó volt. Ahogy a szájába vette, egy Bibliává változott. Hálás volt érte Istennek. Amikor felkelt a térdelésből, annyira valóságos volt ez a látomás neki, hogy elkezdett kutatni a Biblia után a házukban. Mikor feleszmélt, sírva döbbent rá, hogy ez látomás volt. Annyira sírt, hogy felébredtek a szülei és beszaladtak hozzá. Azt hitték elment az esze. Elmesélte a látomást nekik és ez még jobban arra késztette a szülőket, hogy bolondnak nézzék a fiúkat. Apja szorosan magához ölelte a fiát és sírva könyörgött Istenhez.

Drága Uram! Kegyelmezz a fiamnak! Kérlek, ne engedd, hogy elveszítse a józan eszét! Inkább újra beteg leszek, ha ez kell ahhoz, hogy megmentsem őt. Kérlek, adj neki egy Bibliát!

Letérdeltek és együtt sírva imádkoztak tovább.

Hirtelen halk kopogás hallatszott az ajtó felől. Egy kedves hang szólított. Odarohantam és megkérdeztem a bezárt ajtón keresztül: -A kenyeret hozza nekem? A kedves hang azt felelte: -Igen, ünnepi kenyeret hozunk neked. Azonnal felismertem a hangot, tudtam, hogy ugyanaz, mint amit a látomásban hallottam. Gyorsan kinyitottam az ajtót és ott állt előttem ugyanaz a két szolga, akikkel látomásban találkoztam. Az egyik férfi egy piros táskát tartott a kezében. A szavam a torkomban dobogott, miközben kinyitottam és a kezemben tartottam a saját Bibliámat! A két férfi sietve eltűnt a még mindig homályos reggelben. A szívemhez szorítottam az új Bibliámat és ott az ajtóban térdre estem: újra meg újra megköszöntem Istennek!

Később megtudta a nevüket ezeknek a férfiaknak. Vang és Szung testvér. Ezek a férfiak beszéltek egy evangélistáról, akinek iszonyú szenvedésen kellett keresztül mennie az evangélium miatt. Ez az evangélista kapott egy látomást egy fiatalemberről. Amiben az volt, hogy oda kell adnia neki egy elrejtett Bibliát. A látomásban Csen Jing faluját és az ő házukat látta. Ez a Biblia egy hordóba volt elásva mélyen. A látomást nem akkor kapta az evangélista, hanem hónapokkal azelőtt. Elhatározta, hogy engedelmeskedik Istennek és megkért két férfi testvért, hogy vigyék el neki. Egész éjjel gyalogoltak. (részlet Liu Csen Jing Mennyei Ember című könyvéből)

---

Kategória: Egyéb írta: root - Friday 11 June 2010 - 21:21:17