Ha az ördög mozgolódik, annak a jele, hogy nincs megelégedve. Inkább az nyugtalanítson bennünket, ha csendben van.

+++

- Padre, én nem hiszek Istenben!
- Isten azonban hisz benned, fiam.

+++

- Padre, én nagyon sokat vétkeztem, nekem már nincs reményem!
- Fiam, Isten szüntelenül nyomában van a legmakacsabb lelkeknek: te túlságosan sokba kerültél Neki, mint hogy magadra hagyjon.

+++

A szeretet minden erénynek a királynője. Amint a nyakláncon egyetlen szál tart össze minden gyöngyszemet, éppígy a lelki életben valamennyi erényt a szeretet egyesít. Ha a szál elszakad, a gyöngyszemek szétszóródnak, így ott is, ahol nincs szeretet, az erények elforgácsolódnak és összesorvadnak.

+++

A könyvekben keressük Istent, az imádságban megtaláljuk Őt!

+++

1913/1914 Padre Pió ezt írja egy lelki leányának:

Üdvös vésőütések sorával és gondos csiszolással készíti elő az Isteni Művész azokat a köveket, melyeknek az örök épület falaiba be kell majd épülniök. Ezért minden örök dicsőségre hivatott lélek joggal tekintheti magát építőkőnek. Bizony szükség van rá, hogy az Égi Atya, mielőtt felhasználná kalapács és vésőütésekkel formát adjon neki és lecsiszolja. Hogy mit kell értenünk azokon a vésőütéseken? A lelki sötétséget, kedves nővérem, a szorongásokat, kísértéseket, a lelki szenvedéseket, valamint a testi betegségeket is.
Hogy megértsük Isten cselekvési módját - mondja a padre - elegendő, ha megfigyeljük az anyát kisbabájával. Nincs kétség aziránt, hogy gyengéden szereti őt. Nos vajon egész életében saját tejével táplálja? A világért sem. Elérkezik a nap, amikor elválasztja magától. A baba nyögdécsel, követelődzik. A mama hajthatatlan marad. Jól tudja, a kicsinek szilárdabb táplálékra van szüksége ahhoz, hogy emberré váljék.
Ily módon bánik Isten is a lelkekkel, sőt még fokozottabban. Először magához vonzza, és kedvességgel, vigasztalásokkal halmozza el őket. Ámde fennáll a veszély, hogy a szegényke jobban ragaszkodik majd az ajándékhoz, mint az Ajándékozóhoz! Ezt a veszélyt Isten úgy hárítja el, hogy elválasztja őt, vagyis vigasztalanságba és sötétségbe meríti. Ott áll tehát megzavarodva, halálos aggodalmaktól gyötörve, és szorongással kérdezgeti magát, vajon állapotát nem okozta-e valamilyen bűn, amellyel kiesett Isten kegyéből. Megsokszorozza lelkiismeret-vizsgálatait, boncolgatja gondolatait és cselekedeteit, és semmit sem találva, arra a meggyőződésre jut, hogy korábbi életének bűnei miatt hagyta el Isten. Mennyire téved! Amit ő elhagyásnak vél, nem más, mint az Égi Atya leggyengédebb gondoskodásának bizonyítéka, aki a szemlélődő imára emeli. Ez először száraznak és sivárnak tűnik, de ha kitart, lassan-lassan édessé és élvezetessé válik.
Isten tehát a lelket saját javára szakítja el az érzéki hajlamoktól, de minthogy "ínye még nem szokott hozzá a finomabb táplálékhoz", nem tudja megbecsülni, és szenved miatta. Mindazáltal az érzékeknek e tisztulása nélkül a lélek nem tudna örülni a személődésnek, amely "egészen szellemi dolog".
Az érzékek éjszakája az elválasztás ideje. De hogy eljusson a teljes érettségre, a léleknek "egy másik próbán is át kell menni, amit a lelki elsötétülésnek nevezhetünk". Ekkor maga a szellem tisztul meg minden akadálytól és minden salaktól, mely akadályozza a legtisztább Szeretet tökéletes kivirágzását.
Amikor az Úrnak majd úgy tetszik, hogy ebbe az állapotba helyezze Önt, lelke olyan éles fájdalmat fog elszenvedni, mely mindazt meghaladja, amit az ember e tekintetben el tud képzelni. Úgy érzi majd magát, hogy sűrű sötétség veszi körül, lelke pedig a leggyötrelmesebb undorodásba merül el. Ekkor fogja Istent tisztább szeretettel szolgálni és szeretni egyedül önmagáért, s megfeledkezve saját magáról.
Minél inkább beavatja az Úr isteni bizalmába, annál jobban körülveszi lelkét azzal a ragyogóan tiszta fénnyel, mely eleinte vakítja.
A kínok melyeket a lélek ilyenkor érez, annyira gyötrők és kegyetlenek, hogy csak ahhoz tudnánk hasonlítani, amit a tisztítótűzben sínylődő lelkek, vagy még inkább, amit az elkárhozottak szenvednek.
Amíg a lélek nincs teljesen megtisztulva, Isten világossága éjszakának és sötétségnek tűnik előtte, de "mikor kész elfogadni a tökéletes szeretetegyesülés csókját", e világosság, mely kín és gyötrelem volt számára, meg fogja világítani őt.

+++

Hogyan beszélgessünk Istennel?

1918 szept. 23-án (három nappal a stigmák elnyerése után) egy lelki leányának ezt írja:

...Az ima szent ajándéka, leányom, az Üdvözítő kezében van, és minél inkább kiüresíted majd önmagadat, vagyis minél inkább megszabadulsz egyéni hajlamaidtól, és minden testi köteléktől (-belegyökerezve ugyanakkor a szent alázatosságba-), annál inkább megadja majd ezt az ajándékot szívednek. Sok türelemmel ki kell tehát tartanod az elmélkedés szent gyakorlatában, és meg kell elégedned, ha apró lépésekben haladsz előre addig, míg lábaid a futásra alkalmasak lesznek, vagy - még inkább - amíg szárnyakat kapsz, hogy repülhess. Nagy szeretettel alázd meg magad Istennel és embertársaiddal szemben, mert Isten csak azokhoz szól, akik nagyon alázatosan viselkednek Előtte.
Mindamellett annak igazi okát, hogy nem mindig jutsz el a helyes elmélkedéshez, a következőkben látom, s nem hinném, hogy csalódnék:Valamiféle izgatottsággal, nyugtalansággal és szorongással kezd el hozzá az elmélkedéshez, és makacsul törekszel arra, hogy olyan témát találj, mely lelkedet elégedetté teszi és megvigasztalja. Nos hát, ez elegendő ok, hogy ne találd meg, amit keresel, s ilyenformán se lelked, se szíved ne legyen elég szabad ahhoz, hogy az elmélkedésed tárgyát képező igazságra összpontosítsa figyelmét. Tudd meg, leányom, hogy ha valaki túl nagy sietséggel és lázas izgalommal keres egy elvesztett tárgyat, még ha kezével érintené is, vagy százszor szeme elé kerülne: akkor sem fogja észrevenni! Ez a haszontalan aggodalom csak a szellemet fárasztja, és gondolkodásodat teljesen képtelenné teszi arra, hogy az elmélkedés egyes pontjainál elidőzzél; következménye aztán valami hidegség és eltompultság, mindenekelőtt az érzelmi világban. Erre a bajra csak egy orvosságot ismerek: űzd el a nyugtalanságot, mert ez egyike a legfélelmetesebb csapdáknak az igazi erény számára és az igazi lelki életre nézve; azzal az ürüggyel, hogy fel akarja melegíteni a lelket, inkább elhidegíti, s csak azért készteti futásra, hogy felbuktassa.
Egyszóval, leányom, amint már annyiszor mondtam neked élőszóban: légy résen, különösen az imában! Ne felejtsd el, hogy a kegyelemek és az áhítatra való készség nem ennek a földnek forrásaiból valók, hanem az Égből! Minden erőnkkel sem tudnánk ezeket onnan lehozni, jóllehet szükséges, hogy nagy gonddal ráhangoljuk magunkat, de ezt mindig békével és alázattal tegyük. Irányítsd szívedet az ég felé, és onnan felülről várd az égi harmatot! Ezt az elvet ne hagyd figyelmen kívül, lányom, az imában, mert így közelíted meg Isten! Két ok szól emellett: az első, hogy megadjuk neki az őt megillető tiszteletet és hódolatot. Márpedig ez megtörténhet anélkül is, hogy Ő szólna hozzánk, és anélkül is, hogy mi szólítanánk meg Őt. Elegendő felismerni, hogy Ő a mi Istenünk, mi pedig szánandó teremtményei vagyunk, akik lélekben leborulunk előtte és várjuk rendelkezéseit. Hány udvari ember jön-megy királya előtt százszor is, nem mintha beszélni kívánna vele, vagy hallgatni akarná, hanem pusztán azért, hogy jelenlétében legyen, s ezzel a sürgölődéssel hűséges szolgának mutassa magát! Isten jelenlétébe való helyezkedésünknek ez a módja - hogy egész egyszerűen, mint hűséges szolgái elfogadtassuk magunkat előtt - szent, kitűnő, igen tiszta és nagyfokú tökéletesség jele.
Csak mosolyogj kedvedre: én komolyan beszélek.
A második ok, amiért Isten jelenlétébe helyezzük magunkat az ima idején, az, hogy vele beszéljünk, és szavát figyeljük sugallatain és belső megvilágosításain keresztül. Ez rendszerint nagy megnyugvással történik, hiszen számunkra kimagasló kegyelem az, ha ilyen hatalmas Úrral szót válthatunk, aki - midőn válaszra méltat - ezer vigasztalást és drága keneteket önt ránk, melyek a lelket örömmel töltik el.
Nos, leányom, ezeknek az előnyöknek egyike vagy másika nem hiányozhat imádságodból. Ha szólni tudsz az Úrhoz, tedd meg, zengj dicshimnuszt neki. Ha szellemed tompa lévén, nem beszélhetsz vele, semmiképpen se veszítsd el bátorságodat: utánozd az udvari embereket, hajolj meg előtte mély hódolattal.
Ő bizonyosan értékelni fogja jelenlétedet és hallgatásodat. Más alkalommal pedig szíved majd örvendezik, mikor kezedet fogja, társalogni kezd veled, mialatt imakertjének sétányain ezer fordulót tesz társaságodban. De még ha ez sohasem következnék is be, ami kevésbé valószínű, mert hiszen ez az oly gyöngéden szerető Atya nem venné szívére, hogy téged örökös bizonytalanságban hagyjon még akkor is elégedettnek kellene lenned. Nekünk az a kötelességünk, hogy figyeljünk rá, és már az is túlságosan nagy megtiszteltetés, ha kegyesen megtűr bennünket jelenlétében!
Így sohasem leszel zavarban afölött töprengve: - Mit fogok mondani Neki? - mert amikor egyszerűen jelenlétébe helyezkedsz, nem kevésbé hasznos, sőt talán még hasznosabb kötelességet teljesítesz, noha ez nem nagyon van ínyedre.
Amikor tehát imádkozva Isten előtt állasz, szemléld magad az igazság fényében, beszélj vele, ha tudsz, ha pedig nem vagy rá képes, egyszerűen mutatkozz előtte, és ne csinálj magadnak semmiféle gondot.

+++

Padre Pio levele hozzád

1914-ben írta:

A béke, irgalom és kegyelem legyen állandóan Önnel és mindazokkal, akik az Úr Jézust őszintén szeretik. Ámen!
Félek, hogy hosszú hallgatása mögött az ellenség kelepcéje rejtőzködik! Nagyon ügyeljen csapdáira, és sohase hallgasson rá. És ne tekintsen tolakodónak, ha annyi gondot mutatok Ön iránt,s üdvössége oly nagyon szívemen fekszik. Emlékezzék arra, hogy Jézus jegyesévé szenteltem Önt. Nos, ez az oka annak, hogy olyan féltékenyen védelmezem a kelepcék ellen, amelyeket mások állíthatnának az Ön számára! Az ég szerelmére kérem emlékezzék arra, milyen szigorú kötelezettséget vállaltam, hogy folytonosan őrködjek Ön fölött, hogy lelkiismereti kötelességem megóvni a világ pestises leheletétől, s így mint tökéletesen tiszta szüzet mutathassam be egykor az Isteni Jegyesnek, aki eljövetelekor tőlem fogja számon kérni Önt. Jaj nekem, ha nem teszek eleget ennek a feladatnak! Jézus kegyességére és az isteni Irgalomra hivatkozva kérem, sohase hidegüljön el a jóra vezető úton, és ne hanyagolja el tanácsaimat. Az Isten szerelmére, ne tegye hatástalanná az Úr kegyelmét, melyben bőségesen részesült a szentségek által. Legyen mindig éber és készséges az önvizsgálatra; igyekezzék mindenkor előrehaladni a szeretetben; tágítsa ki szívét nagy bizalommal, hogy befogadhassa az ajándékokat, amelyeket a Szentlélek mindenkor kész átadni. Most van a vetés ideje: ha aratni akarunk, nem annyira sok magot kell szórnunk, hanem inkább jó földre kell elhintenünk. Vetettünk már jócskán, de ez nagyon kevés ahhoz, hogy örvendezhessünk az aratás idején. Hullassuk csak a jó magot, hullassuk állandóan, semmi el ne bátortalanítson, és ha majd a melegben ez a mag csírázni fog és gabonává válik, nagy gonddal ápoljuk, hogy a konkoly el ne fojtsa! ...
Legyetek kitartók és vállaljátok a szenvedést! A szorongás nagyobb baj mint a baj maga. Járjatok egyszerűségben az Úr útján és ne gyötörjétek lelketeket! Tekintsetek hibátokra szent és csendes utálkozással és ne azzal a monoton s nyugtalan gyűlölettel, amely csak hizlalja azokat! Emlékezzetek rá, leányaim, hogy a haszontalan vágyaknak ellensége vagyok, csakúgy, mint a veszedelmes és gonosz vágyaknak. Az a döntő, amit Isten akar számunkra. Ha úgy kíván velünk beszélni, mint Mózeshez, villámok közt és az égő csipkebokor füstfelhőjében, ne ragaszkodjunk makacsul ahhoz, hogy lágy és üde szellőből szóljon hozzánk, mint Illéshez...
A legnagyobb sérelem, amivel Isten megbánthatjuk, ha kételkedünk benne.
Következésképpen, távolítsunk el magunktól mindenféle gondot és nyugtalanságot a lelki és e világi szenvedések hordozása közben - bármilyen formában érkezzen is - , mert ezek akadályozzák a Szentlélek szabad működését. A türelem annál tökéletesebb, minél kevésbé vegyül gondokkal és szorongással. Ne vonjátok kérdőre Isten, és sohase mondjátok neki: miért? Még az utat se nézzétek, amelyen vezet benneteket, hanem inkább: - Jézus szerelmére kérlek benneteket, szegezzétek szemeteket arra, aki vezetőtök, valamint az égi hazára, ahová el akar kalauzolni titeket. Hogy pusztaságon kell-e áthaladnotok vagy mezőkön, számít ez valamit? Csak elérkezzetek ezen az úton, amely a ti utatok, az Isten által teremtett lelkek egyetlen céljához, ahhoz ugyanis, hogy legkedvesebb Fiához hasonlókká váljatok és Őbenne fokról fokra megdicsőüljetek...
Isten csiszolja a lelkedet, hogy megvalósítsa magasztos célját, mely abban áll, hogy Őbenne való átalakulásod teljes legyen.A szeretet tehát az a csodálatos mágnes, mely a lelkeket kirántja a tompultságukból és középszerűségükből, hogy magához vonzza őket: ámde ez a Szeretet keresztre van feszítve, és csak a Kereszten találjuk meg.
Nos, ez az, amiért annyira félreismerik! A szeretetet akarjuk, de a szenvedést visszautasítjuk. Márpedig Jézus felénk nyújtja karjait, kezei azonban át vannak szegezve. Hogy megöleljük, át kell karolnunk keresztjét. Hogy megtaláljuk, rész kell vennünk haláltusájában.
Jól figyeljetek rám, kedveseim: Jézus születésekor a pásztorok hallották az angyalok énekét, amint az Írásból tudjuk ezt. De az nincs benne, hogy a Szent Szűz és Szent József, akik az Isteni Kisded közvetlen közelében voltak, szintén hallották az angyalok hangját és látták volna az égi fényességet. Ellenkezőleg, mit hallottak ők? Az Újszülött sírdogálását... És mit láttak egy hitvány mécses pislákoló fénynél? A Gyermek könnyekben ázott szemeit és a hidegtől teljesen átjárt kicsiny testét. Nos, kérdezlek benneteket, kedveseim: hol maradtatok volna szívesebben, ha a választás rajtatok áll? A gyermeksírástól hangos, sötét istállóban-e, vagy az örömtől ujjongó pásztorok mellett, az édes égi dallamok özönében és annak a csodálatos fénynek ragyogásában? Tudom, mit fogtok válaszolni! Azt mondtátok volna amit Szent Péter: "Jó nekünk itt lennünk". Hát én biztosítalak titeket, hogy a betlehemi barlangban vagytok, a hidegtől reszkető Jézus közvetlen közelében, vagy - még inkább - Máriával vagytok a Kálvárián, ahol csak szögeket, töviseket, halált, agóniát, sötétséget és elhagyatottságot szemléltek. Kérve kérlek benneteket, szeressétek meg a Jászolt és a sötétség közepette kereszten függő Istenünk Kálváriáját.

+++

Padre Pio és a szívet tépő könnyek

Leó atya, aki 1903és 1908 között Padre Pióval együtt folytatta skolasztikus tanulmányait, a következőket mesélte:
-Ima közben Padre Pio mindig sírt, csendben és olyan hosszasan, hogy könnyei nyomot hagytak a kórus kőlapjain.Mi fiatalok, csúfolódtunk rajta. Akkor azt a szokást vette föl, hogy mikor letérdelt imádkozni, maga elé terítette a földre nagy zsebkendőjét. Imádság után összefogta a zsebkendőt, mely teljesen átázott volt. Ki lehetett volna facsarni!Azóta a könnyek ezt az ajándékát, amelyért az Egyház különleges imákban könyörög, San Giovanni Rotondo apostola sohasem nélkülözte.Láttuk zokogva az oltárnál. Nagy könnycseppek gördülnek végig arcán, és lehullanak az oltár terítőjére, díszítményeire. A gyóntatószékben állandóan kézben tartja kockás zsebkendőjét, mely a rekkenő hőségnek ezekben a napjaiban nemcsak izzadságcseppek letörlésére szolgál. Láttuk meggörnyedve, lihegve, mint aki már nem tud megbirkózni a szennyáradattal, mely körülveszi. És az undortól elfogva többször kiáltozott kegyelemért:
- Mára elég volt!
Egyes gyónások után, melyek különösen fáradságosak voltak, zokogása szívtépőbbé válik az oltárnál, és könnyei sűrűbben hullanak. Nagy bűnösök "izzadságban fürdő homlokkal" látták, amikor fogadta őket télvíz idején, farkasordító hidegben.
- Miért és kiért sír Padre Pio?
Egy szent mondása szerint, ha látnánk a bűn borzalmasságát, meghalnánk az undortól. Nekünk szerencsétleneknek, akik már hozzászoktunk, a bűn látványa alig okoz kényelmetlenséget, s jól megvagyunk ebben a mocsokban. De vannak köztünk olyan emberek, akik nem nyugodnak bele, és nem paktálnak a gonosszal. Padre Pio közülük való: ez az oka könnyeinek. Sír a bűnös miatt, aki értékes lelkénél többre becsüli a bűnt. Sír Isten Vére miatt, amely annyi szerencsétlen emberért ömlik ki hiába. Sír a teremtettvilág megszentségtelenítése fölött és a kegyelem elutasítása miatt. Sír végül, mert hiszen Krisztus is sírt. Nos hát ezért nem alkudozik Istennel! A lelkekért fizetni kell. Tisztában van ezzel. A nappal és az éjszaka minden pillanatában kész arra, hogy az árat megadja értünk.

---

Kategória: Egyéb írta: root - Saturday 26 June 2010 - 16:54:55