IV. Könyv 2. fejezet
Át az ingoványon

Gollam jobbra fordult, többé-kevésbé déli irányba, s belecaplatott a sekély, köves medrű patak vizébe. Szemmel láthatólag élvezte a vizet, olykor még valami énekfélét is kuruttyolt.

A hideg rögök tenyértörők,
talpunkhoz komiszak.
Sziklák, kövek:
mind cont-rideg,
nem eleven anyag.
De a patak ágya
hűsz gyógyír a lábra;
forrász vize áld.
Ész moszt azt szeretnénk

- Haha! Mit is szeretnénk? - mondta, s a szeme sarkából a hobbitokra nézett. - Majd én megmondom - kuruttyolta. - Ő már rég sejti, Zsákos már sejti. - Megcsillant a szeme, amikor Frodó mintegy folytatta énekét:

Élni, lélegzettelen;
élni, halott-hidegen;
szomj s ital már idegen;
nagy csöndpáncélingesen.
Száraz földbe fulladva,
szigetkének gondolva
a hegy ormát;
és a forrást légörvénynek.
Nézd e modort, e mázat-mézet!
Megismerni élvezet!
Ki ne álmodna
halat a horogra
ily cuppanós-ízeset!