III. Könyv 6. fejezet
Az Aranycsarnok királya

- A Közös Nyelven így hangzanék - mondta Aragorn -, már amennyire a fordítás pontos

Hol a ló, a lovas? Hol a kürt,
mely megharsant csatajelre?
Hol a páncéling, a sisak,
s a fényes haj, mely ölelte?
Hol a kéz a hárfán,
hol a tűz rőt lángja?
Hol a tavasz, a kalász,
a nyár aratása?
Oda mind, oda mind,
mint víz a hegyen, tűntek,
mint szél a fűben;
Nyugaton az ég alján a napok
árnyba csusszantak rendre, hűsen.
Hajdan-volt tűz füstjét-hamuját ki őrzi meg?
S ki látja a visszaáradó
Tenger vizén az éveket?

Gimli előrelépett, de egyszerre ott érezte a vállán Gandalf kezét, s megállt mereven, mint a kő

Dwimordenben, Lórienben
Ritkán jár-kelhetett az Ember,
Halandó szem a Fényt se látta
Gyakran, mely ráterül e tájra.
Galadriel! Galadriel!
Forrásod vize tiszta jel;
Fehér a csillag hó kezedben,
Folttalan a levél, ha lebben,
Ó, Dwimorden, Lórien,
Nincs rá halandó szó, milyen!

Imigyen énekelt halk szóval Gandalf;

Théoden nagyot kiáltott. S hangja tisztán csengett, ahogy rázendített Rohan nyelvén a fegyverbe hívó dalra.

Fel hát, Théoden Lovasai, fel, fel!
Borzalmak dúlnak, hajnal-egünk sötét.
Nyerget a lóra, a kürt szava zengjen!
Hajrá, éor fiak!