William Barclay írt egy katonai szakaszról, melynek tagjai a második világháború egyik csatájában elveszítették egyik barátjukat, és szerették volna tisztességgel eltemetni.
Találtak egy templomot, mögötte temetővel, amit fehér kerítés vett körül. Megkeresték a papot, és megkérdezték, hogy eltemethetik-e barátjukat a templom temetőjében.
Katolikus volt? kérdezte a pap.
Nem. felelték a katonák.
Akkor nagyon sajnálom. A temetőt az anyaszentegyház tagjai számára tartjuk fenn. De eltemethetik a barátjukat a kerítésen kívül. Gondoskodom róla, hogy gondozzák a sírját. válaszolta a pap.
Köszönjük, atyám. felelték a katonák, és eltemették barátjukat a temető mellett, a kerítés túloldalán.
Amikor véget ért a háború, a katonák még egyszer el akartak látogatni barátjuk sírjához, mielőtt hazautaztak. Emlékeztek rá, hol volt a templom, és a sír a kerítésen kívül. Keresték, de nem találták. Végül felkeresték a papot, hogy megkérdezzék, hol a sír.
Uram, nem találjuk a barátunk sírját. mondták a katonák a papnak.
Nos válaszolt a pap miután önök eltemették elesett bajtársukat, valahogy nem tűnt helyesnek a számomra, hogy ott legyen eltemetve, a kerítésen kívül.
Akkor áthelyezte a sírját? kérdezték a katonák.
Nem felelt a pap. A kerítést helyeztem át!
Pontosan ezt tette értünk Isten. Nem érdemeljük meg, hogy a kerítésen belül legyen a helyünk. Nem érdemeljük meg, hogy a Mennybe kerüljünk, ha meghalunk. Isten azonban kegyelmesen elmozdította a kerítést. Elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy meghaljon értünk, hogy mi is tagjai lehessünk örökkévaló családjának.
Békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptunk hitben szabad utat. Rómaiakhoz írt levél 5:1-2.

---

Kategória: Egyéb írta: root - Monday 19 July 2010 - 19:15:45