Különös könyv jelent meg néhány évvel ezelőtt. Címe: Levelek a pokolból. Valaki elképzelte, hogy milyen is lehet a Pokol.

Van ebben a könyvben egy jelenet, amelyet az óta sem tudok elfeledni:

A vándor egy óriási, végeláthatatlan, szürke és vigasztalan pusztaságon halad keresztül. Üldögélő embereket lát mindenfelé. Megkínzott arccal ülnek ott, súlyosan nehezedik alá fejük. Tanácstalannak látszanak. Úgy tűnik fel, mintha erőteljesen összpontosítanák gondolataikat, hogy valami eszükbe jusson. Megesik az ember szíve rajtuk.
- Mi az, ami felett annyira gyötrődtök? kérdezi tőlük a vándor.
- Egy néven!
- Egy néven? Vajon kinek a nevén?
- Éppen ez az, amit nem tudunk. És ez a mi szerencsétlenségünk.
- Hogyan? Ezt nem tudjátok? Egy néven gondolkoztok, amelyet nem ismertek? Ezt aztán igazán nem értem.
- Igen, - felelnek az elkárhozottak, - mi csak arról tudunk homályosan valamit, hogy létezik egy Név, egy erős és csodálatos Név. Ha mi segítségül tudnánk hívni ezt a nevet, úgy még innen a pokolból is megszabadulhatnánk. Földi életünkben sokszor hallottuk már ezt a nevet. Akkor azonban nem ügyeltünk reá. És most már képtelenek vagyunk megtalálni ezt a nevet. Nem tudnád megmondani nekünk?

Az elkárhozottak ekkor rácsimpaszkodtak a vándorra, elkezdtek könyörögni és kérni, esedezni és rimánkodni, hogy mondja meg nekik ezt a nevet.
S most következik a legmegrázóbb dolog:

A vándor megmondja nekik a Nevet, az egyetlen hatalmas, dicső nevet: JÉZUS nevét! Azonban akármilyen érthetően is mondja meg nekik a Nevet, nem értik meg. Végül olyan hangosan kiáltja, mintha orkán üvöltene. Kiáltja a szélrózsa minden irányába. Beledübörgi a fülükbe azonban, mintha csak el lenne dugulva a fülük. Nem képesek meghallani a Nevet. Nincs már érzékszervük, amely felfoghatná. Vándorunk végül is szomorúan fordul el tőlük. A Név itt van, de ezek már nem képesek megtalálni. Ha meg is mondja valaki nekik a Nevet, nem képesek már többé felfogni.

Neked azonban kedves olvasó, annál érthetőbben szeretném odakiáltani: És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.(Csel. 2: 21). Halld meg idejében! Gyűjts a bőség idején s akkor lesz a szükség idején is! Először nem akarja az ember, azután már nem képes rá. Most halld meg azért: És nincsen senkiben, másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.(Csel. 4: 12) és ez JÉZUS neve.

Az maga a legmélyebb, legrettenetesebb pokol, ahol már nem lehet megtudni azt a nevet, amely által adatik a szabadítás és az üdvösség.

Isten segítsen, hogy komolyan vegyed ezt a nevet, szeressed, és segítségül hívjad addig, amíg még megismerheted, addig, amíg még Jézust szívedbe befogadhatod.

---

Kategória: Egyéb írta: root - Monday 02 August 2010 - 14:37:07