III. Könyv 4. fejezet
Félszerzet hobbit, üreg lakója

Szilszakáll elhallgatott, ment öles léptekkel, de a lépte nesztelen volt. Majd megint dúdolgatni kezdett, s dünnyögő énekszóra váltott. A hobbitok lassan ráébredtek, hogy nekik énekel:

Tasarinan fűzes rétjein
jártam, s így telt a Tavasz.
Ó! Tavasz, illatod-látványod
Nantasarionban!
Azt mondtam: jól van.
És jártam Nyár idején
Ossiriand szilfái alatt.
Ó! Nyár, fényed-zenéd
Ossirban, a Hét Folyónál!
Éreztem: nincs is jobb már.
Neldoreth bükkerdőiben
az Ősz szele járt velem.
Ó! levelek aranya, pirosa, sóhaja ott
Taur-naneldorban, Ősz!
Vágyam se győz.
Dorthonion fennsíkjainak
fenyői között talált a Tél.
Ó! szél s fehérség, tar ág-bog
Orod-naThön roppant Tele!
Egekig szárnyalt szívem éneke.
S most mind e vidék a víz alatt,
S én járom Ambaronát,
Tauremornát, Aldalómét,
Földem járom Fangorn földjén,
Hosszú gyökerek közt,
Múlt évek, hullt évek
vadon avarában
Gázol a lábam
Tauremornalóméban.

Volt egyszer egy tünde-ének, amely erről szólt, vagy legalábbis én úgy értettem. Mindenütt énekelték, a Nagy Folyó mentén. Ez nem ent-ének, jól jegyezzétek meg: entül nagyon hosszú lenne! De mi így is betéve tudjuk, és el-eldúdoljuk, újra meg újra. Így hangzik:

ENT

Ha bükklevelecskét bont a Tavasz,
s ágakban nedv kering;
Ha fény fut az erdei vadvizeken,
s facsúcsot széllegyint; Ha jól kilépsz, s ízlelgeted
a csípős hegyi levegőtAkkor gyere!
Hozzám visszagyere!
És mondd: Mily szép ez a föld!

ENTLÁNY
Ha a Tavasz öleli a kerteket,
s ígér künn dús aratást;
Ha a szemed örül, ahogy lát lebegő virágszirom-havazást;
Ha zápor s napfény zuhog, s frissít csipkefinom levegőt
Én itt maradok, sehova se megyek, nekem ez szép itt, e föld!

ENT
Ha a Nyár a világon elhever, s aranyló délután
Egy álom végre kibontakozik a fák alvó sudarán;
Ha völgyet-hegyet, zöld vadont
hűssel Nyugat szele tölt Ide gyere! Hozzám visszagyere!
S mondd: Itt legszebb a Föld!

ENTLÁNY

Ha a Nyár gyümölcsöt érlel,
s színezi a sok bogyót; Ha kalászok aranylanak,
s táncolnak a vig aratók; Ha méz csurran, alma pirosul,
s Nyugat kedves szele költ Én heverek majd csak a honi Nap alatt, mert itt legszebb ez a Föld!

ENT
Ha a Tél jön, a vad tél, mely hegyet, völgyet, ligetet letarol;
Ha levelek hullnak, nappal Nap, éjjel csillag sehol;
Ha a szél gyilkos hidegen fúj,
ha vernek afergetegek Kiáltok hozzád, meglellek,
s megint nálad leszek!

ENTLÁNY
Ha a Tél jön, s vége a dalnak,
és belekomorul ez a világ;
Ha nincs több fény és munka sincs, s recseg sok száraz ág;
Kereslek majd, és rád lelek, összetalálkozunk
És ólmos-esős ég alatt
együtt vezet utunk!

EGYÜTT
Nyugat felé vezető úton
eztán együtt megyünk,
Míg találunk egy földet, ahol megpihenhet szívünk.

Szilszakáll befejezte az éneket.

---

Ó, Orofarné, ó, Lassemista, Carnimírié!
Ó, berkenye, hab tengere borított - szirmaidé!
Ó, berkenyém, hogy forrt a fény rajtad-
a nyári napé! Kérged ragyogott, lombod lobogott,
hangod hűs volt és lágy volt,
És fejeden -fejedelmien! - arany koronád lángolt.
Holt berkenye, hajad, íme, szürke és szikkatag;
Koronád kihűlt, hangod elült,
nem éleszt már soha nap Nagy nyári egeken
Ó, Orofarné, ó, Lassemista, Carnimírié!

A hobbitok elaludtak Bregalad halk énekszavára, amely mintha sok nyelven siratta volna el szeretett fái halálát.

 

Majd nagy, zengő kiáltás csapott fel: rá-huum-rá! A fák megreszkettek s meghajlottak, mintha szélvihar csapott volna rájuk. Aztán megint csönd, aztán ünnepélyes dobszó, afféle indulózene, s a dobverők dübögése, pufogása mellett magas, erős hangok éneklik lelkesen

Jövünk, jövünk, dobszó a jelünk:
ta-runda, runda, runda rom!

Jöttek az entek: mind közelebb-közelebb, mind harsányabb-harsányabb volt az énekük

Jövünk, jövünk, dob s kürt velünk: ta-rúna, rúna, rúna rom!

Vasudvardra föl! Kell oda pöröly,
mert vas kapuk, kő kapuk védik.
Vasudvard vár, csontcsupasz vár,
mégsem nőhet az égig!
Megyünk, megyünk, hadra kelünk,
nagy várat kell ledöntenünk;
Ajtót törünk, felperzselünk
ott mindent, véges-végig!
A föld remeg, mert végzetet
hoz a lábunk, por utánunk:
A dob pereg, a dob pereg,
Vasudvard, hozzuk végzeted!
Ó, jaj, neked! Ó, jaj neked!

Énekszóval vonultak dél felé.