Ifjúsági szálló
A Szatmárban fekvő Györtelek község református gyülekezete működteti az ifjúsági szállót, melyben jelenleg 32 főt tudunk elszállásolni.(ez a létszám igény szerint bővíthető néhány pótággyal). Szeretettel várunk gyülekezeti, iskolai, baráti csoportokat.
A ifjúsági szállóba jelentkezni lehet az oldal alján látható elérhetőségeken. Ide kattintva látni lehet a szálló üres és foglalt időpontjait.
A Szállóról:
Az ifjúsági szálló kialakítási módja lehetővé teszi, hogy a kirándulók, nyaralók valóban együtt lehessenek, mert az épület két szintes, s ugyan van néhány paraván, mely az elválasztást szolgálja, de alapvetően egylégterű helyiségekről van szó (emeletes ágyakkal). Lehetőség van főzésre a gáztűzhellyel, hűtővel, mikroval, edényekkel, étkészlettel felszerelt konyhában, valamint az udvaron, bográcsban, kemencében, ahol rendelkezésre áll étkezésre, vagy bármilyen más tevékenységre a fedett kiülő.
Hideg-meleg víz, fürdőszoba, wc természetesen a vendégek rendelkezésére áll, valamint ágyneműt és ágynemű huzatot is tudunk biztosítani.
Az udvar alkalmas sporttevékenységekre, játékok lebonyolítására, valamint sátorozásra is. Internetezési lehetőség megoldható..
Parkolási lehetőség van.
Díjak
- a szállás díja 1000Ft/fő/éj, melyből kedvezményt adunk egyházi csoportoknak, valamint gyermekeknek 10 éves korig.
- étkezést tudunk biztosítani, ha szükséges: reggeli+ebéd+vacsora 1000Ft/fő
- továbbá lehetőség van főzésre kint az udvaron és bent a szállóban
-
A környék turisztikai látványosságai:
- a faluban csónakázási lehetőség a holt Szamoson
- Györtelek Fehérgyarmattól és Mátészalkától is kb. 10 km-re van, s mindkét városban lehetőség van a strandolásra, úszásra. Fehérgyarmat: fiatornyos templom, Mátészalaka: Szatmár Múzeum
- Kocsord: unitárius templom
- Nagyszekeres: erődtemplom
- Sonkád: Európa-nostra díjas templom
- Tiszacsécse: Móricz Zsigmond szülőhelye
- Túristvándi: vízimalom
- Szatmárcseke: „csónakos” fejfás temető, Kölcsey sírelmék
- Nagyar: Petőfi-fa
Vendéglő: Tunyogmatolcson a Székely fogadó, Kocsordon a Kraszna vigadó.
Mindezeken kívül lehetőség van az épp aktuális nyári programokon való részvételre: falunapok, diófesztivál, Szenke parti mulattság Penyigén (augusztus vége), Gyarmati vigasságok Fehérgyarmaton (aug.20-a körül).
A vásárlás megoldható, hiszen Györteleken három ABC tart nyitva reggel 6 órától este 6-ig, valamint Mátészalkán a Tesco 24 órában áll rendelkezésre.
Elérhetőségek: Keresztiné Szemán Szilvia ref. lelkész
Cím: 4752 Györtelek, Templom út 1. tel: 06-44-357-401, 06-30-438-2410
Web: http://www.gyortelek.hu , http://gyortelekegyhaz.atw.hu;