II. könyv. 8. fejezet
Búcsú Lórientől

A hajó közepében Celeborn ült, mögötte ott állt Galadriel, sugáran, fehéren; haján aranyvirágok koszorúja, kezében hárfa, s énekelt. Hangja bűvös-szomorúan szállt az éles, tiszta levegőben:

Arany lombokról szólt dalom, és arany lomb fakadt;
Szélről daloltam, s jött a szél, árasztván ágakat;
Túl a Holdon, túl a Napon a Tenger habja hull;
És Ilmarin partján arany Fa nőtt; s ahogy kigyúl
A csillaglámpás Örök-Est, ott ragyog Eldamar Földjén,
a Tündér Tirion tornyos falainál.
Ott sok arany gally nőtt soká, ágbogas Éveken;
Míg tünde-könny hull, innen a Háborgó Tengeren.
Ó, Lórien! Jön már a Tél, a Lombtalan Idő;
Hull a Folyóra sok levél, sodruk tovatűnő.
Lórien! Innen-Partvidék túl soká volt hazám,
Fontam fonnyadó koronát Elanor aranyán.
De hajókról ha zengek is, lesz-e hajó nekem,
Hogy visszavigyen, átvigyen ily széles tengeren?

De a tünde-szavak módján ezek is belevésődtek az emlékezetébe, s jóval később meg is fejtette őket: a tündeénekek nyelvén a Középföldén alig-alig ismert dolgokról regélt

Ai! hurié lantar lassi súrinen!
Yéni unotimé ve rámar aldaron
yéni ve unté yuldar vánier
mi oromardi lisse-miruvóreva
Andúné pella Vardo tellumar
nu luini yassen tintilar
i elem ómaryo airetári-lirinen.
Si man yulma nin enquantuva?
An sí Tintalle Varda Oilosséo
ve fanyar máryar Elemári ortané,
ar ilyé tier undulávé lumbulé,
ar sindanóriello caita mornié
i falmallinar imbe met, ar hísié
untúpa Calaciryo miri oialé.
Sí vanwa ná, Rómello vanwa, Vakmar!
Namárié! Nai hiruvalyé Vakmar.
Nai elyé hiruva. Namárié!