II. könyv. 4. fejezet
Utazás a sötétben

- Ezek nem lyukak - mondta Gimli. - Ez Törptárna hatalmas városa és birodalma. S valamikor régen nem is volt sötét, hanem csupa fény és pompa, s ennek emléke él még a dalainkban.
Felállt a sötétben, s mély hangján rázendített a dalra, amit körös-körül visszavertek a falak

Új volt a Föld, hegy-völgye zöld,
S még folttalan Hold tündökölt,
Durin felkelt s indult, maga,
Vízre-kőre nem volt szava.
Hegynek-völgynek nevet adott,
Forrásból elsőként ivott,
A Tükörtóhoz érkezett,
Csillagkoronát nézhetett
Ékkövek így ezüst fonálon,
Remegtek fejénél víz-árnyon.
Ó, szép világ! Hajdankorok!
Nagy hegyek! Nagy uralkodók -
Nargothrondé s Gondoliné
Buktak s tűntek mind éj felé,
Nyugati Tengereken át;
Ó, Durin-kori szép világ!
Faragott trónon ült Durin.
Csarnoka kőpillérein
Arany tető; ezüst a padló;
Felségjeleivel az ajtó.
Csillagokat, holdat, napot
Metszett kristály ragyogtatott,
Se felhőárny, se éj sötétje
Nem hullt fényük tündökletére.
Döngött ott üllőn kalapács,
Volt vésnöki kopácsolás;
Készült kardpenge s markolat;
Fúrtak tárnát, húztak falat.
Beril ott, gyöngy, sápadt opál - volt;
S halpikkely fórma vas, kovácsolt.
Volt pajzs, hát- s mellvért, fejsze, szablya;
Fényes lándzsák, halomba rakva.
Friss volt Durin népe, serény;
Zene zendült hegyek tövén;
Regös regölt, bongott a hárfa,
Kapuk nyíltak kürtök szavára.
Most szürke és vén a világ,
Nem süt parázs a hamun át;
Üllő s hárfa se zeng sehol,
Durin csarnokán éj honol;
Sírja már mindörökre árnyban,
Ott Khazad dümban, Móriában
De a Tükörtó bármi csendes,
Mélyéről csillagkört derenget,
Ott a korona, vízbe fúlva,
Míg Durin föl nem ébred újra.