Fidelitas Gyulai Csoportja

Orbán Viktor beszéde, június 12-én a Fidesz politikai évadzáróján!

- Az előrehozott választás gazdasági kényszer -

Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm Dalma asszonyt és Mádl Ferenc köztársasági elnök urat, Szabad Györgyöt, az első szabadon választott parlament egykori elnökét volt minisztertársaimat és a magyar polgári-nemzeti oldal meghatározó személyiségeit. Köszönjük szépen, hogy együtt vannak itt velünk ma délután.

Mint hallhatták, azért jöttünk össze, hogy lezárjuk ezt a politikai évadot, ha úgy tetszik, formát adjunk a politikai életnek. Mégiscsak intelligensebb dolog lezárni, bevégezni valamit, mint egyszerűen hagyni, hogy elfogyjon, elvékonyodjon, kifáradjon és megszűnjön. Több dolgot is tanultam Schmitt Páltól, amikor alelnöke volt a Fidesznek, rendszeresen idézett egy spanyol bölcsességet, miszerint a dolgok véget akarnak maguknak, vagyis évadokat: a korszakokat illő lezárni, s nem hagyni, hogy csak maguktól bevégződjenek.

Az összejövetelünknek azonban van egy másik célja is – folytatva Navracsics Tibor gondolatait –, hogy közösen vessünk számot egy új helyzettel. Hiszen nem kétséges, hogy március 9-én a népszavazással lezárult egy korszak. A népszavazás lényegében megvonta a közbizalmat Magyarország kormányától. Világossá tette, hogy ezt így folytatni nem lehet. A kormány lényegében meg is bukott, szét is esett, kisebbségi kormánnyá silányult. Valójában felhatalmazás nélkül kormányoz. Arra, amit most tesz, illetve nem tesz, arra az összetételre, ahogyan ezt teszi, illetve nem teszi, soha senki nem hatalmazta fel. A szocialisták, ha jól értem, szembenéztek az előttünk álló új korszakkal és meghozták a maguk döntését. Addig húzzák, ameddig lehet. Lesz, ami lesz.

Azt hiszem, nem vetettek számot valamivel, ami pedig fontos, sőt döntő lehet a jövőre nézve. Ugyanis március 9-ével nemcsak a többségi kormányzás ért véget Magyarországon, hanem egy gondolkodásmód korszaka is lezárult; véget ért a reformdiktatúra korszaka is: boldoggá, moderné, progresszívé teszlek benneteket, ha belegebedtek is. No, az efféle gondolkodásmód felett is meghúzták a lélekharangot.

Önök is tudják, hogy politikai diktatúrákat ideológiák nevében szoktak gyakorolni, legyen szó fasizmusról vagy éppen a kommunizmusról. A reform diktatúrát, azt a szakértői felsőbbrendűség, a mi jobban tudjuk, sőt csak mi tudjuk, vagyis a technokrata gőg nevében szoktak gyakorolni. A szocialisták ezt akarják folytatni. Azt akarják folytatni, ami folytathatatlan, mert csak újabb és újabb elutasításokat vált majd ki. Ismerjük jól a saját népünket. A magyarok csak egyetlen esetben nyelik le azt, ha felülről mondják meg nekik, hogy mi a dolguk: akkor, hogyha ez pénzzel vagy kézzel fogható haszonnal jár. Ha nem, akkor „eb ura fakó”, „Ugocsa non coronat”… Kedves szocialisták, értsétek már meg, az emberekkel szemben Magyarországon gazdasági válság idején nem lehet kormányozni.

Az összejövetelünk legfontosabb célja, igazi értelme az, hogy szembenézzünk a valóságos helyzettel. Egyenesen kimondjunk dolgokat, amelyeket Magyarországon valamilyen okból ma senki sem mer kimondani. Ezzel az egyenes beszéddel tartozunk egymásnak, tartozunk az embereknek, hiszen sem a kormánytól, sem mástól nem várhatjuk, hogy egyenesen kimondja, hogy mi a helyzet. A helyzet lényege két szóban összefoglalva így hangzik: nincs idő.

Mondjuk ki egyenesen: a világ egy új globális gazdasági átalakulás küszöbén áll. Sőt, belépett annak előszobájába. A nyakunkba szakadó gyors átalakulást az energia, a nyersanyagok és az élelmiszerek árrobbanása jelzi. Nem reménykedhetünk abban, hogy mindez átmeneti lesz. Nem reménykedhetünk abban, hogy visszaáll a régi rend. A régi világgazdasági rend nem fog visszaállni, a kérdés csak az, milyen gyorsan, és milyen hullámokat vetve halad az átalakulás.

A kőolaj ára hat év alatt hatszorosára nőtt. Az utóbbi egy évben megkétszereződött. A földgáz ára vágtat. A szállítási, a termelési költségek elszabadultak, az élelmiszerárak felszöktek. Lássuk végre be, vadonatúj helyzetben vagyunk. Nincs vége az árak emelkedésének, éppen csak elkezdődött az új inflációs világgazdasági korszak. Az okok kutatása meghaladja a mai összejövetel kereteit. Azonban érdemes arra gondolni, hogy a számítások szerint 400 dollár per hordónyi olajár alatt a világnak nem éri meg tömegesen átállnia alternatív energiaforrásokra, vagyis a legfejlettebb államok továbbra is kénytelenek, de képesek is fizetni a magasabb cehet.

Az is nyilvánvaló, hogy a nyugati világ történelmének legerősebb gazdasági versenyével néz szembe. A globalizációban ugyanis fordulat állt be. A XX. század végéig előnyös volt a fejlett világ államainak vállalatai számára, azonban ez megfordult, és ma a globalizáció elsősorban az ázsiai országok számára hoz előnyöket. Ha Magyarország tovább tehetetlenkedik, véglegesen két tűz közé fog szorulni. Az új, árrobbanásokkal tarkított inflációs korszakban a fejlett országok és egy gyorsan emelkedő fejlődő országok közé fogunk szorulni. Ugyanis nem vagyunk elég fejlettek, hogy megrázkódtatás nélkül alkalmazkodjunk az új globális világgazdasági helyzethez, de a gazdasági növekedésünk sem éri el az ázsiai ütemet, vagyis azon az oldalon sem nyerhetünk hasznot. Másképpen fogalmazva: nekünk magyaroknak nincs annyi üzleti tőkénk és családi megtakarításunk, mint az Európai Unióban, illetve annak nyugati felén és az Egyesült Államokban élőknek, de az olcsó munkaerő sem lehet már versenyelőnyünk úgy, mint ahogy az ázsiai országok esetében az.

A helyzet súlyos. Családok százezreinek helyzete válik tarthatatlanná, újabb és újabb áremelések vannak a láthatáron. Magyarországon egységnyi jövedelem előállításához kétszer annyi energiára van szükségünk, mint az Európai Unió többi részén. A családi háztartások függése a földgáztól a legnagyobb az egész világon. A lakótelepek távfűtése sokszorosan drágább, mint az Európai Unió többi országának háztartásai esetében. Kormányzati programok híján az élelmiszerár-emelkedésből se a mezőgazdaság, se az élelmiszeripar nem fog profitálni. Ráadásul az új gazdasági korszak felértékelődő vagyona, a vízkincs is veszélyben van Magyarországon. Magyarország rendelkezik Európa második legnagyobb ivóvíz-készletével, és Európa harmadik legnagyobb termálkincse is a magyar föld alatt van. Ezt a vagyont köztulajdonban kellene tartani, de már megtörténtek az első lépések a privatizáció irányába, hogy kivegyék ezeket a társaságokat a tartós állami tulajdon köréből. A vízkincs elprédálása fenyeget bennünket.

Összefoglalva: az energia-árrobbanás, az új világgazdasági korszak eddig is súlyos válságjelenségeket hozott Magyarországra. De ez csak az eleje és nem a vége az új korszaknak: a változások folytatódni fognak. Kiterjedésük mértéke ma még megjósolhatatlan. Annyit látunk, hogy új versenypályák nyílnak új feltételekkel, új szabályokkal, új versenyzőkkel, újfajta versenyelőnyökkel és újfajta versenyhátrányokkal. A kérdés mindannyiunk számára így hangzik: a magyar gazdaságot elsodorják-e a változás hullámai, vagy képesek leszünk átvészelni, ne adj Isten, egyiket-másikat meglovagolni.

Azt is látnunk kell, az előtt sem csukhatjuk be a szemünket, hogy ez a folyamat gyorsul. A következő hónapokban egyre nehezebb lesz megbirkózni vele. Komoly veszély fenyeget a világgazdaság felől, s ezt egyenesen ki kell mondani, ezt be kell vallani az embereknek. Ha ezt a különös átalakulást, világ-átalakulást, amely felénk közeleg, egyfajta új járványhoz hasonlítjuk, akkor elképzelhetjük, hogy nem mindegy, hogy ezzel a járvánnyal egy erős és egészséges vagy egy végzetesen legyengült szervezetű embernek kell-e felvenni a küzdelmet.
Egy erős és egészséges szervezet szinte bármilyen támadással szemben a siker esélyével veheti fel a küzdelmet. De milyen kilátásai lehetnek egy olyan embernek, akinek a szervezete, védelmi rendszere teljesen legyengült, lesoványodott, akit krónikus betegségek gyötörnek, akinek sajog mindene, és már alig van életkedve. Képzeljük el, milyen kilátásai lehetnek egy olyan országnak, amelyik a mienkhez hasonló éveket tudhat maga mögött. Hogy megértsük, milyen kilátásai lehetnek egy ilyen országnak, érdemes számba vennünk, hogy milyen állapotban van ma Magyarország.

A napokban egy rendkívül érdekes, érdekfeszítő előadást hallhattunk Csaba Lászlótól a Fidesz frakciójában, aki arról próbált bennünket meggyőzni, hogy a gazdasági válság kifejezést ne használjuk. Ne használjuk, mert a közgazdászok nem fogadják el. Szerintük ugyanis ilyen nincs. Nincs, mert nincs pontos definíciója. Majd kicsit frivol módon azt mondta, hogy kicsit olyan ez, mint a pornográfia: annak sincs pontos definíciója, de ha úgy látja az ember, akkor el tudja képzelni, hogy nagyjából ez lehet az.

Azt gondolom, hogy a professzornak igaza van. Lehet, hogy a közgazdászok szerint nincs egzakt módon körülhatárolható gazdasági válság, és ilyen leírást senki sem adhat, de ha körülnézünk Magyarországon, akkor valahogy az a benyomásunk alakul ki, ha van ilyen, akkor ez lehet az.

Azzal ma már Magyarországon szinte mindenki tisztában van, hogy változásra van szükség. Politikai fordulat kell ahhoz, hogy az ország talpra állhasson. Ezt bizonyította maga a népszavazás és annak sokakat meglepő eredménye. Ezt bizonyítják a civil kezdeményezések és a többség akarata, amely politikai fordulatot kíván. Én nem emlékszem arra, hogy 1990 óta akárcsak egyszer is előfordult volna az, hogy a magyar közvélemény egyértelmű többsége, nyugodtan mondhatjuk, hogy elsöprő többsége az előrehozott választások mellett tör lándzsát. Egy olyan országban, amely inkább nyugodt emberek által lakott, és ahol a stabilitásnak, a kiszámíthatóságnak, a „kormány csak csinálja végig a négy évet”-gondolatnak meglehetős tradíciói vannak.

Hogy így áll a közhangulat Magyarországon, kedves Vendégeink, annak az az oka, hogy az elmúlt két esztendő teljes kudarcot hozott: a semmire ment el két teljes évünk. Ma már mindenki látja, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amelynek politikája kudarcot vallott. Nemhogy a válságot nem képes kezelni a kormány, hanem egyes intézkedéseivel maga mélyíti tovább. Nemcsak arról van szó, hogy nem csinál semmit, hanem arról, hogy ha csinál valamit, akkor az rossz, az árt az országnak, és súlyosbítja a helyzetet. A kormányzat által nagy garral meghirdetett intézkedések, újítások, ahogy ők szeretik mondani, reformok, sorra kudarcba fulladtak. Mondok néhány közismert kifejezést, és érteni fogják, hogy mire gondolok. „Egészségügy átalakítása”, „oktatás reformja”, „állam- és közigazgatási reformok”, az „adócsökkentés kormánya”, „becsületszavamra mondom”, „munkahelyeket teremtünk”, „kormányzati negyed”, „negyvennyolc pont”, „kilenc pont”, „öt pont”. Ezekben egy közös van: hogy semmi sem lett belőlük. Nulla. Csak a pénz folyt el rájuk, de az számolatlanul. Súlyos tíz-, húsz- és százmilliárdok.

Hazánkat az elmúlt években többször is leminősítették tekintélyes külföldi hitelintézetek. És most, amikor ismét ez a veszély fenyeget, ez tűnik fel a láthatáron, akkor a magyar kormány azt mondja: túl vagyunk a nehezén. Most már nincs szükség semmilyen komolyabb átalakításra, jó pályán vagyunk, csak engedni kell, hadd szaladjon az ország. Észre kellene venni, hogy a kormány nem velünk, nem az ellenzékkel, nem az itt ülőkkel vitatkozik, hanem a világgal. Ugyanis a világ pontosan tudja, hogy a magyar gazdaság még mindig súlyos beteg. És mielőbb védőoltásra van szüksége. Tegnap jött a friss diagnózis az ország állapotáról az inflációs adat formájában, amely mint hallhattuk, lassan meghaladja a hét százalékot.

Itt érhető tetten a veszély. Európát is érinti a globális hatás, de az európai országok többsége elég erős gazdasággal rendelkezik ahhoz, hogy megvédje a polgárait. A mi inflációs növekedésünk viszont azt bizonyítja, hogy a mi gazdaságunk képtelen védelmet nyújtani az embereknek. Ezért kell, kellene sürgősen változtatni. Képzeljék csak el, ha az elmúlt két esztendőben nekifogtunk volna a változásoknak, ha csökkentettük volna az adókat, ha új munkahelyeket teremtettünk volna, ha megkezdődött volna a korrupció visszaszorítása, ha beindult volna a gazdasági növekedés, akkor ma egészen más esélyekkel néznénk a jövőbe. Most nálunk sem lenne hét százalékos infláció. De miután, akik felelősséget viselnek az ország sorsáért, egyfolytában rendkívüli módon elégedettek önmagukkal, nincs változás. Az önelégültség és az önbecsapás eredményeként szinte leállt a gazdasági növekedés. Az elmúlt két év a magyar gazdaságot a szó szoros értelmében a padlóra küldte.

Ilyen állapotban az energiaárak és az élelmiszerárak további, robbanásszerű emelkedésével és annak következményeivel Magyarország nem tud megbirkózni. Folytatódni fognak az elbocsátások, a csődök, halmozódnak a kifizethetetlen háztartási rezsiszámlák, az egészségügy és az oktatás leépülése, a közbiztonság és az állam széthullása. Ezek reális veszélyek.

Itt áll tehát egy legyengült ország, egy súlyosnak ígérkező gazdasági, világgazdasági korszak küszöbén egy tehetetlen kisebbségi kormánnyal a nyakában, amely már csak arra jó, hogy megakadályozza a talpra állást. Persze lássuk be a kisebbségi kormánynak sem könnyű, gondoljunk bele „semmit sem csinálni” nagyon kilátástalan dolog, hiszen soha sem tudhatják, hogy mikor van készen.

Pedig, kedves Barátaim, idő már nincs sem kisebbségi kormányzásra, sem kicsinyes hatalmi játszmákra. A további időhúzás konzerválja az ország gyengeségét, és súlyos kudarcokat vetít előre. Az új korszak nem érheti fölkészületlenül Magyarországot. El kell indulnunk minél hamarabb a megerősödés útján, egyébként el fognak bennünket sodorni a hatalmas mértékű világpiaci változások. Nem arról van szó, hogy mi, magyarok majd megfékezhetjük a változásokat, vagy hogy távol tarthatjuk az országtól. Arról van szó, hogyha még időben nekilátunk, fölkészülhetünk rá, s talán felerősödhetünk annyira, hogy legyen reális esélyünk komolyabb károk nélkül átvészelni a nehéz időszakot. Sőt, a változásokból adódó új lehetőségek némelyikét is talán a magunk javára fordíthatjuk. Ezek reális célok abban az esetben, ha nem húzzuk tovább az időt.

Az esélyek minden nappal csökkennek, a veszélyek minden elvesztegetett nappal nőnek. Ugyanakkor azt se feledjük, ha másból nem, hát a saját sorsunkból megtanulhattuk, hogy minden válság lehetőség is egyben. Aki át tudja vészelni, az előtt új lehetőségek nyílnak meg. A válság leküzdése még nem maga a siker, de a siker elengedhetetlen föltétele. A válság leküzdése a kötelező kűr, utána jöhet a szabadon választott gazdaságpolitikai gyakorlat. Magyarország azonban néhány éve az egyre szomorúbb sikertelenség útját járja. Ha még időben lépünk, és időben változtatunk, marad esély a sikerre.

A válság súlyos, de nem kezelhetetlen. A válság kezelhető, elhárítható, vagy legalábbis orvosolható. Igen is: valami reményt és biztatást ad, valami képessé tehet bennünket arra, hogy kilábaljunk, hogy átvészeljük, hogy kihozzuk belőle a lehető legtöbbet. Hiszen az ország egy sikert aratott, igaz csak egyetlent, de az igazi siker volt az elmúlt két évben. Ugyanis ez év március 9-én eddig soha nem tapasztalt összefogással sikerült megmenteni azt, hadd fogalmazzak így, társadalmi tőkét, szolidaritásérzést, összetartozás-érzést, amely a felemelkedés ma egyetlen rendelkezésünkre álló forrása.

Ezek után, kedves Barátaim, már csak egyetlen kérdésre kell itt ma délután választ adnunk. Mi a megoldás ebben a helyzetben? Az elmúlt két év viharai miatt a reánk váró munka, a reánk váró feladat sok szempontból olyan, mint egy újjáépítés. Márpedig egy ilyen országos újjáépítés csak széles társadalmi összefogásból indulhat ki, és csak ilyen összefogással valósítható meg. Ehhez pedig, mármint az összefogáshoz új egyezségek kellenek. Mindenekelőtt egy új gazdasági egyezség, amelynek sikerére éppen az adja a garanciát, hogy ott van mögötte az egész ország.

Új gazdasági egyezséget kell, kellene kötnünk, amelynek az a lényege, hogy ezentúl nem hitelből, és nem eladósodásból finanszírozzuk az országot, hanem gazdasági növekedésből, vagyis munkából. Egyezséget kellene kötnünk, hogy az ország eladósodását megállítjuk, munkahelyeket teremtünk és megindítjuk a jelentős mértékű gazdasági növekedést. Mert abból lesz; a növekedésből lesz munka. A növekedésből lesz értékálló nyugdíj. A növekedésből lesz forrás, amellyel támogatni lehet a családokat, és amellyel állami beruházásokat lehet finanszírozni.

Növekedés, növekedés, növekedés. Ez az új egyezség gazdasági programjának a kulcsa. Minden támogatást meg kell adni a munkahelyek teremtéséhez, és minden felesleges gátat le kell bontani a munkahelyteremtő vállalkozások előtt. Az új egyezséggel terveink szerint tíz év alatt egymillió új legális munkahelyet hozhatunk létre, és ez a cél tényleges társadalmi összefogással megvalósítható. Akik számára ez illuzórikusnak tűnik, szeretném felhívni a figyelmet, hogyha ezt megtesszük, tíz év alatt létrehozunk egymillió új legális munkahelyet, akkor fogjuk elérni azt a foglalkoztatási szintet, amelyet az Európai Unió a maga számára célul kitűzött. Ez nem több annál, éppen csak annyi, mint amennyit az Európai Unió is vállal.

A válságot nyilvánvalóan a szocialista és a szabad demokrata politikusok idézték elő. Az embereket, Magyarország polgárait a mai helyzetért nem terheli felelősség. Sem kevesebbet, sem rosszabbul nem dolgoztak az elmúlt két évben, mint korábban. A bajt, a kormányfelelősséget vállaló politikusok idézték elő. Rendbe tenni azonban, mint mindig, ismét nekünk kell közösen, tízmillió magyar állampolgárnak. Mindenkire szükség lesz. Az új egyezségnek része kell legyen, hogy a válságkezelés időszakában sem feledkezünk el azokról, akik már nem tudnak, vagy még nem tudnak munkát vállalni a munkaerőpiacon. Nem feledkezünk el a nyugdíjasokról és a gyermekekről sem, ezért a válságkezelés időszakában is garantáljuk, hogy nem fordulhat elő még egyszer az, ami az előző évben, 2007-ben megtörtént, vagyis hogy a válság kezelésére hivatkozva csökkent a nyugdíjak vásárló-, valóságos reális értéke.

Az új egyezség keretében az állami kiadásokat nyilvánvalóan csökkenteni kell. Mindenekelőtt a luxuskiadásokat, a propagandát és a korrupciós költségeket. Képtelenség, hogy nálunk minden legalább dupla áron épül, de még így sem készül el időben. Ez maga a korrupció, amit az új egyezség értelmében ki fogunk szorítani az állami beruházásokból. Az új egyezségnek magában kell foglalnia a bürokrácia jelentős csökkentését. A munkát terhelő adók és járulékok drasztikus csökkentését. Az állam szerepének pontos meghatározását: azoknak a feladatoknak a listáját, ahol az üzleti érdekek nem írhatják felül a szociális biztonság és a szolidaritás szempontjait. Egészség, egészségügy, oktatás, közigazgatás és a közbiztonság megszervezése, garantálása állami közfeladat kell, hogy maradjon.

Az új egyezség röviden összefoglalva tehát azt mondja ki, hogy gazdasági növekedés kell a versenyképességhez, de gazdasági növekedés kell a szociális biztonság garantálásához is. Aki a növekedés programját támogatja, az a saját szociális biztonságára is szavaz. Ez az a pont, ahol létrejöhet a megállapodás szak- és segédmunkások, nyugdíjasok, gyermeket nevelők és szellemi foglalkozásúak között. Mi már megkezdtük az új egyezségek megkötését, tárgyaltunk a gazdasági élet szereplőivel, a kis- és középvállalkozások képviselőivel, és az eddigi párbeszéd sikeres. Az idős- és nyugdíjas szervezetekkel már meg is kötöttük az egyezséget, amelyben vállaltuk, hogy a válságkezelés időszakában is garantáljuk a nyugdíjak értékállóságát, valamint hogy nemzeti kockázatközösségen alapul majd az egészségügyi és a szociális ellátások rendszere. Ezt a politikát kell folytatnunk a nyár során és az előttünk álló hónapokban. Minél több csoporttal, szervezettel kell tovább gyarapítanunk a népszavazás 3 millió 300 ezres igen-táborát.

Az ország válságát sikeresen kezelő programnak merőben újszerűnek, új szerkezetűnek is kell lennie. A régi típusú kormányprogramok csúfosan leszerepeltek. A politikusok majd jól megmondják, a nép pedig ide-oda kapkodja a fejét. Ez az, ami már a múlté. A siker, a kilábalás, a tisztességes életszínvonal és a boldogulás előföltétele a lerombolt közbizalom újjáépítése. Ezt a közbizalmat hagyományos kormányprogramokkal már nem lehet visszaszerezni. A közös célok, elsősorban a gazdasági válság leküzdése jegyében létrejött egyezségek összege: ez lesz az új típusú és korszerű program. Ennek a kiinduló pontja, origója, centruma az „Erős Magyarország” című, mindannyiunk által ismert Fidesz-program.

Úgy vélem, a következő kormánynak nem az lesz a dolga, hogy kormányozza az embereket, hanem az, hogy az emberekkel kormányozzon. Vagyis a leendő kormánynak nemcsak mást kell csinálnia, de másként is kell csinálni: kereteket adni, bevonni az érintetteket, segítséget nyújtani. Legyen szó iskoláról, kórházról, a résztvevők bevonásával meg kell, és meg is lehet találni a módját, hogy a szűkös keretek között is működjön, sőt bővüljön a bölcsőde, az óvoda, az iskola, a rendelő és a kórház.

Kérem Önöket, hogy emlékezzünk a rendszerváltás időszakára. Akkor még mindannyian tudtuk, megállapodni, részvételt kínálni, bevonni. Ez a választott képviselő munkájának a lényege. A politikai közmunkás nem afféle politikai henteslegény, aki a nagy bárdjával ellentmondást nem tűrve hol ezt, hol azt hasít le a megszokott életünkből. Nem lehet úgy sikerre vinni a közös válságkezelő programot, hogy az emberek bevonása helyett távoli, méregdrága szakértők semmire sem jó, a valóságos életet nem ismerő tanulmányaira akarunk támaszkodni, hogyha tőlük várjuk a megoldást. A népszavazás ezért történelmi jelentőségű. Ismét mindannyiunkat emlékeztet arra, hogy nincs bal- és jobboldali munkanélküli, csak munkanélküli van. Nincs bal- és jobboldali beteg, csak beteg, segítségre szoruló ember van. Nincs bal- és jobboldali gázár, csak olyan gázár, amit mindenkinek ki kell fizetni. És nincs bal- és jobboldali villanyár sem, legfeljebb olcsóbb miniszterelnöki, és drágább állampolgári, de ez egy másik történet.

A népszavazás megmutatta az irányt. Összejönni, szóba állni, közös megoldást keresni, vagyis hogy ismét a rendszerváltás hangulatát és szóhasználatát idézzem: újra társadalomként gondolkodni és cselekedni. Ez a feladat vár ránk.

Képzeljük el, mi lenne, ha jövő vasárnap tartanák Magyarországon az előrehozott választásokat. Persze Önök akkor nem ülnének itt, mert javában zajlana a kampány, a pártok versenyeznének, vitatkoznának, de már mindenki bízna a változásban, és mindenki érezné, hogy már csak karnyújtásnyira a lehetőség, hogy Magyarország új irányba induljon el. Ha most vasárnap tartanák az előre hozott választásokat, akkor akár július 1-jétől el lehetne kezdeni az adócsökkentést, aminek a hatásai már ebben az évben jelentkeznének, és ősztől sok-sok embernek lehetne legális munkahelye, akinek ma nincs, vagy feketén kényszerül dolgozni. Azonnal meg lehetne kezdeni a korrupciógyanús ügyek kivizsgálását, az állami nagyberuházások pazarlásának felszámolását, a felelősök kilétének felfedését. Mehetne a munka gyorsabban, gazdaságosabban, korrupciómentesen.

Innen is látszik, hogy a mai kormány immár csak fék: a felemelkedés fékje. Nincs programja, és nincs többsége. Jól látszik a jövő, amit a kisebbségi kormány kínál: olyan, mint a jelen, csak sokkal hosszabb.

Ezért azt is egyenesen ki kell mondani, hogy az új egyezség csak választások útján léphet életbe. Minél előbb lesznek a választások, annál előbb léphet érvénybe az új egyezség, és annál hamarabb foghatunk neki az új egyezség gazdasági programjának megvalósításának, vagyis az előrehozott választás, előrehozott siker Magyarország számára. Mindenki készen áll az új megegyezésekre, úgy látom, mindenki készen áll a változtatásra, kivéve a kisebbségi kormányt, amely megint hatalmas hitelt készül felvenni, újabb milliárdokat akar propagandára költeni, aztán majd ahogy szokta, az emberekkel visszafizettetni. Várható a korábbi sikertörténetek folytatása: „Lendületben az ország II”. „Újra dübörög a gazdaság”. „És megint nagy a jólét”. „Pannonpuma újratöltve”.

A magyar emberek nem ilyen kormányt érdemelnek. Mielőbb olyan kormányra van szüksége az országnak, amilyet az emberek megérdemelnek, mert törődik velük, mert ismeri a gondjaikat, mert segít nekik azok leküzdésében, mert mögöttük áll, mert megoldást kínál az ország előtt álló súlyos kihívásokra. Nincs tehát idő. A kisebbségi kormányzásnak akár holnap véget vethetnek a parlamentben lévő ellenzéki pártok, ha valóban ellenzékiek, és valóban felelősséget éreznek az országért. A Fidesz készen áll, és rajtunk nem múlik. A rejtőzködést, kedves Barátaim aligha lehet folytatni. Színt kell vallani, marad-e az SZDSZ a mutyizásra szakosodott MSZP nevű betéti társaság kültagja, csendes társa, vagy végre az emberek oldalára áll, úgy ahogy egy ellenzéki párttól elvárható.

Mi, akik itt ma összejöttünk, kedves Barátaim, mi készen állunk Magyarország szolgálatára. Mi készek vagyunk arra, hogy életben tartsuk a reményt, és életben tartsuk a jövőt. A Fidesz készen áll Magyarország szolgálatára, mert úgy érzem, hogy mi tudjuk, hogy a magyar emberek jobb életminőséget, magasabb életszínvonalat érdemelnek, és ha tisztességes kormányuk van, amelyikre számíthatnak, akkor azt el is fogják érni. Sok embert látok ma itt, akik alkalmasak arra, hogy Magyarországot szolgálják. Sok embert látok itt, akik Magyarország fölemelkedéséért készen állnak arra, hogy elkötelezettséget vállaljanak, akikben meg van a kellő tudás, alázat, tapasztalat és bátorság is, hogy megfeleljenek ennek a kihívásnak.

Ne feledjék, egyszer nekünk már sikerült. Egyszer mi már véghez vittük. Egyszer mi már emelkedő pályára állítottuk az egész Kárpát-medencei magyarságot. Ezt is mondjuk el mindenkinek őszintén, egyenesen. Amikor a Fidesz kormányon volt, munkahelyeket teremtett. Jelentős gazdasági növekedést valósított meg, és ezzel élen járó országgá tette Magyarországot Közép-Európában. Véghezvittük. Tudjuk, hogyan kell, és készen állunk arra, hogy megint véghezvigyük. Gazdasági kényszer van. Az előrehozott választásokra gazdasági kényszer van. Használják fel, használjuk fel mindannyian jól a nyarat. Készüljetek, készüljünk.