I. könyv. 6. fejezet
Az Öregerdő

Frodó énekelni próbált, hogy lelket öntsön a többiekbe, de a hangja halk mormogássá tompult."

Ne csüggedjetek, ó konok,
homályban küzdő vándorok,
hisz örökké nem tartanak
az erdők sem, s kigyúl a Nap,
a lebukó, a felkelő:
vagy itt, vagy ott tünik elő.
Az erdő elfogy, vége van...

Toma nemsokára eltűnt előlük, és a nótaszó egyre halkabban, egyre messzebbről hallatszott. Azután hallották, hogy egy nagy kurjantást küld vissza feléjük:

Indulok előre Fűztekeres mentén:
kis komák, utánam! olyan fürgén, mint én.
Meggyujtom a gyertyát a vendég uraknak:
tárva lesz az ajtó, fényes lesz az ablak.

Jöhet már az este, nem fél, aki bátor,
se az öreg fűztől, se az égerfától.
Fittyet lehet hányni ágnak és gyökérnek,
Toma koma, hej hó, vár, ha odaértek!

az Erdő belsejéből. Megfordult, és hallgatózott, de nem sokáig: igen, semmi kétség, valaki énekel; egy zengő, mély hang önfeledten és boldogan fújja a nótáját, amely azonban csupa zagyvaság:

Hej hó, halihó, no de villa meg olló!
Bumsztara, 1a11a1a, fűzfavityilló!
Toma koma, hej, Toma, Bomba-de-dilló!

Frodó és Samu meg se moccant: ez talán valami újabb veszélyt jelent, vagy éppen a reménységet hozza? Megint egy egész csomó zagyvaság következett (ők legalábbis annak hallották), majd a hang egyszerre csak tisztán és érthetően felszárnyalt, és a következő nótát dalolta:

Hej hó, halihó; la-la, látod e; szívem?
Röppen a seregély, szél szalad a vizen.
Arany napsugárban, csillag fényét lesve
vár reám valaki, míg leszáll az este.
Folyó-asszony lánya, szépséges a drága,
hajladozik karcsún, mint a fűzfa ága.
Bombadil Toma most vizililiommal
fut haza dalolva, egy egész halommal.
Hej hó, halihó, no de trallalalárom,
Aranymag, Aranymag, az ám, kicsi párom!
Öreg Fűzfa-apó, húzd be gyökérkarmod,
hazafelé siet Toma koma, hallod?
Vizililiommal, erdőn és folyón át:
hej hó, halihó, no de hallod a nótát?

Bomdadil Toma háza állt előttük a dombon. Mögötte szürke és kopár lejtő; azon is túl pedig a Sírbuckák fekete foltjainak vonulatát nyelte el az éjszaka; keleti irányban.
Valamennyien szaladni kezdtek, hobbitok és pónik egyaránt. Máris lerázták fele fáradtságukat és mindén félelmüket. - Hej hó, halihó! - szállt feléjük az üdvözlő nóta.

Hej hó. Halihó, la-la, Nyitva a házunk!
Hobbitok és pónik! Tárt karokkal várunk.
Zendítsünk rá együtt egy áradó dalra!

Ekkor felcsendült egy másik hang, fiatal és ősi, akár a Tavasz, olyan hang, mint a boldog patakizé, amely a dombok közt látta meg a ragyogó reggelt, s aztán csörgedezve siet az éjszakába és ezüstösen szállt feléjük:

Zendítsünk rá együtt egy áradó dalra,
belefér nap és hold. lágy szellő fuvalma,
eső. köd és felhő. rekettye és hanga,
szélzúgás a dombon. harangoknak hangja.
izek lilioma. nádasoknak árnya:
Bombadil Toma meg Folyó-asszony lánya!