A templom belülről
A templom leírása:
Mennyezeti freskó
A templom fő elrendezése a típusteremtő római Il Gesù templom mintáján nyugszik, ennek kéttornyú, a bécsi jezsuita templommal rokon példája a megvalósult épület. A templom apszisa egyenes, két oldalán kápolnafülkék találhatóak.

Az egyhajós templom homlokzatát szoborfülkék és különböző méretű ablakok töltik ki. A bejárati ajtó felett kőkeretes évszám jelzi a templom felszentelését: 1641. A bejárati ajtó mellett kétoldalt, fülkékben két szobor áll, az ajtó felett egy, és a két torony feletti volutás keretezésű oromzat fülkéjében ismét egy szobor látható. A tornyok tetején órapárkányon nyugvó, többszörösen tagolt hagymasisakok foglalnak helyet.

A templom belső terének vizuális egysége a kápolnák elrendezésének tudható be, ugyanis az etalonnak számító Il Gesu templommal ellentétben a kápolnák nem egymásból, hanem a főhajóból nyílnak. A hajót lapos, fiókos dongaboltozat fedi. A belépőt első pillantásra megragadja a nagyszerű főoltár, mely pompás színpadként tárul elénk – akusztikai és optikai szempontból is jól lezárja a szentélyt. A főoltár a barokk theatrum sacrum díszleteinek márványban megmaradt mása, melynek oszlopelrendezése és szerkezete rendkívül hasonlít a barokk dekorációk nagy mestere, Andrea del Pozzo oltárképeihez. Főoltára a mellékkápolnáknál később, 1743-44-ben készült, tervezője nem ismert. Építői győri és bécsi mesterek voltak, a szobrokat a bécsi Joseph Rössler faragta. A monumentális oltárkép Loyolai Szent Ignác megdicsőülését ábrázolja. 1744-ben készítette Paul Troger. A négy nagyméretű, aranyozott faszobor Szent Pétert, Szent Józsefet, Nepomuki Szent Jánost és Szent Pált ábrázolja. Az oszlopok közti két aranyozott váza szinte roskadozik a díszítéstől.

A templom mennyezetfreskóit 1744-ben Troger festette két társával, valószínűleg a bolognai Gaetano Fantival és a wrocławi Kasper Sambachal. A szentély mennyezetfreskója Szent Ignác lelkének mennybevitelét ábrázolja. Kétoldalt, a fiókok közti közti boltív részen a négy evangelista alakja látszik. A főhajó mennyezetén az „Angyali üdvözlet”-et Troger csodálatos kompozícióban fejezte ki: az alul térdre omló Mária, majd az angyalok kara és a kép közelében lebegő Gábriel arkangyal harmonikus egységet alkot. A szentélyhez hasonlóan a boltívrészeken négy prófétát festett a művész. A freskók 1747-ben készültek, ahogy a kórus felett látható kép is, mely csodálatos elevenségű angyalkoncertet ábrázol.

A templom egyik legszebb berendezési tárgya az 1749-ből származó szószék, mely csillogó, szemkápráztató barokk és rokokó hangulatot idéz. A pazar kivitelű szószéket készítője, a pozsonyi Ludwig Gode szobrokkal és domborművekkel, fehér alapon aranyozott díszítésekkel halmozta el.

A templom művészi faragású padjai és ajtói a maguk nemébe
->GALÉRIA<-