Magunkról...

Megalakulás


A Fidelitas Gyulai Csoportját 2001-ben alakította hét lelkes fiatal, abból a célból, hogy a képviselje a hagyományos keresztény-konzervatív értékeket és a város fiataljait. A szervezetet 2005-ig Gajda Róbert vezette, majd tisztségében Alt Norbert követte. 2007-ben Singer Attila vette át a csoportot. Szerveztünk már rendezvényeket, készítettünk zöld térképet, csináltunk riportsorozatot egykori gyulai 56-osokkal, szót emeltünk a butaságok ellen és természetesen a kampányok lebonyolításában szereztünk már nagy tapasztalatot. Jelen vagyunk az önkormányzatban is, Gajda Róbert, Alt Norbert és Kónya István jóvoltából. Továbbá büszkélkedhetünk országos alelnökkel, Gajda Róbert személyében! 2005-ben mi rendeztük a Fidelitas országos nyári táborát, melyről azóta rengeteg jót hallottunk vissza! A szervezet létszáma meghaladja a 70 főt, java része középiskolás és egyetemista fiatal, így a "politikai utódok" helyzete nem rossz, de vannak köztünk értelmiségiek és szakmunkások egyaránt! A fiatalok nagyobb számú belépése a 2006-os országgyűlési választásokkor, valamint az ominózus öszödi beszéd kiszivárgása után volt érzékelhető, nyilván a felfokozott közhangulatnak köszönhetően.