Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra.
Elindult felfelé. Telt az idő és késő este lett. Ahelyett hogy éjjeli sátrát elkészítette volna, folytatta a mászást, mindaddig, hogy besötétedett.
Sűrű éjszaka terült a hegytetőre. Az ember körül minden fekete volt. A napot és a holdat nehéz felhők takarták be és semmi sem látszott.
És ahogy így mászott felfelé, éppen egy pár lépésre a csúcstól, megcsúszott és nagy gyorsasággal esni kezdett. Csak fekete pontokat látott és érezte a nagy erőt ami borzasztóan húzta lefelé. Ezekben a félelmetes percekben életének minden szép és csúnya pillanatai lejátszódtak a szeme előtt.
Elgondolkodva azon hogy milyen közel van a halálhoz, hirtelen megérezte, hogy milyen erősen húzza az a kötél amivel meg volt kötve.
A teste a levegőben lógott... Csak a kötél tartotta. Abban a pillanatban csak azt tudta kiáltani: Istenem segíts!
Az égből váratlanul egy mély hang hallatszott:
Mit akarsz hogy tegyek?
Ments meg, Istenem!
Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek?
Persze, hogy hiszem!
Akkor vágd el a kötelet, amivel meg vagy kötve!
Egy pillanatra csend lett.
De az ember úgy döntött, hogy teljes erejével kapaszkodik a kötelébe.
A mentőcsapat mesélte, hogyan találták meg másnap az elhunyt és megfagyott hegymászót. A teste lógott a kötélen, amihez oly görcsösen ragaszkodott.
Csak három méterre a földtől.
Vajon mi elvágnánk a kötelet? Bíznánk Istenben?

---

Kategória: Egyéb írta: root - Saturday 05 June 2010 - 20:06:53