|
Kezdőlap Magunkról Közösségi programok Képtár Imádságok Énekek Történetek Lelkiség Gondolatok Versek Hirdetmények Szerzői jogok
|
Étkezési imák
Étkezés előtti imák 1. Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk! 2. Atyánk, a föld minden javát jóságodból élvezzük. Add, hogy a szent igazságot szomjúhozzuk s éhezzük! 3. Székely asztali áldás Ki asztalt terítesz az égi madárnak, Teríts asztalt, teríts, szegénynek és árvának. Nyújtsd ki atyánk, nyújtsd ki jóságos kezedet, Adj a koldusnak is tápláló kenyeret. Ételben, italban legyen bőven részünk. Gondviselő Atyánk, könyörögve kérünk. Ámen 4. Megígérted: velünk leszel, Asztalunknál velünk eszel, Mint akárki, ha velünk ül. Add, Uram, hogy közösségünk, Téged itt lásson vendégül. 5. Kevés hallal s pár kenyérrel nagy tömeget jóllakattál. Áldd meg, amit nekünk adtál soha egy embert se hagyjál küzdeni az éhezéssel! 6. Áldj meg minket Úristen, s ez adományaidat, amelyeket a Te bőkezűségedből akarunk magunkhoz venni a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen. Étkezés utáni imák 1. Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott! Ámen 2. Megköszönjük a kenyeret, Mi Atyánk, ki vagy az égben, Add, hogy segíthessünk annak, Aki szenved nagy szükségben. Ámen 3. Szánd, Uram, a szenvedőket, Szánd, Uram, az éhezőket, Hiszen ez a te világod! Add, hogy mi is értük éljünk, Add, hogy dolgozhassunk értük, S jöjjön el a te országod! 4. Hálát adunk neked mindenható Úristen, minden jótéteményedért, aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen. 5. Székely asztali áldás: Gondviselő Atyánk, asztaltól kelve Szívből hálát adunk kezünk összetéve. Álld meg ezt a házat s ennek gazdáját, Fordítsd vissza néki a vendéglátását, Szánd meg a szegényt, a szenvedőt s az árvát, S a benned bízóknak viseld mindig gondját! Ámen |
Evangélium Szent Lukács könyvéből. Azokban a napokban Mária útrakelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki! Ma Összesen: 1 Egyedi: 1 Legtöbb Összesen: 179683 Egyedi: 123728 Oldal ... Összesen: 186368 Egyedi: 126173 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ez az oldal e107 portál rendszert használ, és a GNU GPL licensz alatt lett kiadva. |