|
Kezdőlap Magunkról Közösségi programok Képtár Imádságok Énekek Történetek Lelkiség Gondolatok Versek Hirdetmények Szerzői jogok
|
Kárméluska búcsú Idén is megrendeztük Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére a búcsút. Idén a környékbeli településekről is jöttek hívek. Vendégünk volt Kázmér atya, a Gyöngyösi Ferences templomból. A búcsú nagyon jól sikerült, sokan eljöttek a nagy hőség ellenére is. A képviselőtestület segítségével sörsátrak lettek felállítva, hogy elviselhetőbb legyen a meleg. Kohajda Zoltán esperes, és Kázmér atya megnyitója - köszöntője után Litániát tartottunk, Máriát dicsőítő énekeket mondtunk. Nagyon megható, és emelkedett hangulatot teremtett a sok idős hívő asszony, gyönyörű énekeikkel. Azt hiszem lelkileg is sokat kapott mindenki, hiszen Isten áldását lehetett érezni a búcsún. Szeretnénk hagyományt teremteni ezzel, hogy felelevenítsük a régi hagyományokat. Persze nem kizárólag hagyományteremtési céllal rendeztük meg a búcsút, hanem elsődlegesen a szűzanya tiszteletére. Nagy álmunk, hogy egy alapítványon keresztül ( Kárméluska alapítvány ) támogatók segítségével felújítsuk ezt a gyönyörű kápolnát. Néhány kép a teljesség igénye nélkül: |
Evangélium Szent Lukács könyvéből. Azokban a napokban Mária útrakelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki! Ma Összesen: 2 Egyedi: 2 Legtöbb Összesen: 179432 Egyedi: 123557 Oldal ... Összesen: 186115 Egyedi: 126001 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ez az oldal e107 portál rendszert használ, és a GNU GPL licensz alatt lett kiadva. |