Egy hideg vasárnapon történt.
A templom parkolója hamar megtelt. Ahogy kiszálltam a kocsimból, arra lettem figyelmes, hogy a testvérek valamit sugdolóznak, miközben bementek a gyülekezetbe. Ahogy közelebb értem, észrevettem egy embert, amint támaszkodik a templom falának. Már majdnem egészen lefeküdt, mintha aludna. Egy hosszú, nagyon rongyos viharkabát volt rajta és egy kalap a fejére húzva, hogy már az arcát sem lehetett látni. Egy nagyon kopott cipő volt rajta, amelyből már kilógtak a lábujjai.
Gondoltam, hogy hajléktalan és hogy alszik, ezért nem foglalkoztam vele.
Bementem a templom ajtaján. Bent elkezdtünk beszélgetni, és szóba került a kint fekvő hajléktalan is.
Az emberek csak suttogtak, de senki sem volt hajlandó behívni, hogy üljön le. Én sem.

Néhány perc múlva elérkezett az Istentisztelet ideje.
Mindenki a prédikátort várta, hogy foglalja el a helyét, és szóljon az Igéről, amikor kinyílt az ajtó.
Bejött a hajléktalan, fejét lehajtva végigsétált a padok között. Az emberek zavarban voltak és suttogtak, arcukon
megdöbbenés látszott!
A férfi végig ment a szószékig, ahol aztán levette a kalapját és a kabátját!


Elszorult a szívem. Ott állt a prédikátorunk........ő volt a hajléktalan.
Senki sem szólt egy árva szót sem.

A prédikátor elővette a Bibliáját, és így szólt: "Testvéreim, azt hiszem, nem kell mondanom, hogy miről fogok ma prédikálni,"
Aztán elkezdett énekelni egy éneket:
..."Ha tudok segíteni valakin, amint elmegyek mellette,
ha tudok egy bátorító szót, ami bizakodóvá tette,
ha meg tudom mutatni, hogy az ő útja helytelen,
akkor már nem hiába az életem."

---

Kategória: Egyéb írta: root - Friday 11 June 2010 - 21:12:50