Így énekeltük ezt harsogó hangon a vasárnapi iskolában, mint gyermekek, anélkül, hogy felfogtuk volna a szavak értelmét. De hogy ez így is van, bőven volt alkalmam megtapasztalni az azóta eltelt évtizedek folyamán. És hogy hogyan lehet így, ahol eddig nem ez volt a helyzet, arról hadd mondjam el a következő történetet.

- Jóska, ideje, hogy elindulj a vasárnapi iskolába. Siess, különben elkésel!

A rendetlenül öltözött asszony beállította a piszkos edényt a mosogató tálba és terítőt tett az asztalra. A fiú ott állt mellette, és elégedetlen arcot vágott.

- De anyuka, csakugyan el kell mennem a vasárnapi iskolába?

- Persze mondta az asszony. Tudom, mi a kötelességem veled szemben. Tisztességes ember akarsz egyszer lenni, vagy bűnöző? Most pedig indulj!

A fiú még mindig határozatlan volt.

- De hát miért kell mennem? Sem te, sem apuka nem mentek soha templomba.

Az asszony zavarba jött.

- Te, ne ellenkezz velem! Tedd, amit mondtam!

Ekkor valami eszébe jutott a fiúnak.

- Anyuka, ha ma elmegyek, eljössz velem a jövő vasárnap? Ígérd meg!

- Miért menjek veled? szólt csodálkozva.

- Azt mondták, jövő vasárnap minden gyerek hozza magával az édesanyját szólt a fiú. Valamilyen ünnepély lesz. Eljössz velem, anyuka?

- Jóska, te tudod, hogy nincs olyan ruhám, amit templomba felvehetnék.

Vizsgáló szemmel nézett édesanyjára, majd így szólt:

- Ami rajtad van, az egészen jó!

- Hát majd meglátjuk szólt az anya végül. Most menj, mert elkésel!

Jóska lerohant a lépcsőn, ki az utcára.

- Én menjek Jóskával? mondta önmagának az asszony, miközben elmosta az edényeket. - De ez természetes is folytatta a gondolatsort ha elvárjuk a fiunktól, hogy elmenjen Nem éppen a legjobb példaképek vagyunk az ő számára, különösen, ha az édesapja a nap felét részegen tölti.

A hálószobából hangos horkolás hallatszott.

- Néhány üveg árából új ruhát vehetnék magamnak, de az én számomra nem jut pénz...
Indulatosan rendezte el az edényeket az állványon. Azután a szobában kezdett némi rendet csinálni. Mindenféle újságok hevertek szanaszét. Ekkor egy hirdetésre esett a pillantása. Valahol kiárusítás volt, és egészen olcsón lehetett szövetet venni. Három méter elég lesz neki. Valahogyan majd csak összeszedi a pénzt, ha itt-ott egy kicsit takarékoskodik. Egy pár forintot máris eldugott a férje elől.
Amikor férje egy idő múlva jelentkezett reggelijéért, Margitnak már készen volt a terve. Elhatározta, hogy másnap korán elmegy az áruházba a szövetet megvenni, s következő vasárnap elmegy Jóskával a gyülekezetbe. Már igen régen volt istentiszteleten, meg sem tudta volna mondani, pontosan mikor.

A ruha jól állt neki, és Jóska úgy találta, mamája nagyon csinos benne. Éppen indulni készültek kettesben, amikor az édesapa belépett, alaposan megnézte feleségét, majd savanyúan mondta:

- Miért csinosítottad ki magad? Úgy látszik, minden pénzt új ruhákra költesz!

- Istentiszteletre megyek mondta, és Jóska vállára támaszkodott.

- Istentiszteletre? ismételte Ernő. Hát ez mit jelentsen?

Az édesanya felelet helyett elindult lefelé a lépcsőn, és csak annyit kiáltott vissza:

- Ebédre időben hazajövök.

Az istentisztelet tetszett neki. Tulajdonképpen nem a megszokott istentisztelet volt ez, mert több asszony a maga életéről beszélt, és arról, ahogyan ezt Isten megváltoztatta. Az igehirdetés pedig Isten szeretetéről szólt, és hogy ez a szeretet hogyan hat a család körében.

Margit tisztán meglátta az igehirdetés alatt, hogy semmit sem tud a szeretetről. Amikor ismeretsége Ernővel elkezdődött, és ő megkérte a kezét, szavainak lényege ez a mondat volt: - Kislány, mi ketten összetartozunk. - Mint gyermek, nem ismerte az igazi családi életet. Egyik nagynénjénél nőt fel, aki csak élelméről és ruházatáról gondoskodott. Milyen csodálatos lehet az, ha az ember valakihez tartozik. De a házasságkötésük óta férjétől több szidást kapott, mint szerető szavakat.

Talán, ha megpróbálná Talán náluk is jobban menne minden. De saját erejéből ő ezt sohasem tudja megtenni. Miközben hallgatta az igehirdetést, nagy világosság támadt benne. Isten szereti őt, Gál Margitot, és ha szereti, akkor ő bizonyosan képes lesz szeretetet vinni szegényes otthonába

Ernőn nem lehetett észrevenni a következő napokon, lát-e valamilyen változást a felesége viselkedésében. Arra az igyekezetére, hogy férjéhez kedves legyen, az a szokott, goromba viselkedéssel válaszolt. Amikor egyik este tiszta abroszt látott az asztalon, gúnyosan mondta:

- Hát ez miféle új divat? Majd egy szép napon megint panaszkodni fogsz a sok mosás miatt.

Margit így felelt:

- Igyekeztem az asztalt kissé csinosabbá tenni. A többletmunkával nem törődöm, ha rólad és Jóskáról van szó.

Ernő szigorúan ránézett:

- Talán vendéget vársz?

- Nem, csak téged és Jóskát. És még málnás süteményt is csináltam, amit annyira szeretsz. Vagy nem?

Erre Ernő már nem tudott mit felelni. Ezen az estén azonban otthon maradt. Egyébként mindig morgott, ha Margit Jóskával istentiszteletre ment.

- Ezek csak a pénzedre utaznak mondta; és Margitnak nem kis fáradságába került visszafojtani az éles tiltakozást.

Margit elkezdett bibliaórákra járni, és kora tavasszal a gyülekezet felvette tagjai közé. Egy zacskó virágmagot kapott ajándékba, és azt Jóskával együtt elvetette lent az udvaron a kerítés hosszában.

Az élet azért még mindig nem lett szebb számára. Egyik nap, amikor Ernő megint gonosz szavakkal kínozta, elfeledkezett magáról, és a szemébe vágta:

- Önző vagy! Sem a fiúval, sem velem nem törődsz. Csak az a fontos, hogy ihass. Én azt hittem, sikerül az otthonunkat barátságosabbá tenni, de minden hiába, bármit is próbálok szeretetből csinálni. Itt nincs szeretet!

Hangja elakadt. Beszaladt a hálószobába, ráfordította a kulcsot, míg Ernő elámulva kint maradt.

- Mit mondott? dörmögte maga elé. Egy otthon és benne szeretet? - Megfordult, és elhagyta a házat. Jóska fia látta elmenni.

- Apuka biztosan megint leissza magát mondta szomorúan magában. Nálunk egyszerűen minden csúnya. Még a virágok sem akarnak megnőni az udvarunkon.

Estefelé Ernő hazajött, és látta, hogy felesége éppen készül az asztalt megteríteni. A fiú is bejött, egy pillantást vetet az ételre és dörmögött:

- Már megint tészta, mindig csak tészta! - Ekkor elnémult, és csodálkozva nézte, hogyan tesz le édesapja teljesen józanul egy kis csokor nefelejcset az asztalra.

- Honnan vetted ezt, apuka? kiáltotta a fiú, és fel akarta venni a virágot.

De édesapja visszatartotta:

- Ez anyukáé, a kerítés túlsó oldalán szedtem. Ti valamit vetettetek odalent, ugye? Valószínűleg elhordta a szél a magot a kerítés másik oldalára.

Bizonytalanul nézett az asztalon át feleségére, aki remegő ujjakkal vette kezébe a virágot.

- Ne mondj le rólam, Margit mondta halkan. Az utóbbi időben sokkal barátságosabbá tetted az otthonunkat. Először nem nagyon ügyeltem erre. Azt gondoltam, ez csak olyan elmúló hangulat nálad. - Habozott, majd így folytatta: - De amit ma délután beszéltél egy otthonról, ahol szeretet lakik, azon el kellett gondolkodnom. És ha segítesz nekem, én is más ember leszek, ezt megígérem neked.

Verejtékcseppek ültek ki homlokára, miközben beszélt.

Margit tiszta abroszt tett az asztalra, és a nefelejcset kis korsóba a középre állította. Olyan szépen nézett ki, és mind a hárman örültek neki. Akkor Margit így szólt:

- Tudod Ernő, ezek a virágok arra akarnak minket emlékeztetni, hogy Isten segíteni akar rajtunk. Tudom, meg is fogja ezt tenni. Akkor az otthonunk olyan otthon lesz, ahol szeretet lakik.

A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt.

1 Korinthus 13:4

---

Kategória: Egyéb írta: root - Friday 11 June 2010 - 21:41:01