II. könyv. 6. fejezet
Lothlórien

- Halljátok Nimrodel hangját?-kérdezte Legolas. Eléneklek nektek egy dalt a szűz Nimrodelről, aki ugyanazt a nevet viselte, mint a patak, réges-rég, amikor még ő is itt élt a partján. Valamikor az erdőtündék nyelvén énekelték; én nyugori nyelven mondom, ahogy Völgyzugolyban éneklik manapság. - Rákezdett, halkan, hogy hangját a száraz lombsusogás majd hogy el nem nyelte:

Egy tündelány, de rég, de rég,
Nappal-csillag, ragyogott:
Köntös fehérén arany ék,
Hordott ezüst papucsot.
Csillag bolygott szemöldjein,
Feltündökölt haján;
Lórien lombos erdein
Nap fénye volt e lány.
Hosszú haja volt, s a bőre fehér,
S szabad volt, tiszta, szép,
És oly könnyen repítette a szél,
Mint hársfa levelét.
Hol hűsen csobog
Nimrodel Tiszta forrásvize,
Hangja ezüst csengőivel
Gazdagodott e zene.
Éjt lát-e most, fényes napot?
Hol jár ma: rejtelem.
Mert Nimrodel szétszóratott
Hegyeken-völgyeken.
Szürkerévben tünde-hajó
Várt rá napokon át,
Állta a tarajtornyozó
Hullámok rohamát.
Északi táj vad szele jár,
Tombol, zúg, kavarog;
Tünde-partoktól tengerár
Sodorja el a hajót.
Vak hajnal jött, s e föld odalett,
Hegyek süllyedtek el,
Birkóztak tajtékos vizek
Ónszínű mélyeivel.
Amroth látta, tűnik a part,
S a hitszegő hajó
Már Nimrodeltől messze tart
Az átokra való!!
Volt tünde-király ő erre rég,
Erdők-völgyek ura,
Néki aranylott drága szép
Lothlórien tavasza.
S látják, elhagyja a hajót,
Mint a lőtt nyíl, kiszáll;
Gázol, csapkodják a habok
Szárnyverdeső sirály.
Szélfútta, repdeső haján
Fénylett vízkorona;
Távolodott, tajtékon át
Hattyú ring így tova.
De néma a nyugati messzeség,
S innen a Tengeren
Nem hallott hírt a tünde-nép
Amrothról már sohasem.