I. könyv. 12. fejezet
Menekülés a Gázlóhoz

- Azt nem tudom - mondta Samu. - De hát illendő dolog ez? Amit én tudok, az nem olyan igazi vers, csak afféle zöldség. De ezektől a kőizéktől itt most eszembe jutott valami. - Fölállt, hátrakulcsolta a kezét, mintha iskolában lenne, rázendített egy régi-régi dalra:

A kövön ül Troli egyedül, Vén csontot csócsál étkeül;
Sok év alatt lett csupasz e falat, Nehéz volt húst szerezni. Lesni! Messzi!
Barlangján így bújt szál egyedül, Bajos volt húst szerezni.
Akkor Toma jött, s a föld döngött; Szólt Trolihoz: "Hé, ez mi az ördög?
Tim bácsikám sípcsontja tán? Mért nincs a föld alatt lent? Az rend! Az szent!
Tim ezen meg a párján ődöngött, Helye ott van a, föld alatt lent!"
"Loptam", Troll szól, "a föld alól. Csont a likban mért lakna jól?
Mint holt vályog, hevert bátyód, Sípcsontját így találtam.
Láttam! Málltan! Mondtam: vén troll, jóllakhatol!
Neki - minek, úgy találtam."
Toma így dohog: "Ej, nosza hát, mi dolog, Hogy dúlhatják ily kóborok
Nyugtuk helyén az őseim; Add vissza a vén csontot! Mondod: koncod?
Bizony az övé az, bár halott,
Ide nekem, eh, a vén csontot!"
"A mindenit", Troll vicsorít, "Mindjárt csontod lesz számban a síp!
Egy kis friss hús - s a has nem bús! A fogam belevágom.
Zápom! Rágom!
Vén csont helyett újabb akad itt: A fogam belevágom."
S hogy azt hitte épp, meglesz az ebéd, Kinyúlt - s csak a semmibe fúrta kezét. Toma penderült, mögé került,
Hogy megbillentse keményen. Féljen! Mélyen!
Toma úgy gondolta, az itt a beszéd, Ha megbillenti keményen.
De kőbe hág - s gonoszabba! - a láb, Ha megcélozza egy troll farát.
Bizony, azzal a hegy birokra megy, S a troll ül, meg sem érzi.
Bérci élcnyi!
S míg Toma hörgött, Troll fogta hasát, Nevetett: pár lábujj érzi!
Toma lába oda, hazabiceg a koma, Ép már e csülök nem lesz soha;
Mit bánja Troll, ő ott ül, ahol! Szopogatja a csontot, a csentet. Csendet! Rendet!
Ott ül Troll, ha leült oda,
S nem adja a csontot, a szentet!